Nocsak, ki lakik még nálam?!

Barangolás a lakcím-nyilvántartás útvesztőjében.

Az „én házam, az én váram” tarja a régi közmondás. Ez a népi bölcsesség azon az elméleten nyugszik, hogy az otthonunk a mi privát szféránk, ahová érthető okok miatt megválogatjuk, hogy kiket engedünk be. Na de mi van akkor, ha illetéktelen „besurranók” bújnak meg a „várunkban” a tudtunk nélkül? Manapság bárki szembesülhet azzal a rideg ténnyel, hogy egy idegen személy úgy „lakik” az otthonában, hogy ahhoz ő nem járult hozzá. Mit tud ilyenkor tenni az ingatlan tulajdonosa? Hogyan tudja kijelenteni az idegent a saját lakásából? Cikkemben ezekre a kérdésekre szeretnék választ adni, illetve a lakcím fiktiválás jogi eszközét szeretném egy kicsit megvilágítani az olvasók számára.

Mivel a probléma összetett, így célszerűnek tartom először a fogalmak tisztázását, majd csak ezt követen szeretnék belemenni az eljárás részleteibe.

Mindenekelőtt fektessük le a lakcím fogalmát, hisz ez lesz a kiindulópontunk. Az egyik alkalmazandó jogforrásunk a 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény végrehajtási rendelete, melynek az 5. § (2) bekezdése kimondja, hogy:

lakóhely: annak a lakásnak a címe, amelyben a polgár él. A lakcímbejelentés szempontjából lakásnak tekintendő az az egy vagy több lakóhelyiségből álló épület vagy épületrész, amelyet a polgár életvitelszerűen otthonául használ, vagy szükségből lakik ott, vagy éppen szükségből ott száll meg.

fiktív: a magyar nyelv értelmezése alapján: valótlan, valós alap nélküli olyan helyzet, állítás, ami a valóságban nem történt meg, tehát nincs igazi külvilág által értékelhető tartalma.

Most, hogy a fogalmakat tisztáztuk, vegyünk egy teljesen hétköznapi esetet az eljárás megismeréséhez:
Egy városban, a Minta utca 17. szám alatt lakik Kiss úr a feleségével, Kiss asszonnyal és gyermekeivel. Egy szép napon a Kiss család postaládájában egy teljesen ismeretlen személy hivatalos levelét dobja be a postás. Majd az ezt követő hetekben, hónapokban egyre több hivatali megkeresés érkezik az idegen személy nevére. Érthető okokból Kiss úr véget szeretne vetni a „téves kézbesítéseknek”. A tettek mezejére lépve, egyeztet a postával, de mindhiába a levelek ezt követően is érkeznek. Megelégelve a helyzetet, maga kezd gyors és hatékony megoldás keresésébe, melynek helyszínéül és eszközéül az internetet választja. Pár perces böngészést követően rábukkan a kényszer kijelentés lehetőségére. Felbátorodva a világhálón talált megoldáson – nem is tudván, hogy ezzel a jog göröngyös útjára tévedt – befárad a lakóhelyén található kormányablakhoz és felvilágosítást kért. Az ügyintéző hölgy tájékoztatása azonban köszönőviszonyban sincs Kiss úr „gyorsan megoldjuk ezt” elképzelésével, mivel a jog kényesen kezeli a személyek magánjogi jogviszonyait, így többek között a lakóhely létesítés és megszüntetés kérdéskörét is. Így a tulajdonos puszta bejelentése nem elegendő egy másik polgár lakcím adatainak fiktívvé nyilvánításához.

Először is a 146/1993. (X. 26.) a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet (röviden végrehajtási rendelet) kimondja, hogy a járási hivatal a szállásadó tulajdonjogának fennállását az ingatlan-nyilvántartásba történő betekintéssel köteles ellenőrizni. Amennyiben az eljáró hivatal meggyőződött a bejelentő jogi érdekének megalapozottságáról, két érdektelen tanút fog kérni, akik jegyzőkönyvbe foglalva alátámasztják, hogy a kérdéses polgár az ingatlan végleges elhagyásának szándékával távozott, tehát semmilyen személyes holmija nincs már az érintett lakásban. Majd ezt követően fognak csak határozatot hozni, mely még mindig nem fog érdemi eredményt hozni, ugyanis 15 napos fellebbezési lehetőséget biztosít a törvény a másik fél számára. Ha és amennyiben a fellebbezési határidőn belül érdemi beadvány/nyilatkozat nem érkezik a másik fél részéről, úgy a végrehajtási rendelet 35.§ (4) bekezdése alapján a járási hivatal haladéktalanul gondoskodni fog arról, hogy az érintett polgár esetén a lakcím érvénytelenítése vagy „fiktív” jelzéssel szerepeltetése, valamint a lakcímet tartalmazó hatósági igazolványa érvénytelenségének ténye a hatósági igazolvány nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön.

