Digitális szerepjáték – avagy a virtuális ügyvédi irodák jövőbeli kihívásai

Digitális szerepjáték - avagy a virtuális ügyvédi irodák jövőbeli kihívásai

Képzeljük csak el, hogy a kis francia erkélyünkön ülve, hallgatva a reggeli madárcsicsergést, érezve a frissen sült péksütemények illatát és közben reggeli kávénkat szürcsölve, jelez a naptárunk, hogy pár percen belül aktuális a szerződéskötés az ügyvédeinkkel egy másik „dimenzióban”. Mennyivel egyszerűbb lenne így a mindennapi életünk, igaz? Van egy jó hírem, Kedves Olvasó, hiszen ez a nem is olyan távoli jövő.

A virtuális valóság, kiegészített valóság, és nem utolsó sorban a kevert valóság napjaink egyik legáttörőbb újításai, melyek hamarosan át fogják formálni hétköznapi életviteleinket, szokásainkat. A kérdés az, hogy vajon a VR, AR segítségével létrehozhatók-e olyan jogi  alkalmazások, melyek könnyebbé tennék a jogi szolgáltatások működését, illetve minőségét, és ha igen, milyen szabályozási kihívásokkal kellene majd szembenézniük a jogalkotóknak?

Léteznek már úgynevezett e-irodák, amelyek lényege, hogy a telefonon vagy e-mailben befutó megbízás és annak teljesítése egy online platformon keresztül jön létre. Előnye, hogy amennyiben a jogi kérdést online is meglehet oldani, az ügyfélnek ki sem kell mozdulnia otthonról. Működését tekintve, az ügyvédek, ügyfelek egy saját jelszóval léphetnek be a virtuális tárgyalóba, ahol titkosított üzeneteket válthatnak egymással. Azonban az általános vélekedés még mindig az, hogy az ügyfelek jobban preferálják a személyes találkozót az online tér helyett, hiszen ez erősíti a bizalmat.

Gondoljunk csak bele, mi lenne, ha az effajta ügyvédi irodákhoz virtuális valóságot használnánk alapul.

Elsőként viszont nem árt egy-két fogalmat tisztázni a virtuális valóság kifejezésével kapcsolatosan. A virtuális valóság (VR) többek között egy kialakított mesterséges környezet. Ezzel szemben a kiegészített valóság (AR) az eredeti valóságot veszi alapul, és kiegészíti azt különféle információkkal. Kiegészített valóság alapú a PokemonGo alkalmazás, vagy a Google Arts, ahol példának okáért festményeket vetíthetünk telefonjaink segítségével a körülöttünk levő szobába.

A fogalmak tisztázása után már beszélhetünk  a virtuális irodákról. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha az ügyfél egy eszköz segítségével virtuálisan vehetne részt a tárgyaláson, miközben a reggeli bageljét ízlelgetné otthon. Az így kialakuló audiovizuális élmény segíti az ügyfélnek megtartani a személyes, bizalmi viszonyt, úgy hogy még a parkolásért sem kell fizetni, plusz még időt is spórolt az utazással.

Az újfajta technológia alkalmazása mellé automatikusan kapcsolódnak a tisztázatlan jogi problémák, melyek viszont még nem kerültek szabályozásra.

Például valaki képmásának alkalmazása személyes képmással való visszaélésnek vagy, mivel biometrikus adatról van szó, esetleg különleges adattal való visszaélésnek minősül? Újabb probléma lehet, ha esetleg valaki feltörné a VR/AR rendszerét, és ennek következtében adatlopás történne, ki lenne a felelős? Az ügyvédi iroda vagy a készülék tulajdonosa? Felvetődhet egy olyan kérdés is, hogy kit illethet a VR/AR tulajdonjoga? A VR/AR megteremtése érdekében ezen szolgáltatást nyújtóknak át kellene alakítani az ügyvédi iroda anyagát a virtuális valóság anyagává. Az ügyvédi irodáknak a VR szolgáltatóikkal kötött licencszerződésben szorgalmazni kellene az ilyen tartalmak tulajdonjogát. Ez esetben mi lenne a teendő?

Bár a jog világa a koronavírus alatt igyekezett felzárkózni az újabbnál újabb technológiákhoz, mint a szerződések megkötése, aláírás hitelesítése, ügyvéd-ügyfél kommunikáció elektronikus formában, viszonylag sikeresen, úgy gondolom, a virtuális valóság illetve a kiterjesztett valóság bevezetése újabb kapukat nyithatna meg ebben a szakmában, melyeket érdemes lenne kihasználnunk, sőt ki is kell használnunk.

Irodalomjegyzék

 

*** Wulters Kluwer logo A Jog és Innováció rovat támogatója a Wolters Kluwer

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.