Elmevadászok: a bűnügyi profilkészítés és annak hasznossága Magyarországon

E dolgozat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni által meghirdetett 2015. évi cikkíró pályázat keretében született. Szerző: Norbert Kormos Az emberek többségének a profilozásról vagy a Gyilkos Elmék című sorozat jut az eszükbe, vagy pedig sir Anthony Hopkins klasszikusa, a Bárányok Hallgatnak. Pedig a bűnügyi személyiségrajz elkészítése egy részről sokkal kevesebb, más részről sokkal több, mint amit Hollywood bemutat.

A modern kori profilozás (olyan formában, amelyre alapozni is lehet) a 70-es évek Amerikájában jelent meg az FBI személyiségelemző osztályának köszönhetően. Legnagyobb úttörőjének John Douglast tartják, aki az osztály létrehozásában is közreműködött. Sokáig nem tudott fejlődni és terjedni ez a módszer, mivel Edgar Hoover, az FBI akkori igazgatója egyáltalán nem volt nyitott az újítások felé, sőt, néha büntetés fenyegette azt, aki tilalma ellenére megpróbált “saját szakállára” dolgozni. Érdekes módon a profilozók első babérját nem a szövetségi nyomozóiroda munkatársai aratták le, hanem egy pszichiáter, jóval az elemző egység megalakulása előtt.

Az 1900-as évek derekán New Yorkot 16 éven át tartotta rettegésben az “Őrült bombagyáros”, azaz George Metesky. Sok éven keresztül hasztalan próbálták felkutatni, míg végül egy pszichiáter, Dr. James Brussel segítségét kérték. A Brussel által készített profil olyannyira volt pontos, hogy a tettes ruházatát is leírta benne, illetve azt, hogy két nővérével lakik együtt. Mikor Meteskyt elfogták, a pszichiáter által leírt kétsoros zakót viselte. A profil annyiban volt csak pontatlan, hogy édesanyjával és nővérével élt együtt.

Már az FBI-nak volt köszönhető a következő hírhedtebb eset. John Douglas akkor már profilozó minőségben az “ösvény menti gyilkos” esetén dolgozott. Douglas profiljának legmegdöbbentőbb pontja az volt, hogy a tettes dadog. Az elkövetési módból és a kézjegyből arra következtetett, hogy a tettesnek alacsony az önbizalma, ezért az áldozatait félreeső helyen ölte meg. Ez az alacsony önbizalom általában valamilyen testi fogyatékosságnak köszönhető, például hímlőhely, sebhely, valamilyen mozgássérülés. Azonban ilyen könnyen felismerhető jelekről egyik szemtanú sem beszélt. Az áldozatokkal gyorsan végzett, így Douglas arra következtetett, hogy valami olyan fogyatékossága van, amit szégyell és ezért erősen antiszociális. Így végül arra jutott, hogy beszédhibás a tettes. Nagy kétkedések után a profil jónak bizonyult, és a gyanúsítottat ez alapján fogták el.

