Kicsit magas, kicsit extrém, de legalább a miénk

avagy a magyar banki különadó(k)

BEVEZETŐ GONDOLATOK
Úgy gondolom, érdemes lenne még az elején tisztáznom, hogy tulajdonképpen mit is értünk azalatt, hogy különadók, illetve azt, hogy mégis mi lehet a létjogosultságuk a 21. századi adórendszerekben. Talán nem árulok el nagy titkot vele, de a különadók kifejezés alatt azokat a fizetési kötelezettségeket értjük, amelyek kizárólag bizonyos szektorokat, iparágakat vagy tevékenységeket terhelnek. Könnyen találkozhatunk ezeknek az adóknak úgynevezett válságadóként való definiálásával is, hiszen hazánkban legtöbbjük megjelenést valóban a 2008-as világválság indukálta. S hogy mire is jók? A különadók egyik legnagyobb erényeként a rugalmasságukat, formálhatóságukat lehetne említeni a hagyományos adónemekkel szemben. Gyorsan bevezethetők és pont emiatt viszonylag rövid idő alatt képesek különböző krízishelyzetek orvoslására a gazdaságban. Na de akkor miért is övezte és övezi jelenleg is annyi kritika ezeket a különadókat hazánkban?

AZOK A BIZONYOS BANKI KÜLÖNADÓK…
A kérdés megválaszolásához térjünk is rá azokra a banki különadókra, amelyeket ideiglenes jellegűnek szántak, de mára állandó közterhekké alakultak. A banki különadó bevezetésének a gondolata hazánkban először 2004-ben ütötte fel a fejét. Most több mint egy évtizeddel később járunk, s bár annak ellenére, hogy ezeket a különadókat tényleg csak átmeneti jellegűnek szánták a magyar adóztatási rendszerben a mai napig három, a bankokat terhelő különadó jelenleg is megtalálható: a hitelintézeti járadék, a pénzügyi szervezet különadója és hitelintézeti különadó, valamint a pénzügyi tranzakciós illeték. A bankszektor ily módon történő megsarcolásának számos indoka volt, a legkézenfekvőbb az volt, hogy a bankmentések, tőkefeltöltések költségeit magukkal a bankokkal fizettessék meg. Mindemellett számos nem titkolt cél között szerepelt a felduzzadt államadósság redukálása, a költségvetési egyenleg javítása, tehát az államkassza helyrebillentése. Ugyanakkor nem utolsó sorban a nemzetközi trendeknek a magyar adóztatási struktúrára gyakorolt hatását is meg kell említenünk, ugyanis több EU tagállam vezetett be bankadót ez időben. Magyarországon az alapkoncepció tulajdonképpen az volt, hogy a bankszektor megadóztatása nem lehetetleníti el a működését, de ezen a ponton figyelmen kívül hagytak egy igen fontos kérdést, vagyis azt hogy tulajdonképpen ki lesz a végső megfizetője ennek az adótehernek? A bankok ugyanis ezeket az adóterheket vagy beépítik a szolgáltatásaik áraiba, tehát közvetett módon mi, a fogyasztók fizetjük meg, vagy önkéntes merénylőként vállalják a jövedelemtermelő képességük csökkenését ezzel a többletteherrel.
A banki különadók esetében tehát hangsúlyozom, hogy nem egy új-keletű intézményről beszélünk az öreg kontinensen, de álláspontom szerint ez a magyar megvalósítás hagy annyi kívánnivalót maga után, hogy megéri górcső alá vennünk azt, hogy: Miért pont így, ilyen mértékben és módon került sor a bevezetésükre? Hogyan lehetett volna ezt jobban csinálni? Hogyan változott, avagy nem változott a magyarok bankolási szokása a hatásukra? Ezekre a kérdésekre keresem a választ a továbbiakban és az új fejleményekre tekintettel szeretnék rámutatni arra, hogy nem volna teljesen lehetetlen próbálkozás fenntarthatóvá tenni a banki különadók rendszerét a hazai adóstruktúrában.

