A LEGKIRÁLYABB KIRÁLY ÉS AZ Ő RENDKÍVÜLI ÉS KÜLÖNÖS JOGINTÉZMÉNYE

E dolgozat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni által meghirdetett 2015. évi cikkíró pályázat keretében született. Szerző: Biró Zsófia Az Árpád-ház kihalásával fellángoltak a hatalmi harcok, melyből végül I. Károly került ki győztesen, s hogy a kiújult belháborúk miatt hatalmát megszilárdítsa, egy rendkívüli és különös jogintézményt hívott életre hívei, és saját maga megerősítésére. A jogintézmény alapvetései

Az Árpád-ház kihalásával (1301) a Magyar Királyság nagyurai, továbbá Károly Róbert és a cseh trónörökös között megindultak a hatalmi harcok a magyar trónért, melyből végül Károly került ki győztesen. Az új király, aki csak hatalmát kívánta megszilárdítani az országban, egy rendkívüli és különös intézményt hívott életre, a fiúsítást (praefectio).

„Az a’ tselekedet, melly szerint a magvaszakadáshoz közelgő férfijú a’ maga familiájából való fejér személyt, azon nemesi fekvő jószágokban, a’ mellyek tsak férjfiúi ágat illetnek, Királyi privilégiumos megegygyezéssel, maga férjfiúi örökösévé teszi.”

A fiúsítás lényegében annyit tesz, hogy ha egy nemesnek nem született fiú gyermeke, akkor egy kiválasztott nő rokonát, legtöbbször a lányát nevezi meg örököseként, méghozzá férfiak módjára. Az aktus érvényesítéséhez királyi jóváhagyás szükségeltetett, mivel egyébként az ősi nemesi birtok magszakadás (defectus seminis) miatt a királyra háramlott volna, aki így az aktus engedélyezésével, jóllehet adományos birtoktól esik el, de újabb hívet szerez magának, leginkább a fiúsított lány férjének, vagy leszármazójuk személyében. A praefecta elvileg azonos jogokkal rendelkezett, mint egy férfi nemes, ráadásul még a különös női jogok is megillették, ezért tulajdonképpen a fiúsított nemes nőnél már csak az ország főméltóságai és a király rendelkezett több joggal. De az emancipációs törekvések hiánya miatt, a kor szellemének megfelelően a fiúsított nők még nem törekedtek a fiúsítással járó férfi nemesi jogok kihasználására, tekintettel a fennálló családi viszonyokra.

1332: az év, amikor Károly Róbert véghezvitte a történelem első fiúsítását. „[…] Főpapjaink és báróink tanácsából és hozzájárulásával, miután előrelátó elhatározásra jutottunk, az előbb említett Margit úrasszonyt, László ispán leányát, kegyeltünk és hívünk, Magyar Pál mester hitvesét, mely úrasszonynak, jóllehet a természetjog és az írott jog alapján megilletné az atyai örökség, mégis mivel e joggal ellenkezik országunk, Magyarország régtől követett szokásjoga, amely csak férfi örököst engedi az atyai örökségben örökölni, az efféle szokásjog nem akadályozván, végzéssel vagy rendelkező rendelettel felségünk különös kegyéből és a királyi hatalom teljességéből igazi örökössé tettük László és Dénes javaiban.”

Említett év november 8-án I. Károly Nádasd nembeli László leányát, Margitot atyja örökségében „igazi” vagyis férfi örökössé tette meg, mert 1316-ban a Kőszegiek kiirtatták a Nádasd nembelieket, s csak Margit maradt életben. 1332-ben, akkor már Magyar Pál feleségeként, a király privilégiumában jelentette ki a szóban forgó nemes asszonyról, hogy apja minden birtokát úgy örökölheti, mintha fiú lenne. Ez a szokásjoggal merőben szembe ment, de a király hatalmának teljességével érvelt (plenitudo potestatis), ami ezt lehetővé tette.

