 |  |
Szerző: Ani Molnár
személyiségi jogok közösségi oldalakon
Facebook, avagy a személyiségi jogok megsértése…
Naponta több millióan bújjuk a Facebook oldalait, mit sem sejtve arról, hogy az oldal szerkesztői bármikor betekinthetnek üzeneteinkbe, spam- és vírusvédelemre hivatkozva.
A gyanútlan „áldozat” napi szokásos beszélgetései közben olyan adatokat árulhat el magáról, melyet titoknak gondol, rejteget mások előtt, csak a célzott személynek szeretné közvetíteni. Kérdem én…- hol itt a titoktartás, az adatvédelem? Nem is értem, hogy jöhetnek mások ahhoz, hogy betekintsenek idegenek beszélgetéseibe…
A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről egyértelműen leírja, mi számít a személyiségi jogok megsértésének.
Az interneten számtalan módon, gyanútlanul előfordulhat a személyhez fűződő jogok megsértése: más képmásával, hangfelvétellel való visszaélés, azok engedély nélküli nyilvánosságra hozatala, engedély nélküli felhasználása, személyes adatok engedély nélküli közzététele; jó hírnév megsértése valótlan tény állításával, híresztelésével; levéltitok megsértése, más levelének engedély nélküli közzétételével, illetve ártatlan személy sértegetése által, becsület megsértése.
Az ember azt gondolná ennyi veszély mellett nem is kéne felmenni egy közösségi oldalra. Mégis emberek milliói élik napi szinten életüket az internet hálóján, főleg a Facebook-on, mely véleményem szerint az egyik legismertebb közösségi oldal.
Mondhatnánk, hogy jogunk van hozzá, hiszen a törvény szerint minden embernek joga van ahhoz, hogy személyiségét, másokkal való kapcsolattartását szabadon érvényesíthesse. Na igen, de milyen körülmények között…? Amikor már abban az internetes oldalban sem bízhat meg az ember, ahol mindennapjait tölti. Csak gondoljunk bele – a Facebook nyilvántartást vezet minden felhasználójáról – persze engedéllyel teszi, hiszen a regisztráció során különféle nyilatkozatokat kell tenni, ahhoz hogy felhasználóvá váljon az ember. De mindenki elolvassa ezeket a nyilatkozatokat? Vagy csak az lebeg a szemünk előtt, hogy szeretnénk egy közösség tagjává válni, és mindegy milyen körülmények között, hiszen ha másoknak megfelel, akkor biztosan nekünk is tökéletes lesz.
Ma már kevés a társadalomnak az a rétege, akinek a telefonján ne lenne internet. Belegondolt valaki abba, hogy ha a telefonon folyamatosan be van kapcsolva a Facebook alkalmazás, akkor bárhol nyomon követhető? Érdekes elmélet, ugye? Olyan, mintha egy nyomkövetővel a zsebünkben mászkálnánk nap-mint nap. Ha valaki nyomtalanná akarna válni, elég nehezen menne neki egy ilyen telefonnal a zsebében. Nem mintha tippeket akarnék adni az eltűnni szándékozóknak. Csak megjegyeztem, hogy „Facebook-val a zsebünkben” elég nehéz láthatatlannak maradni. Ráadásul mindezt magunk választottuk. Mindenki saját maga döntött úgy hogy Facebook felhasználó lesz, és megosztja gondolatait az internet hálójában.
Arról még nem is beszéltem, hogy mennyi rosszakarót találhatunk egy közösségi oldalon. Nem elég nekünk, hogy a Facebook mindent tud rólunk, előfordulhat, hogy vannak „híveink”, akik szintén nyomon követik mindennapi életünket, és akár észrevétlenek is maradhatnak. Nem kell nekünk mindenkinek visszaigazolni, aki megjelöl ismerősként. Honnan tudhatnánk, hogy milyen szándékkal jelöl meg egy ismeretlen? Lehet, kezdek már kissé paranoiás lenni. Én csakis az ismerőseimnek igazolok vissza. Az ismerősöm ismerőse nem feltétlenül kell, hogy az én ismerősöm legyen. Szóval, azok kedvéért, akiket kissé összekavartam, jobb félni, mint megijedni. Az ismerőseim sem tudnak rólam mindent, akkor miért osztanám meg a gondolataimat olyan emberekkel, akiket nem ismerek? Ráadásul ami bekerül a közösségi oldalra, az pillanatok alatt több szász ember között válik közszemlévé. Főleg, ha egy kedves ismerős meg is osztja az általam feltett gondolatokat. Na de kérdem én – megkérdezte hogy tovább oszthatja-e amit feltettem? Vagy ami egyszer megjelent a közösség oldalán, az onnantól közkincs? Hihetetlen mennyi kérdésem lett hirtelen.
