Fekete bárány? Fehér holló? – A Nemzeti Hitvallás az európai viszonylatban

Magyarország Alaptörvénye – 2012. január 1-jei hatálybalépésével – hazánk jogrendszerében rendkívüli változásokat idézett elő. Egy új alkotmány elfogadása, vagy az éppen hatályos alkotmány módosítása mindig korszakalkotó jelentőségű egy nemzet életében, hiszen azzal az alkotmányozó hatalom a társadalom és az állam legalapvetőbb strukturális és működési szabályainak befolyásolására tesz kísérletet. Jelen cikk az Alaptörvény egyik legnagyobb újdonságát, a Nemzeti Hitvallását emeli ki, és vizsgálja meg, hogy az hol helyezkedik el az EU-tagállamok preambulumai sorában.

Preambulummal vagy anélkül?

Eleve adott a kérdés, hogy egy alkotmány szükségszerűen rendelkezik-e preambulummal? Erre a dilemmára könnyen választ kapunk, ha a többi – jelenleg 27 – EU-tagállam alkotmányát szemügyre vesszük. Az Egyesült Királyság esetében a klasszikus értelemben vett alkotmánypreambulum kérdése fel sem merülhet, hiszen az a történeti alkotmány modelljét követi. A 26 másik – kartális alkotmánnyal rendelkező – tagállamból 11 (Ausztria, Belgium, Ciprus, Dánia, Finnország, Hollandia, Lettország, Luxemburg, Málta, Románia és Svédország) kivételével az összes többi alkotmánya rendelkezik előbeszéddel. Kivételes példaként szolgálhat a svéd alkotmányos rendszer is, mely négy alkotmányos törvényre épül. Ezek a kormányzás szerkezetéről, a véleménynyilvánítás szabadságáról, a trónöröklés rendjéről és a sajtószabadságról szóló törvények. Ez is jól mutatja, hogy a svéd rendszer sem a klasszikus értelemben vett kartális, sem pedig a történeti alkotmány modelljének nem feleltethető meg,[1] azonban az egyszerűség kedvéért a kartális alkotmányok közé sorolom. A fenti adatokat tovább elemezve arra a következtetésre juthatunk, hogy leginkább a kelet- és közép-európai alkotmányokra jellemző, hogy preambulumot tartalmaznak, aminek legfőbb oka, hogy ezen államok nagy része a Szovjetunió összeomlásával nyerte vissza önrendelkezését, vagy tett szert önálló államiságra, és az alkotmányozó hatalom ezt a történelmi tapasztalatot az állam legfőbb jogi dokumentumában, egyfajta történeti és integráló elemként kívánta rögzíteni.

Mi a preambulum?

A fogalom meghatározására számtalan szerző tett kísérletet. A kifejezés, etimológiáját tekintve, a latin ‘preambulare’ szóból származik, melynek jelentése: elöl járni. Egyesek szerint a preambulum nem más, mint captatio benevolentiae, vagyis egyszerű retorikai eszköz, mellyel a jogalkotó a hallgatóság megnyerésére tesz kísérletet, illetve az érintettek számára kíván egyfajta útmutatást nyújtani, a jogalkotás fontosságát, időszerűségét[2], vagy akár a jogalkotói akaratot hangsúlyozva. Más – a jogi dokumentumok szövegeit irodalmi és intertextuális szempontból vizsgáló – szerzők a preambulumot az alkotmány paratextusának[3] tartják, hisz az nagyban hozzájárul az alkotmányszöveg értelmezésének kialakításához, mert számos, viszonyítási pontként szolgáló megjegyzést tartalmaz[4]. Mindazonáltal a szakirodalmi álláspontokat lényegre törően összegezve a következő definíciót alkothatjuk. A preambulum a normaszöveg elején elhelyezkedő, annak – legalábbis formai értelemben biztosan – részét képező, általában emelkedett hangvételű előbeszéd, melynek célja, hogy a norma önmeghatározását erősítse[5], és történeti-legitimációs kontextusát tömören bemutassa. Emellett, ahogy erre a tanulmány korábban is utalt, a preambulumok hivatkozásokat tartalmazhatnak azokra a történelemi, politikai és társadalmi körülményekre, melyek az alkotmányozás alapjául szolgáltak. Ezekre jó példa a német Grundgesetz, ahol ezt Németország idegen hatalmak általi megszállása jelentette, vagy az Alaptörvény, melyben az „1949. évi kommunista alkotmány” érvénytelenségének kinyilvánítása kapcsán már-már explicite érzékelhető, hogy a szocialista érától abszolút elhatárolódó alkotmányozó hatalom célja a rendszerváltozásnak nevezett történelmi időszak lezárása, ami az alkotmányozás körüli kormányzati kommunikációban is tetten érhető volt.

