Krőzusok játékszere vagy a piacgazdaság stabilitásának biztosítéka?

E cikk a Bird & Bird és az Arsboni által meghirdetett 2019. évi Cikkíró Pályázat keretében született.
Szerző: Koppány Zsombor

Az egyes vagyonkezelési formák, azok előnyei és hátrányai

Private banking, vagyonkezelő alapítványok, bizalmi vagyonkezelés. A hétköznapok során valószínűleg ritkán találkozunk ezekkel a fogalmakkal és ez nem véletlen: ezek az eszközök jellemzően nagyméretű magánvagyonok kezelésére szolgálnak. Ennek megfelelően nem sokat tudunk róluk, inkább mesés vagyonokról szóló, homályos képek kapcsolódnak ezekhez a fogalmakhoz. Azonban éppen ezért érdemes többet megtudni ezekről a megoldásokról. Amellett, hogy sajátos és érdekes szabályozás ad kereteket a vagyonkezelési formáknak, fontos szerepet játszanak a gazdaságban: elsősorban a nagyméretű magánvagyonok egyben tartására, az öröklés megkönnyítésére, vagy akár kedvezőbb adózásra alkalmazzák őket. Főképp ez utóbbi okból, illetve a vitatható mértékű (vagy nemlétező) transzparencia miatt sok kritika éri a vagyonkezelés különböző eszközeit. A cikkben bemutatom a különféle vagyonkezelési lehetőségeket, hogy közelebb kerülhessünk annak megértéséhez, hogy miért tartják egyesek a vagyonkezelés különböző formáit a tehetősek mesterkedésének, mások pedig a befektetésekre alapuló modern gazdaságok működésének egyik garanciájának.

Ehhez először érdemes megérteni a vagyonkezelés fogalmát! A vagyonkezelés gyakorlatilag egyidős a vagyon fogalmával, már a Biblia is szót ejt a vagyon annak érdekében történő átruházásáról, hogy azt megfelelően kezelhessék. A korai jogrendszerekben is felfedezhetők a vagyonkezelés céljára megalkotott jogintézmények, illusztrálva azt a tényt, hogy a vagyonkezelés, mint alapvető gazdasági igény, nem függ a történelmi korszakoktól. Óvatosan kell bánni ugyanakkor a vagyonkezelés fogalmával, hiszen ahány vagyon, annyiféle célja lehet a vagyonkezelésnek, egy igen komplex feladatról van szó: a kezelt vagyon méretétől, a vagyonelemektől, a vagyon rendelőitől, kezelőitől és kedvezményezettjeitől függően sokféle formát különböztethetünk meg. Az igen széles skálán mozgó vagyonkezelési formák közös vonása ugyanakkor, hogy a vagyonkezelő soha nem a saját javára végzi a vagyonkezelési szolgáltatást, hanem a megbízója, befektetője stb. érdekében, legyen szó akár privát banki szolgáltatásról, akár bizalmi vagyonkezelésről.

Ahhoz, hogy közelebb kerülhessünk a bevezetésben feltett kérdés megválaszolásához, vagy legalábbis több információ birtokába jussunk, érdemes megvizsgálni a vagyonkezelés egyes formáit. A cikkben a privát bankolást, a vagyonkezelő alapítványokat és a bizalmi vagyonkezelést mutatom be. Egyrészt ezek az eszközök sok modern piacgazdaságban – kisebb-nagyobb különbségekkel – fellelhetők, másrészt pedig a hazai szabályozás igen friss: míg a bizalmi vagyonkezelés szabályait a 2013-as Ptk. tartalmazza, a vagyonkezelő alapítványokról szóló törvény pedig alig néhány hónapja, 2019 márciusa óta hatályos.

Private Banking

A privát bankolás nem csak az előző felsorolásból lóg ki: a jelentősebb vagyonnal rendelkezők számára már hosszú ideje rendelkezésre állnak az egyszerűbb lakossági csomagoknál szélesebb lehetőségeket kínáló szolgáltatások, így nem beszélhetünk éppenséggel újdonságról. Emellett a három közül valószínűleg ez az a vagyonkezelési forma, amelynek tartalma, működése is szélesebb körben ismert, mint pl. a vagyonkezelő alapítványoké. 

