A szexuális kényszerítés tényállásának alkotmányjogi és gyakorlati problémái

Szerző: dr. Nagy Alexandra

Cikkemben az új Btk. szempontjából nóvumnak tekinthető szexuális kényszerítés tényállásának értelmezésbeli és jogalkalmazási problémáira fókuszálok, továbbá vizsgálom azt, hogy a tényállás mennyiben felel meg az alapvető alkotmányjogi elveknek.

I. Bevezetés

Az erőszakos nemi bűncselekmények léte és szankcionálása egyidős a társadalommal. A büntetőjogi szabályok azonban függnek a társadalom aktuális értékítéletétől, így tartalmukban és a szabályozás nyelvezetében is változnak. A 2013. június 30-ig hatályos Büntető Törvénykönyv az erőszakos nemi bűncselekmények körében két tényállást, az erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak elnevezésű deliktumokat szabályozta. Az új Büntető Törvénykönyvünk egyrészt – túllépve az 1978. évi IV. törvény erőszakos nemi bűncselekményekre vonatkozó dogmatikai rendszerén – a szexuális kényszerítés tényállása keretében fokozottabban rendeli védeni a nemi szabadságot; másrészt az erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak közös tényállásba – szexuális erőszak – vonásával kiiktatja a külön szabályozásból eredő korábbi gyakorlati problémákat. Cikkemben a korábbi szabályozáshoz képest nóvumnak tekinthető szexuális kényszerítés tényállása gyakorlati alkalmazásának kérdéseire, illetve az esetleges értelmezésbeli és jogalkalmazási problémákra fókuszálok, továbbá vizsgálom azt, hogy a hatályos szabályozás mennyiben felel meg az alapvető alkotmányjogi elveknek, elsősorban a jogállamiság és jogbiztonság követelményének. Jogállamban ugyanis a büntetőjognak eleget kell tennie az alkotmányos követelményeknek, annak csak „alkotmányos büntetőjogként” van létjogosultsága. Ezen álláspontot vallotta többek között Szabó András volt alkotmánybíró. Ő dolgozta ki az alkotmányos büntetőjog koncepcióját az ún. Zétényi–Takács-féle törvény alkotmányossági vizsgálata során.

II. A szexuális kényszerítés tényállása

Bár a büntető kódexben való megjelenés szempontjából a szexuális kényszerítés tényállása előzmény nélküli a magyar büntetőjogban, ez nem jelenti azt, hogy a korábbi szakirodalomban, illetve jogalkotói körökben ne jelent volna meg a hatályos tényállás által büntetendő magatartás külön tényállásban való szankcionálása iránti igény. Az 1978. évi IV. törvény előkészítése során már felmerült, hogy a nemi erőszak esetein kívül létre kellene hozni egy olyan tényállást, amelynél a fenyegetés nem éri el az erőszakos nemi közösüléshez, illetve a szemérem elleni erőszakhoz megkövetelt szintet, azonban a passzív alany mégsem önként és szabadon adja a belegyezését a nemi cselekményhez, hanem valamilyen kényszer hatására. Ezek közé tartoznak az olyan esetek, amikor például egzisztenciális vagy a családi életet érintő hátrány kilátásba helyezésével kényszerítik ki a nemi kapcsolatot. Az 1978. évi IV. törvényünk – a tervek ellenére – még nem emelte ki a kényszerítés tényállása köréből a szexuális kényszerítést, viszont az új Btk. a nemzetközi követelményeknek – különösen a CAHVIO Egyezménynek, a 2011/93/EU irányelvnek, továbbá a Lanzarote Egyezménynek – való megfelelés érdekében megtette azt. Mindenképpen örvendetes ez a jogalkotói előrelépés, azonban kérdésként merülhet fel, hogy az új tényállás csak pozitívumokat hozott? Esetleg a jogalkotó a szexuális kényszerítés tényállásának bevezetésével elvarratlan szálakat is hagyott maga után? Egyértelmű az, hogy hol húzódik a határ a súlyosabb megítélésű szexuális erőszak és az enyhébben szankcionálandó szexuális kényszerítés között? A hatályos szabályozást górcső alá véve álláspontom szerint a válasz kétséget kizáróan nemleges. Ennek indoka, hogy mindkét erőszakos nemi bűncselekmény szankcionálja a szexuális cselekményre kényszerítést, de míg a szexuális erőszak tényállása kapcsán a jogalkotó rögzíti azt is, hogy azt erőszakkal vagy „kvalifikált” fenyegetéssel, tehát meghatározott módon kell az elkövetőnek megvalósítania, addig a szexuális kényszerítés tényállása kapcsán erről nem szól. Legalábbis egyes nézetek szerint. Az elkövetési mód, módok kérdése tehát meglehetősen problematikus, a szexuális kényszerítés tényállásának szexuális erőszaktól való elhatárolása dogmatikai értelmezést igényel. Ezt támasztja alá, hogy a szakirodalom álláspontja megosztott abban a tekintetben, hogy maga a törvényi tényállás egyáltalán tartalmaz-e elkövetési módokat, ha pedig nem, melyek a szexuális kényszerítés implicite elkövetési módjai. A megközelítési módok részletes elemzését mellőzve csupán annyit emelnék ki, hogy egyes szerzők szerint a szexuális kényszerítés tényállása a törvényben meghatározott elkövetési módon, vagyis erőszakkal vagy fenyegetéssel valósulhat meg, az erőszak e tényállás esetén pedig csak akaratot hajlító (vis compulsiva) lehet. Mások szerint elkövetési módot az új Btk. nem értékel, ha azonban az általános kényszerítés tényállásából indulunk ki, arra a következtetésre juthatunk, hogy tipikusan erőszakkal vagy fenyegetéssel lehet elkövetni ezt a bűncselekményt, de nem zárható ki más elkövetési mód sem. Megint mások azon az állásponton vannak, hogy a törvényi tényállás nem tartalmaz elkövetési módot, szemben a bűncselekmény generális típusának tekinthető kényszerítéssel. Ezért téves az a megállapítás, hogy a szexuális kényszerítés a törvényben meghatározott elkövetési módon, erőszakkal vagy fenyegetéssel követhető el. A szexuális erőszak tényállásával való összevetésből a contrario kizárólag az a következtetés vonható le, hogy a szexuális kényszerítés implicit elkövetési módja a fenyegetés, amely nem irányulhat élet vagy testi épség ellen, vagy élet, testi épség elleni irányultság esetén nem lehet közvetlen. A bűncselekményt erőszakkal azonban nem lehet elkövetni. Nem egyértelmű tehát, hogy a jogalkalmazó meddig minősíti az adott cselekményt szexuális kényszerítésként, és mi az a határvonal, amikor már szexuális erőszakról beszélünk, ez pedig felveti a nem kellően pontos törvényi meghatározás, az elkövetési magatartások átfedésének problémáját.