A harmadik esethez nem volt szükség a személyiségelemzők munkájára. Az elkövető, Edmund Kemper önmagát adta fel a rendőrségen, miután végzett hat egyetemista lánnyal, és a saját édesanyjával valamint annak barátnőjével. Itt nyilvánvalóan nem a profil a tanulságos, hanem a Kemperrel készített börtöninterjú, amely nagyon közeli képet fest egy sorozatgyilkos hátteréről és motivációjáról. Kempernél már nagyon fiatal korától kezdve jelentek meg figyelmeztető jelek. Nála is megfigyelhető az állatkínzás, amely a gyújtogatás és a tinédzser kori ágybavizelés mellett a legtöbb sorozatgyilkosnál jelen van. Kemper jó viszonyt ápolt édesapjával, de szülei elváltak, és nevelése kicsit talán túl erős jellemű anyjára maradt. Mivel anyja is tapasztalta a furcsa és minden bizonnyal ijesztő jeleket fiánál, egy idő után a pincébe száműzte, mivel attól félt, hogy meg fogja erőszakolni valamelyik nővérét. Mivel a helyzet romlott, Kempert a nagyszüleihez költöztették át. Nagyapja nem tudta betölteni az apja után keletkezett űrt és apamodell nélkül maradt. Edmund állapotán a vidéki – szerinte száműzetés – semmit nem javított. Érdekes módon az általában jelen lévő stresszor, amely kiváltja a gyilkolást, nem jelent meg, vagy pedig nem ismerjük. Minden esetre Kemper 1964 Augusztus 27-én végzett nagyszüleivel, a nagyapjától kapott karabéllyal. Később, a börtöninterjú során, mikor arról kérdezték, hogy miért tette amit tett, azt felelte, kíváncsi volt arra, hogy milyen érzés lehet megölni a nagyanyját, nagyapjával pedig azért végzett, mert tudta, hogy meg fog rá haragudni. Már itt megfigyelhető, hogy a célja nagyanyja megölése volt, nagyapja halálát egyfajta “járulékos veszteségnek” gondolta, ami csak azért volt szükséges, hogy önmagát védje. A gyilkosságok után az akkor 15 éves Kempert kényszergyógykezelésre ítélték, ahonnan 5 év múlva szabadult, és ismét az anyja gondjaira bízták. Gondolhatjuk, hogy az amúgy sem rózsás viszony hová fajulhatott a nagyszülők meggyilkolása után. Az ezt követő gyilkosságsorozat három éven keresztül váratott magára. A gyilkosságok részleteibe nem mennék bele, de egy fontos eseményt ki szeretnék emelni, mivel erre ő maga is büszke volt, és külön elmesélte az őt interjúztató két különleges ügynöknek. Egyik alkalommal, miután elkövette a gyilkosságot, a holttestet autója anyósülésén helyezte el, mikor megállították egy közúti ellenőrzésre. Kempernek sikerült kijátszania a rendőrt, a holttestet a vállára döntötte, mintha az aludna, és teljesen nyugodtan beszélgetett a rendőrrel, elhitetve vele, hogy mellette barátnője ül, aki kicsit többet ivott a kelleténél, és épp őt viszi haza. Ezt furcsának tarthatjuk, de egy részről a holttest le volt takarva, más részről pedig Kemper kivételesen magas intelligenciával bír, utolsó mérés szerint körülbelül 145-ös IQ-ja van. Öt ártatlan áldozat halála után dühét végül az ellen fordította, aki szerinte az okozója is volt, és brutálisan végzett édesanyjával és annak egy ottlévő barátnőjével. Ezt követően feladta magát a rendőrségen. A tárgyalásán bűnösnek vallotta magát, és halálbüntetést kért magára. Furcsa módon még az interjú elkészítése közben is fontosnak tartotta elmondani, hogy nem akarja, hogy valaha is elengedjék, mert biztosan újra gyilkolni fog. Edmund Kemper egyike a legösszetettebb, legintelligensebb és talán önmagát legjobban ismerő sorozatgyilkosoknak, így az interjú nagyon értékes kutatási anyagnak bizonyult. John Douglas leírja Sorozatgtyilkosok című könyvében a Kemperrel kapcsolatos véleményét. Őt is meglepte, de Kempert még szimpatikusnak is találta, amellett, hogy tisztában volt vele, hogy mit tett. Az utolsó történet talán nagyon elüt az első kettőtől, de ezen keresztül láthatunk bele abba, hogy mennyire szolgálhat hasznos tapasztalatokkal a börtöninterjú a későbbi profilok elkészítéséhez. Az elkövetők nagy hányada nem annyira kompromisszumkész, mint Kempler, illetve sokszor próbálják elferdíteni az igazságot, hogy jobb színben tüntethessék fel magukat. Ezen tapasztalatok ellenére a módszert nagyon nagy kétkedés és bizalmatlanság fogadta már az Egyesült Államokban is, és nehezen épült be a bírói gyakorlatba, illetve a nyomozók nem merték rábízni magukat a profilokra.

Fürdőköpeny, csocsóasztal, macbook, kész a jogi startup?

Tényleg ennyi lenne? Nem kell a Szilícium-völgyig menned, hogy megtudd.

Tudd meg a kulisszatitkokat következő meetupunkon január 30-án!

Ahogy a fentiekből kitűnik, a személyiségelemzés módszere egyrészt megfigyeléseken, következtetéseken alapszik, másrészt az elfogott elkövetőkkel elkészített börtöninterjúkon. A bűnügyi helyszínen, az elkövetési módon, a kézjegyen (törvényi tényállás megvalósításához nem szükséges, az elkövető mégis ragaszkodik hozzá), illetve az áldozaton magán keresztül is pontos információkhoz juthatnak. Egy hozzáértő profilozó a tettes hozzávetőleges életkorát, családi állapotát, iskolázottságát, sőt, sok esetben a fizikai tulajdonságait is képes megállapítani, vagy ahogy a bombázó esetében láthattuk, még a ruházatát is. Az internet fejlődésével a profilozók és a nyomozó hatóságok segítségére jelent még meg a VICAP rendszer is, amely egy államok közötti bűnügyi nyilvántartó,és segít összekötni, összehangolni az amúgy szeparáltan dolgozó hatóságok munkáját. A profilozóknak pedig abban, hogy egy tetteshez több általa elkövetett bűncselekményt is tudjanak kapcsolni, akkor is, ha azt különböző államokban követte el. Fontos kiemelni azonban, hogy a profilozás, amilyen sokat segíthet a nyomozásban, ugyanannyit ronthat is, amennyiben nem hozzáértő személyre bízzák. Erős támpontot adhat a nyomozóknak, a rendőrségnek, hogy merre haladjanak, de nyilvánvalóan nem helyettesíti munkájukat.

