A szükség törvényt bont, vagy épp ellenkezőleg?

E cikk a Bird & Bird és az Arsboni által meghirdetett 2019. évi Cikkíró Pályázat keretében született.
Szerző: Lénárd Erika

Avagy az állítással és bizonyítással összefüggő szükséghelyzetek értékelése a peres eljárásban

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (új Pp.) 2018.01.01-jén, újév napján lépett hatályba. Mikor neki kezdtem a cikk megírásának, próbáltam felidézni magamban, hogy Pp. kollokvium előtt álló joghallgatóként miként éltem meg az új jogszabály megjelenését. Az élet úgy hozta, hogy a mi évfolyamunk „berepülő pilótaként” beleesett a jogszabály hatálybalépésbe és annak drasztikus változásaiba, így a tananyag az új eljárásjogi törvény lett. Úgy emlékszem, hogy az oktatóink ugyan olyan izgatottak voltak mint mi, hisz az osztott perszerkezet, a szigorított kötelező jogi képviselet, a pertársaság, a megváltozott hatásköri szabályok– és ez csak pár dolog a sok közül – mind olyan tények voltak amelyek jelentősen megváltoztatták az általuk eddig ismert per dinamikáját.

Ennek okán egyébként olyan rosszalló kijelentések is születtek a (jogász) társadalom berkein belül, hogy az új eljárásjogi kódex miatt az emberek nem mernek majd bírósághoz fordulni és Arany János szavaival élve beköszönt az az időszak, hogy a „magyar ember fél a pörtül…” Azonban Egy év távlatából talán mégis kijelenthetjük, hogy az új törvény minden nehézségével és újításával együtt képes lesz beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Az új Pp. újításai közül számomra az egyik legizgalmasabb az állításokkal és bizonyításokkal összefüggő szükséghelyzetek fogalma, amiket úgy is definiálhatnék, hogy Justitia mérlegének intézményesített ellensúlyai a perben. Egyrészt az állítási szükséghelyzet egyedi mérlegelési helyzetet teremt már a perfelvételi szakaszban a felek nyilatkozatainak értékelésekor, mellyel szoros összefüggésben a bizonyítási eljárás irányát is befolyásolja már, a bizonyítási szükséghelyzet pedig komplementer jogintézménye az előbbinek, ami a bizonyítási eljárás zsákutcájából tudja visszahozni a bizonyíték híján elveszettnek vélt ügyet.

Jelen cikk célja, hogy a hivatkozott jogintézmények polgári eljáráson belüli elhelyezkedését és érvényesülését kicsit közelebbről is bemutassa.

I. Mit is jelent pontosan az állítással összefüggő szükséghelyzet fogalma?

A szükséghelyzet tömören összefoglalva, nem más, mint az önhibán kívüli információhiány alapján tett, a per szempontjából lényeges állításnak az „ideiglenes igazságként” való valós tényként kezelése. A jogintézmény nem teljesen előzmény nélküli a magyar jogrendszerben. A korábbi eljárásjogi törvény hatálya alatt is elfogadott volt például, hogy az egyik fél ténykérdésben nyilatkozat tételre hívta fel az ellenérdekű felet, és ha az ennek nem tett eleget, úgy a bíróság az adott tényt – a per adatait egybe vetve – meggyőződése szerint ítélhette meg. Ennek iskolapéldái voltak az orvosi műhibaperek (pl.: EBH 2009.1956.), amikor a bíróság már korábban is úgy értelmezte a régi Pp. 164. § (1) bekezdését, hogy lehetőséget adott a bizonyítási teher megfordítására a kivételes körülmények miatt. Az új Pp. tulajdonképpen ezt a kiforrott bírói gyakorlatot ültette át jogszabályi környezetbe és a korábbi mérlegelési lehetőséget joggá formálta a bíróság szármára. Ez azért is volt fontos, mert így a bíróság a kételyt mellőző ténykérdések tekintetében a hosszadalmas bizonyítási kísérleteket kihagyva gyorsítani tudja a döntéshozatali mechanizmust.

