Már nyomdában az Emberi Jogi Enciklopédia – Interjú dr. Lamm Vandával

A MTA Jogtudományi Intézetének kiemelt projektje az Emberi Jogi Enciklopédia megírása és megjelentetése. Figyelemmel arra, hogy hasonló jellegű kiadvány magyar nyelven még nem készült, így mindenképpen úttörő vállalkozásról van szó. Interjúnkban a projekt irányítójával, Lamm Vanda jogtudós-akadémikussal, egyetemi tanárral beszélgettünk.

Kinek jutott eszébe az Emberi Jogi Enciklopédia ötlete, ki volt az ötletgazda?

Nem akarok szerénytelen lenni (nevet), de nekem. Az ember ugye könyvtárakat lát, és ilyen már készült a világban. Például a heidelbergi Max Planck intézetnek ott van a Max Planck Enciklopedia of Public International Law, igaz, az más. Kifejezetten emberi jogi is készült már angolul és franciául, de más nyelveken is. Ez talán annyiban tér el a többitől, hogy azok vagy jóval rövidebbek, vagy jóval terjedelmesebbek. Itt az egyes tanulmányok terjedelme 20.000-40.000 karakter között van, tehát szerzői ívben azt mondjuk, hogy fél ívtől 1 ívig terjed. Az átfogó témák hosszabbak, más témák rövidebbek. Ez így könyv alakban 6-tól 10-11 oldalig tart, összesen pedig több, mint 700 oldal lesz. A projektet mindenképpen szívügyemnek tekintettem, mert magyarul nincs ilyen. Vannak nagyszerű az emberi jogokról szóló könyvek, például Sári János és Somody Bernadett munkája, illetve a Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila által szerkesztett vaskos emberi jogi tanulmánykötet, de ez más, mint azok. Ebben nem csak a szűkebb értelemben vett alapjogok, emberi jogok vannak benne, hanem jogintézmények,  vagy például a fogvatartottak jogai, ami külön sehol nem szerepel, de megemlíthetem az állati jogok kérdését, ami nagyon érdekes téma.

Miért tartja fontosnak, illetve aktuálisnak, hogy az emberi jogokról egy enciklopédia készüljön?

Azért fontos, mert emberi jogokkal lépten nyomon találkozunk. Az enciklopédia például a tisztességes eljáráshoz való jogról mondjuk egy gyakorló büntetőügyvédnek vagy -bírónak nem mond semmi újat, de a sajtónak vagy az újságolvasó értelmiségi embernek elég sok mindent tartogat. Alapos ismeretanyag van benne.  Benne vannak a nagy egyezségokmányok, az ENSZ, Európa Tanács égisze alatt létrejött szerződések, a nemzetközi fórumok joggyakorlata, az Emberi Jogok Európai Bírósága, a luxemburgi bíróságnak az ügyei, az ENSZ szerződéseket felügyelő bizottságainak a gyakorlata, és benne van az Alkotmánybíróság, illetve a magyar szabályozás. Tehát ez egy nagy, átfogó mű.

Milyen volt a munkamegosztás? Önnek mi volt a konkrét feladata?

Én fogtam össze az egészet. A 2010-es évek elején kezdődött a munka intézeti projektként, amikor még a Jogtudományi Intézet igazgatója voltam, ott volt egy kolléga, aki segített a szervezésben, aztán neki megszűnt a munkaviszonya. Rajtam kívül van a szerkesztőbizottság, Bragyova András volt alkotmánybíró és Kardos Gábor, az ELTE nemzetközi jogi jogászprofesszora. Nem jó, ha túl nagy a szerkesztőbizottság. Hiszen mindenkinek más a nézete stb., de mi hárman nagyon jól együtt tudtunk dolgozni. Ez nem azt jelenti, hogy állandóan összeültünk, hanem levelezés útján tartottuk a kapcsolatot. Kardos professzor elsősorban a gazdasági jogoknak a szakértője, ő erről írt, ebben tudott tanácsolat adni. Bragyova András, aki nemzetközi jogászként kezdte karrierjét, aztán alkotmánybíró volt, most Miskolcon jogászprofesszor. Ő inkább az alkotmányjogi vonalat vitte, én pedig a nemzetközi jogot.

