Az alternatívák útvesztőjében VI.

A jelen bejegyzésben körbejárjuk, hogy mit is csinál egy mediátor, milyen mediátori szerepfelfogásokat különböztetünk meg és milyen eszköztárral dolgozik a mediátor, hogy a lehető leghatékonyabban támogassa a feleket a konfliktusok megoldásában. 

Lela P. Love és Joseph B. Stulberg The Middle Voice: Mediating Conflict Sucessfully című, számtalan mediátor képzésének az alapját megteremtő könyvében, kísérletet tesz arra, hogy felsorolja, milyen követelményeknek (munkaköri és „szakképesítési” elvárásoknak) kell megfelelnie egy jó mediátornak.

A mediátor legyen pártatlan, független, tárgyilagos és mindeközben rugalmas és intelligens, fogalmazzon érthetően, és legyen képzelőereje, ha szükséges, legyen meggyőző, de nem rábeszélő, máskor pedig figyelmesen hallgasson. Legyen optimista, empatikus, ám közben szkeptikus is, de sosem defenzív. Legyen mindenkor megbízható, becsületes, türelmes és kitartó. Őrizze meg az eljárás során mindvégig a humorérzékét!

De mit csinál ez a szuper jellemmel bíró ember valójában, és vannak-e a működésére vonatkozó kötelező szabályok és előírások?

A közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény (Mediációs Törvény) a mediátor feladatával kapcsolatban kimondja, hogy a mediátor a mediáció során köteles pártatlanul, lelkiismeretesen, legjobb tudása szerint eljárni és közreműködni abban, hogy a felek közötti vitát lezáró megállapodás létrejöjjön. A Mediációs Törvényhez fűzött indokolás hangsúlyozza, hogy a mediációs tevékenység végzése körében különösen fontos az emberismeret, a gyors helyzetfelismerés, a jó kommunikációs készség és konfliktuskezelő képesség. 

Sokak számára meglepő lehet – főleg azok számára, akik a mediációs eljárást és mediátori működést egy jószándékú, az átlagnál empatikusabb személy formátlan és keretek nélküli ténykedésének gondolják –, hogy a Mediációs Törvény rendelkezéseinek a döntő többsége magával a mediátor működésével és annak ellenőrzésével, a mediátorrá válás feltételeivel, az igazságügyért felelős miniszter által vezetett nyilvántartással, a mediátori továbbképzéssel és az adatszolgáltatási és nyilvántartásvezetési kötelezettséggel foglalkozik. Ebből következik, hogy a mediátor szakma egy sok szempontból szabályozott tevékenység, azzal, hogy arról valóban keveset – ha egyáltalán valamit – szólnak az egyes mediációs törvények és szabályzatok, hogy a mediátor miként segíti a feleket a konfliktusok kezelésében és – amennyiben lehetséges – az egyezségi megállapodás megkötésében. 

A szakirodalom különböző mediációs iskolákat és szerepfelfogásokat különböztet meg; a leggyakrabban a facilitatív, evaluatív (kiértékelő) és transzformatív mediációról hallhatunk.

A facilitatív mediáció „hívői” hisznek abban, hogy egyedül a felek tudják megoldani a köztük fennálló konfliktust/jogvitát, és a mediátornak az a feladata, hogy hatékony tárgyalási technikák alkalmazásával (a Stulberg-Love recept alkalmazása mellett) és különböző, a felek közti kommunikációt segítő eszközök bevetésével segítse a feleket. Nem tartják célravezetőnek a konfliktus/jogvita lezárását célzó kifejezett javaslatok, jogi vélemények kidolgozását. Ezen iskola szerint, amennyiben a felek azt szerették volna, hogy valaki más „döntsön” helyettük, annyiban bírósághoz-választottbíróhoz fordultak volna.