A fiúsítás regényes története

Vajon miért cselekedett így, a szokásjoggal tökéletesen ellentétben az uralkodó? Ahhoz, hogy a kérdésre a választ megtaláljuk, szükségünk van egy kis történeti áttekintésre. Az Árpád-ház férfiágon történő kihalását követően egyre nagyobb területek kerültek befolyásosabb bárók kezére, akikről már-már kiskirályként beszélhetünk. Terület- és hatalomvágyuk pedig egyre csak nőtt. Ez az interregnum időszaka (bár király az éppen akadt, csak több a kelleténél). Az egyik legerősebbnek a Héder nemzetség kőszegi ága bizonyult, Vas megyei központtal. Ezen ág gyökerei IV. Béla Henrik nevű bánjáig vezethetőek vissza. Anno még III. András megpróbálta a nádori, tárnokmesteri és szlavón báni tisztséggel lekenyerezni a Héder nembeli Kőszegieket, de nem járt sikerrel, sőt, a kinevezések által csak még nagyobb hatalmat adott a kezükbe. Egy másik nagyhatalommal bíró kiskirály, Csák Máté, 1301-re nádori címmel uralta Észak-Magyarországot, egy további Csák nemzetségbeli, Ugrin, pedig a Dráva, Száva vidékét. Északkeleten Aba Amadé, a Tiszántúlon a Borsa nemzetség „trónolt”. Somogy megyében Kőszegi János öccse Henrik bán volt a tartományúr, mely tény az első fiúsítás tárgyalásánál lesz releváns.

Ilyen körülmények között próbált trónra kerülni Károly Róbert: kezdetben jóformán csak a horvát tartományúr és a nápolyi királyság hűbérura VIII. Bonifác pápa támogatta. 1301-ben Esztergomban meg is koronázták magyar királlyá, de nem a Szent Koronával és nem Székesfehérváron, amelyek viszont a koronázási rend szigorú kritériumai, így sokan nem ismerték el királyuknak. Ráadásul a kiskirályok ragaszkodtak hozzá, hogy a király választás útján legyen azzá, aki. A tartományurak a cseh Vencel (László király) mellett tették le voksukat. Meg is koronázták, de nem az esztergomi, hanem a kalocsai érsek közreműködésével, mely ismét nem illeszkedett a koronázási rendbe, így Károly szemrehányást tehetett, s visszavonult kevés hívei egyikéhez, Csák Ugrinhoz.

A két király uralkodásával egyetemben megindult híveik közötti harc. A Kőszegiek átpártoltak Vencel oldalára és rövid idő alatt elfoglalták az egész Dunántúlt. Károly oldalán Csák Máté hódított el hatalmas területeket az északi vidékeken. Végül hosszú, véres harcok árán Károly és hívei kerültek ki győztesen, ugyanis VIII. Bonifác közbenjárására a magyar püspökök mellé álltak, továbbá Károly anyai ági nagybátyjai, Albert német király és Rudolf osztrák herceg nyomására a bárók többsége szintén Károly mellett sorakozott fel.

Válaszul a cseh király, jogosan féltve fiát, Vencelt, gyorsan haza menekítette a Szent Koronával együtt, ami rövid úton Ottó bajor hercegnél landolt, akit csak a Kőszegiek támogattak, s ez vajmi kevésnek bizonyult. Őt is megkoronázták, de két püspök és nem az esztergomi érsek, így ismét nem megfelelő módon ment végbe a ceremónia. 1307-ben Kán László Erdélyben elfogta és hazaküldte, a koronázási ékszereket pedig magánál tartotta. Immár csak Károly maradt az országban, félig-meddig legitim királyi címével. 1307-ben legfőbb hívei, Aba Amadé, Borsa Kopasz, Csák Ugrin és még néhány főúr királyukká kiáltották ki.

