Az igazságszolgáltatás jövőjének formálói – Dory Reiling, aki nem a cukros vizet választotta

A nyugalmazott holland polgári bíró Dory Reiling példája mutatja, hogy a nyitottság a technológiai újításokra nem életkor függvénye. Az igazságszolgáltatás digitalizálásának egyik legismertebb figurája és élharcosa 59 évesen írta meg máig sokat idézett PhD dolgozatát, a „Technológia az igazságszolgáltatásért” című munkát, és idén lesz 71 éves. Mindnyájan tanulhatunk tőle.

Az 1980-as évek elején új elnököt kerestek az Apple élére. Mike Markkula, az akkor vezető már nem, Steve Jobs pedig még nem állt készen a vállalat vezetésére, ezért kívülről kellett vezetőt találni a céghez. Ekkor jött képbe John Sculley, a PepsiCo Pepsi-Cola divíziójának elnöke. Sculley ugyanakkor éppen szárnyalt a Pepsi Challenge kampányával és mellesleg nem igazán érdekelte a számítástechnika. Hónapokig tartó udvarlás vette kezdetét Jobs és Sculley között, ezalatt kölcsönös tisztelet és hódolat alakult ki kettejük között, azonban mégsem sikerült dűlőre jutniuk a váltást illetően. Már tisztázták a pénzügyi feltételeket 1+1+1 millió dollárban egyeztek meg: 1 millió belépési bónusz, 1 millió fizetés és 1 millió vigaszdíj, ha mégsem működne a kapcsolat (1983-at írunk!). Sculley azonban még mindig hezitált, nem szeretett volna egy sikeres karrier csúcsán egy számára idegen területre szerződni. És ekkor, egy hosszú New York-i sétát követően, Jobs manhattani lakásának tetején hangzott el az a címben szereplő mondat, ami bevitte az utolsó ütést Sculley kételyeinek gyomrába: „Te életed végéig cukros vizet akarsz árulni, vagy inkább részt veszel a világ megváltoztatásában?” És a többi már történelem.

Nos, az üdítőitalok lehet, hogy mára kevesebb cukrot tartalmaznak mint 1983-ban, de a kontraszt mégis jelentős képet fest arról, amennyit a számítástechnika fejlődött azóta a kólához képest. Ha be szeretnénk határolni az igazságszolgáltatás változásának mértékét a XX. század végéhez viszonyítva, akkor inkább a kólához áll közelebb, mint az információs technológia fejlődésének ívéhez. Természetesen lehet sorolni a változásokat: felváltotta az Erika írógépet a szövegszerkesztő és a nyomtató, már nem kézzel vezetik a perkönyvet, sőt elektronikusan nyújtanak be kereseteket és már az ítéletet sem a postás hozza. Azonban a bíróságok reakciója a technológia fejlődésére, és ezzel az igazságszolgáltatás hatékonysága még nem hozta meg a kívánt áttörést. Lényegét tekintve ugyanazokat a munkafolyamatokat végezzük, mint negyven évvel ezelőtt, csak használunk hozzá számítógépet és a posta helyett elektronikusan kommunikálunk. Ezek az újítások mind segítették a bíróság munkáját (és nem mellesleg megmentették egy pár hektár fa életét), de azt, amire Steve Jobs is kérte John Sculley segítségét nem következett be: az információs technológia (még) nem változtatta meg az igazságszolgáltatást.

Ez a bejegyzés egy felhívás mindenki felé, aki az igazságszolgáltatás területén dolgozik: akár ügyvédként, ügyészként, bíróként vagy jogalkotóként vesz részt, és van hatással a jövő bíróságának formálására. Felhívás nyitottságra, proaktív hozzáállásra. Nem ülhetünk tétlenül! Nem legyinthetünk minden kezdeményezésre, ami kicsit is eltér a korábbi berögzött szokásoktól! Ezek a kezdeményezések már az ajtónk, illetve a monitorunk előtt kopogtatnak. Példának okáért érdemes megfigyelnünk, hogy az európai e-igazságügyi stratégia és cselekvési terv 36 projektet tartalmaz a 2019-2023-as időszakra. Ezek között szerepelnek olyan újítások, mint a kisértékű követelések online vitarendezése, a digitalizált büntetőeljárások megvalósítása, az online szakértés vagy például az e-CODEX projekt, ami a határokon átnyúló bírósági eljárások digitalizálását szolgálja.

Ha azt hisszük, hogy ez a következő generáció feladata, akkor legyen példa előttünk Dory Reiling személye és munkássága. Reiling feladata volt a 2000-es években a holland polgári és közigazgatási eljárások digitális átállásának megszervezése. Emellett a Világbank bírósági reformokért felelős projektjének vezető szakértőjeként dolgozott. Publikációi elérhetőek a saját weboldalán (www.doryreiling.com), rendszeresen tweetel a témában (https://twitter.com/doryontour), legújabb bejegyzéseit pedig a blogoldalán is követhetjük (doryreiling.blogspot.com). Dory Reiling 2020-ban töltötte be a 70. életévét. Hatvanévesen védte meg PhD értekezését, amit arról írt miként tudná az információs technológia támogatni a bíróságok megújulását. Nyugdíjba vonulásáig polgári ügyszakos bíróként dolgozott, jelenleg pedig online tartja kurzusait világszerte arról, hogyan szolgálja a modern technológia az igazságszolgáltatást.

Dory Reiling profilképe helyett a Twitteren csak egy mondat található: láttam a jövőt! Abban biztosak lehetünk, hogy Reiling nem a kólát választotta volna annak a manhattani lakásnak az erkélyén Steve Jobséknál. A kérdés már csak az, mi mit választunk: életünk végéig cukros vizet fogunk árulni vagy részt veszünk valami olyanban, ami megváltoztatja az igazságszolgáltatást.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.