A Ptk. egyes alapelvi rendelkezései a kálvini tanítások tükrében

E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkíró pályázat keretében született.

Ha Önnek tetszik ez az írás, támogassa szavazatával, hogy az megnyerhesse az 50 000 Ft értékű közönségdíjat!

Szavazáshoz
1. Lépjen az Ars Boni pályázati felületére  (itt)
2. Kattintson a Bejelentkezés Facebookon keresztül gombra a pályázati alkalmazásba bejelentkezéshez (amennyiben korábban még nem jelentkezett be)
3. A Tetszik gombra kattintva kedvelje az Ars Boni jogi folyóirat facebook oldalát
4. Válassza a menüsor Szavazás menüpontját
5. Kattintson a kiválasztott írás alatt található Szavazok! gombra

***

Szerző: Fazakas Zoltán József

A jog és az erkölcs viszonya évszázadok óta a jogtudományi, illetve teológiai gondolkodás kereszttűzében áll. Az erkölcsi normák jogi normákba való beépítése, kodifikációja jogalkotói szinten minden esetben olyan kérdéseket vetnek fel, amelyek alapját valamilyen ideológia melletti kiállás, vagy az adott ideológiára alapozott politikai iskola tanításai képezik. Kálvint ugyan semmiképpen sem tekinthetjük elsősorban politikai gondolkodónak, a politikai, jogi, filozófiai gondolkodásra tett hatása megkérdőjelezhetetlen, illetve az európai jogi kultúrában is megkerülhetetlen. A kálvini hatások az önkormányzati rendszerek, a választott testületeken alapuló képviseleti kormányzás területén köztudomásúak, azonban a közjogi gondolkodáson túlmenően Kálvin az élet minden területén maradandó gondolatokkal járult hozzá erkölcsi és jogi gondolkodásunk fejlődéséhez, ezért inkább arra keresem a választ, hogy a 2014. március 15-én hatályba lépett 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) egyes alapelvi rendelkezései mennyiben rokoníthatók Kálvin szociáletikai tanaival, amelyek ugyan a négyszázötven évvel ezelőtti genfi valóságban gyökereznek, de hatásuk érezhetően kimutatható annak ellenére, hogy a kodifikáció során a szabályozás fókuszában nem ezek a tanok álltak.

A Ptk. elfogadását, mint ismeretes sok politikai és szakmai előzte meg és amelyek koncepcionális és szabályozási mód új megközelítési pontjait alapozták meg a polgári jog tekintetében, így a Ptk. alapelvi szinten is eltér a korábbi szabályoktól. Elöljáróban rögzítenünk kell, hogy ezek a rendelkezések nem csak az Első Könyvben találhatók, amelyek valamennyi, a kódexben szabályozott rendelkezésre adnak értelmezési segédletet, hanem valamennyi könyv, illetve adott esetben az egyes jogviszonyok részletszabályai között is megfelelő elvi, alapelvi szintű normákkal találkozhat a jogkereső közönség. Az elemzés kiindulópontja tehát nem természetjogi- jogpozitivista szemléletű, annak alapja Fazakas Sándor Kálvin szociáletikája című teológiai tanulmánya, amelynek logikai és tartalmi összefüggéseinek segítségével elemzem az egyes alapelveket azzal a megjegyzéssel, hogy terjedelmi korlátok miatt elsősorban a mellérendeltség, az egyenjogúság, valamint a „gyengébb fél” védelmének elveit helyezem fókuszpontba. Az alapelvek kodifikációja során elsősorban a jogi kultúránk több évezredes hagyományai, jogtudományunk eredményei voltak a leginkább hatással, ugyanakkor az alapelvek értelmezése és megfogalmazása a legtöbb esetben a kálvini tanokkal rokoníthatók, azokkal megfeleltethetők és a jogtudomány fejlődése során nyilvánvaló hatást gyakoroltak ezen elvek mai kikristályosodott formáira. A Ptk. Miniszteri Indokolása, valamint a témában megjelent eddigi magyarázatok, szakirodalmi források következetesen leszögezik, hogy a Ptk. szabályozási alapja és elvi kiindulópontja a szociális piacgazdaság társadalmi modellje, valamint a jogaival öntudatosan élő, saját sorsáért felelősséggel viseltető polgár. Mindezek alapján a törvény megerősíti a magánautonómiát és a felelősségteljes döntéseket, amelyek általánosságban visszavezethetők arra a kálvini kiindulópontra, amely az egyén világgal és Istennel kapcsolatos viszonyrendszerét próbálja leírni.