A privát bankolás először a 17. századi Velencében jelent meg, majd később Svájc és Liechtenstein volt az ilyen jellegű szolgáltatások központja. Manapság lényegében már bármely országban hozzáférhető, így természetesen Magyarországon is. Nem meglepő módon az egyetlen korlát a vagyoni küszöb: ma itthon már 10-20 millió Ft körüli belépési limit elérése esetén igénybe vehetünk ilyen szolgáltatásokat, de létezik olyan bank is, ahol 300 millió Ft a belépő a private banking világába. De miben más a private banking, mitől tekinthető vagyonkezelési eszköznek (amennyiben a vagyonkezelést egy tágabb, gazdasági tartalmú fogalomként értelmezzük)? 

Természetesen a legfőbb cél az ügyfél vagyonának megfelelő módon történő kezelése, azonban személyre (és vagyonra) szabott tanácsadás, kényelmi szolgáltatások, illetve az elérhető banki termékek szélesebb köre vehetők igénybe. A private banking sok tekintetben eltér a cikkben bemutatott másik két eszköztől. A különbség a vagyon tulajdonosa: a bank ugyanis elsősorban tanácsokat ad, amelyekről az ügyfél dönt, vagyis a tulajdon fölötti rendelkezési jog változatlanul az ügyfelet illeti. Azonban private banking esetében is elérhetők olyan csomagok, amelyek igénybevétele esetén a rendelkezési jogot is átengedi a bank részére az ügyfél. Ezek az egyes bankok szolgáltatásaitól és az egyes szerződésektől függ. 

A private banking szolgáltatások körébe tartozhat ezen kívül az adótervezés is, továbbá egyes országokban – jellemzően adóparadicsomokban – a „private” banking egyet jelent a maximális, tehát pénzügyi felügyeleti szervek előtti lehető legnagyobb titoktartással is. Azonban az Európai Unióban, illetve hazánkban a pénzügyi szolgáltatások nyújtására rendszerint szigorú szabályozás vonatkozik, amelyek alól a private banking szolgáltatást nyújtó szereplők sem képezhetnek kivételt. Az Európai Unió MiFID II irányelve igyekszik biztosítani, hogy a befektetők védelme minél inkább előtérbe kerüljön, a pénzügyi szolgáltatók több információt közöljenek ügyfeleikkel, egyszóval biztonságosabbá és átláthatóbbá tegyék termékeiket és szolgáltatásaikat. Az irányelvet számos kritika éri, azonban ez a private banking jelentőségén nem sokat változtat: az egy bejáratott formája a vagyonkezelésnek – amennyiben a vagyonkezelést ebben a tágabb, gazdasági értelemben szemléljük. Amennyiben pedig private bankingen nem bizonyos adóparadicsomok bankjainak szolgáltatásait, hanem itthon igénybe vehető pénzügyi szolgáltatatásokat értünk, a vagyonkezelés egy jól szabályozott formáját jelentheti a private banking.

A bizalmi vagyonkezelés

A bizalmi vagyonkezelés ezzel szemben már jóval kevésbé bejáratott vagyonkezelési forma – legalábbis hazánkban. Az angol jogban a feudalizmus korában alakult ki ez az eszköz, melynek célja akkor a hűbéruraknak való tartozások csökkentése, kijátszása volt. A bizalmi vagyonkezelés jogdogmatikai megközelítése az európai jogrendszerekben eltérő, megítélése szempontjából jellemzi a magánjog egyik legrégebbi, illetve legnehezebb elhatárolási kérdése, nevezetesen a dologi- illetve a kötelmi jogi jellegének meghatározása. A bizalmi vagyonkezelés egyik sajátossága ugyanis, hogy a kezelt vagyon a vagyonkezelő tulajdonába kerül, így tehát meghatározó a dologi jogi vonatkozás. A dologi jogi jelleget hangsúlyozva a francia Code Civil a tulajdont keletkeztető szerződések között szabályozza a bizalmi vagyonkezelést, szemben a Ptk.-val, amely a megbízási típusú szerződések között helyezi el, a kötelmi jelleget előtérbe helyezve. A jogtudományban nem eldöntött kérdés, hogy melyik elem a hangsúlyosabb, azonban a hatályos hazai szabályozás tekintetében egyetértés van abban, hogy a jogintézmény igen sajátos, hiszen az – Sándor István álláspontja szerint – „egy olyan kötelmi jogi intézmény – azon belül is szerződés -, amelynek kimondatlanul is jelentős dologi jogi hatásai vannak”.