Az új Pp. osztott perszerkezete is azt a célt szolgálja, hogy a perfelvételi szakaszt olyan mederbe terelje, ahol már az eljárás elején egyértelműen tisztázásra kerül, hogy mely kérdésekben kell a bíróságnak döntést hoznia, tehát mi képezi a jogvita tárgyát. Ennek a feltérképezésére szolgálnak a feleknek a perfelvétel során megtett nyilatkozatai. Amennyiben a felek között nincs vita a tényállítások tekintetében, úgy a bíróság a tényállást már a perfelvételi nyilatkozatokból megállapíthatja, és így az érdemi tárgyalási szakra csak a vitatott (jog)kérdések elbírálása marad.

Amennyiben vannak a felek között vitatott tények, a bíróság a perfelvétel lezárását követően bizonyítási eljárás keretében megállapítja a tényállást, és az alapján dönti el a pert.

II. Mikor merülhet fel az állítási szükséghelyzet a perben?

A kérdésre a választ egy kicsit távolabbról közelíteném meg. Az új Pp. alapvetően részletesebben taglalja a keresetlevél tartalmai elemeit, aminek az a célja, hogy a felperest rászorítsa arra, hogy csak és kizárólag a per eldöntéséhez szükséges releváns információkat szolgáltassa a bíróságnak. Ennek megfelelően a keresetlevél érdeméi részének mindenképpen tartalmaznia kell a bíróság ítéleti rendelkezésére irányuló határozott kereseti kérelmet, az érvényesíteni kívánt jog jogalapját, az érvényesíteni kívánt jogot és a kereseti kérelmet megalapozó tényeket, az érvényesíteni kívánt jog, tényállás és keretesi kérelem közötti jogi érvelést és végezetül a tényállításokat alátámasztó bizonyítékokat, vagy bizonyítási indítványokat.

Azonban vannak olyan élethelyzetek amikor a felperes ezen kötelező tartalmi elemek közül a kereseti kérelmet megalapozó tényeket önhibáján kívül nem ismeri, így azokról nem tud nyilatkozni, viszont azok ismerete nyilván szükséges lenne a jogvita megítéléséhez. Ennek a parttalanak tűnő helyzetnek az orvoslására vezette be a jogalkotó az állítási szükséghelyzet jogintézményét, melynek lényege, hogy ilyen esetben a szükséghelyzetben lévő fél és a bíróság is felmentést kap az eset – szükséghelyezettel érintett – konkrét körülményeinek a feltárása alól, és azok hiányában is tényként megállapíthatóvá válik a vonatkozó törvényi tényállási elem fennállása. Azonban nem olyan „egyszerű” az állítási szükséghelyzet mentőkártyát kijátszani a perben.    

A jogalkotó igen körültekintően határozta meg a Pp. 184. § (1) bekezdésében, azokat a konjunktív feltételeket, melyek fennállását az állító félnek a siker érdekében – kételytől mentesen – valószínűsítenie kell.

Ha a felperes a bizonyosság fokáig igazolja, hogy a határozott tények állításához szükséges információval kizárólag az ellenérdekű fél rendelkezik, és ő maga az információ megszerzése és megtartása érdekében a szükséges intézkedéseket megtette, akkor a perfelvételi nyilatkozatában felszólítja az ellenérdekű felet a tény állításához szükséges információ szolgáltatására. Ez a felszólítás az alperesre „katalizátorként” fog hatni az eljárásban, ugyanis előhívja a Pp.-szerinti eljárás során tanúsítandó együttműködési kötelezettségét, vagyis nem hagyhatja „szó nélkül” a felperes kérelmét.

De akkor még is milyen lehetőségei vannak az ellenérdekű félnek?

1.) A saját perfelvételi nyilatkozatában (érdemi védekezést tartalmazó ellenkérelmében) átadja a kért információt.

