Amikor Luxemburgban a zöldfűszeres krémsajt került terítékre

E cikk a Bird & Bird és az Arsboni által meghirdetett 2019. évi Cikkíró Pályázat keretében született.
Szerző: Erdősi Gergely

Vajon részesülhet-e szerzői jogi védelemben egy élelmiszer íze?

2018 novemberében az Európai Unió Bírósága meghozta az egyik legérdekesebb szerzői joggal kapcsolatos döntését: vajon részesülhet-e szerzői jogi védelemben egy élelmiszer íze? Ráadásul mindez egy hollandiai zöldfűszeres krémsajt ízével kapcsolatban került terítékre. De mit szól ehhez a szerzői jog? Tekinthető-e egy íz műnek? Mégis mi a helyzet az illatokkal? Újabb kihívás érte a szerzői jogot, miközben nem szabad elfeledkeznünk annak eredeti céljáról sem.

Egy boszorkányper előzményei

Levola Hengelo BV kontra Smilde Foods BV ügy (C-310-17.) egészen 2007-re vezethető vissza. Ekkor készítette el egy holland zöldség- és frisstermék-kereskedő a Heks’nkaas (vagy Heksenkaas, a “boszorkányok sajtja”) nevű tejszínes, zöldfűszeres krémsajtot, hogy aztán 2011-ben jogdíj ellenében a Levola élelmiszergyártó vállalkozásra ruházza át valamennyi szellemi tulajdonjogát.

Legal Fest 2019 - Megnyílt a Priority Line

Állj be még ma a Legal Fest Priority Line-ba, és nem csak első kézből fogod megkapni az infókat, hanem meglepetéssel is várunk majd a helyszínen!

szellemi tulajdonjog alapvetően két részre osztható: a szerzői jogra és az iparjogvédelemre. Előbbihez tartoznak az irodalmi és művészeti alkotások, az utóbbihoz a kereskedelmi célú kifejezések, megjelölések, nevek és képek – ezek a védjegyek. A formák formatervezésiminta-oltalom által lehetnek védettek. Ezen jogok jogosultja tevékenységéért, szerzői-alkotói ráfordításaiért megfelelő erkölcsi és anyagi elismerésben részesülhet.

Heksenkaas 2012-re a gyártási eljárására meg is kapta a szabadalmat, azaz az adott találmányon (így pl. egy termék vagy egy eljárásra vonatkozó, nóvumként ható műszaki megoldás) fennálló jogi oltalmat. Ez azt jelenti, hogy a szabadalmasnak kizárólagos joga van arra, hogy a találmányt hasznosítsa, vagy arra másnak az engedélyt megadja. Az ilyen megoldásnak elsősorban az alkotás ösztönzése a legnagyobb előnye, azonban nem csak területileg, hanem időben is korlátozott. Lejártával viszont tovább ösztönzi a kutatást és az alkotást, biztosítva azok szabadságát. Közös pont a holland szabadalmi törvény 36. szakaszának 6. bekezdésében és a magyar szabadalmi törvény 22. §-ában, hogy a szabadalmi oltalom a bejelentés napjától számított húsz évig tart.
A krémsajt nevét pedig már mindezt megelőzően, 2010-ben bejegyeztékszóvédjegyként. Ezáltal a “Heks’nkaas” kifejezés egy olyan lajstromozott, egyértelmű és mindenki által felismerhető megjelöléssé vált, amely alapján a vásárlók meg tudják különböztetni az árukat vagy a szolgáltatásokat.

Így szabadult ki a szellem a palackból

Smilde mindettől függetlenül(?) 2014 januárjában kezdte meg a “Witte Wievenkaas” termék gyártását, amely sok tekintetben hasonlít a fentebb említett másik krémsajtra. Egyrészt azért, mert egy újabb zöldfűszeres krémsajtról van szó, továbbá a csomagolásuk is hasonló. Érdekes hasonlóság még. hogy a Smilde-termék neve egy holland mitológiai alakra, a Witte Wieven-re (bölcs asszonyok”) utal, amelyet gyakran szellemhez hasonlóan ábrázolnak.

Levola keresetet indított a Smildével szemben, mely szerint a Witte Wievenkaas gyártása és értékesítése sérti a Heks’nkaas ízén fennálló szerzői jogait. A cég az íz fogalmát úgy határozta meg keresetében, amely „az ízérzékre az élelmiszer elfogyasztása révén tett összbenyomást jelenti, beleértve a tapintási érzékkel a szájban érzékelt érzést is”.