Az anyag lektorálására pedig felkért a kiadó, két volt alkotmánybíró professzort: Kukorelli István alkotmányjogászt és Lévai Miklóst, a bűnügyi tudományok művelőjét, főleg azért, mert az emberi jognak rengeteg büntetőjogi vonatkozása van. Alapvető például a nullum crimen sine lege elve, a ne bis in idem, aztán az ártatlanság vélelme, ezek a nagy emberi jogi dokumentumokban benne vannak. Kétségtelen, nagyon sokat dolgoztam a szövegekkel. Volt, amikor vissza kellett adni a szerzőknek. Hiába volt egy, a szerzőknek szóló instrukció, volt, aki azt nem vette figyelembe, és persze előfordult, a szerzőknek fel kellett hívni a figyelmét, hogy kedves barátom, még vegye ezt is, azt is figyelembe. Ez persze minden ilyen munkánál előfordul.

Mi alapján válogatták ki a szerzőket?

Hatvannégy vagy hatvanöt szerző van összesen. Ketten vagyunk, akik négy anyagot írtunk, Dósa Ágnes és én. Van, aki hármat, és van, aki kettőt, és nagyon sokan csak egyet. Tulajdonképpen olyan szerzőket választottunk, akik ezekkel a témákkal foglalkoztak, erről publikált, vagy ez volt a PhD témája. Ilyen például Zakariás Kinga, aki az Alkotmánybíróságon dolgozik, és az élethez való jog volt másfél éve a PhD-témája. Őt Sólyom László ajánlotta nekem. Nagyon sok egyébként a fiatal szerző. Azt is fontos szempontnak tartottuk, miután az MTA-nak van egy a „Nők a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottsága”, amelynek – véletlenül – éppen én vagyok a vezetője, hogy kiegyensúlyozott legyen a szerzők között a férfi-nő arány. Lehet, hogy több is a női szerző. Őszintén mondom, öröm volt mindenkivel együttműködni, mert a szerzőink lelkesek voltak. Ha ki kellett egészíteni, megcsinálták, legfeljebb a határidőkkel volt gond, de más semmi nem volt, mindenki nagy örömmel dolgozott. Az is hozzátartozik a történethez, hogy senki egy fillér honoráriumot nem kapott, tehát itt mindenki – ebbe magamat és a szerkesztőbizottságot is beleértem –  minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül, ingyen dolgozott. Vagyis tényleg mindenki a téma iránti lelkesedésből vagy elkötelezettségből vállalta a munkát.

Már nyomdában van a könyv? Mikor lesz olvasható?

Két hónap és megjelenik. A korrektúrát már megcsináltuk, be van tördelve, most már nagyon rövid időn belül kézbe vehető lesz.

Kinek szánják a kötetet. Oktatóknak, hallgatóknak vagy esetleg szakembereknek?

Oktatóknak talán nem annyira, de még az is elképzelhető. Az ilyen kötetnek nagy előnye, hogy egyfajta tájékoztatást ad. Voltak is kollégák, akik mondták. hogy jaj de jó, mert ezt az oktatásban fogják tudni használni.

Meg vagyok róla győződve, hogy akár gyakorló jogászok is haszonnal forgathatják, tehát akár bírók is. Itt azért nemcsak elméleti kérdésekről, hanem dokumentumokról, intézményekről is szó van, tehát ha valaki utána akar nézni az ENSZ szerződési bizottságainak vagy az emberi jogi bíróságoknak, akkor felüti, megtalálja a szükséges információkat.

Ön szerkesztette a Jogi Lexikont is, amihez már az antikváriumokban is nehéz hozzájutni.  Mennyiben volt ez a munka más? Mik voltak a hasonlóságok és mik voltak a különbségek a két projekt között?

Így sok év távlatából ez nehezebbnek tűnt, hiszen ez magasabb színvonalú is. Ugyanakkor ma már annyiban könnyebb is, hogy akkoriban, az 1990-es években, ezek a keresőprogramok nem voltak annyira elterjedtek, tehát most az információhoz való hozzáférés például könnyebb.

Mennyire elégedett az elkészült művel? Milyen fogadtatásra számít?