2. )Valószínűsítenie kell, hogy az állítási szükséghelyzet feltételei nem állnak fenn, példának okáért ő sem rendelkezik a szükséges információval, vagy azzal nem csak ő rendelkezik, azaz kételyt ébreszt a bíróságban.

Ha az ellenérdekű fél a kért információt a fenti kimentési okok hiányában, felszólítás ellenére sem adja meg, vagy nem igazolja azok önhibán kívüli hiányát, úgy azzal a perhatékonyság, az együttműködési kötelezettség és a felek peranyag szolgáltatási kötelezettségével kapcsolatos eljárásjogi alapelveket sérti meg, és ezzel összefüggésben a (2) bekezdés alapján „beáll” az állítási szükséghelyzet, melynek eredményeként az állított de nem „ellen-igazolt” tényt a bíróság valósnak foghatja el. Úgy is mondhatjuk, hogy a bíróság voltaképp „szankciós jelleggel” értékelheti a felek által perbevitt tényt. Úgy is mondhatjuk, hogy a bíróság voltaképp „szankciós jelleggel” értékelheti a felek által perbevitt tényt a mulasztásra való tekintettel. Itt azonban fontos kihangsúlyozni a jogalkotó által alkalmazott feltételes módot, hisz az állítási szükséghelyzet nem csak az állító felet kell, hogy védje az információhiány esetére, hanem ahogy a cikk elején is fogalmaztam ellensúlyként szolgálva, az ellenérdekű felet is óvja az alaptalan és rosszhiszemű tényállításokkal szemben.

El is jutottunk a cikk második részéhez, a bizonyítási szükséghelyzet fogalmának bemutatásához. Az állítási szükséghelyzet jogintézményéhez szorosan kapcsolódó bizonyítási szükséghelyzet szabályait a jogalkotó az új Pp. a Bizonyítás címet viselő Negyedik részben helyezte el. A bizonyítási szükséghelyzet szabályainak felhívásakor a fél általában a tényállítási feladatainak eleget tud tenni, de az annak alátámasztásául szolgáló bizonyítékokat (önhibáján kívül) valamely okból kifolyólag nem tudja szolgáltatni. 

III. A bizonyítási szükséghelyzet indokoltsága

A jogintézmény létjogosultságát egy számomra emblematikus külföldi jogeset tükrén keresztül szeretném bemutatni, mely a Coca-Cola Bottling Co. vs. Coca-cola Co. (107 F.R.D. 288) között fennálló precedensen alapul. A jogvita kiinduló pontja azt volt, hogy a gyártó cég a palackozó cégnek kevesebb profitot fizetett a diétás üdítő gyártásáért, a hagyományos üdítővel szemben, arra hivatkozva, hogy az előbbi előállítása alacsonyabb költségekkel jár, így a profit is csak arányosan illeti meg. A palackozó cég érthető módon ebbe nem akart belemenni és pert indított. A kereseti kérelmében azonban nem tudta bizonyítani, hogy a két üdítő előállítása között semmilyen különbség nem mutatható ki, ugyanis a recept nem volt a birtokában (bizonyítási szükséghelyzetbe került), csupán azt tudta igazolni, hogy a részesedés jár neki, mindkét kóla előállítása után. A bíróság rávilágított, hogy a jogvita eldöntéséhez a Coca-Cola hétpecsétes receptjére van szükség, ezért felhívta az alperes gyártó céget, hogy azt egy zárt tárgyalás keretein belül hozza nyilvánosságra. A gyártó az üzleti titok védelmére hivatkozással erre nem volt hajlandó, így a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes bizonyítási szükséghelyzetbe került és ennek okán valónak kell tekintetni azt az tényt, hogy a két üdítő előállítása és palackozása között semmilyen különbség nincs.

Ugyan erre a logikai metódusra épül a haza szabályozás rendszere is. A bizonyítási szükséghelyzet vizsgálatánál elsőként a bizonyítási eljárás főszabályát kell górcső alá venni, ugyanis a szükséghelyzet ezen főszabály alól ad majd „felmentést” úgy, hogy a bizonyítási terhet leveszi az állító félről és azt az ellenérdekű félre telepíti.

