Perlési pesszimizmus, de javuló jogismeret?

Jogászkodó pszichológusok és pszichologizáló jogászok gyűltek össze október 29-én, csütörtökön az MTA TK Jogtudományi Intézetében arra keresve a választ, hogy milyen a magyar lakosság „jogtudata”. A kérdésfelvetés teljes mértékben szétfeszíti a szokásos (dogmatikus) jogi gondolkodás kereteit és ez egy igazi interdiszciplináris konferenciában csúcsosodott ki, ahol politikatudósok, szociológusok és jogelmélettel foglalkozó szakemberek is kifejtették nézeteiket.

A konferencia apropóját egy négy éve tartó kutatás adta, amelyet Boda Zsolt, Fekete Balázs, Gajduschek György, H. Szilágyi István és Róbert Péter végeztek.

A konferenciára meghívást kaptak más hasonló kutatást folytató személyek is, amely révén felszínre bukkantak az efféle kutatások módszertani nehézségei is. Fleck Zoltán rámutatott például a jogtudat mérésének abból adódó nehézségeire, hogy ezt a fajta tudást a felgyorsult információáramlattal rendelkező világ keretei között egészen problematikus egy társadalmi helyzettel összekapcsolt statikus struktúrában szemlélni. A kutató szerint arra is szükséges vigyázni, hogy ne a jog hatékony érvényesülésének miértjeit, illetve az emberi magatartást alakító hatásának hogyanjait kutassák, hanem inkább annak szocializációs és emancipációs potenciálját.

A témához kapcsolódóan a kutatásban résztvevők több konkrét eredményt ismertetettek. Először azt próbálták megmagyarázni, hogy melyek azok az attribútumok, amelyek befolyásolhatják azt, hogy az emberek problémamegoldást keresve a joghoz fordulnak vagy sem. Mint kiderült,

nincs semmiféle összefüggés a joghoz fordulás és az olyan klasszikus változók között, mint a kor, a nem vagy a családi állapot, jelentős szerepe van viszont a jövedelem mértékének, a vagyoni helyzetnek, valamint az iskolai végzettségnek is.

Inkább fordul a jog intézményeihez az, aki boldog és aki büszke a magyarságára, valamint az is, aki volt már felperes, és aki – valószínűleg előbbivel is összefüggésben – önértékelése szerint úgy gondolja, hogy „ismeri a jogot”. Inkább perel továbbá az, aki bízik az intézményekben, de ennek ellenhatásaként, kevésbé hajlamos a joghoz fordulni az, aki megbízik embertársaiban. Emellett persze azok is magasabb eljárásjogi jellegű jogismerettel rendelkeznek, akiknek már volt valamiféle jogi tapasztalatuk.

Egy további kutatásban azt a kérdést tették fel a megkérdezett személyeknek, hogy mit gondolnak, mennyi esélyük van nyerni a bíróságon annak a tudatában, hogy igazuk van, és annak függvényében, hogy ki az ellenérdekű fél.

A válaszok alapján egy egyértelmű perlési pesszimizmus rajzolódik ki.

A válaszadók a legkevésbé esélyes bírósági eljárást a politikusokkal szemben képzelik el, a legnagyobb esélyt pedig a szomszédok elleni perlésben látják, de az sem túl magas, 1-től 5-ig terjedő skálán az átlag csupán 3,3. A kutatásból az is kiderült, hogy inkább bíznak a pernyertességben azok, akik felsőfokú végzettségűek, akik magasabb jövedelemmel rendelkeznek, illetve a Budapesten élők.

Pozitívum viszont, hogy a kutatók megismételték egy 1965-ös kutatás még ma is feltehető kérdéseit, és a felmérésből az derült ki, hogy általában véve nőtt a jogismeret szintje Magyarországon, különösen pedig az alkotmányjogi ismereteké. Ennek nyitja nem abban rejlik, hogy az emberek elkezdtek volna alkotmányjogi tankönyveket bújni, hanem egyszerűen a rendszerváltás óta az emberek el kezdtek foglalkozni az őket megillető jogokkal. Egy további érdekesség, hogy míg a ’65-ös kutatás esetében a nem és a vidéki lakóhely alapvető hatással volt a jogismeretre, mára ezek a tényezők nem relevánsak. A kutatók szerint elsősorban a társadalmi státusz és az iskolai végzettség járul hozzá a jogismeret növekedéséhez, ezért egyetlen megoldásnak a közoktatás fejlesztését látják.

Az összkép tehát vegyesnek tűnik, emellett pedig a kutatók is hangsúlyozták, hogy a módszertani nehézségek miatt újabb kutatásokra és finomabb változókra lesz szükség a továbbiakban.

Kép forrása