Gazdasági szempontból a bizalmi vagyonkezelés legfontosabb funkciója, hogy a jogviszonyban elválik a vagyon eredeti tulajdonosa, a vagyon felett rendelkezni jogosult személy és a kedvezményezett pozíciója. Természetesen a bizalmi vagyonkezelés nem kizárólagos eszköze annak, hogy a döntési pozíció elváljon a tényleges tulajdonosétól. De miben áll a „tényleges” tulajdonos és a „vagyonnal rendelkezni jogosult” közötti különbség? Fontos megérteni a gazdasági és a jogi szempont eltérő jellegét: a magánjog szerint a tulajdonjog a legteljesebb dologi jog, így annak korlátozása csupán rendkívül szűk körben lehetséges. A bizalmi vagyonkezelési szerződés alapján azonban hiába válik a vagyonkezelő teljes jogúan tulajdonossá, a vagyonrendelő számára a Ptk. biztosítja, hogy kötelmi jogi eszközökkel védhesse meg vagyonát: elsősorban a szerződés rendelkezései, másrészt esetleges későbbi igények, pl. kártérítés segítségével. 

A bizalmi vagyonkezelés jogi alapjainak megértése után érthető meg annak gazdasági életben betöltött funkciója. Általánosságban abban az esetben merülhet fel az ilyen fajta vagyonkezelés iránti igény, amikor valamilyen okból a tényleges tulajdonos nem tud, esetleg nem akar rendelkezni a vagyona felett. Ilyen igény merülhet fel pl. a generációváltáskor felmerülő problémák esetében: ebben az esetben a bizalmi vagyonkezeléssel megteremthető az a keret, hogy pl. egy gyermek akkor is élvezhesse egy sikeres családi vállalkozás gyümölcseit, ha nem kívánja azt tovább vezetni, annak ügyeivel foglalkozni. Ez a funkció annak fényében különös jelentőséggel bír Magyarországon, hogy a gazdasági életbe a rendszerváltáskor belépő generáció lassan átadja vállalkozásait a fiatalabb korosztálynak. Sokatmondó a tény, hogy a mai magyar középvállalkozások vezetőinek átlagéletkora 62 év, így valóban aktuális kérdés a generációváltás.

A gazdasági életben tehát elsősorban azt szolgálja ez az intézmény, hogy egy magánvagyon, legyen az dolgok vagy vagyoni értékű jogok összessége, ne aprózódjanak el, annak hasznait családok hosszabb időn át élvezhessék. Ugyanakkor a bizalmi vagyonkezelést is érik bizonyos kritikák: a vagyonrendelő és a kedvezményezett személyének elválásával, átláthatatlan személyi viszonyok szándékolt vagy véletlen kialakulásával ugyanis arra is kiválóan alkalmas, hogy a tényleges tulajdonosok elrejtőzhessenek a felügyelet, adott esetben pedig a nyilvánosság elől. Nem is beszélve arról a tényről, hogy a bizalmi vagyonkezelést kötők feletti felügyeletet gyakorló MNB jogkörei jóval korlátozottabbak, mint a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások esetében: ugyan létezik a bizalmi vagyonkezelők nyilvántartása, a hitelintézetek lehetőségekhez mérten transzparens működését garantáló rezsim nincs a bizalmi vagyonkezelés esetében. Ez fakad többek között abból is, hogy uniós szinten sem létezik összehangolt szabályozás, ahogy fentebb láthattuk, már magának a jogintézménynek a megítélése terén sem. Így tehát a bizalmi vagyonkezelés alkalmas arra, hogy mind aktuális, mind pedig permanens gazdasági igényeket kielégítsen, azonban szükséges a megfelelő szabályozás kialakítása. Nem mehetünk el szó nélkül a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló 2014. évi XV. törvény mellett, amely éppen ezt a célt kívánja betölteni, egyelőre azonban sokat kritizálják „engedékenysége” miatt. 