III. A tényállás gyakorlati alkalmazása

Két gyakorlati esetet is bemutatok a szexuális kényszerítés tényállás kapcsán. A második jogeset álláspontom szerint jól tükrözi az előzőekben vázolt problémát: Az első jogeset történeti tényállása szerint a vádlott lánya sérelmére követett el szexuális kényszerítést. A feljelentés szerint a férfi 14. életévét betöltött lányát több alkalommal simogatta, fogdosta, illetve vele több alkalommal közösült. A sértett elmondta, hogy a vádlottnak több alkalommal is jelezte, hogy „hagyja békén”, védekezni azonban semmilyen formában nem védekezett a férfi cselekményével szemben. Annyi fordult elő csupán, hogy megpróbálta ellökni magától, de nem tudta. Máskor semmit nem mondott az apjának, és nem is tett semmit, mert nem mert. A sértett elmondása szerint apjával nem volt felhőtlen a kapcsolta, de félni nem félt tőle, inkább csak a szégyentől tartott, hogy mi lesz, ha a történteket más is megtudja. Ahogy a jogesetből kitűnik a vádlott, a lányával több alkalommal végzett szexuális cselekményt. A vádlott azonban sem erőszakot – sem akaratot megtörőt, sem akaratot hajlítót – nem alkalmazott, sem pedig „kvalifikált” fenyegetés nem állt fenn, a szexuális cselekmény azonban a sértett akarata elleni magatartást jelentett, – hiszen többször kérte apját, hogy hagyja abba, megpróbálta magától ellökni, – vagyis a sértett nem önként és szabadon adta beleegyezését a szexuális cselekményhez. A tényállás alapján tehát a cselekmény helyes minősítése szexuális kényszerítés. A másik jogesetben az ügyészség a nevelése alatt álló, tizennegyedik életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a vádlott ellen. Az irányadó tényállás szerint a vádlott több alkalommal hátralökte nevelt lányát, lehúzta annak ruháit és vele akarata ellenére nemi cselekményt végzett. A sértett megpróbálta magától eltolni, azonban a vádlott a sértett lábait széthúzta. A vádlott a cselekményt azért hagyta abba, mert a sértett egyre hangosabban kiabált és sírt. A bíróság a vád tárgyává tett cselekményt a vádiratban foglaltakhoz képest eltérően – szexuális erőszakként – minősítette, hivatkozva egyrészt arra, hogy az erőszak – a sértett hátralökése, lábának szétfeszítése stb. – álláspontja szerint nem a szexuális kényszerítés, hanem a szexuális erőszak elkövetési módja, másrészt pedig arra, hogy az erőszaknak a szexuális erőszak megállapításához nem kell lenyűgöző erejűnek lennie, a nemi szabadságot sértő erőszakos bűncselekmény esetében az akaratot hajlító erőszak is elégséges.