Nézze, nincs az a munka, ami ne lehetne jobb. Azt is tudom, hogy a tanulmányok nem egyforma minőségűek, de mindent egybevetve magas a színvonal. Most nem azért, hogy az általam szervezett munkát dicsérjem, de ilyen magyarul még nem készült, és mint említettem, a külföldi munkák is más jellegűek: vagy lexikon címszóval (Human Rights Lexicon) jönnek létre, vagy nagyon terjedelmes, tehát 3-4 ív hosszúságú egy tanulmány. Ez valahol a kettő között van. Próbáltuk, amennyire lehet közérthetően megírni és hát nyilván nem a hat általánost végzett közmunkás, de egy nem jogász értelmiségi azért reméljük, hogy meg tudja érteni. 

Ön hogy látja az emberi jogok helyzetét a világban, illetve konkrétan Magyarországon?

Nagyon sok a tennivaló. Egyfelől rengeteg az emberi jogi norma mind regionális, mind pedig univerzális szinten. Annyi szerződés van, hogy ember legyen a talpán, aki ezeket fejből tudja. Amiben viszont problémát látok, az a végrehajtás, az alkalmazás. Az mindenütt a világon problémás.

A polgári és politikai jogokkal, mint a sajtószabadsággal vagy a bírói függetlenséggel akár még az úgynevezett fejlett emberi jogi szinten (angolul recordnak mondják) lévő Európában is problémák lehetnek. Aztán ott van az oktatáshoz való jog  is. Épp ma hallottam reggel a rádióban, hogy az egyetemi felvételnél is kell egy középfokú nyelvvizsga. Az oktatáshoz való jog azt jelenti, hogy én oktató azt oktatok, amit akarok, tehát ne szóljanak bele  abba, mit tanítok, a másik félnek pedig joga van ahhoz, hogy tanulhasson. Az államnak biztosítania kell az oktatáshoz való jogot. Benne van a nagy emberi jogi szerződésekben, hogy ingyenes az alapfokú oktatás, de akár a felsőfokú oktatás is. Az én értelmezésemben az oktatáshoz való jogot sérti az, hogy mondjuk az egyetemi felvételinél azt akarják bevezetni, hogy a felvételizők rendelkezzenek középfokú nyelvvizsgával. Persze, egyetemi oktatóként nagyon örülnék, ha a hallgatóimnak lenne pl. középfokú angol nyelvvizsgája és szemináriumon kiadhatnék egy angol cikket vagy akár angol előadást tudnának követni. Ez jó lenne, de ha realista vagyok, akkor meg kell állapítanom, a magyarországi középiskoláknak egy nagyon jelentős részében nincs elég idegen nyelvet oktató jó tanár. Nincs meg a feltétele annak, hogy az érettségivel a fiatalok megszerezzék a középfokú nyelvvizsgát.

Ha előírom azt, hogy a diákok csak akkor mehetnek egyetemre, ha van egy középfokú nyelvvizsgájuk, akkor gyakorlatilag, a társadalomnak egy jelentős része elől elzárom az értelmiségi pályát. Tehát nem lehet jogász, orvos stb. Erre azt mondom, hogy a középfokú nyelvvizsga megkövetelése a felsőfokú tanulmányok megkezdéséhez az oktatáshoz való jogot sérti. Persze előírhatja az állam, hogy legyen középfokú nyelvvizsgája az egyetemre kerülő fiataloknak, de akkor teremtse meg a feltételét annak, hogy a legtávolabbi vidéki középiskolában is olyan nyelvtanár legyen, olyan nyelvi laboratórium, hogy aki leérettségizik, az le tudja tenni a középfokú nyelvvizsgát.

Ön szerint kinek kellene védenie az emberi jogokat? Miben kellene változtatni?

Nemzetközi okmányok szerint ez az államok kötelessége, feladata. Pont én írtam a tanulmányt az ENSZ emberi jogi szerződési bizottságairól és a monitoring rendszerről. Univerzális szinten kilenc ilyen szakértői felügyelő bizottság létezik. Ez szép, magam az egyiknek tagja voltam pár évig, és láttam a problémákat. Az államok nem készítik el a jelentéseket, illetve azok nem felelnek meg az előírásoknak. A bizottság javaslatai egyik fülükön be, a másikon ki. Tehát amire nagyobb súlyt kell helyezni az az, hogy a szépen megfogalmazott jogok valóban érvényesüljenek is.

