Egy évtizede döntés nélkül – a kettős állampolgárság és a szlovák alkotmánybíróság

Budapestről nézve a magyar nemzet közjogi egyesítése és a történelmi megbékélés szándéka, Pozsonyból a szlovák nemzet egysége elleni támadás és a történelmi feszültségek gerjesztése. Két európai uniós állam, két közeli szövetséges és két teljesen különböző álláspont, amely feszültséget generál közöttük időről időre. Egy magyar törvény a határon túli magyarok kettős állampolgárságának megkönnyítéséért és egy szlovák törvény annak az ellehetetlenítéséért. Számos felmerülő kérdés, egy eltelt évtized és egy alkotmánybíróság, amely formai okokra hivatkozva nem dönt arról, hogy alkotmányos-e egy törvény. Mindez a felvidéki kettős állampolgárság ügyének elmúlt tíz éve.

2010-ben a frissen megalakult magyar országgyűlés törvényt fogadott el az kettős állampolgárságról, annak érdekében, hogy a határon túli magyarok közjogi értelemben is a nemzet részét képezhessék. Az intézkedést az akkori honatyák szinte egyhangú többséggel támogatták, 344 igen, 3 nem és 5 tartózkodó szavazatot adtak le, majd ennek kihirdetését percekig zúgó vastapssal fogadták. Úgy tűnt, hogy hét évvel az igencsak viszályos 2004-es népszavazás és 20 évvel a rendszerváltás után a társadalom és a politikai erők is készen álltak arra, hogy a szimbolikus lépés által nemzeti konszenzusra emeljék a határon túli magyarság ügyét.

A kialakulni látszó belhoni egységgel ellentétben azonban a szomszédos országokban sok helyen erős felhördülést váltott ki az intézkedés. Szlovákiában pedig a választási kampány hajrájához közeledve azonnal a politikai közbeszéd központi témájává vált és minden politikai oldal nacionalista megszólalások által próbálta bizonygatni a választóknak a szlovák nemzet egysége melletti kiállását. Ez a folyamat kiváló lehetőséget kínált Robert Fico miniszterelnöknek arra, hogy egy erős kormányzati válaszlépés által mutasson határozottságot a választók felé. Így javaslatára a Szlovák parlament az utolsó ülés napján, bizottsági tárgyalások és részletszabályok nélkül úgy módosította, az egyébként korábban igencsak megengedő állampolgársági törvényt, hogy aki más ország állampolgárságát önként felveszi, az a szlovákot elveszíti.

Bevezetése óta az egyszerűsített honosítás lehetőségével élő határon túli magyarok száma 2020-ban átlépte az egymillió főt.

Pontos adatokat azonban arról, hogy melyik országokból hányan éltek ezzel a lehetőséggel, nehéz találni, a szlovákiai magyarság tekintetében pedig közel lehetetlen, hiszen sokan titokban szerezték meg a második állampolgárságukat.

A törvényt a felvidéki magyar közéleti szereplők és pártok azonnal alkotmányellenesnek titulálták és többen nyíltan vállalták, hogy felveszik a magyar állampolgárságot. Az ő esetükben változó idő elteltével, de ez végül valóban a szlovák elvesztésével járt együtt. Azonban borítékolható volt, hogy mivel nem mondtak le önként a szlovák állampolgárságról, ezért jogi úton próbálják majd az alkotmányellenességet bizonyítani.

A szlovák alkotmányban ugyanis világosan szerepel: saját akaratán kívül senki nem fosztható meg az állampolgárságától.

A Szlovák alkotmánybíróság 2011-ben bő egy évvel az elfogadása után vette napirendjére az ügyet, harminc parlamenti képviselő kezdeményezésére. Az alkotmánybíróság az elkövetkező években többször halasztotta, majd újra napirendre vette az ügyet, végül pedig 2014 őszén saját eljárási szabályaira hivatkozva elutasította az inditványt, azonban arról, hogy a törvény összeegyeztethető e a szlovák alkotmánnyal, a mai napig sem született érdemi döntés.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) is többen nyújtottak be indítvány azok után, hogy a magyar felvétele után elvesztették szlovák állampolgárságukat. A bíróság ezeket először egybevonta, majd a későbbiekben kimondta, hogy nincs joghatósága megítélni, hogy az állampolgársági törvény sérti e a szlovák alkotmány. Az EJEB ugyanis csak az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján hozhat döntéseket, az azonban nem tartalmaz az állampolgárság megszerzésével illetve elvesztésével kapcsolatos jogokat.

