Segítség, közszereplő lettem!

Végéhez közeledik a választási kampány, a pártalapítási hullámnak köszönhetően akár 250 pártnak is lehetősége lett volna elindulni az áprilisi választásokon, hiszen jelenleg ennyit jegyez az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nyilvántartása Magyarországon. A korábban teljesen hétköznapi életet élő kisebb mozgalmak vezetői a politikai színtérre való kilépéssel könnyen a sárdobálás áldozatai lehetnek, és hiába hivatkoznak majd személyiségi jogaikra, már egy egészen más kategóriába tartoznak, ahol mások a játékszabályok.


Vitathatatlan, hogy minden demokratikusan működő jogrendszerben szükséges átfogó szabályozást alkotni a személyiségi jogok védelmére, köztük garantálni a becsület és jóhírnév védelmét, a véleménynyilvánítás szabadságát, és a közérdekű ügyek szabad vitatását, azonban mi történik akkor, ha ezek egymással összetűzésbe kerülnek? Mit tesz a jog, kit véd meg és kit korlátoz? Sokáig nem jelent meg a kérdés a tételes jogban, először a Ptk. 2:44. § deklarálta a közéleti szereplő személyiségi jogának védelmét, mely rögtön hatálybalépés után normakontroll tárgya lett, hiszen a szöveg szerint csak „méltányolható közérdekből” jogszerű a közszereplők jogainak korlátozása. Ez azonban aránytalanul szűkre szabta volna a véleménynyilvánítás szabadságát, így ezt a feltételt az Alkotmánybíróság megsemmisítette, és jelenleg csak az emberi méltóság és a szükségesség-arányosság jelent korlátot.

Az Alkotmánybíróság ettől függetlenül már a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatában kimondta, hogy a közszereplő politikusok tűrési kötelezettsége tágabb, mint a magánszemélyeké, ezzel egy ideiglenes megoldást alkotva a felmerülő jogvitákra. Ennek okát mindenekelőtt a közügyek vitatásában és a véleménynyilvánítás kiemelkedően fontos alkotmányos szerepében kell keresnünk. Egy demokratikus jogállamban a politikai szereplőkre megfogalmazott értékítéletek miatt ezek a személyek nem hivatkozhatnak a becsületük és jóhírnevük megsértésére, hiszen nem mint magánszemélyek, hanem mint közszereplők állnak ott. Ezt persze időről- időre próbálják megkerülni s igyekeznek bebizonyítani, hogy ők nem tartoznak a közéleti szereplő kategóriába.

A jog védi még az olyan értékítéleteket is, melyek hamisak, túlzóak, felfokozottak és sértőek, mert a közügyek szabad vitatását garantálni kell, egyedül külső korlátoknak kell megfelelniük. Más a helyzet a tényállítások esetében, ahol

a véleménynyilvánítás szabadsága nem védi a tudatosan hamis állításokat,

valamint azokat az eseteket sem, mikor valaki a kellő gondosságot elmulasztva állít valótlan tényt. Erre példaként szolgálhat az újságíró, akinek munkájából kifolyólag kötelezettsége megfelelően utánajárni az információnak – ezt először a New York Times v. Sullivan ügyben állapították meg, ami azóta is hivatkozási alapot szolgáltat Amerikában, de még az Alkotmánybíróság is említi határozataiban.

Ezek a szabályozások elsősorban minket védenek, hogy szabadon kifejezhessük véleményünket a minket képviselő, közhatalmat gyakorló személyekkel szemben, azonban felmerülnek problémák is ennek kapcsán. A bírói mérlegelés ezekben a kérdésekben elég tág, ami pozitív és negatív hatásokat is járhat, valamint ezek a korlátozások megteremtik a politikai csatározásoknak egy olyan medrét, amely elveszi a figyelmet a valódi közügyekről, és már a személyes támadásoknak is helyt ad.

Támogatónk

Ez a cikk az Arsboni Gyakornoki Programjának keretében készült, melyet a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda támogat.

A kép forrása itt.

Források

http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=159096.239298

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.