Európához zárkózó hazai bérek

Egy 200 vállalati vezető körében végzett felmérés szerint egy hazai felsőfokú végzettséggel rendelkező logisztikai menedzser vagy IT-tanácsadó fizetése versenyképes régiós szinten is, és nem sokkal marad el a nyugati országokra jellemző átlagbérektől sem. Ezzel szemben a gyártósoron foglalkoztatott autószerelők vagy a kereskedelemben foglalkoztatott bolti alkalmazottak fizetése messze elmarad az angliai, németországi bérektől, igaz a közép-kelet-európai átlaghoz viszont illeszkedik. A kétgyermekes pároknál egyértelműen Csehországban éri meg a legjobban dolgozni, ahol 1 százalék alatti adóelvonás sújtja őket. Összességében igaz, hogy a nyugat-európai bérek még mindig 2-3-szor akkorák, mint a magyar fizetések.

A képen egy jelenet látható a Wall Street farkasából. DiCaprio egy 100 dollárost tart a kezében

A hazai gazdasági kapacitás egyik legnagyobb korlátja a munkaerőhiány. Kevés az igazán jó szakember, a képzett, tapasztalt munkaerő.  A cégeknek azon kell dolgozniuk, hogy vonzóvá váljanak, mert csak így lehet esélyük arra, hogy megszerezzék a legjobbakat.

Az elmúlt években versenyképességi tényezővé vált, hogy az egyes vállalkozások mennyire jók a munkaerő megszerzésében és megtartásában. Ugyanakkor az anyagi biztonság, a lakhatás támogatása és a vonzó munkahelyi környezet is hozzásegítheti a vállalkozásokat a munkavállalók megtartásához.

Lényeges különbségek mutatkoznak a magyarországi fizetések terén a különböző iparágakban. Egyes esetekben jelentősen elmaradnak a magyar átlagbérek más régiós, illetve nyugat-európai országok szintjétől. Léteznek azonban olyan ágazatok is, ahol a magyar átlagbérek felveszik a versenyt a szomszédos országokkal, sőt, egyes esetekben a nyugati bérekkel is.

Európai összehasonlításban versenyképesek-e az egyes hazai keresetek és adóterhek?

A KCG Partners munkatársai összeállítottak egy táblázatot, amely négy tetszőlegesen választott ágazat átlagkereseteit mutatja be Magyarországon, három szomszédos országban (Szlovákia, Horvátország, Csehország), valamint Angliában és Németországban. A táblázatból jól látszódik, hogy egy hazai felsőfokú végzettséggel rendelkező logisztikai menedzser vagy IT-tanácsadó fizetése versenyképes régiós szinten is, és nem sokkal marad el a nyugati országokra jellemző átlagbérektől sem.

Ezzel szemben a gyártósoron foglalkoztatott autószerelők vagy a kereskedelemben foglalkoztatott bolti eladók/pénztárosok fizetése messze elmarad az angliai, németországi fizetésektől, ugyanakkor megállapíthatjuk, hogy a régiós (közép-kelet-európai) átlaghoz viszont illeszkedik.

Táblázat különböző országok munkaterületeinek béreivel. Van a logisztika, autószerető, IT-tanácsadó

A következő táblázat a fent vizsgált országok (Horvátország kivételével) az OECD által közzétett adatok alapján, a munkabérnek a munkavállaló oldalán felmerülő összes adó százalékos értékét mutatja be. A táblázatban szereplő számok a személyi jövedelemadó és a munkavállalói társadalombiztosítási terhek összegének pénzbeli ellátásokkal csökkentett értékét mutatják az átlagos bruttó jövedelemhez viszonyított százalékos arányban.

Táblázat különböző országok társadalombiztosítási terheinek összegét mutatja be. Az első oszlop a kétgyermekes pár, egy keresőképes fővel, a második pedig egy személy. Mindezek %-ban vannak megadva.

A táblázatból megállapítható, hogy az adóterhek a vizsgált országok közül egy olyan kétgyermekes pár esetében, akik közül az egyik keresőképes, Csehországban a legalacsonyabbak, míg Németországban a legmagasabbak. A magas adóterhek szintén jellemzők Németországban az egy keresőképes fő esetében is, ugyanakkor megjegyezzük, hogy ebben a kategóriában a magyar adóterhek is magasnak számítanak a vizsgált országok tekintetében

Egy 2018-as felmérés szerint a felmérésben részt vevő vállalatok több mint fele aktív keresést folytatott megüresedett pozíciókra. A keresésben a 2018-as évben főként a kereskedelem, termelés és IT/technológia ágazatok voltak érintettek. A munkavállalói ajánlást tartják a megkérdezett vállalatok a leghatékonyabb forrásnak arra, hogy egy megüresedett pozíciót a megfelelő emberrel töltsenek be.

