Miért folyik a csapból is a lawtech?

Az Arsboni honlapján rendszeresen közlünk híreket, elemzéseket a legal tech / law tech és a jogi innováció témájában. Örülünk, hogy egyik olvasónk ehhez kapcsolódóan megosztotta velünk az alábbi gondolatait. 

Évek óta lelkes olvasója vagyok az Arsboninak és nagy örömmel értesültem a hírről, hogy rendszeresen véleménycikkek fognak megjelenni az oldalon. Az eddig közölt írásokkal témaválasztás és tartalom tekintetében nem igazán tudtam azonosulni, és gondolkoztam azon, hogy néhány kritikus gondolatot megosztok egy olvasói levélben.

A legutóbbi cikk, amely amellett érvel, hogy korunk első számú jogi témája a legaltech, illetve az Arsboni által nemrég megrendezett – sorban a 11. – lawtech témájú meetup jó apropóként szolgál arra, hogy ezt most megtegyem.

Elöljáróban csak annyit, hogy borzasztó nehéz meggyőzően érvelni bármiféle technológiai témában a “progresszívként” leírható állásponttal szemben, anélkül, hogy az ember provinciálisnak, “mucsainak” vagy ne adj’ isten géprombolónak tűnjön. Ezt megelőzendő szeretném leszögezni, hogy azt a széles körben ismert és elismert tényt, mely szerint rengeteg szektorban a jelenleg még emberek által végzett feladatok bizonyos (néhol jelentős) részét robotok fogják végezni egyáltalán nem kívánom vitatni, sőt, a magam részéről kifejezetten örülök neki.

Meggyőződésem, hogy a jogi piacon ez azt fogja jelenteni, hogy a kevésbé komplex, “favágás” jellegű feladatokat fogja tőlünk átvenni a mesterséges intelligencia, míg azoknak, akik akkor még mindig ügyvédként fognak dolgozni több kapacitásuk lesz arra, hogy olyan típusú, valódi intellektuális kihívást igénylő feladatokkal töltsék az idejüket, amik amúgy is közelebb állnak ahhoz a kissé idealizált ügyvédképhez, ahogy az ember ezt a szakmát az egyetemen elképzelte. Szóval, what’s not to like? – mondanák a fejlett nyugati jogi piacokon.

Innentől kezdve az egyetlen kérdés az, hogy milyen megoldásokat lehet javasolni napjaink fiatal jogászságának annak érdekében, hogy ne a munkavállalói piac azon halmazába tartozzanak majd, akik a következő húsz évben a robotmunka térnyerése következtében lemorzsolódnak. Ha jól értem, a lawtech/legaltech-evangelisták szerint erre a kérdésre adja az egyik/egyetlen/legfontosabb választ a lawtech. (Az egyszerűsítés kedvéért a lawtech és a legal tech közötti – egyébként létező – különbségtételt ez a levél nem érinti, a lawtech alatt mindkét fogalmat értem). Ezzel szemben szeretnék az alábbiakban amellett az álláspont mellett érvelni, hogy munkavállalói (azaz: nem menedzsment) szempontból a jövő jogi piacain a lawtech szerepe még csak marginálisnak sem tekinthető.

Definíciós problémák, lawtech v. fintech

Elsőként tisztáznunk kell, hogy mit értünk lawtech alatt. Ennek a frankensteini értelemben vett szóösszetételnek vélhetően a fintech, azaz a financial technology volt az előképe. Néhány éve, mikor a fintech volt az aktuális buzzword, sokan meg voltak róla győződve, hogy az innovatív technológiai megoldásokon alapuló kis cégek gyors és olcsó megoldásaikkal két vállra fogják fektetni a bankokat.

Bár nem vagyok a téma szakértője, korlátozott megértésem szerint a pénzügyi szolgáltatások piaca rendkívül technológia-intenzív, és az elmúlt pár évből számtalan olyan megoldást tudnék felhozni (bankon kívüli átutalások, P2P hitelezés, kriptovaluták), amelyek a pénzügyi piacok működési mechanizmusát alapul véve, valóban innovatív technológián alapuló alternatívákat mutattak fel. Az tehát a hipotézisünk, hogy szigorúan definíciós értelemben a fintech mint fogalom, illetve mint piaci kategória bír némi létjogosultsággal és gyakorlati jelentőséggel. Mindezzel együtt a bankok – bár lényegesen többet fektetnek technológiai innovációba, mint a korábbi években – nem vesztették el monopolhelyzetüket a pénzügyi piacokon, és semmilyen jel nem utal arra, hogy ez a közeljövőben bekövetkezne, tehát a prognosztizált apokalipszis elmaradt.