Az Európai országokból néhány megpróbálta átvenni a módszert, de sehol nem nyert nagyobb teret úgy, mint a tengerentúlon. Véleményem szerint ez köszönhető annak, hogy más módon működnek az európai országok szervezetileg, mint az Egyesült Államok. Legjobb tudomásom szerint az Interpol, illetve az Europol nem rendelkezik önálló személyiségelemző egységgel, pedig hasznára válhatna az összes tagországnak, amennyiben létrejönne egy ilyen csoport. A Schengeni zöld határokkal ideális táptalajt kaptak az elkövetők, sok bűncselekmény összekötése közel lehetetlen, akár a két állam viszonyának, akár azok földrajzi távolságának köszönhetően. Ugyan az FBI világszinten foglalkozik személyiségelemzéssel felkérésre, de lássuk be, egy egész világ talán kicsit sok egy osztálynyi embernek, akik ezelőtt is túlterheltek voltak, mikor csak az Államokban tevékenykedtek. Az FBI a problémát rendőröknek tartott továbbképzésekkel, tájékoztatókkal próbálja enyhíteni, de nyilvánvalóan kisebb a siker így, mintha hivatásos profilozók dolgoznának az ügyön, segítenék a rendőrök munkáját, és nem az igazságszolgáltatásban dolgozókra kerülne még ez a teher is.

Ahhoz,hogy ez realizálódhasson, több dolognak kellene megvalósulnia. Eltekintve most az országok közti együttműködéstől, és csak Magyarországra fókuszálva alapvető törvényi módosítások lennének szükségesek a büntetőeljárási törvényben ahhoz, hogy a Douglas-féle profilozás hasznossá és használhatóvá váljon. A Büntetőeljárásról szóló törvény 76.§ (1) értelmében “A bizonyítás eszközei a tanúvallomás, a szakvélemény, az okirat és a terhelt vallomása.” Azokat a szakterületeket, amelyekből szakértői vallomás adható, az Igazságügyi Minisztérium hatályos rendelete határozza meg és ebben a listában a profilozás nem szerepel. Ennek ellenére létezik a rendőrségen belül olyan szervezeti egység, amely ezzel foglalkozik, a Kriminalisztikai Azonosító szolgálat. A módszerük gerincét a statisztika képezi. Hasonlóan az eredeti módszerhez, egy kérdőív segítségével rögzítették a bűncselekmény főbb tulajdonságait, és ennek segítségével tudtak szűkíteni az elkövetőre.

Amellett, hogy a profilozás hazai fejlődéséhez szükség lenne a jogalkotó nyitottságára az újabb módszerekkel szemben, nyilvánvalóan a másik elengedhetetlen elem a megfelelő képzés lenne. A profilozás egyik alappillére a kriminológia, ilyen érdeklődés és ismeretek nélkül nehezen működhet egy profilalkotó. Kriminológiát sok helyen tanítanak az országban, de specifikusan a profilozással egyik sem foglalkozik, így a hasonlóm szakokat hallgatók (jogászok, rendvédelmisek, igazságüggyel kapcsolatos) csak önszorgalomból tudnak mélyrehatóbban foglalkozni a témával. Ezt tovább nehezíti azt, hogy a témával foglalkozó szakirodalom nagy hányada le sem lett fordítva angolról, így az egyéb idegen nyelvet beszélőknek igencsak megnehezíti a dolgát. Képzésen felül pedig szükség lenne hazai börtöninterjúk készítésére is, mivel nem vagyok biztos abban, hogy innen több ezer kilóméterre élő emberekkel készített interjúk megfelelő sablonként működhetnének itthon is.