Az alkotmányok preambulumainak tipizálása

Az európai preambulumokat tartalmuk, terjedelmük, szóhasználatuk, stilisztikájuk, hangvételük és összetettségük alapján két fő csoportra oszthatjuk: szimbolikus vagy tartalmilag gazdag és átfogó preambulumokra[6]. Az előbbieket, tekintettel arra, hogy vajon megjelenik-e bennük a történelem, szintén két kategóriába sorolhatjuk. Az olyan preambulumok pedig, melyekben említésre kerül az adott állam históriája, tematikai ismérvek alapján két további csoportra, értékközvetítő-függetlenségi és történeti-imádságos előbeszédekre tagolhatók, melyek a tartalmilag gazdag és átfogó előbeszédek alcsoportját is képezik.

A szimbolikus preambulumok általában terjedelmüket tekintve rövidek, és tartalmilag is lényegre törőek, kevesebb elemre épülnek, inkább összefoglaló jellegűek. Bennük többek közt olyan, az adott állam identitásához szorosan hozzátartozó szimbolikus utalások kapnak helyet, mint a nemzeti szuverenitás, a kultúra, a demokratikus államberendezkedés, a pluralizmus vagy az emberi méltóság. A szimbolikus előbeszédekben, ha megjelenik a történelem, akkor az általában röviden és felületesebben, utaló jelleggel fordul elő. Az előbeszédek e kategóriájába sorolható például a német, az olasz, az ír, a görög, a horvát és a francia alkotmány. A legutóbbi előbeszéde a következőképpen rendelkezik: „A francia nép ünnepélyesen kinyilvánítja elkötelezettségét az 1798-as Nyilatkozat által megfogalmazott nemzeti szuverenitás elvei és az Emberi Jogok mellett, amelyet megerősített és kiegészített az 1946. évi Alkotmány Preambuluma, síkra szállva a 2004. évi Környezetvédelmi Charta által rögzített jogok és kötelezettségek mellett”.[7] Érdekesség, hogy a Horvát Köztársaság alkotmánya az államalapítástól egészen napjainkig, meglehetősen részletesen és viszonylag hosszan, már-már felsorolás jellegűen ismerteti a horvát történelem eseményeit és annak legjelentősebb fordulópontjait.

A tartalmilag gazdag ás átfogó preambulumok csoportját[8] többféle, különnemű elemek felhasználása, tematikus gazdagság, összetettség, stilisztikai sokféleség és hosszabb terjedelem jellemzi. Elmondható, hogy bennük gyakran jelenik meg az adott nemzet történelme, melyet az előbeszéd nem csak felszínesen említ meg, hanem részletesebben bemutat, és ezáltal is érzékelteti a jogalkotónak az egyes történelmi szituációkhoz való viszonyulását, valamint kísérletet tesz egyfajta nemzeti öntudat kialakítására, melynek remek eszköze lehet például, hogy felsorolja az országot a történelem során ért nehézségeket és szenvedéseket, és ezzel, az előbeszéd integráló funkcióját erősítve, közös identitást teremt. A nyugat-európai államok közül ide sorolható Spanyolország és Portugália alkotmánya, melyek a korábbi autoriter (Franco és Salazar) rendszerek alóli felszabadulás után, egy modern és demokratikus államberendezkedés garanciáit kívánták alkotmányos szinten rögzíteni. A közép- és kelet-európai államok közül szinte kivétel nélkül ezen csoport részeit képezik a volt szocialista országok (Bulgária, Csehország, Észtország, Lengyelország, Litvánia, Szlovénia és Horvátország) alkotmányainak előbeszédei. A rendszerváltások idején számukra a múltjuk és az önálló államiságuk rögzítése a szovjet hatalmak kulturális és pszichikai elnyomása alóli felszabadulást, vagyis a „tabula rasa”-t jelentette. Ennek ellenére léteznek olyan elképzelések, hogy ha egy nemzet politikai, jogi és társadalmi értelemben az újrakezdés útjára kíván lépni, szerencsésebb, ha az alkotmány előbeszédében csak a feltétlenül szükséges mértékben emlékezik meg a múltjáról. Azonban mint láthattuk, sem a nyugat-, sem a kelet-európai rendszerváltó országok nem ezt a megoldást választották.

