Az összbüntetés szabályainak időbeli hatálya

E cikk a Bird & Bird és az Arsboni által meghirdetett 2019. évi Cikkíró Pályázat keretében született.
Szerző: Terhes Dominika

– avagy az Alkotmánybíróság és a Kúria harca

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 2013. július 1-ei hatálybalépésével jelentősen szigorította az összbüntetés szabályait, mind annak feltételei, mind a kedvezmény mértéke tekintetében, ám az összbüntetési szabályok időbeli hatálya az, ami különösen nagy kihívás elé állítja a jogalkalmazókat, így cikkemben ezen korántsem megoldott problémával foglalkozom.

Az összbüntetési szabályok szigorítása akár éveket jelenthet attól függően, hogy az összbüntetési eljárás során a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban régi Btk.) vagy a Btk. rendelkezéseit alkalmazza a bíróság. Az elítéltet pedig egyértelműen az érdekli, hogy hány évet kell még rácsok mögött töltenie, annak miértjére pedig jellemzően a védőügyvédektől várják a magyarázatot.

Annak ellenére, hogy az összbüntetés alkalmazása nem minősül klasszikus értelembe vett büntetéskiszabásnak, az összbüntetési ítélet lesz az a bírósági döntés, amely az elítélt által letöltendő szabadságvesztés tartamát meghatározza, így az elítélt számára – az alábbiakban kifejtettek okán – korántsem mindegy, hogy az összbüntetési eljárást mely időpontban hatályos büntető anyagi szabályok alkalmazásával kell lefolytatni. Ezen túlmenően, írásomban magyarázatot kívánok adni arra, hogy miért ennyire megosztott az ítélkezési gyakorlat a boncolgatott kérdés tekintetében.

Az összbüntetés szigorúbb szabályai az új Btk.-ban

Az összbüntetés rendelkezéseinek szigorúbb irányba való elmozdításának indoka a jogalkotó azon kriminálpolitikai szándéka, amely a többszörös bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépés szükségességét hangsúlyozza. Ennek megfelelően a jogalkotó az összbüntetésbe foglalás feltételeit több ponton megszorító jelleggel módosította, így kizárta a többszörös összbüntetésbe foglalás lehetőségét és szűkítette az összbüntetés szempontjából figyelembe vehető időtartamot, hiszen a Btk. 93. § (1) bekezdése értelmében összbüntetés csak azon cselekmények esetén alkalmazható, amelyek elkövetési ideje a legkorábbi elsőfokú ítélet kihirdetését megelőző időre esik. Ezzel szemben a régi Btk. ismerte a többszörös összbüntetésbe foglalást, valamint a legkorábban hozott jogerős ítélet jogerőre emelkedését megelőzően elkövetett bűncselekmények esetében is lehetőséget biztosított az összbüntetésre. Az összevetésből egyértelműen következik, hogy a hatályos szabályok értelmében nőtt azon ítéletek száma, amelyek nem vehetőek figyelembe, egyúttal szélesedett azon elítéltek köre akik kizárásra kerültek az összbüntetésbe foglalás lehetőségéből. Ezen túlmenően a Btk. 94. §-a megszüntette az abszorbció lehetőségét azáltal, hogy a hatályos szabályozás alapján a (leg)rövidebb büntetésnek legfeljebb a 2/3 része engedhető el, míg a régi Btk. értelmében lehetséges volt a hosszabb tartamú szankció mellett a (leg)rövidebb teljes elenyészésére, mitöbb – a hatályos szabályokkal ellentétben – az összbüntetés tartama nem érhette el az alapul fekvő büntetések együttes tartamát.

A jogalkotó az összbüntetés anyagi jogi szabályinak időbeli hatályát a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXIII. törvényben (a továbbiakban: Btkátm.) rendezte, amely 3. §-a értelmében abban az esetben, ha az összbüntetésbe foglalandó ítéletek közül legalább egy a Btk. hatálybalépését követően emelkedett jogerőre, a Btk. 93-96. §-ait kell alkalmazni, függetlenül attól, hogy az érintett alapítéletek esetlegesen a régi Btk. rendelkezései alapján születtek. Ezzel a jogalkotó a Btk. súlyosabb szabályainak bevezetését nem bízta a jogalkalmazásra, azaz nem tette lehetővé, hogy az eljáró bíróságok a Btk. 2. § (1)-(2) bekezdései alapján döntsék el, hogy a cselekmény elkövetése idején vagy annak elbírálásakor hatályban lévő törvény tartalmaz enyhébb rendelkezéseket az elítéltre nézve.Csak idő kérdése volt, hogy az első alkotmányjogi panasz az Alkotmánybíróság elé kerüljön, hiszen azzal, hogy a jogalkotó kivonta a súlyosabb rendelkezések alkalmazását a Btk. időbeli hatályára vonatkozó általános rendelkezései alól, már a hatálybalépésekor sokakban felmerült, hogy az sérti a nulla poena sine lege praevia elvét.