HITELINTÉZETI JÁRADÉK
Ahhoz, hogy jól megértsük, hogy miért is társul annyi negatív felhang a magyar banki különadókhoz fókuszáljunk rá az egyes adófajtákra külön-külön és nézzük miben áll a negatívuma.
Legelsőként vegyük szemügyre azt a hitelintézeti járadékot, amelyet 2007-ben vezettek be a magyar adórendszerbe. Tulajdonképpen egy lineáris, egy kulcsos adófajtáról van szó, amely a hitelintézeteknek az állami kamattámogatással vagy kamatkiegyenlítéssel közvetlenül, avagy közvetetten érintett hitelállománya után kerül felszámításra 5%-os mértékkel. Tekintve azt, hogy ennél az adófajtánál az adó alapját nem a nyújtott szolgáltatások ára jelenti, ezért az áthárítási effektus nem tud érvényesülni, vagyis elvileg a bankok nem tudják indirekt módon a fogyasztóval megfizettetni. De akkor mi is lehet a baj ezzel a hitelintézeti járadéknak csúfolt banki különadóval? A hitelintézetek egyik legnagyobb sérelme, hogy diszkriminatív, mégpedig azért, mert csupán azon az alapon sújtja magasabb adóteherrel a bankszektort, mert az magasabb jövedelemmel rendelkezik a többi ágazathoz képest. Aggályos továbbá a szektorsemlegesség, intézménysemlegesség, jogbiztonság elvének a megtartása is. A legújabb fejlemények tükrében az idén 6,3 milliárd forintos bevételt produkáló hitelintézeti járadék megszűnik 2017-re, így a bankok adóterhelése ténylegesen csaknem 20 milliárd forinttal csökken a jövő évet tekintve. Ez mindenféleképpen üdvözlendő hír tekintettel arra, hogy mennyi diszfunkcióval küzdött a szabályozása. Azonban az már látható, hogy a hitelintézeti járadék eltörlése a hitelállományukon állami kamattámogatást élvező bankok számára lesz kedvező, ennek pontos mértékét ugyanakkor bankonként még nem ismerjük.