Az egyenjogúság és a mellérendeltség elvének kimondása pedig arra mutat, hogy az emberek szükségképpen egymással nem csak kötelmi viszonyaikban, hanem általánosságban is szövetséget kötnek, amely értelemszerűen vezet el egymás érdekeinek felismeréséig, a felismerésen túl ezen érdekek figyelembe vételéig és ezáltal a polgári jogi jogviszonyaikban s aját szabadságuk kiteljesedésén túl mások szabadságának kiteljesedését is szolgálják. Ez a szabadság tehát nem öncélú, a személyi és vagyoni viszonyok értelemszerűen magukban hordozzák a bennük rejlő igények kielégítését, amelyek a másik fél viszonylatában segítik elő annak boldogulását is. A Ptk. 1:1 §-a kimondja, hogy a törvény a mellérendeltség és egyenjogúság elve szerint szabályozza a személyek alapvető vagyoni és személyi viszonyait. A fenti logikai levezetés e körben két példával is megvilágítható. A személyi viszonyok tekintetében például a családjog részletszabályai a személyi viszonyok kiteljesedését szolgálja felismerve az ember zoón politikon lényét, azaz társas lény mivoltát és szeretet- éhségét. Az ember szabadságát és boldogságát az egyenjogúságon és mellérendeltségen alapuló, kegyelemmel teljes családalapítás szolgálhatja és szolgálja. A családalapítás, a házasság tehát nem más, mint az ember társas lény mivoltából fakadó „társ- igény” kielégítése, mint személyi viszonyrendszer. A házasság pedig keresztyéni értelemben a szereteten alapuló, a szeretet parancsán nyugvó szövetség, áldás, amely tények felismerése és elfogadása magában hordozza a szeretet parancsának való engedelmességet.

A vagyoni viszonyok magyarázata könnyebben végezhető el közgazdasági szempontú vizsgálattal, amely szintén elvezet a felebaráti, mi több testvéri szeretet etikai parancsához. Egy egyszerű adásvételt példaként véve rögzíthetjük, hogy a jogviszonyban szükségképpen van egy szerzési és egy eladási igény, mint gazdasági tényhelyzet és szerepet kap többek között a szerződési szabadság elvi jelentőségű klauzulája, amely ezen igény kielégítését szolgálja aképpen, hogy az a forrásokkal (jelen esetben a vétel tárgya az egyik igény kielégítéséhez szükséges forrás, míg a másik oldalról a pénzeszköz jelenti a gazdasági forrást) rendelkező feleket hozza össze. Az eladó az adásvétel során pénzeszközhöz jut, amellyel saját további jogügyletei során teremt gazdasági alapot céljai és ezáltal szabadsága eléréséhez, kiteljesedéséhez, míg a vevő dologhoz jut, amely ezt az általa korábban felismert célt és szabadságot hivatott szolgálni. Ekkor jogunk etikai követelményként rögzíti a jóhiszeműség és tisztesség elvének betartását, amely a felebaráti szeretet parancsának elvi jelentőségi megfogalmazása is egyben. Az eladó többek között például jog- és kellékszavatossággal tartozik a vevő irányába, nem hallgathat el lényeges információkat (együttműködési és tájékoztatási kötelezettség), mint a vevő döntését befolyásoló körülményeket, azaz információból fakadó előnyével nem élhet vissza, szolgálnia kell a másik felet, mint vele egyenrangú partnert. Az eladónak tehát a vevő érdekét szolgálnia kell, ez a szolgálat pedig belátható a saját (tennmagad) érdekének felismerésén túl a vevő (felebarátod) érdekének felismerésén túl azoknak a tényleges és produktív szolgálatáig. Nyilvánvaló, hogy a vevőnek is elő kell adnia a teljesítőképességéhez szükséges fedezetre vonatkozó tényeket, nem hallgathat el információkat, szerződéses vállalásait teljesítenie kell, ezáltal szolgálva az eladói érdeket.