A Pp. 265. § (1) bekezdése rögzíti, hogy a törvény eltérő rendelkezése hiányában a perben jelentős tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el (bizonyítási érdek), továbbá a bizonyítás elmaradásának vagy sikertelenségének a következményeit is ez a fél kell, hogy viselje. Ezt az általános szabályt törte át a bírói joggyakorlat az orvosi műhiba perek kapcsán, mellyel kimunkálta a bizonyítási szükséghelyzet jogszabályba átültetett alapját. Az egyik ilyen jelentős eseti döntés a haza joggyakorlatban BDT.2008.1801. volt, melynek indokolása kimondta, hogy az orvosi kezelés során bekövetkezett haláleset miatt érvényesített kártérítési igény esetében a felperesnek elég az okozati összefüggésben azt bizonyítania, hogy a haláleset az egészségügyi intézmény által végzett kezelés során, vagy azt követően állt be.

Az állítási szükséghelyzet mintájára a bizonyítási szükséghelyzet fennállásához is meghatározza a jogalkotó azokat a törvényi feltételeket, melyeknek maradéktalanul teljesülniük kell. Először is a felperesnek igazolnia kell, hogy a bizonyítási indítványához nélkülözhetetlen adatokkal kizárólag az ellenérdekű fél rendelkezik, és ő az ezek megszerzéséhez szükséges intézkedéseket megtette, a tényállítás bizonyítása számára nem lehetséges, viszont az ellenérdekű féltől elvárható az általa állított tények fenn nem állásának a bizonyítása (contra rem bizonyítás).

Láthatjuk, hogy a Pp. 265. § (2) bekezdés a)-b) pontjaiban foglalt feltételek teljesülésének címzettje a felperes, akinek aktív tevőleges magatartás tanúsításával már a perfelvétel során indítványt kell benyújtani (pl. felszólítani az ellenérdekű felet a bizonyíték szolgáltatására) ahhoz, hogy a bíróság a szükséghelyzete fennállását elismerje.

Ugyanezen jogszabályhely c) pontja az ellenérdekű félre nézve határozza meg, hogy miként kell eljárnia ahhoz, hogy a bíróság a bizonyítási szükséghelyzet fennállását ne fogadja el. A bizonyítási szükséghelyzetre az ellenérdekű félnek mindenképpen nyilatkoznia kell; melyben vagy valószínűsíti a törvényi feltételek hiányát, vagy érdemben reagál a bizonyító fél állításaira.

Amennyiben a bizonyítási szükséghelyzet megállapítására tett indítvány alaposnak bizonyul, a bíróság a hivatkozott tény fennállását valósnak fogadhatja el, hangsúlyozandó, ha kétely ezzel összefüggésben nem merül fel (!). A bíróságnak nem kell alakszerű végzést hozni a bizonyítási szükséghelyzet fennállásáról, elég arról az anyagi pervezetésében tájékoztatnia a feleket.

Úgy vélem, hogy mind az állítási, mind pedig a bizonyítási szükséghelyzet egy olyan hatékony „mentőöv” lett az új peres eljárásban, mely a korábban meddőnek tűnő esetekben is képes lehet – a józanész logikájára építve – kiutat biztosítani, a jogot kereső fél és jogot biztosító bíróság számára. Sikerüket az is garantálja, hogy a joggyakorlat hívta életre és formálta azokat, és csak ezt követően kerültek átültetésre a jogszabályi környezetbe, nem pedig fordítva. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy alkalmazásuk nem lesz kihívásokkal teli, hisz a bíróság meggyőzése az állítási szükséghelyzet fennállásáról nem kis feladat lesz egy jogi képviselő számára, de hát a kihívásoktól szép ez a pálya és attól, hogy a „szükség néha törvényt ad, és nem elvesz”.

Felhasznált irodalom