Kiss úr példáját végig követve megállapíthatjuk, hogy a kényszerkijelentés eljárása nem tartozik a kellemes és gyors ügyintézés kategóriájába. Ennek oka abban rejlik, hogy a lakcím adatokhoz fűződő érdekek kettősek. Láthatjuk, hogy míg a polgár szemszögéből a lakcím a biztonságos „otthont’, családi fészket testesíti meg (vagyis emocionális értéket képvisel) addig az állam szempontjából mind eljárásjogi mind anyagi jogi szempontból kiemelten jelentős szerepet játszik, így a kiszámíthatóság és viszonylagos állandóság követelményeinek kell megfeleltetni. Az állami érdekek elsőbbségét támasztja alá, hogy a jogalkotó temérdek joghatást kapcsolt a polgárok lakcím adataihoz. Többek között a jogszabályok a polgár álladó lakcíméhez igazítják az általános illetékességi szabályokat, továbbá bizonyos eljárási szabályok is lakcímhez kapcsolódnak (lásd pl.: Pp. 99.§ (2) bek. kézbesítési vélelem), illetve egyes alkotmányos jogokkal való rendelkezés – a szavazás – is bejelentett lakóhelyen lehetséges.

A kedves olvasó most biztos elgondolkodik azon, hogy akkor mégis mi értelme van ennek az egésznek? Kiss úr a jog útvesztőjében fog rostokolni, míg a fiktiválásról szóló határozat jogerős nem lesz, úgy hogy közben a tulajdonosi jogosítványai „csorbulnak” az állami érdekekkel szemben. Na de mi van akkor, hogy ha alternatív megoldásként a polgár érdekeit priorizáljuk az állami érdekkel szemben és azt mondjuk, hogy Kiss úr tulajdonosi minőségének szempontjából közelítjük meg a tényállást? Kezdjük azzal, hogy a lakcím adat fogalmát kicsit tovább boncolgatjuk, és kiterjesztjük a tulajdon fogalmának érdekkörébe – arra az elméletre alapozva mindezt, hogy a lakcím tulajdonképpen egy tulajdonjogi jogviszony tárgyát képező dolog természetbeni adata – így egy szélesebb, absztrakt aspektusból is megvizsgálhatjuk a lakcímhez és az ahhoz kapcsolódó magántulajdonhoz fűződő jogi szabályozó eszközöket.

Alkotmányjogi megközelítés alapján Magyarország Alaptörvényének 13. § (1) és (2) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot. Ezt a tényt fejtegette tovább Menyhárd Attila professzor úr is “A tulajdon alkotmányos védelme” című írásában. A műben kifejtésre került, hogy a tulajdon alkotmányjogi védelme nem más, mint az a feltétlen és kizárólagos jogi védelem, ami a tulajdonost illeti meg nemcsak harmadik személyek behatásával, hanem az állam beavatkozásával szemben is. Az alkotmányosan védett tulajdon három kategóriába sorolható. A második kategóriába tartoznak azok a javak, amelyek lényegükben körülhatárolhatóak, mint például az ingatlanok. Ennek a kategóriának a sajátossága, hogy az ebbe tartozó javak esetében a jogalkotó által való korlátozás ténye elég ahhoz, hogy a szabályozást alkotmányossági tesztnek vessék alá. Ez a tulajdon tehát eleve, természeténél fogva tartozik bele a tulajdon alkotmányos fogalmába és kap alkotmányos szintű védelmet.