A magánautonómia kiteljesítése tehát a gazdasági és személyi igényhelyzetek felismeréséből fakad, de ennek szükségképpen hatása van a társadalom minden részére. Ezen felismerés által teljesedik ki a szerződési szabadság elve, a családjogi viszonyok megfelelő kodifikációja, de ugyanezen elv vezet a társulási szabadság elvének kimondásához is. A társulási szabadság pedig adott esetben mind vagyoni mind személyi viszonyokat egyszerre szabályoz pl. a személyegyesítő közkereseti társaságok esetén, amelyben szintén fellelhetjük az érdekek kölcsönös felismerését és azok egymás irányába való szolgálatát, a szövetséget. A magánautonómia tehát az egyéni és társas szabadság kiteljesedésének eszköze, amely a legtöbb esetben érdek felismeréseken és azok szolgálatán, kielégítésén alapul. Ezt a magánautonómiát a Ptk. bevallottan csak akkor korlátozza, amikor a korlátozás az igazságosság, ezáltal a te ológiai értelemben vett felebaráti szeretet érdekében indokolt és szükséges. Ilyen korlátokat zömmel fogyasztóvédelmi semmisségi kitételek esetén láthatunk, amelyek a gyengébb fél érdekében teremtenek egyensúlyi helyzetet, ezáltal teremtve meg az igazi mellérendeltséget és egyenjogúságot, szövetséget a cél elérése érdekében többletjogokat adva a gyengébbnek. Az említett semmiségi klauzulákon túl a Ptk. az igényhelyzetek kielégítését célul tűző jogviszonyok, mint érdekszövetségek szabályai között diszpozitív rendelkezésekkel törekszik az egyéni és társas célok kielégítését megfelelően szolgálni, igazodva a felek valós érdekeihez, akaratához. A másik fél érdekének felismerése és védelme fentiekkel összhangban álláspontom szerint azzal kálvini tanítással hozható összhangba, amely az egyén kiválasztottságát hirdeti, de nem felejtkezik meg arról, hogy az ember társas lény. Ezzel a premisszával magyarázható a Ptk.-ban kiinduló koncepcionális tételként szabályozott piacgazdaság modellje és a kálvinizmus közötti azon összefüggés, amelynek alapját a predestináció és az abból fakadó egyéni kiválasztottság, mint a magánautonómia akarati alapja képezi. Ez az akarati alap a gazdasági életnek, mint jogviszonyok összességének alapja, amely szükségképpen eredményeket hordozó és eredményeket célzó jogviszonyok összességét jelenti végső soron. A piacgazdaság nem képzelhető el társadalom, mint egyének összessége nélkül, akiknek akarata képezi tehát a gazdasági forgalmat, mert ez az akarat jelenti a forgalom alapjait jelentő igényhelyzeteket. Az egy éni akarat, mint a magánautonómia alapja azonban nem képzelhető el lélek és etikai normák nélkül, amely normák közül a felebaráti szeretet és felelősség képezi a reformáció alapját és hatása Ptk.-ban is kimutatható. Fazakas Sándort idézve: „Szemben a középkori egyház világból kivonuló szerzetesi kegyesség– és aszkézis-eszményével, a reformáció a szeretet kettős parancsa alapján kívánta nyilvánvalóvá tenni, hogy az ember társas lény, aki felebarátjáért felelősséggel tartozik. A világ a hit megélésének és a hivatásként értelmezett, világot formáló-alakító munkavégzésnek (evilági aszkézis) a színtere – aki erről lemond, Isten tervének szegül ellen.” Az idézet logikáját követve juthatunk el a felebaráti szeretet és felelősség tételéből az egyensúlyi helyzethez, a mellérendeltséghez, az egyenjogúsághoz, valamint annak adott esetben történő törvény általi kikényszerítéséhez a semmisség eszközei, vagy a klaudikáló kógencia által.

A gazdasági viszonyok közötti érdek felismerések és együttműködési kötelezettség ellenére a felek akarata magukban hordoz érdekellentéteket, illetve egyensúlyhiányos helyzeteket is. Önmagában véve az igény és annak kielégítése is egymással ellenirányú hatásokat tételez fel, de az egyensúlyi helyzet, főleg vagyoni viszonyok esetében indokolttá teszik a Ptk. szerint is a törvényi beavatkozást a fentiekben ismertetett módon a gyengébb fél érdekében a valódi egyensúly és egyenjogúság megteremtése érdekében. Ennek teológiai magyarázatát, kálvini hatását nem lehet eléggé hangsúlyozni még akkor sem, hogy ha a kodifi káció során Kálvin neve el sem hangzott. A gyengébb fél ugyanis Kálvin szerint „a te szegény testvéred” (5Móz 15,9.11) és ez a felismerés annak ellenére hatott a törvényhozóra, hogy hatása a törvénykönyv egészén kimutatható. Fazakas Sándor szerint: „A birtokos szerkezet a szegény és gazdag találkozásának olyan szintjét feltételezi, ahol a segítségnyújtás és annak elfogadása, a kommunikáció, a javakban való közös részesedés és az egzisztenciális egymásra utaltság Isten előtti közösségvállalássá formálja ezt a kapcsolatot, és ahol nem történhet meg az, hogy a szegény a peremre szorul, a gazdag pedig kivonja magát a felelősség alól. Ez a gazdag és a szegény kapcsolatának már olyan dimenziója, amelyben e kapcsolat élő organizmusként tekinthető, communióként a szó szoros értelmében, s amelyben „lelki csoda megy végbe. Ez pedig az élő hit konzekvenciája.” A gyengébb fél védelme tehát nem csak és kizárólag szociális tanítás, hanem egyben a Ptk. szociális piacgazdasági modelljének egyik alapja is kálviniértelemben, figyelemmel a méltányosság és igazságosságra törekvő gazdaság kálvini elveire.