Az Alkotmánybíróság 10/2018. számú határozata

Az Alkotmánybíróság az összbüntetés célját – a Kúriával egyezően – az arányos büntetés garantálásában jelölte meg azokban az esetekben, amikor a terhelt ismert és felderített cselekményeinek egy eljárásban való elbírálására a hatóságok, illetve a bíróság oldalán felmerülő objektív okból nem volt mód, ebből következően az összbüntetés lényege annak utólagos megteremtése, hogy az elkövető olyan helyzetbe kerüljön, mintha egy ítéletben halmazati büntetést szabtak volna ki vele szemben.

Az Alkotmánybíróság 10/2018. (VII. 18) számú határozatában kifejtette, hogy a Btkátm. 3. §-a az érintett elítéltekre nézve hátrányos tartalmú és ellentétes a visszaható hatály tilalmából fakadó azon követelménnyel, amely értelmében jogszabály hatálybaléptetése nem történhet visszamenőlegesen, és a jogszabály rendelkezései nem alkalmazhatók a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött tényekre és jogviszonyokra, erre figyelemmel az AB megállapította, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, ezért azt megsemmisítette. Ennek következtében jelentős ügyteher nehezedett a bíróságokra azáltal, hogy a 10/2018. (VII. 18.) AB határozat értelmében valamennyi olyan elítélt számára – az egyéb törvényi feltételek fennállása esetén – megnyílt a lehetőség az összbüntetési indítvány ismételt előterjesztésére, akiknél a bíróság a megsemmisített rendelkezést alkalmazva korábban elutasította az összbüntetésbe foglalásra tett indítványt, illetőleg az összbüntetést a Btkátm. 3. §-ára figyelemmel nem állapította meg. Továbbá az Alkotmánybíróság indokoltnak tartotta a Be. 840. § alapján az összbüntetési eljárás megengedését azon elítéltek esetében, akiknek a jogerős ítéleteit a megsemmisített rendelkezés alapján a bíróságok összbüntetésbe foglalták, és az súlyosabb lett, mintha annak tartamát a Btkátm. 3. §-ának alkalmazása nélkül állapították volna meg, ugyanis annak megsemmisítését követően – az Abh értelmében – az eljáró bíróságok a Btk. 2. § (1)-(2) bekezdései alapján eljárva hozhattak döntést arról, hogy az összbüntetési eljárásban a régi Btk. vagy a Btk. összbüntetési szabályai tartalmaznak-e enyhébb rendelkezéseket az elítéltre nézve.

Az Alkotmánybíróság említett határozatának [81] pontjában továbbá megjegyezte, hogy a régi Btk. és a Btk. összbüntetési szabályainak, valamint azokkal összefüggésben a Btk. 2: § (1)-(2) bekezdéseinek értelmezése a bírósági joggyakorlat egységének biztosítása érdekében a Kúria feladata.

A Kúria 2/2019. számú büntető jogegységi határozata

Nem kellett sokat várni a Kúria válaszára, az állóvizet az összbüntetési eljárás során alkalmazandó büntető anyagi jogi szabályokról szóló 2/2019. BJE határozat ismételten felkavarta. A 2019. június 3. napján meghozott jogegységi határozat kifejtette, hogy az összbüntetési eljárás során alkalmazandó büntető törvény meghatározásakor annak van jelentősége, hogy az összbüntetésbe foglalás lehetősége mikor nyílik meg, az alapítéletekkel elbírált bűncselekmények elkövetési ideje azonban közömbös.

Álláspontom szerint cseppet sem volt meglepő az összbüntetés időbeli hatálya körüli problémák újbóli előtérbe kerülése, hiszen már előszélként jelentkezett Szívós Mária Abh.-hoz csatolt különvéleménye, amely álláspont szerint az összbüntetési szabályok alkalmazása – az összbüntetési eljárás járulékos és deklaratív jellege miatt – leghamarabb akkor merül fel, amikor az alapügyben legalább a második érdemi határozat jogerőre emelkedik. Mindez tehát azt jelenti, hogy az összbüntetés szükségessége legkorábban ebben az időpontban jelenik meg, kizárólag ettől az időponttól alkalmazhatóak az összbüntetési szabályok, így véleménye szerint a Btkátm. kifogásolt rendelkezése nem minősül visszaható hatályúnak.

