JogalKotta

Gondolatok a kottamásolás tilalmáról

Kezdő zeneiskolás voltam és felmerült bennem a kérdés: mi az a fehér lap, mik azok a vonalak, gombócok és cikornyák rajta, és egyáltalán, miért kell ez nekem, amikor én hegedülni akarok. Ahhoz inkább hangszer kéne, nem egy papírlap. Később megtanultam, hogy azt a papírlapot, a rajta szereplő jeleket kottának hívják, és nagy segítséget jelent egy adott zenemű megtanulásában. A tanulmányaim előrehaladtával találkoztam a kottamásolás problémakörével, azzal, hogy nem szabad kottát másolni, de mégis csináljuk, mert az eredetit megvenni drága dolog – és én gyerekként elfogadtam ezt az érvelést, mert a nagy és okos felnőttek biztos jobban tudják. Aztán felnőttem, és az egyetemi tanulmányaim alkalmat adtak, hogy utánajárjak ennek a kérdésnek.

Jogi egyetem, polgári jog: mint az egyik legfontosabb jogterület, mely átszövi életünket, ennek egyik részterülete a szerzői jog, mely az alkotó ember munkáját hivatott védeni, teljesítményét megbecsülni, amely foglalkozik a kreatív emberek által létrehozott alkotások jogi helyzetével – a zene, mint a kreativitás egyik gyümölcse is ezen jogterület szárnyai alatt kerül védelemre, és mivel évszázadokig nem találták fel a hangfelvételek rögzítését, első számú megjelenési módja a kotta. A zeneszerző lejegyzi a dallamot, amely megszületik a fejében, hogy azt később előadó(k) szólaltassák meg. A technológia fejlődése következtében viszont a mai világban a zeneszerzőknek már nem csupán a vonalazott papír, toll, ceruza áll rendelkezésükre, hanem kottaíró programok széles választéka is. A jog biztosítja az alkotók, zeneszerzők jogait műveikhez: az ő kizárólagos joguk, hogy műveiket nyilvánosságra hozzák-e, illetve hogy engedélyezik-e azok felhasználását. Nyilvánvaló, hogy egy mű felhasználásához szükséges a szerző engedélye – ő alkotta meg, ő áldozott a megvalósításra időt, olykor pénzt, és ez nemcsak elismerést, hanem védelmet is érdemel. Amennyiben pedig a felhasználás következtében az alkotás felhasználója anyagi előnyhöz is jut, úgy igazságos, ha azt megosztja a mű megalkotójával. Tehát: kotta formájú zeneművet felhasználni a zeneszerző engedélyével lehet, ha pedig az adott zenemű előadásából kifolyólag még előnyhöz is jutunk, azt ildomos megosztani a komponistával.

Ebben a körben két kérdés merülhet fel: az első, hogy mi a teendő azon művek esetében, ahol a zeneszerző már nem él, nem kereshető meg engedélyért. A standard jogász válasz szerint: „attól függ”. Például attól, hogy a szóban forgó zeneszerző mióta élvezheti csupán az égi harmóniákat: amennyiben halála már több, mint hetven évvel korábban történt, úgy az általa alkotott mű már közkinccsé vált, így a védelmi idő leteltével már nem vonatkoznak rá a szigorú felhasználási szabályok. Amennyiben viszont még nem telt el hetven év, a szerzői jogi védelem még fennáll.
A másik kérdés: hogyan kérhetünk engedélyt a zeneszerzőtől a felhasználásra? Ez már bonyolultabb ügy, hiszen ha minden egyes felhasználásért külön meg kéne keresni a zeneszerzőket, akkor nem sok idejük maradna komponálni. Éppen ezért két megoldás áll rendelkezésre, a felhasználás mikéntjétől függően: az egyik, hogy a felhasználni kívánt zeneműből jogszerűen szerezzünk be kottát. Ez igen egyszerű a kottakiadó vállalatok által, akik nem csupán a megvásárlás lehetőségét biztosítják, de adott esetben kottakölcsönzéssel is foglalkoznak. A másik, hogy az előadásért (amennyiben az nyilvános, és egyéb feltételek is fennállnak) megfizetjük a jogdíjat az Artisjusnak. Ez az a közös jogkezelő szervezet, amely képviseli a zeneszerzők, zeneműkiadók és más jogosultak érdekeit.