Az előbbiekben ismertetett típusok egyik alcsoportját képező értékközvetítő-függetlenségi előbeszédek az alkotmányozás szempontjából kiemelkedő jelentőségű történeti előzményeket és körülményeket ismertetik, és az adott állam függetlenségének kivívására utalnak. Ilyen például a francia, portugál, észt és litván alkotmány. A portugál alkotmány preambuluma[9] például a következőképpen rendelkezik: „Megszabadulván a diktatúrától, az elnyomástól és a kolonializmustól, Portugália forradalmi változáson ment keresztül, és a portugál társadalom fordulópontjához érkezett”.

A fenti két főcsoportnak szintén az egyik típusát képező történeti-imádságos preambulumokban pedig megjelenik Isten, a vallás, a kereszténység, illetve a hit is központi szerepet kap, és ezek összekapcsolódnak az állam történetiségével, és annak szuverenitását is szakrális keretek között helyezik el. Remek példa erre az ír vagy a lengyel alkotmány[10], melynek előbeszéde részben a következő: „… hálás szívvel őseinknek munkájukért, a függetlenség eléréséért nagy áldozatokkal folytatott küzdelmükért, a nemzet keresztény hagyományaiban és egyetemes emberi értékekben megnyilvánuló kulturális gyökereinkért…”. Ennek tükrében ugyanígy felidézhető a Német Szövetségi Köztársaság Alaptörvény-preambulumának első mondata, miszerint az alkotmányozás során a konstituáló hatalom „Isten és ember előtti felelősség tudatában” jár el.

A Nemzeti Hitvallás kategorizálása

A fent említett kategóriák ismeretének tükrében elmondható, hogy az Alaptörvény Nemzeti Hitvallása egyértelműen a tartalmilag gazdag és átfogó preambulumok közé sorolható. Ugyanakkor az ilyen típusú előbeszédek mindkét alkategóriájának jellegzetességeit mutatja, hiszen egyaránt magában hordozza mind a történeti-imádságos, mind az értékközvetítő-függetlenségi előbeszédek sajátosságait.

A preambulum értékközvetítő-függetlenségi jellegét erősíti, hogy utalást tesz „az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre”, illetve arra, hogy a saját és az egész európai közösség szuverenitását megőrizve „népünk évszázadokon át harcokban védte Európát”. Emellett fontos szerepet kap „az 1949. évi kommunista alkotmány”el nem ismerése és érvénytelenségének kinyilvánítása, az 1956-os forradalomnak a szabadságunk mérföldköveként történő bemutatása, valamint az a mondat, hogy „Hazánk […] önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.”[11].  Mindez önmagáért beszél, és egyértelműen jelzi, hogy az alkotmányozó, a kelet-európai posztszocialista országokra jellemző módon, az újrakezdés célját szem előtt tartva szólal meg, és a kontinuitás megteremtésére tesz kísérletet.

