Ellopták a … virtuális maszkot?

Napjaink egyik tudományos szenzációja az épülőfélben lévő metaverzum, ahol avatárjainkon keresztül léphetünk interakcióba virtuális társainkkal, vásárolhatunk kiegészítőket karakterünk számára, vagy koncerten vehetünk részt. Azonban rosszabb esetben akár online zaklatás, lopás sértettjeivé is válhatunk. Számtalan szabályozásra váró kérdést tett fel a Web 3.0 tere, ám azt néhány holland bírósági döntés már megválaszolta, hogy bűncselekmények elkövethetőek-e a digitális világban, fizikailag nemlétező tárgyakon.

2007 szeptemberében egy tizenéves fiatal egy bűncselekményt jelentett a rendőrségen
a hollandiai Leeuwarden városában. A sértett állítása szerint két ismeretlen kortársa arra kényszerítette, hogy a RuneScape nevű online játékban adja át karakterének maszkját és amulettjét, valamint a játékban használható virtuális pénzét a felületen az elkövetők avatárjainak. Az illetékes ügyész „virtuális lopás” miatt emelt vádat (másodszor a holland jog történetében), és a helyi bíróság első fokon megállapította a bűncselekmény elkövetését. Az indokolás szerint a maszknak és az amulettnek vagyoni értéke volt és elvételük megtörtént, amikor az egyik elkövető avatárja a játékban megszerezte a sértett karakterétől az említett tárgyakat.[1]

Egy évvel később az arnhem-i bíróságon az elkövetők védője hatályos dologi jogunkból is következő ellenérveket sorolt fel. Állítása szerint az „ellopott dolgok” nem testi tárgyak és értékük sem volt, tehát nem lehetnek lopás tárgyai. Másodszor, még ha dolgokról is lett volna szó, azok nem a kiskorú sértett, hanem a játék nagykorú producerének birtokában és tulajdonában állhatnak, tehát egy játékostól nem lehetne lopni. A másodfokú testület azonban ízekre szedve a fenti érvelést ismét megállapította a bűncselekmény elkövetését. Döntésük lényege, hogy nem szükséges az ellopott dolog fizikai léte (egy 1921-es, áramlopással kapcsolatos döntésre hivatkoztak), illetve a virtuális tárgyak birtokosa mindenképp a sértett volt.[2]

Az ügy a holland Legfelsőbb Bíróság előtt zárult 2012-ben, amely döntésének indokolása három pontban összefoglalható. Elsőként, a digitális dolgoknak volt értéke a sértett és az elkövetők számára, így a vagyoni kár bekövetkezett. Másodszor, bár a testület elismerte, hogy az amulett és a maszk „adatok halmaza”, ahogy a védelem állította, azonban hozzáfűzte, ez nem zárja ki azt, hogy ezen „bithalmazokat” vagyoni értékkel bíró „árunak”, dolognak tekintsék adott esetben. Harmadszor, a tizenéves játékos a bűncselekmény sértettje, hiszen vele szemben alkalmaztak erőszakot, nem a RuneScape tulajdonosával. A bíróság fenti érvelésével megkerülte a virtuális dolgok tulajdonjogi kérdéseit, bár kiemelte, hogy mind az elkövetők, mind a sértett a tárgyak birtokosának tekinthető.[3]

Ahogy egyre részletgazdagabb, technikailag fejlettebb játékok jelennek meg a piacon, vagy épp metaverzumok jönnek létre a szemünk láttára, úgy írhatják felül egyes esetek a jelenleg domináns meggyőződést, miszerint virtuális bűncselekmény, vagy például tulajdon nem létezik.

Hack vagy virtuális lopás?

A cikkben bemutatott ügy kapcsán egyes holland jogtudósok amellett érveltek, hogy célszerűbb lett volna hackelésnek minősíteni a cselekményt, mivel adatok megszerzésével járt valójában.[4] Mások válaszul rámutattak, hogy egy, a RuneScape – ügyet megelőző döntésben az amszterdami bíróság már különbséget tett „virtuális lopás” és hackertámadás között (az ún. Habbo Hotel – ügyben). A digitális lopást megteremtő distinkció lényege, hogy a virtuális dolgok egyediek, és nem rögzítéssel, másolással, lehallgatással szerezték meg őket. Utóbbi magatartásokkal követhető el egy hackertámadás által a holland büntetőjog szerint.[5] Ha már említettem, a virtuális dolgok egyedisége jelentőséggel fog bírni a metaverzumban  is, vagy az ún. NFT-k esetében.

Mi következhet a fenti döntésekből a metaverzumra nézve?

Bár az ítéletek egy büntetőjogi kérdésre adtak végleges választ, megerősítették azt az infokommunikációs jogi koncepciót, hogy létezhet virtuális birtoklás, tulajdoni jogviszonyok, ezek alanyai pedig a játékosok, felhasználók, saját avatárjaikon keresztül. Lehetséges, hogy ezen nézetet felül kell majd bírálni egy globális metaverzum születése után – egyes jogtudósok önálló jogi személynek tekintenék az avatarokat –[6], de a jogtudomány és a technológia jelen állásakor meglátásom szerint az előző mondatban említett álláspont is kellően progresszív.

A holland Legfelsőbb Bíróság ítélete a „harmadik fél”, azaz a játék producerének tulajdonosi helyzetét egy példával magyarázta meg. Eszerint ha egy holland állampolgár útlevelét ellopnák, bár a dokumentum az állam tulajdona, mégis a „birtokos” sértett tenne feljelentést a rendőrségen. Ő igényelne a „tulajdonos” államtól új okmányokat, amit az képes kiállítani állampolgára részére ismételten. A fentiek alapján tekinthette volna az eljáró bíróság a RuneScape producerét a dolgok tulajdonosának, ám mégis el kellett volna ítélnie a két elkövetőt, mert birtokostól szerezték meg erőszakkal a tárgyakat.[7]

A fenti okfejtés alapján feltételezhető, hogy egy metaverzumot fejlesztő vállalat felelőssége enyhébb lehet a felhasználók virtuális cselekményeiért, hiába áll irányítása alatt az adott digitális tér. Ha egy „tulajdonost” nem vonnak be egy büntetőjogi eljárásba, csak a sértett „birtokost”, miért merülne fel felelőssége például egy szerzői jogi jogsértésért, amit egy felhasználó (avatarja) követett el?

Azonban mielőtt a fejlesztők, technológiai vállalatvezetőkre a lehető legszigorúbb elméleteket dolgoznánk ki magunkban, ne feledjük, közrehatásuk, így felelősségük egyértelműen megállapítható. Ha például a RuneScape producere nem akarta volna, hogy lopás történjen a játékon  belül, egyszerűen utasíthatta volna a játék fejlesztőit, hogy tegyék lehetetlenné a virtuális tárgyak egymástól való elvételét az avatároknak.

Számos szabályozási kérdést nyitott meg, és bizonyára fog a jövőben egy metaverzum. A virtuális személyek cselekményei miatt a jogtudománynak lehetséges, hogy át kell értékelnie a joghatóság kérdéseit, a magánjog definícióit, vagy – sajnálatos módon – a büntetőjog tényállásait. Mindenesetre a virtuális lopásra már létezik európai bírósági gyakorlat, ami megkönnyítheti a jövőbeli nemzeti, vagy akár európai uniós szintű jogalkotást.

Neked is van egy érdekes témád, amit megosztanál az olvasóinkkal? Küldd el nekünk elemzésedet az arsboni@arsboni.hu címre, és nyilvánosságot biztosítunk az írásodnak!