A joggyakorlat megosztottságát mi sem bizonyította jobban, minthogy a Kúria már több határozatában rámutatott arra, hogy az Alkotmánybíróság határozatai nem normatív hatályúak, ebből következően az Abh.-val ellentétes álláspontra helyezkedett mind a Fővárosi, mind a Győri Ítélőtábla, valamint a Debreceni Ítélőtábla II. tanácsa is. Álláspontjuk szerint az összbüntetésbe foglalás során továbbra is az összbüntetési eljárás lefolytatása idején hatályban lévő jogszabályt kell alkalmazni, ebből kifolyólag az összbüntetési határozat meghozatalakor az időbeli hatály vizsgálatának kérdésében nem az egyes alapítéletekkel elbírált bűncselekmények elkövetési ideje, hanem az alapítéletek jogerőre emelkedése bír relevanciával, ennek megfelelően pedig nem szükséges a korábbi Btk. és a Btk. összbüntetésbe foglalásra vonatkozó szabályainak összevetése. Egységes álláspontjuk szerint a Btk. 2. §-ában meghatározott időbeli hatály a büntetőjogi főkérdés jogerős elbírálásáig jöhet szóba, az összbüntetési eljárásban, mint különleges eljárásban nem. Ezzel ellentétesnek tűnhetnek a Szegedi Ítélőtábla határozatai, amelyekben kifejtette, hogy amennyiben az összbüntetésbe foglalási indítvánnyal érintett bármelyik alapítélet által elbírált cselekmény elkövetési ideje 2013. július 1. napját megelőző időszakra esik, a Btk. 2. §-a alapján felmerül a korábbi Btk. alkalmazásának lehetősége, azaz a bíróságok az összbüntetésbe foglalás során kötelesek a Btk. 2. § szerinti vizsgálatot lefolytatni. Azonban annak ellenére, hogy a Szegedi Ítélőtábla az összbüntetési határozatai meghozatala során követte az Abh.-ban foglaltakat, egyetért azzal a legfőbb ügyész által is képviselt állásponttal, amely szerint az összbüntetési szabályok változása esetén az összbüntetésbe foglalás lehetőségének megnyílásakor hatályos büntető törvényt kell alkalmazni, amely nem pusztán a határozat jogerőre emelkedését, de annak végrehajthatóvá válását is jelenti. Tehát amennyiben az érintett alapítéletek mindegyike 2013. július 1. napját megelőzően jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált, úgy a régi Btk. összbüntetésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. Azonban ha legalább egy alapítélet 2013. július 1. napja után emelkedett jogerőre és vált a szabadságvesztés tekintetében végrehajthatóvá, abban az esetben a Btk. szigorúbb szabályai az irányadók. Mitöbb, ha jogerős határozat felfüggesztett szabadságvesztésről rendelkezik, akkor nem a jogerőre emelkedés időpontjában, hanem a büntetés végrehajtásának elrendelésekor hatályos büntető törvénynek van jelentősége.

Összegzés

Cikkemnek végéhez közeledve talán egyértelműen látszik – amellyel én magam is egyetértek – hogy az Alkotmánybíróság 10/2018. számú határozata volt az, amely megbolygatta az egységes joggyakorlatot.

Tény, hogy a bíróság az összbüntetésbe foglalást ítélettel mondja ki, és ugyan az összbüntetés szabályai a Btk. büntetéskiszabási fejezetében találhatók, de az összbüntetési eljárás során alkalmazandó büntető anyagi jog meghatározása szempontjából annak van jelentősége, hogy mikor nyílik meg az összbüntetésbe foglalás lehetősége.

Nyitott kérdések azonban még mindig maradtak, hiszen kérdéses, mi lesz azokkal az összbüntetési határozatokkal, amelyeket az Alkotmánybíróság határozata alapján hoztak. Esetleg sor kerül-e újabb alkotmányjogi panasz benyújtására? Mindenesetre egy biztos, az elítélteket továbbra is az érdekli, hogy ítéleteik összbüntetésbe foglalása esetén hány évet kell még a börtön kapui mögött tölteniük, annak magyarázatát pedig továbbra is a védőügyvédektől várják.

Irodalomjegyzék: