„Aki nem szereti az embereket, ne álljon közjegyzőnek” – Interjú Tóth Ádámmal, a MOKK elnökével

Nem közjegyzőnek készült, de ha ma újra dönthetne, még inkább közjegyzőnek állna. A munkájában a legjobban azt szereti, ha a jog eszközeivel segíteni tud bajban lévőknek, és büszke arra, hogy közreműködhetett a mai Budapest városképét meghatározó épületek létrejöttében. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) elnökét, Tóth Ádámot kérdeztük arról, miért érdemes ma joghallgatóként a közjegyzői pályával szemezni, miért tekintenek iskolateremtő modellként Európában a modern magyar közjegyzőségre, és miért az a jó, ha a közjegyző nem kerül rivaldafénybe. Interjú. 

Ha most kezdő jogászként újra hivatást kellene választania, közjegyzőnek állna? 

Még inkább annak állnék. Amikor 1993-ban közjegyzőhelyettesként elkezdtem dolgozni, akkor az államosított rendszer romjaiból lassan újjáéledő szervezet volt a közjegyzőség, homályos öndefinícióval, a jogi munkák terén pedig csak részben volt egyértelmű a társadalmi célja. Ma szerteágazó és világos feladatai vannak a közjegyzőknek, egyértelmű a karrierpálya és a struktúra is kiváló, olyan, amiben lehet tervezni.

Ha ma megkérdeznénk tíz jogászhallgatót, valószínűleg a többség azt mondaná, hogy ügyvédnek vagy bírónak készül. Miért érdemes ma egy fiatalnak a közjegyzői pályán elindulnia? 

Aki szereti az embereket és segíteni akar rajtuk, annak érdemes közjegyzőnek állnia, és ez fordítva is igaz: az ne menjen közjegyzőnek, aki nem szereti az embereket. Sok türelem kell a munkánkhoz, mert a hozzánk fordulók többsége, nem tudja pontosan mit szeretne. Segíteni kell nekik, hogy megfogalmazzák szándékaikat, a problémáikra megnyugtató megoldást találjanak, és ha sikerül, azzal terheket veszünk le az emberek válláról. Nyilván ez egy bírónál is megvan, ha lezár egy kétéves pert, de nem mindig kap visszacsatolást. Nálunk ez mindennapos. Egy végrendelet például jellemzően többszöri egyeztetést követően készül el, és a végrendelkező láthatóan megnyugszik, amikor elkészül.  

A közjegyzőség sokrétű munka, a közjegyző szerepe nem fogalmazható meg egyetlen mondatban. A közhitelesség szolgálata mellett a közjegyző segíti a piacot, a gazdaságot azzal, hogy a jogügyletekben az állam megbízásából megbízható és pártatlan személyként jár el. Évente 7-800 ezer esetben pereket előzünk meg, jogvitákat hárítunk el a legkülönfélébb területeken az építkezésektől a szomszédok közötti konfliktusokig. Ezekben az ügyekben a közjegyző közreműködése az, ami miatt a felek nem ugranak egymás torkának. A közjegyző talán legfontosabb szerepe, hogy az alapindulatokat racionális mederbe terelje és kezelhetővé tegye. Közjegyzőnek lenni tehát szolgálat, a közjegyző, ha jól működik, nem kerül rivaldafénybe.

Segített Önnek az egyetem a közjegyzői orientációban?

A pályaválasztásomnál az egyetemen fel sem merült, hogy közjegyző legyek. Ahogy utaltam is rá, egészen más volt a közjegyzőség a rendszerváltás időszakában. Állami alkalmazottként, a bíróságba beolvasztott intézményként működtek a közjegyzők, kevés feladatuk volt és rossz körülmények között dolgoztak. Jellemző volt, hogy a politikai vagy szakmai hibákat vétő bírákat helyezték át hosszabb-rövidebb időre a közjegyzőséghez. 

Akkor miért választotta mégis ezt a pályát?  

A közjegyzői pályám később kezdődött és egy találkozás volt meghatározó benne. Eredetileg tudományos pályára készültem, az ELTE Római Jogi Tanszékén oktattam, majd Zlinszky János professzor úr, akkori alkotmánybíró elhívott, hogy legyek a titkára. Noha nagyon sokat tanultam itt, de egy idő után hiányzott, hogy az emberek javára tudjam fordítani azt a tudást, amit az egyetemen elsajátítottam. Bíró nem szerettem volna lenni, és noha érdekelt az ügyvédi pálya is, ekkoriban ismertem meg Bókai Juditot, a MOKK akkori elnökét, aki tulajdonképpen a magyar közjegyzőség újraéledésének az anyja. Jelentkeztem az irodájába dolgozni. Megkérdezte, hogy noha van már szakvizsgám, elmennék-e jelöltnek, majd látva az elszántságomat, végül közjegyző-helyettesnek vett fel. Nagyon jó mester mellett tanulhattam a közjegyzői hivatást, rengeteget beszélgettünk a közjegyzőség lényegéről, és arról, mi a célja és hogyan kellene működnie az állami alkalmazotti státuszból éppen kiszabaduló közjegyzőségnek. Rengeteg akkor induló dologba vont be: részt vehettem a ma már tudományos körökben is elismert Közjegyzők Közlönyének az elindításában és belefolyhattam a kamara külkapcsolataiba is, valamint jogalkotási-jogértelmezési, szakmai vezetési problémákat is megosztott velem az elnökasszony. Tulajdonképpen a modern közjegyzőség és a közjegyzői identitás megszületésének kezdetének lehettem részese. 

Mennyiben változott meg az akkor újszülött közjegyzőség azóta? 