Az Európai Uniós példákat vizsgálva is alapvetően az látható, hogy a kettős állampolgárság intézménye a tagállamok szuverenitási körébe tartozik, és ennek megfelelően nagyon eltérőek is. A szlovák szabályozás azonban európai mércével is a legszigorúbbak közé tartozik, különösen annak fényében, hogy a rendszerváltás után a Csehszlovákiából Szlovákiává alakuló állam még a kifejezetten nagy szabadságot engedők körébe tartozott egészen 2010-ig amikor is a magyar szabályozás változásának hatására mutatott be 360 fokos fordulatot.
A rendelkezésre álló adatok alapján – amelyeket érdemes csupán nagyságrendileg kezelni, hiszen pontos kimutatást készíteni szinte lehetetlen – összesen 3641 korábban Szlovák állampolgár vesztette el állampolgárságát azért, mert önként felvette egy másik nemzetét. Fontos megjegyezni, hogy itt a magyarok száma tulajdonképpen elenyésző és ezeknek az eseteknek is csak a nagyjából 3-4%-át teszi ki. Sokkal jelentősebb számban sújtja az intézkedés a cseh vagy éppen német állampolgárokat, de a statisztikák szerint még a brit papírjaik megszerzése miatt is több mint kétszer annyian veszítették el a szlovákokat, mint a magyart.
Érdekes fejlemény volt, amikor a szlovákiában 2012-ben az év kosárlabdázójának választott válogatott sportoló Anton Gavel felvette a német állampolgárságot, ezáltal pedig a szlovákot automatikusan elvesztette. Az akkor éppen Európa Bajnoki selejtezőre készülő szlovák válogatott pedig elveszítette legjobb játékosát. Az eset következtében rendelet született amely által indokolt esetben a szlovák állampolgárság visszaigényelhető.
A közel múltban felmerült a megoldás lehetősége Igor Matovic szlovák kormányfő és pártja, az O’lano vezette koalíciós kormány hivatalba lépésével és a kampány ígéreteknek megfelelően a törvény módosítása is azonnal a napirenden szerepelt. Az új javaslatok azonban csak egy olyan engedménnyel egészítik ki a törvényt, hogy azok, akik másik országban legalább 5 éve állandó lakcímmel rendelkeznek, nem veszítik el Szlovák állampolgárságukat. Így bár lesznek olyanok, akik számára valóban megoldást jelent, az alapvető konfliktust ez sem oldja fel.

A felek közötti feszültség pedig még mindig jól jelzi, hogy miután márciusban Szijjártó Péter Komáromban tárgyalt Gyimesi György Olano-s szlovák parlamenti képviselővel a törvény módosításának lehetőségéről, a Szlovák külügyminisztérium bekérette a pozsonyi magyar nagykövetet és több külügyi tisztségviselő is erőteljes magyarellenes kijelentéseket tett. Az pedig a szlovák politika megosztottságát jellemzi, hogy a szlovák külügy kritikája után a szlovák kormányfőtől kapott védelmező gondolatokat a magyar külügyminiszter.

Matovic miniszterelnök úgy fogalmazott:
“Szijjártó Péter a barátunk, a viszonya pedig vele és a magyar kormányfővel is

eléggé közvetlen ahhoz, hogy bármikor tárgyalni tudjunk olyan nehéz témákról is, mint a kettős állampolgárság.”

Azok után pedig, hogy a kérdésben a nemzetközi bíróságok csupán a törvény elfogadásának törvényességéről határoztak, a Szlovák alkotmánybíróság pedig úgy döntött, hogy nem dönt, szükség is lesz a baráti beszélgetésekre amennyiben rendezni szeretnék a felek az immáron több mint egy évtizede húzódó konfliktust.

A cikk megírásához az Arsboni a Jogtár adatbázisát használta

Irodalomjegyzék

https://parameter.sk/eddig-3641-en-vesztettek-el-szlovak-allampolgarsagukat-es-csak-toredekuk-magyar?fbclid=IwAR2wrOZ7nz4xT-a4ugIQAEcE7w46YWdIyYp-WB5lmWE0Y6BF6Juhra33tsc

Elutasította a kettős állampolgárságról szóló beadványt az Alkotmánybíróság

 

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.