Vagyonkezelő alapítványok

Jelen cikkben utolsóként a vagyonkezelő alapítványokat, mint igen új vagyonkezelési lehetőséget biztosító intézményeket vizsgálom meg. A vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó szabályozást idén márciusban fogadta el az Országgyűlés, majd még ugyanabban a hónapban, március végén hatályba lépett a vagyonkezelő alapítványokról szóló 2019. évi XIII. törvény. 

A három bemutatott vagyonkezelési forma közül egyértelműen ez váltotta ki a leghevesebb vitákat. De miről van szó tulajdonképpen a vagyonkezelő alapítványok esetében? A szabályozás megszületésének oka – a miniszteri indokolás, illetve a kapcsolódó közéleti megnyilvánulások alapján – az volt, hogy mind természetes, mind pedig jogi személyek létrehozhassanak olyan alapítványokat, amelyen keresztül az új Ptk. 2013-as szabályozását kibővítve, professzionális vagyonkezelést végezhetnek, mivel „az alapítvány jogi személyként hosszabb távra, akár generációkat átívelően is alkalmassá tehető a magánvagyonok kezelésére”. Említést tesz az indokolás a bizalmi vagyonkezelés szabályairól, azt a rugalmassága, könnyebb megszüntethetősége alapján szembeállítva az új intézménnyel. 

Így tehát a vagyonkezelő alapítványok célja alternatívát nyújtani a bizalmi vagyonkezeléssel kapcsolatban. Mi pontosan a különbség? Ahogy a jogalkotás, úgy a szakértők is azzal magyarázták a vagyonkezelő alapítványok megszületését, hogy hazánkban sokan nem szívesen engedik át a vagyonuk feletti rendelkezés lehetőségét másnak, így amennyiben saját alapítványán keresztül folytat professzionális gazdasági tevékenységet, még közvetve sem kerül máshoz a vagyon. 

Az új intézmény hazai kritikusai szerint ezen vagyonkezelési forma felerősíti a gazdasági egyenlőtlenségeket (vö. 600 millió Ft tőkeminimum, illetve kedvezőbb adózás), illetve a bizalmi vagyonkezelésnél is említett transzparencia-hiányt. A vagyonkezelő alapítványok mellett állást foglalók véleménye szerint azonban a Németországban és Ausztriában hosszú évtizedek óta működő megoldás alkalmas arra, hogy egyben tartson családi vagyonokat, illetve kedvező feltételek esetén akár Magyarországra vonzzon magánvagyonokat. 

Könnyen érzékelhető, hogy a felügyelet gyakorlatilag teljes hiánya, az adósemlegesség elvén való működés, valamint a rejtőzködésnek teret engedő szabályozás miért vált ki kritikákat. Azonban kérdés, hogy alkalmas lesz-e arra, hogy a hozzá fűzött, egyes osztrák és német tapasztalatokra is alapuló pozitív várakozásokat beteljesítse, vagy valóban negatív társadalmi megítélésű mögöttes célokat hordozó intézményről van-e szó. Ez a kérdés azonban – nem egészen öt hónappal a törvény hatályba lépése előtt – még nem megválaszolható. 

Összefoglalás

Természetesen megannyi egyéb lehetőség közül is választhatunk, ha be szeretnénk fektetni pénzünket. Azonban a magas belépési küszöbök – így tehát a szűk körű hozzáférhetőség miatt – relatíve kevés szó esik ezekről a mind magánjogi, mind pedig gazdasági szempontból érdekes lehetőségekről, holott jogászként is kihívásokat rejt a megértésük. Cikkemben ezért bemutattam néhány – talán kissé különlegesebb – vagyonkezelési megoldást, hogy valamivel közelebb érezhessük magunkat ezekhez a vagyonkezelési formákhoz – hiszen ezek az ismeretek – a gazdasági hírek megértésétől kedve a saját vagyonunk kezeléséig – bármikor kapóra jöhetnek.