Ég és föld. A kétezres évek derekára egyértelművé vált, hogy a közjegyző egy olyan permegelőző hatóság, melynek az egyik legfontosabba feladata, hogy tevékenységével csökkentse a bíróságok munkaterhét. Láttuk, hogy a bíróságok ügyterhelése aránytalanul nagy, miközben a közjegyzők sikerrel folytatnak le évente százezernél is több hagyatéki ügyet. Ezért merült fel, hogy a közjegyzők további, úgynevezett nemperes eljárásokban is közreműködjenek. A legfontosabb ilyen a fizetési meghagyásos eljárás lett, amely azért különleges, mert szinte az egyetlen, amely cégeljárás mellett teljesen elektronikus. A ma már szerteágazó feladatokat jól mutatja, hogy a kilencvenes évek kezdetén négy nemperes eljárása volt a közjegyzőknek, ma huszonegy. Elektronikus ügykezelésünk van, többféle nyilvántartást vezetünk. A bíróságok tehermentesítésére épülő magyar közjegyzői modellt iskolateremtőnek ismerik el szerte Európában. Spanyolországban például egyetlen év alatt 15 eljárást soroltak át a bíróságoktól a közjegyzőkhöz – a magyar modell mintájára. 

Mi az, amit ma egy pályakezdő biztosan megtanulhat egy közjegyzői irodában? 

A polgári anyagi jog és eljárásjog szerteágazó területeivel ismerkedhet meg, köztük különösképp az öröklési joggal vagy a személyi állapothoz kapcsolódó kérdésekkel úgy, mint az élettársi kapcsolat, vagy például az, hogy a felügyeleti jog melyik szülőt illeti meg. De a hitelbiztosítékok is részei mindennapi munkánknak. A közjegyző sokkal szélesebb kérdéskörrel foglalkozik, mint azt bárki kivülről gondolná. 

És mi az, amiben Ön a leginkább kedvét leli?

A legjobb érzés, ha segíteni tudok a magam eszközeivel valakinek, aki bajban van, és egy terhet leveszek a válláról. Volt olyan ügyfelem, akinek hónapokig készült a végrendelete, elrendezett mindent, úgy ahogy szerette volna, aláírta, és másnap meghalt. Ezek megrendítő, de egyben felemelő ügyek is. De tisztán örömteli élmény volt, amikor egy pár házasságuk felbontására készülve vagyonjogi megállapodást akart kötni előttem. Beszélgetéseink hatására átgondolták helyzetüket és meggondolták magukat. És ma is boldogan élnek!

Szakterületként az öröklési jogot szeretem a legjobban, többek között a vagyontervezést. Azt, amikor valaki előre gondolkodva, a haláltól nem félve, el tudja rendezni, kinek, hogyan és mit juttasson, azaz a konszenzusra és a békére törekszik ezzel is segítve örököseit. Sokszor elmondtam az ügyfeleimnek, hogy senki nem hal meg azért mert van végrendelete, de meghal akkor is, ha nincsen.  

Melyek voltak eddigi pályája legkülönlegesebb, legérdekesebb ügyei?

Számos olyan szerződés elkészítésében vehettem részt, és láttam el közjegyzői feladatokat, amelyek kapcsán Budapest vársoképét meghatározó épületek születtek. A legérdekesebbek azonban mindig az emberi történetek, sorsok. Voltak olyan hagyatéki ügyek, amelyek mélyen megráztak. Hosszú évekkel ezelőtt egyszer úgy kellett átadnom egy hagyatékot, hogy a két megjelent – korábban egymástól elszakított – édestestvér hatvan év után, akkor az irodámban találkoztak újra. Az első kérdésük az volt, hogy miért kellett őket összehozni, mert annyira felkavarta őket az esemény, de a végén már együtt mentek el. Nagyon elgondolkodtatott ez az eset azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent valójában a család, a vérségi kötelék. 

Sokan gondolhatják, hogy a digitalizáció véget vethet az olyan régi hivatásoknak, mint amilyen a közjegyző is, amely alapvetően az írásbeliséghez köthető. Ön szerint? 

Sokat elmélkedtünk olyan kérdésekről, hogy például lesz-e elektronikus bíró? Nem látom realitásnak, hogy akár az ügyvédekre, akár a bíróságokra vagy a közjegyzőkre ne lenne szükség. Egyrészt a pandémia is egyértelműen megmutatta, hogy semmilyen videókonferencia nem helyettesíti a személyes találkozást, másrészt a gépből teljesen hiányzik a kreativitás. Ma nincs olyan mesterséges intelligencia, amely nemcsak használja, hanem kreatívan is használja az anyagokat, jogi szövegeket. A gép, ha a rosszul ütöm be a szavakat, nem kérdez vissza, és egy ékezethibánál elakadhat. Persze nyilván ezek a hivatások is át fognak alakulni abban a tekintetben, hogy az intelligens, digitális eszközök egyre jobban segítik majd a szakmai munkát.  

Mit tart a pályája csúcsának? Egyáltalán mi a közjegyzői pálya csúcsa? 

Hosszú évek tapasztalata alapján azt mondom, hogy a közjegyzői pálya csúcsa a visszatérő ügyfél. Személyesen nekem nagyon komoly kihívás és elismerés, hogy ha a járványhelyzet lehetővé teszi, akkor az Európai Unió Közjegyzői Tanácsának (CNUE) én leszek az elnöke egy évig jövőre. A 2004-ben csatlakozott uniós tagállamok még sosem adtak elnököt ennek a szervezetnek, ezért ez hatalmas elismerés a magyar közjegyzőségnek, az országnak és személy szerint nekem is.