Polgárjogi megközelítésből nézve a tulajdon egy jóval szűkebb kategóriát ad a tulajdonvédelemhez. A tulajdonjog védelme alatt szűkebben a tulajdonjogviszonynak, mint abszolút szerkezetű jogviszonynak a teljességét és kizárólagosságát (sérthetetlenségének védelmét) szokás érteni. Tartalmát a rendelkezési jog, a birtoklás, a használat és a hasznok szedése képezik, amelyek a tulajdonjog részjogosítványai is egyben. A teljes tulajdonjog részjogosítványainak önállósult változatai a tulajdonjog un. szelvényjogai, mint például a használati jogok: földhasználat, haszonélvezet, használat, stb. A tulajdon védelmet alapvetően a 2013. évi V. törvény (Ptk.) nyújtja, de védi a büntetőjog (lásd: lopás, rablás), és a szabálysértési jog is. A tulajdonjog megsértése esetén éled fel a jogosult tulajdoni igénye. A tulajdonjog megsértőjét rendszerint pozitív magatartásra kötelezik, egyes igények azonban negatív magatartásra irányulnak (pl. a tulajdon háborítatlanságát védő per a háborítás abbahagyására, tartózkodásra irányul, érvénytelen bejegyzés törlésének tűrése stb.) A tulajdoni igény addig áll fenn, amíg a tulajdonjog és az azt ért jogsérelem fennáll.

Vegyük alapul Kiss úr esetét. Nála a tulajdonosi jogosítványokon belül a birtoklás és a használat jogát is sérti a „bejelentkezve maradt személy” ténye. Ugyanis bár a tulajdonjog gyakorlását a „bejelentkezve maradt illető” nem tette teljes mértékben lehetetlenné, de a tulajdonost a birtoklásban megzavarja, akadályozza és részben korlátozza is. Így a tulajdonos polgárjogi értelemben követelheti a háborítás megszüntetését, azaz az érvénytelen lakcímbejelentés bejegyzésének törlését, vagyis polgári jogi úton is lehetősége van a probléma orvoslására.

Láthatjuk tehát, hogy a jogalkotó „nem hagyja” magára a tulajdonosokat az illetéktelen háborgatókkal szemben, csupán meg kell találni azt az eszközt, ami a legmegfelelőbb az adott helyzetben. Mindezek tükrében tanulságként kijelenthetjük, hogy a lakcímadatok közhiteles nyilvántartása elengedhetetlen a hivatali eljárások zökkenőmentes lefolytatásához, valamint a polgárok fellelhetőségéhez. Mint látjuk hatalmas zűrzavart tud okozni egy elfelejtett kijelentkezés, vagy téves bejelentkezés…Az ingatlan tulajdonosának egy hosszas procedúrán kell átesnie ahhoz, hogy megszabaduljon az ott nem tartózkodó személytől, míg az államnak megnehezíti a működését hisz az egyes eljárások elhúzódhatnak, felfüggesztésre kerülhetnek ha egy polgár lakcímadatai tévesek/fiktívek. Na de akkor hogyan lehetne mégis gátat szabni az ilyen fiktív adatoknak?

Irányadó megoldásnak látnám azt a lehetőséget, hogy adásvételi szerződések megkötése során az ingatlan nyilvántartás adatainak ellenőrzése mellett a lakcímnyilvántartás adatai is kontrollálás alá kerüljenek. Mivel az eladónak amúgy is szavatolnia kell az ingatlan per-teher, és igénymentességét, ezzel párhuzamosan igazolhatná annak a tényét is, hogy abban az adott lakásban hány személy van bejelentve, illetve szerződésben vállalhatná a kötelezettséget, ezen személy(ek) kijelentésére is. Így egy csapással tisztázásra kerülne, az a személyi kör, akinek joga és lehetősége van az adott címen, az adott ingatlanban való tartózkodásra/bejelentkezésre.

Nyilván száz százalékos megoldás nem létezik és lehetséges, hogy ez a rendszer se tudná kiszűrni az összes illetéktelen „lakót”, de legalább esélyt adna közjogi- és magánjogi jogosítvány gyakorlása útján a leendő tulajdonosnak arra, hogy időben tudomást szerezzen a nem kívánatos, ott maradt egyénekről.

Források, felhasznált irodalom

i>Tetszett a cikk? Szavazz rá a lenti alkalmazásban!
 
[shortstack smart_url=’http://1.shortstack.com/Rs29qP’ responsive=’true’ autoscroll_p=’true’]