Gondoljunk csak bele… A legtöbb Facebook rajongó minden percét megosztja a közösségi oldalon. Lassan már meg sem lennénk az internet csodája nélkül. A kérdés az, hogy megsérti-e a másik személyiségi jogát valaki, ha a már megosztott információt kérdés nélkül újra “posztolja”? Vagy azzal, hogy közszemlére tesszük életünk minden egyes részletét, engedélyt adunk arra is, hogy azt más felhasználja? Nem hinném. Kér erre valaki engedélyt egy másik felhasználótól? Szerintem eszünkbe sem jut. Olyan természetes, hogy ott van előttünk, mindenki megjegyzéseket fűz hozzá – akkor miért kérdeznénk meg, hogy posztolható-e, ha már úgyis annyian látják? Elgondolkodtató – ugye?
A Facebook egy olyan személyiségi jogot érvényesít, mely minden embert megillet. Ez a szólás szabadsága. Mindenki véleményt nyilváníthat arról, amit gondol, persze kulturált keretek között. Régen azt mondták a pletyka futótűzként terjed. Akkor ma mit mondanának? Talán azt, hogy a Facebook gyorsabb a pletykánál. Félre téve a viccet, az internetnek köszönhetően, az emberek élhetnek a szólásszabadság jogával, méghozzá úgy, hogy nem is kell látniuk azt, vagy azokat, akiknek szánják mondanivalójukat. Bár ha nagyon bele gondolok, akkor még erre is lehetőségünk van, hiszen erre is ügyelt kedvenc közösségi oldalunk szerkesztője. Szóval, ma már a kommunikáció minden szintje lehetséges szóban és írásban egyaránt, csak a közösségi oldal tagjává kell hozzá válnunk.
Ráadásul a fiatalok többsége úgy éli mindennapjait, hogy kihagyhatatlannak tartja belőle a közösségi életet a Facebook oldalán. Egyesek csupán a fontosabb eseményeket osztják meg, míg mások szinte minden percüket megjelenítik akár képekben, akár hangfelvételben, akár néhány leírt gondolatban. Mintha valami ide vonzaná az embereket. Van valami varázsa ennek az oldalnak, ami szavakba nem önthető, csupán érezni lehet.
Évekkel ezelőtt nem is gondoltam volna, hogy egy újságot felválthat egy internetes oldal. Ma, ha új hírt szeretnénk megtudni, csupán fel kell mennünk a Facebookra, és ott egy egész város történetét ismerhetjük meg részletesen. Megtudhatjuk mit tevékenykedett aznap a szomszéd, mi történt a város másik végében, és még másnapig sem kell várnunk, hogy megjelenjen egy újságban.
Amíg egy újságban megjelenő hírre várnunk kellett legalább egy napot, de előfordult, hogy napokat is, addig az internet sebességével pillanatok alatt megjelennek az új hírek az ismerősök szeme láttára.
Figyelnünk kell viszont arra, hogy másról olyan tényeket közöljünk, amivel nem csorbítjuk mások előtt becsületét, hiszen ha Facebook olvasóközönségét tekintjük, akkor nagy nyilvánosságról beszélhetünk, és ez alkalmas lehet a rágalmazás minősített esetének megvalósítására.
Bárki joggal kérdezhetné, hogy a személyiségi jogok szankcióit akkor a Btk. Vagy a Ptk. Szabályozza? Természetesen mindkét törvény elemeiről beszélhetünk. Az már más kérdés, hogy valakinek mely személyiségi jogát sértik meg, és az is, hogy él-e a szankcionálás lehetőségével, illetve, hogy terjeszt-e elő sérelemdíj iránti igényt.
Úgy gondolom, sikerült kellőképpen megijesztenem a közösségi oldalak rajongóit, köztük magamat is. Hiszen én is napi szinten kommunikálok az internet segítségével. Akár hogy is nézzük, ez a csodálatos felfedezés megkönnyíti a mindennapjainkat a maga nehézségei ellenére. Közelebb kerülnek általa egymáshoz az emberek, és a távollévőket segíti a kapcsolattartásban. Szóval, nem kell megijedni az új dolgoktól, örüljünk annak, hogy élhetünk a véleménynyilvánítás, és a szólásszabadság lehetőségével, mint törvény adta személyiségi jogunkkal.
Források, felhasznált irodalom
i>Tetszett a cikk? Szavazz rá a lenti alkalmazásban!
[shortstack smart_url=’http://1.shortstack.com/Rs29qP’ responsive=’true’ autoscroll_p=’true’]
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.
