Igazságszolgáltatás néprészvétel nélkül – hová tűntek a civilek a bírói pulpitusról?

Az új büntetőeljárási törvény egy tollvonással megszüntette az ülnökök részvételét a legtöbb büntetőügyben. Mennyire bízhatunk ezek után a társadalmi kontroll nélkül maradt igazságszolgáltatásban?

 

 

 

 

 

 

 

 

Az új Be. tv. [1] hatályba lépése, azaz 2018 előtt többek között a nyolcévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények esetén az elsőfokú bíróság egy hivatásos bíróból és két ülnökből (kivételesen két hivatásos bíróból és három ülnökből) álló tanácsban járt el;[2] az ülnökök nagy része ezekben az ügyekben vett részt. Az új eljárásjogi törvény, amelyet semmiféle társadalmi vita nem előzött meg, gyakorlatilag kiüresítette a néprészvétel elvét. Mostanra már csak munkaügyi perekben, fiatalkorúak, valamint katonák súlyos büntetőügyeiben maradt meg az ülnöki közreműködés, a többi esetben pedig egyesbíró jár el.[3]

Hogy történhetett ez észrevétlenül a fejünk felett?

Egy ilyen komoly változásnak hatalmas társadalmi visszhanggal kéne járnia, erről azonban alig lehetett hallani. Ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy a magyar társadalom nagy része az ülnökök létéről és szerepéről nagyjából semmit sem tud. Joggal merülhet fel bennünk a kérdés, hogy ez mégis miért van így? Egy volt ülnök elmondása alapján, amikor valakinek beszámolt róla, hogy milyen tevékenységet lát el a bíróságon, rendre azt a kérdést kapta, hogy “de hát a népi ülnökök nem megszűntek a szocializmussal?” Erre ő mindig azt válaszolta, hogy csak a „népi” szűnt meg, az ülnökök nem – humorosan utalva arra, hogy a korszerűtlenné vált „népi” jelzőt felváltotta a bírósági ülnök megnevezés. Mindenesetre az emberek fejében úgy tűnik, a népi ülnökök összeforrtak a szocializmussal és számukra magától értetődött, hogy a rendszerváltással a kommunizmus magával vitte a sírjába a bírósági néprészvételt is. Ez azonban egyáltalán nem volt így.

A néprészvétel a rendszerváltás utáni Magyarországon is az igazságszolgáltatás alkotmányos alapelvei között maradt, bár az igazságügyi reformok keretében jelentősége elkezdett halványulni és a ’90-es évek vége óta egyre kevesebb tárgyaláson vesznek részt ülnökök.[4] Innentől a laikus bíráskodás sorsa hazánkban egy meredek lejtőn haladt a megsemmisülés felé, amely három éve be is következett.

A rendszer diszfunkcionalitása

A jogásztársadalom a hivatásos bírákkal azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkező ülnökökhöz igen szkeptikusan áll nem csak itthon, de a hasonló rendszert alkalmazó országokban is. Egy lengyel kutatás szerint például az ügyvédek nyolcvanöt, míg az ügyészek hetvenhárom százaléka gondolta úgy, hogy csupán jelentéktelen szerepük van a büntetőeljárásban.[5] Sajnos be kell látni, hogy nem alap nélküli ez a kritikus hozzáállás itthon sem. Az ülnökök többsége ugyanis unatkozó nyugdíjas volt, akik a tiszteletdíjért jártak be a bíróságra és nem ritkán aludtak vagy keresztrejtvényt fejtettek a bírói pulpituson.

A szerepük ugyanakkor elvileg közel sem jelentéktelen, mert a bíróval egyenrangúak és többségben vannak a tanácsban, így akár le is szavazhatják a hivatásos bírót az ítélet meghozatalánál.[6] Az ülnökrendszer azonban számos sebből vérzett, ezek közül a legsúlyosabb a kiválasztás módja.[7] A bíróságra az ülnököket az önkormányzatok képviselő-testületei választják meg[8] és a tapasztalat azt mutatja, hogy szinte mindenki, aki jelentkezett, be is került. Ez pedig, ahogy láthatjuk, a jogintézmény vesztéhez vezetett; kétségtelen, hogy felesleges volt biodíszletnek két nyugdíjast ültetni a bíró mellé, akik általában semmi érdemi tevékenységet nem végeztek.