A kereset egyik tárgya az volt, hogy az elsőfokú bíróság mondja ki: a Heksenkaas íze a szerzőjének saját szellemi alkotása, és ebből következően, mint  a hazai szabályozások értelmében is szerzői jogi védelemben részesül. Továbbá a vállalkozás szerint a Smilde termékének íze többszörözésnek minősül. Mindemellett azt is kérte a vállalat, hogy a bíróság kötelezze a Smildét a másik termék gyártásának és forgalmazásának abbahagyására.

Az eljáró bíróság 2015 júniusában hozott ítélete szerint anélkül, hogy meg kellene válaszolnia a fenti kérdést, el kell utasítani a Levola keresetét. A vállalat ugyanis nem fejtette ki, hogy termékének íze mely elemei vagy elemei mely kombinációja alapján állapítható meg eredeti karakter, egyéni jellemző. Fellebbezésében a cég kitartott véleménye mellett, a Smilde pedig azt az álláspontot képviselte, miszerint az ízek védelme idegen a szerzői jog rendszerétől, amelyet csupán képi és hangzásbeli alkotásokra hoztak létre. A mű szerzőjét megillető kizárólagos jogok tehát gyakorlatilag alkalmazhatatlanok az ilyen esetekre.

A fellebbviteli bíróság felfüggesztette az eljárást és előzetes döntéshozatal céljából az Európai Unió Bíróságához fordult: Vajon ellentétes-e az uniós joggal az élelmiszer ízének – mint a szerző saját szellemi alkotásának – szerzői jogi védelemben való részesítése? Az EUB pedig nem finomkodott: Kimondta, hogy a 2001/29/EK irányelv (InfoSoc-irányelv) alapján ellentétes egy élelmiszer ízének szerzői jogi védelemben részesítése, illetve egy nemzeti jogszabály olyan értelmezése is, amely egy ízt szerzői jogi védelemben részesít.

Mű vagy nem mű: ez itt a kérdés

Bíróság ítéletében arra hivatkozott, hogy az EU-s tagállamok a szerzők számára műveik tekintetében kizárólagos jogokat biztosítanak, valamint ezekre vonatkozóan számos kivétel és korlátozás is érvényben van. Ebből következően egy élelmiszer íze csak akkor részesülhet szerzői jogi védelemben az InfoSoc-irányelv szerint, amennyiben az műnek minősül. Az irányelv e tekintetben két fő feltételt támaszt:

  1. Az adott műnek eredetinek kell lennie. Ez alatt azt kell érteni, hogy a műnek teljes mértékben a szerző saját szellemi alkotását kell képznie.
  2. Másfelől meg kell felelnie az InfoSoc szerinti mű-fogalomnak.

Utóbbi a Berni Uniós Egyezményben foglaltaknak felel meg, amely szerint az “irodalmi és művészeti művek” kifejezés felöleli az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotását, tekintet nélkül a mű létrehozatalának módjára vagy alakjára. Emellett a WIPO Szerzői Jogi Szerződése és a TRIPS egyezmény is egyetért abban, hogy „a kifejezési formák, és nem az önmagukban vett ötletek, eljárások, működési módszerek, illetve matematikai műveletek részesülhetnek szerzői jogi védelemben”.

Bíróság ítéletében azt is hangsúlyozza, hogy a fentiek értelmében a „mű” fogalmának szükségszerűen magában kell foglalnia „a szerzői jogi védelem tárgyának kifejeződését, amely lehetővé teszi, hogy azt kellő pontossággal és objektivitással azonosítani lehessen, még akkor is, ha ezen kifejeződés nem szükségszerűen állandó”. Márpedig éppen ez az, ami hiányzik egy íz esetében. Ebből következően pedig az eredeti szellemi alkotás „kifejezése” sem valósulhat meg maradéktalanul. A luxemburgi fórum szerint az ízek érzékelése érzeteken és rövid időtartamú tapasztalatokon alapul, amelyek szubjektívek és változók lehetnek. Az ítélet alapján mindez az élelmiszert kóstoló személyen is múlik, ugyanis egyáltalán nem mindegy valakinek az életkora, valamint táplálkozása sem.

Álláspontom szerint a Bíróság véleménye alátámasztható. Annak ellenére, hogy konkrét receptorok által érzékeljük őket, az ízérzékelés további, valóban szubjektív tapasztalatokkal együtt valósul meg. Gondoljunk csak bele, mennyire másként tud hatni az édes, a keserű vagy akár a savanyú íz. Kis koncentrációban a keserű és a savanyú íz is lehet kellemes, a túlságosan édes íz pedig válhat akár kifejezetten kellemetlenné, émelyítővé is.