Ezen elvek érvényesülése tehát a Ptk.-ban több helyen is kimutatható annak ellenére, hogy a szociális piacgazdaság modellje a II. világháborút követően kialakult gondolatkör, amelyben közvetve kimutatható a Kálvinnal való kapcsolat is melynek kifejtése terjedelmi korlátok miatt nem lehetséges. Az erősebbnek és gyengébbnek tehát, akár vagyoni (pl. multinacionális társaság- fogyasztó jogviszonyban), akár személyi jogviszonyokban (szülő- gyermek viszonyban) is vizsgáljuk az élethelyzeteket, mint jogi tényeket egyaránt azonos méltósággal rendelkezik, kálvini értelemben egyaránt Isten az Ura. Az erősebb ereje kálvini értelemben Istentől nyert tény, áldás, bizalom, felelősség, amelyből az a felelősség fakad, hogy az erővel, mint joggal nem élhet vissza (vö. Ptk. 1:5 § (1) bekezdés), nem kényszeríthet, fenyegethet, nem élhet vissza helyzetével, erejével a gyengébbel, mint testvérével szemben. (vö. a teljesség igénye nélkül: 4:4. §- a gyengébb fél védelmének elve a családjogi viszonyokban, 6:91. §- a tévedés, megtévesztés, jogellenes fenyegetés körei, a 6:95-107. §§-k, de különösen pl. az uzsorás szerződés, feltűnő értékaránytalanság esetköre, tisztességtelen szerződési feltételek esetei). Ezen tanítás egyértelműen megjelenik többek között az Első Könyvben, a Negyedik Könyvben (a már idézett 4:4. §-on túl a családjogi szabályok összességének elvi koncepciójában is megjelenik, pl. a gondoskodási, tartási kötelezettség, számadási kötelezettség stb.) és a Hatodik Könyv VI. Címében az érvénytelenségre vonatkozó rendelkezésekben. Fazakas Sándor szerint: „Isten a gazdagságban (tárgyunkban az erősebb fél helyzetében, előnyében: megjegyzés a szerzőtől) a gazdag hitét próbálja meg: mennyire képes a felebaráti szeretetet és embertársi felelősséget a szegénnyel szemben megélni?” A hitnek ez a próbája összességében a kálvini szociáletikai tanításokkal és az ember társas lény mivoltával vezet el ahhoz a felismerésig, hogy a felek testvérek, felebarátok, egymásra vannak utalva, kölcsönösen szolgálniuk kell egymást, szövetséget kell kötniük céljaik elérése érdekében. Ezen megállapítás alapját végső soron az a kálvini tanítás adja, hogy a lelki és vagyoni javak Istentől teremtettek és az emberre bízatottak, amely rábízatás felelősséget jelent és szolgálatot felebarátaink, testvéreink irányába és elszámolási kötelezettséget a másik félen túl a Teremtőnk felé.

Álláspontom szerint ezen kálvini hatások a fentebb ismertetett módon a Ptk. szellemiségében kimutathatók, adott esetben alapelvi szinten szabályozottak, továbbá kimutathatók a Ptk. egyes jogviszonyokra vonatkozó rendelkezéseikben is. Ez a kálvini szellemiség és eszmei alap valamint a szociális piacgazdasági társadalmi modell és a magánautonómia kálvini értelmezése közvetlen segítséget adhat a jogalkalmazás számára. Álláspontom szerint tehát a Ptk.-ban rögzített és jelen írásban is levezetett elvek, hangsúlyozottan a mellérendeltség és egyenjogúság elve, a jóhiszeműség és tisztesség követelménye valamint a joggal való visszaélés tilalma megfogalmazása a négyszázötven éves kálvini gondolatok hatásainak kodifikációs leképeződései.

*

Fazakas Sándor: Kálvin szociáletikája- In.Fazakas Sándor (szerkesztő) Kálvin időszerűsége.Tanulmányok Kálvin János teológiájának maradandó értékéről és magyarországi hatásáról. Budapest: A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója,

2009 A Ptk. Miniszteri Indokolása Vékás Lajos (szerkesztő): A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal pp.15-35l. CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalmomszolgáltató Kft. 2014