Az evaluatív-kiértékelő mediátori szerepfelfogás – bár nagyon széles skálán mozog – ezzel szemben felvállalja (kérdés hogy mikor, a felek kifejezett beleegyezése mellett, esetleg anélkül is) valamely, a konfliktus/jogvita megoldását célzó, a feleket segítő javaslat adását. Ebből következik, hogy a mediátornak ebben az esetben rendelkeznie kell valamilyen, jogi és/vagy ágazati ismeretekkel és tapasztalatokkal. Néhány mediációs szabályzatban olvashatunk arról, hogy a mediátor a felek közötti egyezség létrehozása céljából az eljárás bármely szakaszában javaslatot dolgozhat ki és azt a felek elé terjesztheti. Abban azonban sokan egyetértenek, hogy a mediátor által a feleknek közvetlenül adott, a konfliktus/jogvita megoldására vonatkozó javaslat inkább a végső, a patthelyzeteket feloldó megoldás és nem a legelső, amit egy „jó mediátor kipróbál”. 

Végül a transzformatív mediáció során, amelynek a három szerepfelfogás közül a legcsekélyebb az alkalmazása gazdasági konfliktusok/jogviták megoldása terén – szemben családjogi, párkapcsolati és közösségi konfliktusokkal/jogvitákkal –, a vitában álló feleknek az adott ügyhöz-konfliktushoz való lelki, értelmi és érzelmi viszonyulását (amiként megközelítik egymást és a problémát) szeretné „áttranszformálni” a mediátor, ehhez azonban meg kell találni a konfliktus eredetét és „mélyebbre” kell ásni, a konfliktushoz csak közvetetten kapcsolódó összefüggéseket is fel kell tárni. 

Tekintettel a fentiekre visszatérő vitatéma, hogy ezeknek az iskoláknak és szerepfelfogásoknak van-e valami jelentősége a gyakorlatban vagy csak a tankönyvek és kevésbé gyakorlatorintált tréningek világában léteznek. Volt alkalmam és szerencsém majdnem negyven, a világ különböző pontjain mediátorként sikeresen működő szakembert kifaggatni arról, hogy ők hogy látják magukat és másokat. Ezek a beszélgetések meggyőztek arról, hogy az igazság valahol a kettő között van. Egyrészt a valóságban ezen szerepfelfogások között – különös tekintettel a facilitatív és evaluatív mediációra – nem ilyen élesek a határok. Amiként több mediátor is rámutatott, a jó mediátornak nagy az eszköztára és pontosan tudja, hogy az eljárás különböző szakaszaiban mivel segíti leginkább a feleket. Másrészt a mediátori szerepfelfogást illetően valóban vannak határok, amelyek a gyakorlatban is elmosódnak. Egy példát említve: sok facilitatív mediátor eszköztárában is jelen van az, hogy a mediátor a feleknek a saját konfliktusukat/jogvitájukat kritikusan (is) szemlélő, annak értékelését segítő kérdések megfogalmazásán keresztül segíti a feleket. Ezzel szemben csak az evaluatív szerepfelfogást követők számára elfogadható, hogy a mediátor kidolgozza az egyezségi megállapodásnak a tervezetét és egyértelművé teszi, hogy már sok ilyen ügyet látott, ismeri a jogszabályi hátteret és az ágazatot, és a legjobb, amit tehetnek (bár nem kötelező), hogy ezt a javaslatot elfogadják.

Legyen szó bármelyik iskoláról, megközelítésről, részletesen vagy kevésbé részletesen kidolgozott jogszabályi háttérről, a mediátor a felek és adott esetben a vitában érdekelt és érintett egyéb személyek között olyan kommunikációs csatornát épít, amely segíti a konfliktus/jogvita békés és gyorsabb megoldását.

A mediátor a felek „hangos vitatkozása” közepette valóban a középső hang (middle voice), de kérdés, hogy mit tesz ő és mit a vitában álló felek annak érdekében, hogy meghallják, amit mond.

A következő bejegyzésben egy gyakorló mediátorral beszélgettek majd a mediációval kapcsolatos aktuális kérdésekről, a mediáció haza jelenéről és jövőjéről. 

A szerző a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda ügyvédje.

Ez a cikk az Alternatív vitarendezés rovatban jelent meg, melynek a korábbi tartalmait itt találod.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.