Mindezt tetézi, hogy élelmiszerek esetében nem szabad elfeledkeznünk azok romlandóságáról sem. Márpedig ezzel változhat az élelmiszer íze, sőt az függhet a csomagolástól, hőmérséklettől is. Az eredeti kifejezési formákat kellő pontossággal és objektivitással kellene azonosítani, ennek pedig – lássuk be – egy íz nehezen, vagy egyáltalán nem tud megfelelni.

Bármennyire is furcsán hangzik az alapkérdésünk, a fentiek értelmében már egyértelműbben nyer igazolást, hogy szerzői jogi rendszerünk mai fogalmaival aligha értelmezhető bizonyos ízek jogi oltalma. Ezen termékek viszonyát nem szükséges egyébnek, mint tiszta versenynek tekinteni.

Vajon mi a helyzet az illatokkal?

Talán nem véletlen, hogy éppen Hollandiában botlik bele az ember egy olyan ügybe, ahol a szerzői jogi védelem még illatokra is kiterjed. A holland legfelsőbb bíróság ugyanis még 2006-ban a Lancôme-ügyben (Nr. C04/327HR) ismerte el egy parfüm illatán fennálló szerzői jog lehetőségét. Itt a Lancôme nevű vállalat kezdeményezett eljárást a Kecofa ellen.

Ezzel szemben érdekes helyzetet teremtett a francia Semmítőszék azzal a 2013-as ítéletével, amellyel – szemben a holland ítélettel – határozottan kizárta annak a lehetőségét, hogy egy illatnak szerzői jogi védelmet biztosítsanak. Ezáltal tehát az EU-n belül két eltérő nemzeti felsőbírósági gyakorlat is érvényben van.

A holland ítélet szerint az, hogy egy illat védelme nem minden elemében felel meg a holland szerzői jogi törvénynek, még nem akadályozhatja, hogy az eredeti illat alkotója (és műveutánzásvédelemben részesüljön. A döntés a Lancôme által felmutatott fizikai kémiai vizsgálaton alapult, amely szerint az alperes által gyártott parfüm 26 komponenséből 24 teljesen megegyezik a felperesével. Véletlen lenne? Aligha.

Az EUB a Sieckmann-ügyben (C-273/00) hozott ítéletével kimondta, hogy nincs lehetőség egy illat védjegyoltalomban való rögzítésére. Mindezt azzal indokolta, hogy egy parfüm illata semmiképp sem teljesíti a grafikai ábrázolhatóság feltételeit. A szerzői jogi védelem kérdésében az illatoknál is azt érdemes elsősorban vizsgálni, hogy műnek minősül-e egy illat? A fentiek értelmében nehezen lehet azonosíthatónak nevezni illatokat és ízeket egyaránt. Adott esetben egy parfüm illatáról még elmondható, hogy műként sokkal inkább személyhez fűződik, tükrözi az alkotó személyiségét, összességében azonban mindkét eset nehezen felel meg a fenti kritériumoknak.

Akkor mégis mi értelme az egésznek?

Fel kell tennünk a kérdést: van-e egyáltalán értelme ízeket, illatokat szerzői jogi védelem alá vonni?

Véleményem szerint inkább egy receptkönyvet, vagy önmagában egy összetételt, receptúrát volna érdemes oltalom alá helyezni. Bár egy íz esetében a kreativitás kétségtelenül megmutatkozik, nehezen tükrözi az alkotó személyiségét. Amellett, hogy az ízek érzékelése szubjektív, azt is fontos megvizsgálni, hogy élelmiszerről, vagy – otthon, konyhai körülmények között elkészített – ételekről beszélünk-e. Vagyoni jogok (így a felhasználás joga és a felhasználás engedélyezésének joga, valamint a díjazáshoz való jog) tekintetében ez egy meglehetősen ingoványos terep, ugyanis felmerülhet a kérdés: követelhető jogdíj akár az otthon elkészített sült csirke íze esetében is? Az illatokkal ugyanez a helyzet. Vajon ki volna a szerzői jogi jogosultja pl. a citromillatnak és milyen hatásokkal járna annak monopolizálása? Ráadásul abban az esetben, ha zöld utat kapna egy illat védelme, az nem csak a parfümökre terjedne ki… A jogvédelem ilyen kiterjesztése jogbiztonság szemszögéből aggályos helyzetet teremtene a vagyoni jogok érvényesítése és a forgalmi élet terén is.