IV. Az alkotmányjogi alapelveknek való megfelelés kérdése

Hogy megvilágítsam a szabályozás alkotmányjogi aggályait is, kiindulásképpen érdemes utalni arra, hogy a jogállamiság fogalmához szorosan kapcsolódó jogbiztonság elve megköveteli, hogy a jog egésze, annak egyes részterületei és valamennyi szabálya világos, egyértelmű, hatásukat tekintve pedig kiszámítható, és a norma címzettjei számára előre látható legyen. A büntetőjogban a kiszámíthatóság és előreláthatóság elve a büntetőjogi szankcióval tilalmazott magatartást leíró diszpozíció határozottságát, és az elkövetési magatartásokra vonatkozó törvényhozói akarat világos kifejezésre juttatását egyaránt megköveteli. Az Alkotmánybíróság több határozatában is foglalkozott a jogbiztonság kérdésével, többek között a 37/2002. (IX. 4.) AB határozatban, amelyben rögzítette, hogy „A büntető törvény címzettje általában mindenki…A címzetteknek viszont tudniuk kell, mi a jogalkotói üzenet, legyen az bármi…”A 11/1992. ( III. 5.) AB határozatban pedig a következőképpen foglalt állást a taláros testület:„ A jogbiztonság megköveteli a jogszabályok olyan világos és egyértelmű fogalmazását, hogy mindenki, akit érint, tisztában lehessen a jogi helyzettel, ahhoz igazíthassa döntését és magatartását, s számolni tudjon a jogkövetkezményekkel.”

V. Összegzés

A szexuális kényszerítés tényállása véleményem szerint – a részletezett gyakorlati problémák mellett – nem felel meg a fentebb rögzített alkotmányjogi követelményeknek sem, éppen ezért javaslom a probléma feloldását egy Btk-ban rögzített értelmező rendelkezés, vagy egy jogegységi határozat keretében. Ezzel a jogalkotó egyrészt állást foglalna valamely hivatkozott megközelítési mód mellett és ezáltal biztosítva lenne, hogy valamennyi bíróságon azonos tényállás mellett azonos minősítés születhessen; másrészt pedig az alkotmányos alapelveknek való megfelelés is maradéktalanul megvalósulna, a jogbiztonság követelményén esett csorba pedig kiküszöbölésre kerülne.

Források, felhasznált irodalom: Magyarország Alaptörvénye – (2011. április 25.) 11/1992. ( III. 5.) AB határozat 37/2002. (IX. 4.) AB határozat Belovics Ervin – Molnár Gábor Miklós – Sinku Pál: Büntetőjog II. Különös rész. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. (szerkesztette: Busch Béla) Budapest, 2013. Franczia Barbara: A nemi önrendelkezési jog és a szexuális kényszerítés ‒ Elemzés és javaslat de lege ferenda. Jog, állam, politika. 2014. (6. évf.) 1. sz. 165- 174. o. Gál István László: A szexuális bűncselekmények az új magyar büntetőjogban. Igazság, ideál és valóság. Tanulmányok Kardos Sándor 65. születésnapja tiszteletére. Debrecen, 2014. 115- 127. o. Kommentár a Büntető Törvénykönyvhöz. Complex Kiadó, Budapest, 2013. (szerkesztette: Karsai Krisztina) Merényi Kálmán: A nemi erkölcs elleni bűncselekmények pönalizálásának fejlődése a felszabadulástól a hatályos rendelkezésekig. Jogtudományi Közlöny. 1986. (41. évfolyam) 1. sz. 20-22. o. Pócza Róbert: Az erőszakos közösülés tényállása az „alkotmányos büntetőjog” tükrében. Magyar jog. 2005. (52. évf.) 1. sz. 16-17. o. Sereg András: Alkotmánybírák talár nélkül. KJK – Kerszöv. Budapest. 2005. Szomora Zsolt: Megjegyzések az új Büntető Törvénykönyv nemi bűncselekményekről szóló XIX. Fejezetéhez. Magyar Jog, 2013/11. 649-657. o. Tóth Mihály – Nagy Zoltán: Magyar Büntetőjog. Különös rész. Osiris Kiadó, Bp. 2014.