Mindezen szabályokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény foglalja magában, amelynek 2003-as módosítása egy, az Európai Unióban hozott irányelvnek köszönhető. Ezen módosítás hozta be a magyar jogrendszerbe a kottamásolás tilalmát. A fent nevezett (InfoSoc) Irányelv (az Európai Parlament és Tanács 2001/29/EK irányelve) egy igen hosszú folyamat során jött létre, és rengeteget változott az első javaslat és a végső szöveg között eltelt három és fél évben. Ezen hosszú időintervallum is jelzi, hogy nem volt éppen zökkenőmentes az irányelv megalkotása, és rendkívüli mértékű lobbizás övezte végig – ezt Frits Bolkestein képviselő is megállapította anno.
Az InfoSoc irányelv 5. cikk (2) bekezdésének a) pontja tartalmazza azt a szabályt, amely szerint „A tagállamok a 2. cikkben szabályozott többszörözési jog alól kivételeket, illetve korlátozásokat állapíthatnak meg a következő esetekben: a) papíron vagy hasonló hordozón történő, valamely fotótechnikai vagy ehhez hasonló hatású eljárással végzett többszörözés tekintetében – a kották kivételével –, feltéve hogy a jogosultak méltányos díjazásban részesülnek”. Ez a szabály már megjelent az Európai Bizottság 1997 decemberében előterjesztett irányelv-javaslatának szövegében is, de a kottára vonatkozó kivétel nélkül. Az csupán közel egy évvel később, 1998. szeptemberében bukkant fel, amikor a javaslatot az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottsága véleményezte első olvasatban – bár abban még a ‘zeneművek’ kifejezés szerepel. Érdekes adalék, hogy ezen bizottsággal párhuzamosan véleményezte a javaslatot az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, valamint az Európai Parlament másik két bizottsága, a Gazdasági és Monetáris Bizottság és a Kulturális és Oktatási Bizottság is, ám ezen testületek nem tartották fontosnak a kottáról szóló kivétel beemelését. Érdemes lenne utánajárni, hogy vajon milyen környezetvédelmi, közegészségügyi és főleg élelmiszerbiztonsági okok indokolták a zeneművek kivételének bevezetését. A véleményezők többsége a hangsúlyt inkább a méltányos, megfelelő díjazás megfizetésére helyezte.
Az Európai Parlament első olvasatban adott véleménye annyiban változtatott, hogy a ‘zeneművek’ szó helyett immár a ‘zeneművek nyomtatott formája’ kifejezést használta. Az Európai Bizottság módosított javaslata is ugyanezt tartalmazta 1999 elején, majd a 2000 szeptemberében kiadott közös álláspontban már a ‘kották’ szó szerepelt, amely az irányelv-tervezet végső elfogadásáig már többet nem változott. Nyelvi ínyenceknek jegyzem meg, hogy érdemes utánanézni az eredeti angol nyelvű dokumentumoknak is, hiszen ekkoriban Magyarország még nem volt tagja az Európai Uniónak, így csak a végső szövegezés érhető el magyarul – érdekesség, hogy bár a kotta szó a latin qauota kifejezésből származik, a magyar nyelv hamarabb vette át, mint az angol, amely csak a ‘sheet music’ és hasonló kifejezésekkel tudja körülírni, ezt a felettébb egyszerű szót.

Miután az EU 2001-ben elfogadta az irányelv-tervezetet, már nem volt megállás: közelgő EU-s csatlakozásunk megkövetelte, hogy a magyar jogrendszer is alkalmazkodjon az európai joghoz, így 2003-ban a szerzői jogról szóló törvénybe beillesztésre került a „Kotta reprográfiával magáncélra […] sem többszörözhető” [35.§ (1) bekezdés] máig is élő szabálya. Ennek a mindennapi zenei életben két fő hatása volt: az egyik, hogy a kottákat mindenki másolta tovább, de már a korábbiaknál óvatosabban, nagyobb körültekintéssel a fenyegető jogkövetkezmények miatt; a másik, hogy a zeneszerzők a módosítás hatályba lépésével elestek a reprográfiai jogdíjtól. A jogszabály-változás következtében ugyanis többé nem voltak rá jogosultak, hiszen ha valamit nem szabad fénymásolni, akkor a polgárok jogkövető magatartásából kiindulva, miért kellene a ezen alkotókat részesíteni a jogdíjból?
Mint az bizonyára a kedves olvasó előtt sem ismeretlen, a kottamásolás tilalma az egyik legkevésbé betartott szabály az egész jogrendszerben: az országban szinte minden zenével foglalkozó személyt meg lehetne bírságolni a tilalom megszegése miatt. Éppen ezért az a kétarcú helyzet állt elő, hogy míg a tilalom ellenére az emberek igenis másolnak kottát, ezen fénymásolásra kerülő zeneművek jogosultjai nem részesülnek a reprográfiai jogdíjból – ezáltal egyébként az InfoSoc irányelv preambulumában megfogalmazott szabályozási cél, a „méltányos díjazás” elve sem érvényesül.

Tovább színesíti a képet az irányelv, illetve törvény-módosítás óta eltelt tizennégy év is. A technológiai fejlődés megállíthatatlan sebességgel robog előre, a digitalizáció már nemhogy az ajtóban, de a nappaliban topog. Mindennapos az okostelefonok, tabletek használata. Folyamatosan jelennek meg új és újabb kottaíró szoftverek, melyek egy része ingyenesen letölthető a világhálóról, és megjelennek olyan új eszközök is, mint például a Gvido (a japán Terrada Music fejlesztése), melyben a digitális formátumban megjelenő kották nem csupán olvashatók, de érintőceruza segítségével jegyzetek is írhatóak a már meglévő kottákra, illetve új kották is írhatóak. Ezen kívül az interneten vannak elérhető kotta-könyvtárak, mint az International Music Score Library Project, illetve a Choral Public Domain Library, melyeken kották széles választéka érhető el, változatos minőségben. Ezen portálokkal szemben felmerülhet az az érv, hogy az ott fellelhető kották sokszor hibásak – ám ugyanez az érv felmerülhet a zeneműkiadók által kiadott kottákkal szemben is, ez sem példa nélküli, de talán ritkábban fordul elő.

Mi lehet a megoldás: rövid távon talán az lenne a legcélszerűbb, ha a kotta kivétel kiiktatásra kerülne a jogszabályból – ezáltal megszűnne a zeneszerzők kizárása a reprográfiai jogdíjból. Hosszú távon teljes körű átgondolást igényel a kérdéskör, és egy olyan jogi konstrukció felállítását teszi szükségessé, melynek eredményeképpen a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad – azaz a kottákat is könnyen hozzáférhetővé kell tenni, és a szerzők számára is biztosítani kell a megfelelő díjazást, mindezt a digitális környezet sajátosságait figyelembe véve.

Tetszett a cikk? Olvasd el a többi népszerű pályaművet is applikációnk segítségével!