Az ilyen kérdések tárgyalása során jogosan merül fel a kérdés: Mégis mi az eredeti célja, feladata a szerzői jogi védelemnek? Nos, nem más, mint a művek és más teljesítmények létrehozását és azok hozzáférhetővé tételét előmozdítása. Territoriális jellege ellenére is jelentősen hat az államközi, gazdasági viszonyokra, ráadásul a jelen cikkben vizsgált kérdések egyre hangsúlyosabbak a nem kimondottan szerzőijog-intenzív ágazatokban is. Az elmúlt évtizedben ezt képezi le az EUB e területen mutatott aktivitása is. Az Infopaq-ügyben (C-5/08.) például az újságcikkekből véletlenszerűen kiollózott, 11 szóból álló részleteket is műnek minősítették. A Painer-ügyben (C-145/10) pedig tablófotóról állapította meg az EUB, hogy szerzői jog alá tartozó mű.

Az illat-kérdésben meghozott holland és francia ítéletek valószínűleg az eltérő gazdasági viszonyoknak is köszönhetők. A francia gazdaságnak 35 millió eurós árbevétele van a divat- és luxuscikkgyártásból, melynek igen jelentős részét teszi ki a kozmetikumipar. Azáltal, hogy nem adtak helyt egy illat védjegyoltalomban való részesítésének, sok szempontból tovább ösztönzik a szellemi alkotást, s ez inkább katalizálja a divatipar viszonyait. A holland nemzetgazdaság viszont sokkal jobban támaszkodik a kis- és kertgazdálkodásra, mely többek között a szépségipar egyik fő kiszolgálója lehet. Könnyen belátható, itt inkább lehet érdek az érintett piaci viszonyok konzerválása.

A szerzői jogi védelem azért lett volna előnyös a fenti esetekben, mert megfelelő formája védelmet nyújtott volna az egész alkotásnak, s nem csak a járulékos jellegként is felfogható íznek/illatnak. Talán a védjegyek valamely kategóriája lehet a leghelyesebb védelmi forma, ez akár megoldás lehetett volna a hasonló névre, csomagolásra is. A védjegyoltalom ugyanis megkülönbözteti az árukat valamilyen jellegzetes jegyük alapján. Ez pedig marketing szempontból is fontos, hiszen elősegíti, hogy a vásárlók megkülönböztethessék az adott árut a többitől és újra megvásárolhassák azt. Azonban semmiképp sem az ízvédjegy (taste mark) a megoldás, ugyanis az íz nem egy termék eredetjelzője, hanem jellegzetessége. Ugyanakkor a know-how (az eljárásra vonatkozó ismeretek tekintetében) mellett a szabadalom is kétségtelenül alkalmas forma egy találmány szerinti megoldás hasznosítására, védelmére.

Álláspontom szerint a Levola vs. Smilde ügyben hozott ítélet várható volt, bármennyire is különböző vélemények születtek erről az IP-szakemberek részéről világszerte. A tudomány fejlődésével valószínűleg egy íz sokkal pontosabban lesz majd azonosítható, sokak szerint ez a döntés éppen ezért nem örökre állja útját a jogi védelemnek. Azonban a szerzői jog eredeti célja és fogalmai szerint talán majd később is kimondhatjuk: íz, illat nem lehet tárgya a hagyományos értelemben vett szerzői jogi oltalomnak.

Felhasznált irodalom:
  • Az Európai Unió Bírósága 2018. november 13-i, C-310/17. sz. ügyben (Levola Hengelo BV kontra Smilde Foods BV) hozott ítélete
  • Az Európai Bíróság C-273/00. sz., a Sieckmann-ügyben 2002. december 12-én hozott ítélete
  • Caterina Sganga (2019): Say nay to a tastier copyright: why the CJEU should deny copyright protection for taste (and smells). In: Journal of Intellectual Property Law & Practice, Volume 14, Issue 3; p. 187–196.
  • IRIS Merilin – Datenbank für juristische Informationen von Relevanz für den audiovisuellen Sektor in Europa (2006): Niederlande – Urheberrecht an Parfumduft. URL: http://merlin.obs.coe.int/iris/2006/7/article27.de.html (Utolsó letöltés: 2019. 07. 22.)
  • Fonyó Attila (2011): Az orvosi élettan tankönyve, Medicina, Szeged. p. 845-850.
  • Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala: Szerzői jogi alapfogalmak. URL: https://www.sztnh.gov.hu/hu/szerzoi-jog/szerzoi-jogi-alapfogalmak (Utolsó letöltés: 2019. 07. 22.)
  • Budapesti Francia Nagykövetség: Gazdaság. URL: https://hu.ambafrance.org/Gazdasag (Utolsó letöltés: 2019. 07. 29.)

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

MEGOSZTÁS