Állami beavatkozás a környezettudatosabb világért

Gondolkodtál már azon, hogy ki fizet az egyszer használatos műanyagok után, vagy ki felelős az ország területére behozott hulladékért? Az ilyen problémák csak egységesen, állami irányítás és ellenőrzés mellett oldhatók meg. A megfelelő megoldás megtalálása azonban közel sem olyan egyszerű, mint ahogy azt első olvasásra gondolnánk.

A globalizáció és a tömegtermelés egyik legkárosabb hatása a környezetszennyezés. Legnagyobb „művelői” a vállalatok, melyek többnyire a gazdaságosságot és a profitmaximalizálást tartják szem előtt, a környezetvédelmet pedig sok esetben csupán felszínes marketingfogásként alkalmazzák. E cégeket csak az állam késztetheti környezettudatosabb magatartásra, mivel a fogyasztók egy része közömbös a kérdés kapcsán, bizonyos esetekben nincsenek tisztában a környezetbarát technológiákkal vagy nincs is számukra ilyen alternatíva. A fenntartható termelés, előállítás és forgalmazás ösztönzése így az állam és az Európai Unió feladatává vált.

A hazai megoldás

Magyarország is felvette a harcot a szennyezőkkel, és – az uniós irányelveknek részben megfelelve, részben azoktól még elmaradva – megalkotta nemzeti adóját, a környezetvédelmi termékdíjat (2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról). Bevezetésének célja a termékek káros hatásainak csökkentésére való ösztönzés és a bekövetkezett károk kompenzálása (a bevételeknek köszönhetően), valamint a nemzetközi hulladékgazdálkodási célkitűzéseknek való megfelelés.

A fizetési kötelezettség kiterjed minden, az ország területére behozott, valamint az ország területén gyártott termékdíj-köteles termékre. Ezek közé tartozik többek között az akkumulátor, bármilyen csomagolóanyag, műanyag termék, elektromos berendezés vagy vegyipari termék. A fizetésre kötelezett pedig a gyártó, amennyiben Magyarországon gyárt, vagy az a cég amelyik azt az országba behozza.  Példaként említhető egy műanyag csomagolású mosószer, amit külföldről szállítanak hazánkba. Ez esetben a mosószer csomagolása, a szállításhoz használt raklapok és az ezeket összetartó nejlon is a törvény hatálya alá tartozik.

Tehát minden után fizetni kell, ami az országban hulladékot termel.

Kutatás a jogi munkaerőpiacról

A kitöltők között a nyertes választása szerint kisorsolunk 4 db Szigetjegyet, egy 75.000 Ft-os IKEA utalványt vagy egy 75.000 Ft-os Repjegy.hu utalványt!

A szabályozás az ország területére behozott káros anyagok, termékek mennyiségét igyekszik csökkenteni megadóztatásuk révén.  Ebből kifolyólag, például az újrahasználható csomagolószert vagy raklapot nem terheli termékdíj-kötelezettség.

A környezetvédelem fontos, de a szabályozás nem célravezető

A fentebb részletezett szabályok jó elképzelésnek tűnnek, a megvalósításuk azonban sok esetben problémába ütközhet.  A törvény melléklete szabályozza az egyes termékdíj-köteles termékek utáni fizetési terhet, Ft/kg szerint meghatározva. A behozott vagy előállított termékek után felszámított összeget negyedévente kell bevallani, addig mindenki maga tartja nyilván, hogy mennyit kell a későbbiekben fizetnie. Ez visszaélésre adhat okot, hiszen nehezen visszakövethető egy kisebb vállalkozás esetében, hogy pontosan mennyivel növeli az ország hulladékmennyiségét egy-egy fuvar során. (A nagyobb gyárak esetében ez azért nem jelent problémát, mert őket a hatóságok szemmel tartják, nagy termékdíj alanyok, az állam jelentős bevételt nyer tőlük.) Sok esetben azonban azok a cégek, akik nem gyártással, hanem forgalmazással foglalkoznak, nem tudnak arról, hogy tevékenységük termékdíj köteles, így akár önhibájukon kívül is kihátrálnak fizetési kötelezettségük alól.

A jog nem tudása persze nem mentesít, és hiába vonatkoznak súlyos szankciók a mulasztásra és az adóelkerülésre, sok esetben ez sem hat ösztönzőleg a vállalkozásokra. Az adóhatóság eljárása ugyanis ebben a tárgykörben kimondottan ügyfélbarát. Akinek elmaradása van, vagy nem tudott fizetési kötelezettségéről – elévülési időn belül – megfizetheti visszamenőlegesen is az általa bevallott összeget. Ez esetben a kötelezett mentesül a büntetés alól, csak azt kell kifizetnie, amivel tartozott.

Ez a viszonylagos szankciómentesség nyilvánvalóan nem ösztönzi a kis- és középvállalkozásokat a jogkövető magatartásra. Esetükben a nagyfokú szabadság és a hanyag ellenőrzés a termékdíjak csekély bevételéből következik. Ez az adófajta nem szerepel a nagyobb adók között, meg sem közelíti az azokból származó bevételeket. A 2019-es zárszámadás alapján 79 106,1 millió forintot eredményezett, még a személyi jövedelemadó 2 177 428,4 millió forintot hozott az államnak. A 2020-as tervezetben a termékdíjtól várt összeg 86 200 millió forint. Esetenként kiszűrhető a NAV részére leadott EKÁER számból és az ott megnevezett tevékenységből, hogy mely szállítmány termékdíj köteles, de kérdéses: mennyire van kapacitása az adóhatóságnak arra, hogy ezt vizsgálja.

Abban az esetben pedig, ha a hatóságok, így közvetetten az állam sem veszi elég komolyan e kötelezettséget, hogyan várható el ez egy vállalkozótól?

A bemutatott jogszabályi környezet alapján láthatjuk, hogy a cél nemes, de a megvalósítás nem elég hatékony. Az egyes termékek után fizetett adó mértékének keretét irányelvek szabályozzák, mégis a magyar megoldás viszonylag alacsonynak tűnik, a fentarthatóbb alternatívák választására nincs eléggé ösztönző hatással. Még mindig jobban megéri a hulladékot behozni, mint környezetbarát alternatívát választani. Esetleg ösztönzőbb lehetne a fizetési kötelezettség helyett a tudatos cégeket adókedvezményben részesíteni vagy velük szemben más pozitív megkülönböztetést alkalmazni.

A környezettudatos gazdálkodásnak felül kellene emelkednie a vállalatok profitkitűzésein. Hosszú távon a fogyasztók szimpátiája is jobban elnyerhető a fenntartható üzletpolitikával. A környezetvédelmi termékdíj megfelelő eszköz a károsanyag és a hulladék megadóztatására, és a nagyvállalatoknál bizonyosan működőképes is, azonban a kis- és középvállalatok, melyek a hazai gazdaság jelentős részét befolyásolják, kicsúsznak a hatóság kezei közül. Amennyiben a szabályozás módja nem változik, megfelelő ellenőrzésre és hatékony szankciórendszerre lenne szükség ahhoz, hogy a termékdíj elérje kitűzött céljait. Amíg ez nem valósul meg, jelentős hatást csak a nagyvállalatok körében tud elérni, ami félsikernek nevezhető.

A cikk megírásához az Arsboni a Jogtár adatbázisát használta.

Irodalomjegyzék

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.