Na de mi a helyzet a jogi piaccal? Most mindenki gondoljon bele az elmúlt húsz év technológiai vívmányaiba általánosságban, és vegyük sorra, hogy ezek közül hány volt olyan, ami a jogi szolgáltatások piacára specifikus mechanizmusok mentén működik, és valóban diszruptív (buzzword!) hatása volt a piacra. Az egyetlen ilyen újítás az elektronikus jogi adatbázisok bevezetése volt, és még ehhez is kell némi definíciós rugalmasság, hiszen valójában ezek is csak adatbázisok, ezen túl mindössze annyi bennünk az innováció, hogy integráltan elérhetővé és kereshetővé tettek korábban csak papír alapon fellelhető tartalmakat.

Ezen kívül, hogyha az elmúlt pár év fejleményeire gondolunk, esetleg megemlíthetjük még a cégátvilágítások során használt különböző, mesterséges intelligenciának csúfolt szoftvereket, de nézzünk magunkba: a gyakorló jogászok közül összesen hány olvasó használt már ilyet életében, illetve azok közül, akik igen, azoknak hány nap/óra kellett ahhoz, hogy megtanulják magabiztosan használni?

Nézzünk szembe a ténnyel: a jogi piac egész egyszerűen eltér a pénzügyi piactól abban a tekintetben, hogy lényegesen kevésbé technológia-intenzív, és van egy logikailag lehatárolható korlátja annak, hogy mennyiben tudnak gépek segíteni abban, hogy emberek egyébként gondolkoznak, beszélgetnek egymással, iratokat olvasnak, majd dolgokat írnak le papírra, amik ideális esetben joghatást váltanak ki.

Többek között a jogi piac ezen sajátossága vezet oda is, hogy annak érdekében, hogy a lawtech-vonat tovább zakatoljon, sokan olyan megoldásokat is lawtech címkével látnak el, amelyekben semmi piac-specifikus nincs. Személyes tapasztalatom egy lawtech tematikájú (egyébként külföldi) konferenciáról, hogy az egyik előadó a videókonferencia (!) lehetőségéről is beszélt, mint lawtech-innovációról.

De nincs ettől sokkal távolabb az Arsboni blogbejegyzésében említett Lexpredict program sem, amely 85%-os valószínűséggel jósolja meg az amerikai Supreme Court döntéseit. Azon túl, hogy egy hasonló szoftver, még ha valóban bír is némi gyakorlati jelentőséggel, szükségszerűen a common law országok területére korlátozódna, vegyük észre, hogy ez nem más, mint egy big data megoldás, amit a jogi piac egyik szegmensére alkalmaznak. Ez ugyanúgy igaz a cégátvilágítást “forradalmasító” mesterséges intelligenciára is: ezek gyakorlatilag szöveg- és adatelemző szoftverek, semmi speciális nincs a működésükben, ami a jogi piacra predesztinálja őket, vagy ami akár egy külön fogalom megalkotását szükségessé tenné. (Felkészül: marketingtech, HR-tech).

Az egyetlen általam ismert kivételt ez alól a szabály alól a smart contractek, azaz az önvégrehajtó szerződések jelentik, amelyeken tényleg érdemes rajta tartani a szemünket és megnézni, hogy hova futnak ki 10-15 év múlva. De ezzel együtt is maximum annyit tudunk, kissé provokatívan, kijelenteni, hogy lawtech piac, mint olyan, nincs, széles körben felhasználható technológiai innovációk és smart contractek vannak.

A fenti definíciós diskurzusból az következik, hogy az a külön piaci szegmens, ami újságcikkek és konferenciák témájául szolgál, nem feltétlenül létezik abban az értelemben, hogy tárgya lehet bármilyen intellektuális igényű vizsgálatnak, tipizálásnak, megértésnek. Nem igazán van válaszom arra kérdésre, hogy mindezek fényében miért pörög ennyire most ez a téma, ha cinikus akarnék lenni, azt is mondhatnám (amit okos emberek a fintech piacra is mondtak pár éve), hogy az egész csak egy bubble (buzzword!).

Hol bír mégis ez az egész egy kevés relevanciával (és hol nem)?

A nagy ügyvédi irodák vezetői előtt jelenleg rengeteg kihívás áll, a bevételeik a válság óta stagnálnak vagy csak kis mértékben növekednek, és a Big4 cégek, valamint a butik irodák is folyamatosan rabolnak rá az ügyvédi irodák piaci részesedésére.

Egyre inkább úgy néz ki, hogy a ’60-as,’ 70-es évek óta működő, az USA-ban kifejlesztett, és azóta világszerte elterjedt munkaszervezési modell kezd elavulttá válni. Az, hogy az ügyvédség hogyan, mikor és milyen mértékben fog megváltozni, sok tényezőtől függ, és elvitathatatlan, hogy ezek közül az egyik az, hogy mennyire nyitott a technológiai újításokra.