Sokan gondolhatják azt, hogy hazánkban nincs szükség az ilyen jellegűmunkára, a sorozatgyilkosok alacsony száma miatt. Egy részről sajnos rendre kerülnek elő ilyen elkövetők, másrészt valamilyen szintű látenciát is tapasztalhatunk, mivel ahogy írtam sok esetben lehetetlen összekötni az Európai Unió különböző tagállamaiban elkövetett gyilkosságokat. Továbbá a profil nem csak sorozatgyilkosok esetében alkalmazható, bár az igaz, hogy náluk alkalmazható igazán pontosan, mivel minden elkövetett gyilkossággal a szakemberek egyre élesebb képet kapnak az elkövetőről. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a személyiségrajz ne lehetne használható egy ember sérelmére elkövetett gyilkosságokra. Ahogy Douglas fogalmazott, minél kirívóbb, brutálisabb egy gyilkosság, annál könnyebb kiismerni a gyilkost tettein keresztül. És lássuk be, kis gondolkozás után sajnos sorozatgyilkost is találhatunk az elmúlt pár évből, illetve brutális, a mai napig lezáratlan gyilkosságot is. Amennyiben valaki úgy gondolja, hogy hazánkban nem fordulhat elő sorozatgyilkosság, gondoljon a Csepeli hajléktalan gyilkosságokra, amely öt halálos áldozatot követelt, és a tetteseket csak az egyik sértett megmenekülésének köszönhetően tudták elfogni. A másik eset, amit ki szeretnék emelni, a Soroksári gyilkosság, amelyben brutálisan bántalmaztak és megöltek egy 36 éves családanyát ismeretlen tettesek 2013. szeptember 25-én. Mint mondtam, a személyiségrajz arra is jó, hogy egy megrekedt nyomozást segítsen kimozdítani a holtpontról, ezzel egy részről segítve az államot abban, hogy igazságszolgáltatási igényét érvényesítse, más részről segítve a családot, hogy lezárhassák szerettük elvesztését. Ugyan két esetet említettem meg, de sajnos még egy ilyen kis országban, mint Magyarország túl sok a fentiekhez hasonlót találhatunk.

Sajnos gyilkosságok, és azok minősített esetei is történnek hazánkban, de a személyiségelemzés nem csak ezen bűncselekmények felderítését segíthetné. Az FBI viselkedéskutató egysége jelenleg a gyilkossági ügyek mellett foglalkozik terrorizmussal, gyújtogatással, fenyegetésekkel, cyberbűnözéssel, fehér galléros bűnözéssel és korrupcióval, és végülgyermekek elleni bűncselekményekkel. Mint láthatjuk, tevékenységük nem ér véget a gyilkosok azonosításának segítésével, hanem egy nagyon sokoldalú tevékenységi körrel állunk szemben. Nem térnék ki részletekbe menően az összes alkategóriára, hanem egyet emelnék ki közülök, a Cyber bűnözéssel foglalkozót. Amennyiben a módszert sikerülne meghonosítani, abban az esetben nem csak az ORFK Életvédelmi osztályának munkáját tudná támogatni, segíteni, hanem például a Csúcstechnológiai Bűnözés Elleni Osztály, illetve a Nemzetbiztonságét is.

Érthető a különböző szervek és a törvényhozó ódzkodása ettől a technikától, mivel még mindig újkeletű tudománynak tekinthető, és nem várható el az, hogy egy Amerikában érvényesülő módszer az egész világban alkalmazandó legyen. Az igazságszolgáltatás feladatának nem kizárólag a bűn fizikális üldözését gondolom, hanem azt is, hogy megpróbálja felvenni a lépést a bűnözőkkel, amennyiben lehet meg is előzni őket. Ehhez szükség van a törvény, és a törvény védelmezőinek valamilyen szintű rugalmasságára, nyitottságára. Ezzel a rugalmassággal lehetőség teremne arra, hogy a megrekedt nyomozásokat előremozdítsák, a technikai fölénnyel rendelkező elkövetők ellen valamilyen fegyvert szerezzenek, és hogy az esetleges terrorista cselekményeket megelőzzék, könnyebben felderítsék. Ezek nem csak az igazságszolgáltatás feladatai, hanem kötelességei is. Kötelességének, mivel az új módszereket folyamatosan vizsgálva, mérlegelve, és az arra érdemeseket alkalmazva képes megvédeni állampolgárait, lépést tartva azokkal, akik megpróbálják kijátszani, és megbüntetni azokat, akik már ezt megtették. Ne hagyjuk hát rozsdásodni ezt a hasznos és sokoldalú fegyvert.

Források, felhasznált irodalom: John Douglas, Mark Olshaker: Sorozatgyilkosok John Douglas, Mark Olshaker: Sötétség John Douglas, Mark Olshaker: Megszállottak John Douglas, Anne Burgess, Allen Burgess, Robert Ressler: Crime Classification Manual Ronald Kessler: FBI

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

MEGOSZTÁS