A mediációs eljárással és a mediátor szerepével kapcsolatban sok a tévhit és a félreértés.
A következő néhány bejegyzésünkben a mediációs eljárással foglalkozunk, amelyről még most is sokan akként vélekednek, hogy egy teljesen formátlan eljárás, ahol az események és a mediátori fellépés is eshetőlegesen alakul: a mediátor – aki az átlagnál rokonszenvesebb, empatikusabb, megértőbb személy – majd valamilyen módon segíti a felek közti kommunikációt, esetleg elmondja, mi a helyes és mi a helytelen döntés adott körülmények között.
Ezzel szemben fontos látnunk, hogy miközben a mediációs eljárás valóban kevésbé kötött és szabályozott keretek között zajlik, mint a választottbírósági vagy bírósági eljárás, egy sajátos logikát követ, ahol az egyik eljárási lépcsőtől a másik felé haladunk, amely eljárási szakaszok egy része vonatkozó jogszabályok által is rendezve van.
A közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény tartalmazza többek között a mediátor felkérésével, az eljárás megindításával, lefolytatásával és befejezésével kapcsolatos szabályokat, valamint kifejezetten rendezi az összeférhetetlenség és titoktartási kötelezettség kérdését.
A fentiekben hivatkozott törvény alapján – és ez sok más ország jogszabályában és gyakorlatában is visszaköszön – még a mediációs eljárás megindulása előtt sor kerül egy úgynevezett első tájékoztató jellegű megbeszélésre, ahol a mediátor a „nyitóbeszéde” során ismereti a felekkel a mediációs eljárás főbb szakaszait, az eljárás alapelveit, a vonatkozó költségek alakulását és hogy a mediátor miként tudja majd segíteni a feleket a hatékony és békés vitarendezéshez vezető úton. Ennek a nyitóbeszédnek sokak szerint csak akkor van jelentősége, ha a felek számára a mediációs eljárás mint vitarendezési mód még ismeretlen vagy legalábbis kevés személyes tapasztalatuk van ezzel kapcsolatban. Mindazonáltal a nyitóbeszéd sokkal több, mint egyszerű „eljárásismertető” (természetesen az is). Ez teremti meg a kereteket és a közeget is a későbbi eljárás számára, amelyek a későbbiekben hivatkozási alapként is szolgálhatnak az eljárásnak nemcsak az érdemét, hanem praktikus, de fontos kérdéseket illetően is (pl.: ki mikor beszélhet, mi az a „megszakítás nélküli idő”, mikor tartunk szünetet, milyen hosszú egy ülés).
Amennyiben a fenti első megbeszélésen a felek változatlanul kérik a mediációs eljárás lefolytatását, ezt a tényt a mindkét fél és a mediátor aláírását tartalmazó írásos nyilatkozatban rögzítik. Ebben a nyilatkozatban a felek és a mediátor megállapodnak az eljárás során felmerülő költségek, díjak előlegezésének és megfizetésének módjáról, továbbá a felek megállapodhatnak a személyüket terhelő titoktartási kötelezettségről és az általuk szükségesnek tartott egyéb kérdésekről is.
A sikeres vitarendezéshez vezető út egyik lényeges állomása, hogy a mediátor a felek részvételével megfelelő módon gyűjti össze és rendszerezi a konfliktus-jogvita megoldása szempontjából releváns információkat. A mediációs eljárás – szemben a választottbírósági és bírósági eljárással – alkalmas arra, hogy a felek elmondják a „saját történetüket”, amire a felek részéről még kereskedelmi vitarendezés területén is megvan az igény. Az információgyűjtés nem holmi kíváncsiskodás, udvarias figyelem, „végre egy hely, ahol meghallgatják az embert”, hanem egyértelmű célja van: a mediátornak meg kell értenie, hogy a felek által képviselt igények és követelések mögött milyen szükségletek húzódnak meg, és már az eljárás korai szakaszában figyelemmel kell lennie arra, hogy hol lehetnek a közös pontok, hol közelednek egymáshoz az elmondottak.
Az információgyűjtés kulcsa egyrészt az aktív figyelem a felek által elmondottakra, másrészt a megfelelő kérdések megfogalmazása. Az aktív figyelem – amit sokszor „aktív hallgatásnak” is neveznek – a gyakorlatban azt jelenti, hogy a mediátor kizárólag arra összpontosít, amit a felek mondanak, nem engedi, hogy a figyelmét bármi elvonja, türelmes és betartja illetve betartatja a megszakítás nélküli beszéd szabályát (valamennyi érintett fél előadhatja, hogy miként látja és értelmezi az adott konfliktust, mi volt az odavezető út, mit vár a mediációs eljárástól).
Mit is értünk jó kérdések alatt? A mediációs eljárás során van, amikor a nyílt végű kérdések a hasznosak (különösen az elején, ahol az a cél, hogy minél többet megtudjunk), de vannak olyan helyzetek, amikor indokolt a mediátor részéről a zárt végű kérdések megfogalmazása. Itt fontos megjegyezni, hogy a zárt végű, sokszor irányított kérdéseknek is nevezett terület nagyon ingoványos és veszélyes, mivel sok esetben egy védekező-elzárkózó helyzetbe hozza a feleket, ezért jobb elkerülni, ugyanakkor lehetnek helyzetek (ezekre az egyes felekkel történő külön megbeszélések kapcsán kitérünk), amikor indokolt és hasznos. Továbbá a mediátornak fel kell ismernie azokat a helyzeteket is, amikor tisztázó jellegű kérdések bevezetése szükséges.
A vitarendezési-kommunikációs stratégia kidolgozását, patthelyzetek kezelését megcélzó, a vitarendezést előre mozdító technikákat, a külön megbeszélések megtartásával járó előnyöket és esetleges hátrányokat végül az eljárás lehetséges befejezésének a módjait a következő bejegyzésben járjuk körbe.
A szerző a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda ügyvédje.
Ez a cikk az Alternatív vitarendezés rovatban jelent meg, melynek a korábbi tartalmait itt találod.
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.