Melyek azok az intézkedések, amelyekkel növelni lehet egy adott ágazat megtartóerejét, hogyan lehet vonzóvá tenni egy munkahelyet a munkavállalók számára?

A bevezetőben is jelzett megváltozott munkaerőpiaci helyzet egyik legnagyobb tanulsága az, hogy a munkaerő-piaci problémák kezelése a munkaadók, munkavállalók és a kormányzat közös felelőssége. Ez utóbbi intézkedése volt például hazánkban az a munkahelyvédelmi akció, amely 2013 óta 600 milliárd forintos megtakarítást eredményezett a cégeknél, és 900 ezer munkavállalót érintett, vagy a szociális hozzájárulási adó csökkentésére irányuló döntés.

Amit az egyes vállalatok tehetnek a fenti kormányzati intézkedések mellett a munkavállalók megtartása érdekében: a munkavállalói mobilitás elősegítése (bevett gyakorlat a nagyobb cégeknél, hogy 70-80 kilométeres körzetből visznek embereket az üzemekbe), lakhatási támogatás biztosítása (bár megjegyezzük, hogy a mobilitási célú lakhatási támogatás adómentessége 2019. január 1. napjától megszűnt, amennyiben a munkáltató továbbra is biztosít ilyen juttatást a munkavállalónak, bérjövedelemként válik adókötelessé), stabil, kiszámítható bérezés és juttatások biztosítása.

A tapasztalatok szerint a hazai munkavállalók a bér mellett a stabilitást és a komfortos munkahelyi környezetet értékelik leginkább, az álláskeresés során.

A komfortérzetet növelheti például egy ergonomikusan kialakított gyártósor, WiFi szolgáltatás biztosítása, de a jó munkahelyi közösség is fontos megtartó erőnek számít. A tapasztalatok szerint a fizikai munkavállalók mintegy 50-60 százaléka tekinthető stabil magnak, akik hosszabb távon is lojálisak a vállalathoz, azonban 20-30 százalékuk akár párezer forintos különbségért is hajlandó munkahelyet váltani.

Meg kell említeni a fizikai munkások mellett a vezető beosztású dolgozók rekrutációjának nehézségét is, akiket merőben más tényezők motiválhatnak egy munkahely vonzósága tekintetében. Esetükben az izgalmas, érdekes, kihívást jelentő feladatok mellett fontos tényező az anyagi juttatások köre, a céges autó. Az irodai munka vonatkozásában a rugalmas munkavégzés vagy akár a home office lehetősége is.

Ez a cikk a KCG Partners Ügyvédi Társulás korábbi írásának újraközölt változata.

Irodalomjegyzék
Dr. Kamocsay-Berta Eszter LL.M.

Dr. Kamocsay-Berta Eszter a társasági restrukturálások, az építési- és az energiajog szakértője. Az elmúlt több mint 15 évben kiemelkedő tapasztalatot szerzett továbbá az M&A tranzakciókban, a vitarendezési eljárásokban, valamint az adójogban. Ügyfelei között számos multinacionális cég található az energia, az építőipar, a pénzügy, a vegyipar, a gyógyszer- és az autóipar területéről.

A KCG Partners Ügyvédi Társulás azonos értékrendet képviselő, elhivatott ügyvédek együttműködésének az eredménye, akik őszintén hisznek abban, hogy az emberi tényező a legfontosabb érték. Munkatársaink alkotják együttműködésünk motorját, és jelentik közös sikereink kulcsát. Tapasztalatunkat és szakmai tudásunkat teljes elkötelezettséggel állítjuk ügyfeleink szolgálatába. Újító megoldásokkal feszegetjük a határokat, aktív szerepet vállalva az élő jog alakításában, ezzel is támogatva ügyfeleinket az üzleti sikerek elérésében. Célunk, hogy alakítsuk és vezessük a magyar jogi piacot, szakterületeinken piacvezető ügyvédi irodák legyünk.

*** KCG and Partners logo A Law in Practice rovat támogatója a KCG Partners

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.