1308-ban a maradék ellenálló főűr meggyőzésére ismét egyházi segítség érkezett, a pápa elküldte egy bíborosát, aki meggyőzte Csák Mátét és a Kőszegieket, hogy hódoljanak be, sőt, bár nem a szabályok szerint, de ő is megkoronázta Károly Róbertet. Sajnos még ez sem volt elegendő, és Károly még két hosszú évet várhatott hőn áhított hivatalos királyi címére. A Szent Korona Szokásjoga igen erősen élt az országban, így a legitimáláshoz tartani kellett a formát. A bíboros nagy nehezen rávette Kán Lászlót a koronázási ékszerek kiszolgáltatására, majd 1310. augusztus 27-én minden elvárásnak megfelelően megkoronázták I. Károly Róbertet, úgy, ahogy illik: Székesfehérváron, az esztergomi érsek, a Szent Koronával. Károly Róbert tehát háromszor koronáztatta meg magát, hogy tényleges és legitim uralkodója, „legkirályabb” királya legyen Magyarországnak. Ezzel a mozzanattal véget ért az interregnum és kezdődött az újabb háborúskodás.

I. Károly próbálta tartani az egyensúlyt tartományurai között, de a királyi és egyházi javak visszaszolgáltatását követelte, továbbá, hogy a tartományurak ne kényszerítsék szolgálatukba a területükön élő nemességet. A konfliktus elhúzódó belháború sorozatba torkollott. Elsőként Csák Mátéval küzdött meg a király, majd Észak-keleten folytak a harcok, ahol sajnos Károly Aba Amadéra, annak halála miatt, már nem számíthatott. Csák Máté is seregeket küldött, így került sor az első nagy ütközetre, a rozgonyi csatára, 1312-ben, ahol Károly Róbert és hősies serege kerekedett felül.

Csák Máté legyőzéséhez azonban további eszközök kellettek, így a király nyugati rokonaihoz és a cseh királyhoz fordult segítségért, ám ekkor már (1314) az ország bárói is megtagadták tőle támogatásukat, melyre a király hűtlenségük kinyilvánításával és tisztségeik elvételével reagált. Károly megkezdte kétségbeesett harcát királyságáért. Lovagjaira, az elhunyt Csák Ugrin területeire, valamit az egyházra és nyugati kapcsolataira támaszkodva csodával határos módon tartományról tartományra visszaszerezte országát, ráadásul minden egyes sikere után egyre többen csatlakoztak hozzá. Károly a Kőszegiek ellen vívta a harcot, amikor a Borsák felrúgták a békét és szövetkeztek ellene. A lázadást gyorsan leverte, Aba Amadé fiaival együtt. Ismét Csák Máté ellen folyt a harc, miközben Kőszegi András behódolt. Kőszegi János viszont még ellenállt, s András is újra csatlakozott rokonához. Erdély sorsát Szécsényi Tamás vajda döntötte el, amikor Kán László fiait is a király előtti meghajlásra kényszerítette. Már csak Csák Máté maradt hátra. Azonban mielőtt még Károly cselekvésre szánthatta volna el magát, Csák Máté meghalt, utód híján pedig uralma felszámolódott. 1323-ra beállt a nehezen kivívott béke. Károly hatalomra jutásának története meghatározta kedvezményezettjei körét, melyből később az új bárói réteg is kikerült. Míg az előző bárói réteg tagjai vagyonukra és származásukra támaszkodtak, addig az új Károlytól kapta a hatalmát, így hűek maradtak hozzá.

Ha tüzetesen megvizsgáljuk a hatalmi harcokat, láthatjuk, hogy a Vas megyei Köcski Sándor nemes és sógora, Nádasd nembeli Gersei László, Károly híveinek vallották magukat a Kőszegiek közvetlen szomszédságában. Meggondolatlanságukért 1316-ban a Kőszegiek szabályosan lemészárolták a Gerseieket, csak Gersei Margit maradt életben, akit dajkája menekített meg, s ezek után nagybátyja, Köcski Sándor országbíró vette szárnyai alá, majd juttatta be az udvarba, ahol összeismerkedett Magyar Pállal. Köcskinek csak egyes birtokai vesztek oda, de revánsként három év múlva a királyi sereg vezéreként szétverte a Kőszegiek hadát.