Véleményem szerint ugyanennyire fontos, hogy némi egészséges szkepticizmussal és kritikai attitűddel álljunk hozzá ezekhez az újításokhoz. Miért lennének ugyanis a lawtech innovációkkal házaló startupper mentalitással bíró világmegváltó fiatalok kivételek a híres startupper szabály alól, amely szerint tízből kilenc ötlet megbukik? De mindezzel együtt elismerem, hogy menedzsment szempontból a téma fontos, és a kérdés, amit az irodavezetők a jövőben majd feltesznek maguknak, nem az kell, hogy legyen, hogy fektetnek-e lawtech megoldásokba, hanem hogy melyikbe.

A szomorú igazság viszont az, hogy a cikk olvasóinak 99%-a nem fog nagy ügyvédi irodákat menedzselni. Így a nagyközönség számára továbbra is fennmarad a kérdés, hogy mi a helyes hozzáállás ehhez az egészhez.

Oké, értem, a lawtech túl van pörögve, de akkor hogyan lesz belőlem equity partner?

Tekintettel arra, hogy munkavállalóként szükségszerűen a passzív oldalán leszünk bármiféle lawtech-rendszerváltásnak, a legtöbb, amit megtehetünk (és ennél többet tényleg felesleges), hogy megőrizzük a nyitottságunkat és az érdeklődésünket arra az esetre, hogyha az ügyvédi irodánk beruház valamilyen lawtech megoldásba, és a szoftver számunkra is elérhetővé válik. Tulajdonképpen a saját életünket fogjuk megkönnyíteni azzal, hogy a valóban hasznos és működőképes szoftvereket jól és magabiztosan fogjuk használni, ugyanúgy, ahogy a mai piacon sem versenyképes az, aki nem bánik jól az elektronikus jogi adatbázisokkal, vagy adott esetben a Word-del.

Ezen túl a jövő ügyvédjének szerintem nincs sok dolga a lawtech-hel, az ügyvédek elsődleges feladata ugyanis továbbra is az lesz, hogy – spoiler alert – jogkérdéseket válaszoljanak meg. Semmi újdonságot nem árulok el azzal, hogy a modern ügyvédkedés elképzelhetetlen specializáció nélkül. Szintén evidencia, hogy a szakterületünkön felhalmozott plusz szakértelem és a visibility (buzzword!) növelése (konferenciákon való részvétel, publikációk) továbbra is fontos versenyképességi tényezők. Következésképpen: vélhetően jobban járunk azzal, hogy az ilyen típusú tevékenységekre fordítható korlátozott időnket és erőforrásainkat abba fektetjük, hogy a szűk értelemben vett szakterületünkben mélyedjünk el minél jobban.

Számtalan kutatás támasztja alá továbbá, hogy az azonnal elérhető információk korában a legértékesebb skill az, hogy minél gyorsabban tudjunk új folyamatokat, módszereket megtanulni és új helyzetekhez alkalmazkodni. Nem látom okát annak, hogy ez az általános tendencia miért ne lehetne egy az egyben érvényes a jogi szolgáltatások piacára is.

Mindezeket figyelembe véve, szigorúan utilitariánus szempontból, gyakorlatilag akármilyen soft skill-intenzív tevékenység rendszeres végzése (TED Talkok, podcast-ék – nagyon modern, nagyon buzzword dolgok!; szakterületünkhöz nem szorosan kapcsolódó non-fiction) hasznosabb a jövőbeli versenyképesség szempontjából, mint ha az ember lawtech szakértővé képzi magát.

Félreértés ne essék, ha valakit hobbiszinten lenyűgöz ez a terület, akkor a világért sem szeretném (nem is tudnám) lebeszélni arról, hogy konferenciákra járjon és cikkeket olvasson a témában. Az egyetlen célja ennek a levélnek annyi, hogy rávilágítson arra, hogy téves és hamis az a narratíva, hogy a jövő munkaerőpiaci versenyképessége szempontjából a lawtech szakértelem egy döntő tényező lesz, mert ez egész egyszerűen nincs így.

Ha Téged is megihletett valamelyik írásunk, bátran szólj hozzá! A továbbiakban is várjuk az olvasói leveleket, bármilyen témában. Számunkra fontos, hogy minél több álláspontot jelenítsünk meg és akár ütköztessük is azokat.
Arsboni Szerkesztőség

*** Wulters Kluwer logo A Jog és Innováció rovat támogatója a Wolters Kluwer

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.