Az Európai Unió Bírósága megnehezítheti az Uber dolgát

Az Európai Unió Bírósága a május 11-én, csütörtökön közzétette Szpunar főtanácsnok indítványát. Ebben a mellett foglal állást, hogy az Uber közlekedési szolgáltatást nyújt. Ez pedig nem kedvező a népszerű applikációt működtető vállalatnak, ugyanis amennyiben a Bíróság végül szintén így dönt, az azt jelentheti, hogy a cég meg kell, hogy feleljen a különböző országok szigorúbb szabályozásainak. A társaság eddig a mellett érvelt, hogy csupán közvetítői szolgáltatást végzett, a közlekedési szolgáltatás már nem tartozik hozzá, emiatt nem is lehet rajta a megfelelést számon kérni. Az üggyel, és az Uberhez hasonló sharing economy tevékenységek jogi nehézségeivel már korábban itt, itt és itt foglalkoztunk.

Az ügy előzményei

A konkrét ügy egy barcelonai taxisofőröket tömörítő szervezet (Asociación Profesional Elite Taxi) peres ügyéből ered, a barcelonai 3. számú kereskedelmi bíróság előtt. A taxisofőrök azt állították, hogy az Uber tisztességtelenül versenyzett velük a piacon, kérték a társaság elmarasztalását, valamint annak megállapítását, hogy a hatályos szabályozást megsértő és megtévesztő magatartásnak minősülő tevékenységei tisztességtelen versenycselekményeket képeznek. Az ügyet bonyolítja, hogy sem az Uber Spain, sem a tulajdonosok, sem a járművezetők nem rendelkeznek a barcelonai városi taxirendelet által előírt jogosítványokkal és engedélyekkel.

A társaság eddig a mellett érvelt, hogy csupán közvetítői szolgáltatást végzett, a közlekedési szolgáltatás már nem tartozik hozzá. Az Uber Spain vitatja, hogy bármilyen módon megsértené a szállítási szabályozást. Álláspontja szerint ugyanis a holland jog szerint működő Uber BV társaság üzemelteti az alkalmazást az Unió területén, beleértve Spanyolországot is, így tehát a felperes kifogásait neki kellene címezni.

Az ügy fő kérdése az, hogy minek minősül a tevékenység: egyszerű közvetítői szolgáltatásnak, vagy pedig közlekedési szolgáltatásnak. Amennyiben az utóbbinak, ez azt jelenti, hogy az Uber is meg kell, hogy feleljen a vonatkozó jogszabályoknak.

A jelenlegi helyzet

Legal Innovation Day

Ismerd meg, milyen jövő vár a jogi piacra!

Szpunar főtanácsnok szerint az Uber közlekedési szolgáltatást nyújt. Amennyiben a Bíróság végül szintén így dönt, az azt jelentheti, hogy a cég meg kell, hogy feleljen a különböző országok szigorúbb szabályozásainak. Bár a főtanácsnok indítványa még nem kötelező erejű, a bírák és így a Bíróság jellemzően elfogadja az abban foglaltakat.

Szpunar szerint az Uber szabályozza a szolgáltatás árát, feltételeket szab a sofőröknek és ki is zárhatja őket a szolgáltatásból. Mindezek – szerinte – azt jelentik, hogy az Ubert nem lehet egyszerű közvetítőként kezelni az utasok és a vezetők között. E szolgáltatás keretében vitathatatlanul a közlekedési szolgáltatás az elsődleges szolgáltatás, amely annak gazdasági értelmét adja. A főtanácsnok szerint amiatt sem lehet az Ubert például a szállodáknál is működő közvetítő szolgáltatásokhoz hasonlítani, mert az Uber sofőrjeinek helyzetével ellentétben mind a szállodák, mind a légitársaságok olyan vállalkozások, amelyek működése teljesen független minden közvetítő platformtól, ők maguk, nem pedig a foglalási platformok határozzák meg szolgáltatásaik nyújtásának feltételeit, pl. az árakat.

Meglepetés?

Bár az Uber működése az utóbbi időkben sem volt botrányoktól mentes (emlékezetes volt, bár inkább bulvárba illő, amikor az Uber alapítója, Travis Kalanick útközben összeveszett az egyik sofőrrel), a Bíróság döntése mégis valamilyen szinten meglepő, bár logikus.

Már a korábbi cikkünkben is említésre került a jogalkotási tendencia és az Európai Bizottság által kiadott közlemény, amelyben még egyértelműen a sharing economy szolgáltatásokat (így az Ubert is) támogató hangvétel volt az erősebb. A bizottsági közlemény szerint ösztönözni kell a szereplőket arra, hogy bátran vegyenek részt a megosztó gazdaságban, és miután megtörtént a revízió, következetesen lehet alkalmazni a jogszabályokat. A dokumentum a teljes tiltást ultima ratióként említi, amihez akkor kell nyúlni, ha már semmilyen más eszköz nem működik és a jogos közérdeket kell megvédeni.

Látszik, hogy már a Bizottság is fontosnak tartotta a jogszabályoknak való megfelelést, azonban egy nyugodtabb jogszabályi revíziót és a sharing economy szereplők támogatását követően. A Bíróság döntése viszont nem biztos, hogy ezt fogja erősíteni. Inkább az a forgatókönyv valószínűbb, hogy amennyiben a Bíróság megfogadja Szpunar főtanácsnok indítványát, a nemzeti jogalkotók a Bíróság döntését lobogtatva próbálják majd az Ubert jogkövetésre sarkallni.

Egy biztos: az Uber jövője szempontjából egyre kevésbé valószínű, hogy halogathatja az előírt jogosítványok és engedélyek beszerzését.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

Jegyzetek

A kép forrása: itt és itt.

*** Wulters Kluwer logo A Jog és Innováció rovat támogatója a Wolters Kluwer

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.