PÉNZÜGYI SZERVEZETEK KÜLÖNADÓJA
A legtöbb és legátfogóbb kritika eddig azonban nem a hitelintézeti járadékot érte hazánkban, hanem a pénzügyi szervezetek különadóját. Magas mértékére, kivetési módjára,felhasználására érkeztek panaszok. Felmerült a visszaható hatály problematikája is, mivel 2010-ben úgy került kivetésre, hogy a 2009-es mérlegfőösszeg képezte az adószámítás alapját. A legnagyobb gond ugyanakkor az, hogy jelenleg is, azaz 2016-ban a bankadó alapját a hitelintézetek 2009-es korrigált mérlegfőösszege adja. Nem kis iróniával mondhatom, hogy nem éppen naprakész, nem képes követni a bankok jövedelemtermelő képességének a változásait. Gyakorlatilag azzal, hogy még mindig a 2009-es mérlegfőösszeget veszik alapul nincsenek tekintettel arra, hogy ezeknek a bankoknak évről évre csökkent a mérlegfőösszege, kvázi egyre nagyobb érvágást jelent számukra az adóteher viselése. Ugyanakkor ezen a ponton nagyon fontos, hogy ismét kitekintést tegyünk a várható változásokra. 2017-re mind a bankadó alapja, mind pedig a kulcsa változni fog, de egyelőre nem tudni milyen mértékben és miként fog mindez pontosan lezajlani. A rendkívül elavult 2009-es mérlegfőösszeg helyett új alapra kerülne tehát a banki különadó, a két évvel korábbi mérlegfőösszeget vennék figyelembe az adó alapjának számításakor. Egyelőre nem tisztázott, hogy ezzel melyik nagybanknak csillan meg a fény az alagút végén, csak annyit tudunk, hogy azoknak a bankoknak amelyeknek a 2015-ös évben az átlagnál nagyobb mértékben nőtt a mérlegfőösszegük nem igazán fog kedvezni az új adószámítási módszer.
A pénzügyi szervezetek különadóját, mint már említettem átfogó kritika érte, amely nem merül ki a visszamenőleges hatály orvoslásának szükségességében. A versenysemlegesség elvének sérelmét azáltal valósítja meg a hazai szabályozás, hogy a nemzeti tulajdonban lévő takarékszövetkezeteknek kedvez és a többnyire részvénytársasági formában működő hitelintézeteket pedig hátrányban részesíti. Az adózott eredményt tekintve tehát az Rt. formában működő pénzintézeteket érte eddig a legnagyobb érvágás, tekintettel arra, hogy ezen intézmények magasabb mérlegfőösszeggel rendelkeztek magasabb adómérték volt rájuk irányadó, azaz az 50 milliárd feletti részre 0,53%-os felső kulccsal kellett számolniuk. Várhegyi Éva tanulmányában így elemezte a helyzetet: A legkisebb fajlagos teher az OTP bankcsoportra hárult, amely a szektor 2009. évi adózás előtti eredményének kétharmadát „hozta össze”, miközben a mérlegfőösszeg alapján elosztott különadónak csupán a negyede esett rá, az adó háromnegyede pedig a nyereség egyharmadával rendelkező bankokra jut. A különadó így 2010-ben tovább javította az OTP amúgy is kedvező relatív jövedelempozícióját, amelyet már a pénzügyi válság is előnyösen alakított.
S ha azt gondolnánk, hogy mindez a bírálat már épp eléggé megkérdőjelezi ennek a banki különadónak a jelenlegi formájában való létjogosultságát az adóztatási struktúrában akkor nem állunk messze az igazságtól, de még nem számoltunk a kritika oldalán egy igen fontos érvvel. A pénzügyi szervezetek különadójából befolyó adóbevétel ugyanis 100%-ban költségvetési bevételként jelenik meg. Az európai trendeket tekintve változó képet láthatunk, ugyanis hazánkkal egyetemben néhány országban szintén a központi költségvetés bevételét képezi a befolyt adó, de számos államban elkülönült alapba kerül, hogy az egy későbbi bankkrízis esetén mintegy tartalékalapként szolgáljon. Véleményem szerint ez utóbbi megoldást kellene preferálnia a magyar szabályozásnak is, hiszen egy speciális pénzügyi stabilizációs alap megléte esetén kevésbe kellene tartani attól,hogy egy, a bankszektort érintő válság során az államnak mentő csomagokkal kelljen beavatkoznia. De jelenleg az államkasszát gyarapítja tehát a megfizetett banki különadó teljes összege. Ez ellen szóló érv lehet, hogy a hatás ellenhatás mechanizmusában az extrém magas mértékű különadó visszavetheti a gazdasági növekedés mértékét és újból hiány keletkezhet a költségvetésben hosszú távon, mindezzel okafogyottá téve az adóztatás funkcióját.