Mi lesz veled, igazságszolgáltatás?

Az Arsboni-n korábban megjelent interjúban dr. Farkas Ákos is bírálta az ülnökrendszer eltörlését. Ez egybevág a témában jártasak véleményével, miszerint az ülnökrendszer egy átfogó reformra és nem kvázi megszüntetésre szorult, ugyanis számos ülnök tényleg érdemileg hozzájárult az ítélkezéshez.[9] Egy, a releváns szaktudást figyelembe vevő kiválasztási rendszer létrehozására irányuló reform orvosolhatta volna a strukturális problémákat. Az ugyanis bevált módszer volt a bíróságokon, hogy például gazdasági bűncselekményekhez közgazdász ülnököket hívtak be, a fiatalkorúak büntetőügyeiben a pedagógusok részvétele pedig olyannyira működőképes volt, hogy az új törvényben is megmaradt a szerepük.

A jogalkotó viszont az egyszerűbb utat választotta és ehelyett inkább csak szinte teljesen eltörölte az ülnökök szerepét. A legnagyobb kérdés, hogy helyes-e az, ha engedjük, hogy egyedül ítélkezzen egy bíró súlyos büntetőügyekben.

Mennyire fér az össze a demokratikus jogállamisággal, hogy míg a törvényhozó és a végrehajtó hatalomra van ráhatása az állampolgároknak, addig a harmadik hatalmi ágból ki vannak zárva?

Tekintve, hogy a jogrendszerek túlnyomó többsége alkalmaz laikusokat az ítélkezésben[10] és ilyen szintű leépítésre sehol nem került sor, viszont Japánban éppen nemrég vezették be az ülnökrendszert,[11] aligha mondhatjuk, hogy nálunk erre egyszerűen nincs szükség.

Nem vitás, hogy a korábbi, megfásult és kontraproduktív ülnökrendszerre ráfért egy vérfrissítés, de aggályokat vet fel a nem hivatásos bírák száműzése a tárgyalótermekből. A nemzetközi trendek sem igazolják ezt a lépést, noha a jogalkotó erre is hivatkozott az új Be. indokolásában. Ahogy korábban említettem, nem volt semmilyen társadalmi vita a kérdésről hazánkban, de ami fájdalmasabb, hogy szakmai sem. Egy teljesen elfeledett és magára hagyott jogintézményről beszélünk tehát, az viszont rajtunk is múlik, hogy a jövőben ez így marad-e.

A cikk megírásához az Arsboni a Jogtár adatbázisát használta.

Irodalomjegyzék

A képek forrása: itt és itt

[1] https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1700090.tv

[2] 1998. évi XIX. törvény 14. §

[3] 2017. évi XC. törvény 13. §, 680. § (6), 698. § (7), 2016. évi CXXX. törvény 10. § (3)

[4] 1997. évi LXXII. törvény indokolása – a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról

[5] Pomorski, Stanislaw: Lay Judges in the Polish Criminal Courts: A Legal and Empirical Description. In Case Western Reserve Journal of International Law 1975/2. szám. 202–204.oldal

[6] 2011. évi CLXI. törvény 15. § (1)

[7] Badó Attila: A bírói függetlenség egyes garanciális elemeinek összehasonlító vizsgálata. MTA Doktori Értekezés. Szeged, 2017. 154-155. oldal

[8] 2011. évi CLXII. törvény 213. § (1)

[9] Dr. Papp Attila: „Népi” ülnökök és a magyar igazságszolgáltatás – elválaszthatatlanul összefonódva? Szerzői magánkiadás. Nagykanizsa, 2016. 57. oldal

[10] Badó Attila: A laikus bíráskodás létjogosultságának korlátairól a tudományos vizsgálatok tükrében. In Állam- és Jogtudomány 2016/2. szám 6. oldal

[11] https://www.japantimes.co.jp/opinion/2019/05/05/editorials/evaluating-lay-judge-system-10-years/

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.