1332-ben elérkezett az a történelmi pillanat, amikor Károly fiúsította Margitot apja, Gersei László és nagybátyja, Dénes birtokaiban. Az aktus több okból is határozottan Károly hatalommegszilárdítási-politikáját szolgálta. Első ízben, mert kiirtott híveinek egyetlen élő rokonát tette meg örökösül azok javaiban, nem pedig más idegent, lekötelezve így a kedvezményezettet, s még inkább annak férjét. Másod ízben, mert a szóban forgó férj nem volt más, mint Magyar Pál. A király egyik kegyeltje, aki egyébként a mészárlást követően 1324-ben már kikérte egyszer magának Gersei László és Dénes Szent Koronára háramlott birtokait, melyeket meg is kapott, ám perlekedés okán birtokának megerősítését érezte szükségesnek, ennek tökéletes eszközét pedig Margit feleségül kérésében látta meg, igen jó érzékkel. Az említett birtokok iktatáskor megjelent Lőrinc fia Márk fia Pető és az ő fia János. (Lőrinc András testvére volt, aki pedig Gersei László és Dénes apja), viszont ez gondot okozott, ami jog szerint érthető és elfogadható is volt. János tiltakozott Margit 40 márka értékű hitbére és jegyajándéka kapcsán, míg Pető bizonyos birtokokra mondta ki, hogy azok őt illetik a törvényes öröklésből kifolyólag. Tehát az osztályos atyafi rendszer alapján nem Gersei Margitra, hanem a Nádasdiakra kellett volna, hogy szálljon mindaz a birtok, amiben Margit fiúsítva lett. Végül Magyar Pál megfizette Jánosnak és Petőnek a birtokok okán követelt immár 50 márkát, melynek értelmében Pető lemondott az érintett birtokokról, 1332. november 11-én, 3 nappal a fiúsító oklevél kelte után.

Maga a tény, hogy Károly Róbert férfi jogokkal ruházott fel nőt, s ezzel szembe ment a szokásjoggal, miszerint ősi birtokokban csak férfi örökölhet – méghozzá egyenes ági, vérségi alapon, ennek híján oldalági atyai rokonok a nemzetségen belül –, hatalmas felháborodást szított. 1340-ben Pető váratlanul azzal a váddal fordult Károly Róberthez, hogy Magyar Pál hatalmaskodva elfoglalta egyes birtokait, melyek a törvényes öröklés folytán őt illetik nem pedig a fiúsított Margitot. Pető állítása igazolásra került. Ezután Pető fia János egyéb birtokok kapcsán jelzett a királynak, hogy az törvényes öröklés szerint őket, a Nádasd nembelieket illeti, nem pedig Margitot, s kérte a királyt, hogy Margit ne rendelkezhessen a birtokok fölött. Az eset egyedisége abban rejlik, hogy a két testvér, László és Dénes az eredeti oklevélből kiolvashatóan osztatlan lakóközösségben élt, majd haláluk után nem tettek osztályt, hanem az egyetlen női rokon fiúsítva lett, mely itt még csupán egy gesztus a király részéről, ami többször nem ismétlődik, elhal, majd Nagy Lajos újra felfedezi és meglátja a benne rejlő lehetőségeket s bevett intézménnyé teszi.