A nemzetközi bíróságok ítéleteit azért komolyabban szokták venni…

Azt se mindig fogadják el, de azért azok más jellegű ügyek. Például a strasbourgi emberi jogi bíróság elmarasztalta Magyarországot nagyon sok ügyben, erről írnak a kollégák nem is egyszer, ilyen például az eljárás elhúzódásának kérdése. Elmarasztalták Magyarországot több ügyben a börtönviszonyok miatt is. Előírások vannak arra nézve, hogy egy rabra számolva hány négyzetméter területet kell a büntetés-végrehajtási intézményekben biztosítani. Vagy volt egy ügy, egy Engel nevű pasas. Rendőrgyilkos volt, az egyik rendőr megsebesítette és deréktól lefelé lebénult. Magyarországot beperelte a kínzás tilalmára vonatkozó szabály alapján, hogy rokkant, és nincs neki megfelelő toalettje, tisztálkodni nem tud, másokra van szorulva. A Bíróság pedig elmarasztalta Magyarországot a kínzás tilalma miatt. A strasbourgi joggyakorlat értelmében és az emberi jogi normák szerint az egy dolog, hogy valaki börtönben van és szabadságvesztés büntetését tölti, de ott is egyfajta emberséges viszonynak kell lenni. Ahhoz, hogy emberségesek legyenek a viszonyok az bizony nagyon sok pénzbe kerül. Van 15-16 ezer hely és van közel 20 ezer elítélt. A vonatkozó előírások teljesítéséhez Magyarországnak milliárdokat kellene költenie. Nyilván egy politikusnak azt nagyon nehéz lenne eladnia, hogy hát most még – bocsánat – nem az oktatásra, az egészségügyre stb. költünk, vagy nem stadionokat építünk, hanem helyettük építünk három börtönt, és arra költjük az adófizetők pénzét. Ha az egyszerű állampolgárt megkérdezik, az azt mondja, hogy a gazember, aki lopott csalt, erőszakoskodott, feldarabolta a feleségét, örüljön, hogy él abban a kis zárkában, ahol lehetnének hatan, de tízen vannak.

Úgy tűnhet egyeseknek, hogy egyre több mindenre mondják, hogy emberi jognak számít. Mit szól az emberi jogok körének folyamatos bővüléséhez?

Ha megnézzük az Egyetemes Nyilatkozatot és az azon alapuló két egyezségokmányt, bennük van, hogy támogatni kell a hátrányos csoportokhoz tartozókat, a fogyatékossággal élőket, benne van, hogy védeni kell a nőket, a gyermekeket stb. minden benne van. Van, aki azt mondja, hogy inflálódnak az emberi jogok. Ha megnézzük, külön nemzetközi szerződés szól a fogyatékossággal élők, a gyermekek, a migráns munkavállalók jogairól, az erőszak következtében eltűntek jogairól stb. De állandóan megjelennek újabb és újabb csoportok, akik azért lépnek fel, hogy – ugye minden csoport magát másokhoz viszonyítva hátrányos helyzetűnek minősíti –, önálló, külön szerződés rögzítse, részletezze jogaikat. Tehát nem újabb szerződések létrehozására kell törekedni, hanem arra, hogy a meglévő okmányokban foglaltakat tartsák be, és az azokban lefektetett jogokat biztosítsák az államok.

Visszatérve az Enciklopédiára, tervez esetleg második kiadást?

Jaj, először ezt lássam és fogjam a kezembe! De nyilván elképzelhető. Mire a második kiadáshoz eljut az ember, sokkal bölcsebb, tudja, mit kell megváltoztatni, mivel kell kiegészíteni. Itt is azért volt vita, hogy bizonyos kérdéseket beletegyünk-e a kötetbe, hiszen mindent lehet bővíteni. Mi alapvetően abból indultunk ki, hogy mi az, ami a nagy nemzetközi okmányokban önálló jogként szerepel.

Támogatónk

Ez a cikk az Arsboni Gyakornoki Programjának keretében készült, melyet a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda támogat.

A képek forrása: itt és itt.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.