A Nemzeti Hitvallás, ahogyan már a neve is sugallja, több, a történeti-imádságos előbeszédekre jellemző sajátossággal is rendelkezik. Retorikai és stilisztikai szempontból a szövege rendkívül ünnepélyes, és büszkeséggel teli, melyet a „Hisszük” kétszeres, az „Ígérjük” és a „Valljuk” szavak nyolcszoros ismétlésével ér el. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy rendkívül sajátos módon, mondhatni a preambulum preambulumaként jelenik meg a szöveg előtt a Himnusz első sora. Kölcsey Ferenc ikonikus költeménye műfaját tekintve dicsőítő, imaszerű ének, ezért a maga vallásos fennköltségével tovább fokozza az előbeszéd imaszerűségét, melyet az ún. postambulum (utóbeszéd) a „Legyen béke, szabadság és egyetértés.” mondattal tetőz be. Az imádságos preambulumokra jellemzően a Nemzeti Hitvallásban is megjelenik a vallás és a kereszténység mint a „nemzet megtartó ereje”, amelyhez szimbolikus értékek is kapcsolódnak, mint például a család, a nemzet, a hit, a hűség és a szeretet. Szintén ide sorolhatjuk „az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét”, mely, az eddig elmondottakra tekintettel, a keresztény szellemiség hozadékaként, nem pedig a felvilágosult értelemben vett szociális és társadalmi igazságosság jegyében kerül előtérbe. Ennek ellenére Isten csupán két helyen jelenik meg, először az „Isten, áldd meg a magyart!” citátumban, másodszor pedig a postambulumban, mely a következőket deklarálja: „Mi, […] , Isten és ember előtti felelősségünk tudatában, élve alkotmányozó hatalmunkkal, Magyarország első egységes Alaptörvényét a fentiek szerint állapítjuk meg.”. Érdekesség lehet, hogy a német Grundgesetz preambulumában Isten egy hasonló, szinte tükörfordított „Im Bewusstsein seiner Verantwortung vor Gott und den Menschen” („Isten és ember előtti felelőssége tudatában”) mondatrészben jelenik meg, ami a német közjogi hagyományok befolyását kétségtelenül tovább erősíti.

Összegzés

Mindezek alapján tehát elmondható, hogy a tanulmány által ismertetett tipizálás szerint a Nemzeti Hitvallás kétséget kizáróan a tartalmilag gazdag és átfogó preambulumok sorába illeszthető, de annak kizárólag egyetlen alegységébe sem sorolható be, hiszen számtalan olyan tartalmi és retorikai elemet tartalmaz, amelytől a szöveg rendkívül sokrétűvé és összetetté válik. Mindazonáltal Európa többi alkotmányára pillantva megállapítható, hogy az Alaptörvény preambuluma egy rendkívül egyedi és sajátos előbeszéd, amely terjedelmében az összes európai alkotmányt felülmúlja. Stiláris szempontból pedig aligha találunk még egy ilyen vallásos és ünnepélyes hangvételű előbeszédet, mely – a horvát alkotmányhoz hasonlóan – ilyen részletességgel tenne tanúságot a nemzet történelmének dicső és a Himnusz szerzőjének szavaival élve: „zivataros századaiból”. Mindez tehát kétség kívül bizonyítja, hogy az Alaptörvény preambuluma egy üde színfolt Európa alkotmányos térképen, és önnön szavaival élve: „gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez”.[12]

Végjegyzetek

[1] FEKETE Balázs: Történeti elemek az EU-tagállamok alkotmány-preambulumaiban. In: LAMM Vanda – MAJTÉNYI Balázs – PAP András László (szerk.): Preambulum az alkotmányokban. Budapest, 2011, CompLex Kiadó. 36. o.

[2] ANTAL Attila: A preambulum ornamentikája és közjogi ereje. In: ANTAL Attila – NOVÁK Zoltán – NAGY Richárd (szerk.): Az alkotmány arca. Budapest, 2011, L’Harmattan Kiadó. 21. o.

[3] A paratextus fogalmát Gérard Genette alkotta meg, aki szerint paratextusnak tekinthető minden olyan szöveg, mely egy másik szövegnek szövegkörnyezetet teremt.

[4] FEKETE Balázs: Az alaptörvény preambulumának szövegközi dimenzióiról. In: Jogi iránytű. 2012/2. 22. o.

[5] MOLNÁR Benedek – NÉMETH Márton – TÓTH Péter (szerk.): Mérlegen az Alaptörvény. Budapest, 2013, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. 220. o.

[6] FEKETE, 2011, i.m. 36. o.

[7] Nemzeti alkotmányok az Európai Unióban. Budapest, 2016, Wolters Kluwer. 341. o.

[8] NAGY Attila Tibor: A magyar múlt a magyar preambulumban. In: ANTAL Attila – NOVÁK Zoltán – NAGY Richárd (szerk.): Az alkotmány arca. Budapest, 2011, L’Harmattan Kiadó. 92. o.

[9] FEKETE, 2011, i.m. 37. o.

[10] NAGY, 2011, i.m. 94. o.

[11] Alaptörvény Nemzeti Hitvallás

[12] Alaptörvény Nemzeti Hitvallás

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.