Megszületik az első fiúsító oklevél

Visszatérve történetünk nyitányához, Magyar Pál Margittal köttetett frigye után kérte I. Károlyt, hogy tegye meg feleségét férfi örökös nélkül elhunyt apja és nagybátyja birtokaiban. Károly Róbert eleget tett Magyar Pál kérésének: „Mi, Károly, Isten kegyelméből Magyarország királya tudatjuk, hogy […] midőn hűtlen bárók […] a királyi trón hatalomba kerítésével az országot és a királyi jogokat mindenütt megszállva hatalmas kézzel elfoglalták, az ország hűséges nemes előkelői, hozzánk és szent koronánkhoz csatlakoztak. […] Henrik egykori nádor fia János, az egész árulás és szervezkedés feje, […] megkísérelt álnok cselekedeteit közt a nemes férfiakra, akik […], nevünket és a mondott szent korona dicsőítését és tiszteletét mindig jóakarattal képviselve és előmozdítva, Csapó fia András fiai, László és Dénes ispánokra, e felperzselt részekben, városukra támadt […] kegyetlenül megölte. […] Csak e László i[spán] egyetlen Margit nevű leánya, tudniillik hívünk, jó emlékű Köcski Sándor, udvarunk egykori bírójának az unokatestvére, akit a dajkájának serénysége mentett meg a tűzből. […] Királyi gondoskodás valami jutalmával, mint tisztünkre tartozik, helyrehozni és jóvátenni törekedvén, figyelve és nemkevésbé felidézve előbb említett Köcski Sándor i[spán] különleges és ragyogó szolgálatait, […] és Magyar Pál mester, e Margit úrasszony házastársa érdemes és leghűségesebb szolgálataiért, […] nehogy azoknak örökségét, akik fiaikkal és gyermekeikkel együtt a hűségért és a királyi felség és a szent korona számára fordított és illő szolgálatokért vesztek el hűtlenek által kegyetlen halállal […] mások kapják és szerezzék meg, vagy ellenségek birtokolják, […] főpapjaink és báróink tanácsából és hozzájárulásával, […] az előbb említett Margit úrasszonyt, jóllehet a természetjog és az írott jog alapján megilletné az atyai örökség, mégis mivel e joggal ellenkezik országunk, Magyarország régtől követett szokásjoga, amely csak a férfi örököst engedi az atyai örökségben örökölni, az efféle szokásjog nem akadályozván, végzéssel vagy rendelkező rendelettel felségünk különös kegyéből és a királyi hatalom teljességéből igazi örökössé tettük.” Mint azt az oklevél részleteiből kiolvashatjuk, hosszas történeti háttérrel való indoklás után a király a természet- és az írott jogra hivatkozva (gondol itt a Nyugat-európai női hűbér jogra) „igazi örökössé” teszi meg Margitot apja és nagybátyja javaiban.

I. Károly halálával fia, I. Nagy Lajos lépett a magyar trónra. Ezzel megkezdődött a fiúsítás virágkora, a király újra felfedezte a belpolitikáját szolgáló jogintézményt és rendszert csinált alkalmazásából.

Források, felhasznált irodalom: IRODALOMJEGYZÉK

BIRÓ = Biró Zsófia: Hol éri meg nőnek lenni?; in: Scriptura 2014/I.; SCRIPTURA ISSN 2064-7646 CZÖVEK I. = Czövek István: Magyar hazai polgári magános törvényről írtt tanítások – Első könyv: A’ Személlyekről, Pest 1822. ENGEL = Engel Pál: Szent István Birodalma, Budapest 2001. FÜGEDI = Fügedi Erik: Ispánok, bárók, kiskirályok, Budapest 1986. HOLUB 1925 = Holub József: A fiúsításról, Különlenyomat a Dr Klebersberg Kuno-Emlékkönyvből 1925.

Felhasznált oklevelek forrásainak jegyzéke CD = Georgius Fejér (ed.): Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis I-IX., Budae, 1829-1844 CD VIII/ 3. 592. ZO = Nagy Imre, Véghely Dezső, Nagy Gyula (szek.): Zala vármegye történte. Oklevéltár I-II. Budapest, 1886, 1890 ZO I. 362. ZO I. 543.