PÉNZÜGYI TRANZAKCIÓS ILLETÉK
Következzen a legfrissebb, de az átlagemberek számára leginkább ismert banki különadó fajta, a pénzügyi tranzakciós illeték. Kezdetben az MNB-re is ki akarták terjeszteni, de ez mind a jegybanktörvényt, mind pedig uniós jogot sértette volna, így még 2012-ben sor került a törvényjavaslat módosítására, melynek eredményeként 2013-ban már e rendelkezés nélkül léphetett hatályba. A tranzakciós illeték a lakossági, vállalati banki, illetve postai tranzakciókra irányadó, adóalapja meglehetősen széles, mértéke pedig az adó alapjául szolgáló tranzakció értékének 0,1%-a. Természetesen a pénzügyi tranzakciós illeték igen negatív fogadtatásra talált nemcsak a bankszektor szereplőinek körében, hanem a fogyasztók is ennek a banki különadónak a hátrányaival szembesültek a legközvetlenebb módon. Az áthárítási effektus, vagyis az adóteher viselésének a fogyasztókra történő telepítése egyértelműen megállapítható volt. Az MNB 2014-es elemzése alapján a 11 legnagyobb hitelintézet több lépésben hárította át az ügyfeleire a tranzakciós illetéket, mind a bevezetésekor, mind pedig a kulcsok megemelésekor. Az ezzel szembeni éles társadalmi ellenállás kompenzálására próbált reagálni a jogalkotó azzal, hogy kötelezte a pénzintézeteket arra, hogy havi kétszeri, összesen legfeljebb 150.000 Ft-ig terjedő készpénzfelvételt biztosítsanak ügyfeleiknek. A tranzakciós illeték jelentősége azonban nem vitatható, megjelenésének évében több mint 20%-kal csökkentette a hiányt. A Budapest Bank 2015-ben készült felmérésből az derült ki, hogy a hazai lakosság többsége havonta egyszer vagy kétszer vesz fel ATM-ből készpénzt. A bankkártyás fizetések gyakorisága ennél jóval magasabb lett, illetve tíz alkalomnál is többször fizetnek bankkártyával a vásárlások során. A havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét a hazai lakosság túlnyomó többsége igényelte, de továbbra is alacsony a bankváltások száma a hazai lakosság körében, az ügyfelek háromnegyede az elmúlt 10 évben még egyszer sem váltott pénzintézetet. A nagybankokra gyakorolt hatását tekintve megállapíthatjuk, hogy a tranzakciós illeték hatására sem volt opció számukra a kivonulás, inkább a költségek redukálására törekedtek. Ez tulajdonképpen bankfiókok bezárását, dolgozók létszámának leépítését eredményezte. Természetesen párhuzamosan megfigyelhető jelenség volt a szolgáltatási díjak emelése, az infláció gerjesztése, ami magával vonzotta a fogyasztás csökkenését. A tranzakciós illeték eredményeként több, mint 300 ezerrel csökkent a bankszámlák száma Magyarországon.

ZÁRÓ GONDOLATOK
A leírtakat összegezve megállapíthatjuk, hogy önmagában a különadók léte, rendszerük fenntarthatósága, hatékony működtetése nem teljesen lehetetlen próbálkozás. Ugyanakkor különös tekintettel a banki különadókra, látnunk kell hogy mennyi diszfunkcióval küzd a hazai szabályozásuk. Ahogy a mondás tartja bevezetésükkel “amennyit nyertünk a réven, annyit veszítettünk a vámon.” A banki különadók átgondolatlan, kiforratlan, rövid idő alatt történő bevezetése a bankrendszer eredményességének lényeges romlásához, a nemteljesítő hitelek számának növekedéséhez, a hitelezési képesség visszaeséséhez, hitelkínálat szűkítéséhez vezetett. Nemzetközi viszonylatban pedig az instabil piaci környezet mindenféleképpen demotiválóan hatott a befektetési és beruházási kedvre, hiszen a bizonytalan adórendszer riasztóan hat a külföldi befektetőkre, így a gazdasági növekedés potenciálját ha nem is parkolópályára tette, de mindenféleképpen lassította annak ütemét. Úgy gondolom, hogy ezeknek a különadóknak az átgondolásával, újraszabályozásával, a meglévő adóterhek mértékének csökkentésével lehetőség nyílhatna arra, hogy levetkőzhessék válságadó jellegüket. Mindenesetre üdvözlöm a kormány 2017-es költségvetési tervezetében a banki különadókra vonatkozó rendelkezéseit, s bízom abban hogy az új szlogen úgy hangzik majd, hogy:… a bankszektort élni és élni hagyni!

Tetszett a cikk? Szavazz rá a lenti alkalmazásban!