Feltámad a hitbizomány?

Összefoglalómban áttekintem, hogy az Alaptörvényben rögzített állami kötelezettségvállalások, szándéknyilatkozatok (úgynevezett államcélok), illetve az újabb jogalkotási tendenciák miként szolgálják ezen célok elérést, a kötelezettségek teljesítését.

Kezdjük is azzal, hogy az Alaptörvény M) cikke rögzíti az értékteremtő munkára épülő gazdaság kívánalmát, az O) cikkben leszögezi, hogy mindenki köteles felelősséget vállalni önmagáért és a közösségért teherbíróképességének megfelelően. A P) cikk már kiemeli a természeti kincseinket a nemzetünk számára elérhető erőforrások közül és többletvédelemmel látja el azokat. Államcélként deklarálja, hogy az eljövendő nemzedékek számára meg kell őrizni vizeinket, földjeinket, állat és növényvilágunk sokszínűségét és a XX. és XXI. cikkekben kiegészíti ezt a testi, lelki és környezeti értelemben vett egészséghez való joggal is.

Az Alaptörvény továbbá patronálni kívánja a magyar földművesi tevékenységét, a családi gazdaság jogintézményének megkülönböztetésével a többi vállalkozási formától. Népi tudásunk többsége is az állattartás-földművelés területén hagyományoz ránk értékes tapasztalatot és mentalitást. A paraszti lelkület nemzetmegtartó erejét már a tatár, a török, és sok egyé nép megpróbálta, és ezidáig mindig sikeresnek is bizonyult. Érdemes újra engedni lángra kapni!

A XII. és XIII. cikkekben a szabadságot, hogy érdeklődésünknek és képességeinknek megfelelően vállalhassunk munkát, illetve a munkához jutás lehetőségének biztosítását emeli alkotmányos szintre a jogalkotó, elismervén, hogy a tulajdon felelősséggel jár. Hangsúlyozza a szabad tulajdonlás és szabad öröklés vonatkozásában is – nemcsak mint erkölcsi normát -, hanem mint jogi kötelezettséget is. A 38. cikkben ígéretet tesz a nemzeti vagyon védelmére és sarkalatos törvényi szinten engedi szabályozni azt, kiemelve a jogrendben egy magasabb fokra.

A családi gazdaságokról egy viszonylag friss sarkalatos törvény, a 2020. évi CXXIII. törvény rendelkezik. Ezzel nemcsak egy alkotmányos kötelezettségnek felelt meg a jogalkotó (lásd: Alaptörvény P) cikk), hanem egy szakmailag megfelelően kivitelezett, a modern piacoknak megfelelő, jól élhető és alkalmazható törvényt alkotott a földművesek számára. A törvény újraértelmezi, hogy milyen formában is kellene követelményeket támasztani a termőfölddel szoros kapcsolatot ápoló gazdálkodókkal szemben, és ezt az Agrárgazdasági Kamara mint nyilvántartásokat vezető szakhatóság szerepének erősítésével kívánja hatékonnyá tenni. Többek között az őstermelői státusz szigorítása révén emelni kívánja a paraszti munka mint főtevékenység prioritását. Bár nem tiltja, hogy az őstermelő más vállalkozásból is bevételt szerezzen, mégis azzal, hogy ennek mértékét korlátozza, és a korlát átlépése esetén szankcionál (őstermelői státusz elvesztése) sorrendet állít fel. Az őstermelői nyilvántartásban szereplőknek lehetősége van arra, hogy az Agrárgazdasági Kamaránál nyilvántartásba vételi kérelmet nyújtsanak be, családi gazdaság létrehozására. Ennek lényege, hogy az őstermelők családi gazdaságában szereplők nevében az egyik tag mint képviselő jogosult az ügyek vitelében a családi gazdaság tevékenységi körén belül eljárni, de meghatalmazással akár a többi tag nevében kötelezettségeket vállalhat és jogokat is szerezhet. Említenem sem szükséges, hogy ez mennyi adminisztratív tehertől szabadítja meg a földműveseket… Ugyanez a lényege a másik nevesített, de eggyel speciálisabb tevékenységi körrel és feltételekkel bíró, az Agrárgazdasági Kamara által közhitelesen nyilvántartott családi mezőgazdasági társaság jogintézményének is.

Említést érdemel az egyik magyar agrárjogi sajátosság sorsa is, a rendszerváltáskor igen elterjedt és napjainkban is sokakat, továbbá hatalmas földterületeket érintő osztatlan közös tulajdoni formát a 2020. évi LXXI. törvény megszüntetni rendeli.

Az osztatlan közös tulajdon nem ipso iure szűnik meg, hanem a tulajdonostársak egyikének kérelmével az ingatlanügyi hatóságnál indul el az eljárás. Amennyiben a terület megosztása nem lehetséges, az egyik tulajdonostársnak a tulajdonába vétele útján szűnik meg az osztatlan közös tulajdon. Amennyiben 100-nál több tulajdonostárs van, vagy harmadjára sem sikerül a megszüntetési eljárás, esetleg csak egy 0,5 hektár alatti területnek van indokolatlanul sok tulajdonosa, akkor lehetőség van a Nemzeti Földalapnál állami kisajátításért folyamodni, hogy optimálisan lehessen elosztani a birtokszerkezetet. A föld öröklése egy izgalmas helyzet tekintve, hogy 2023. január 1. napjától az újabb osztatlan közös tulajdonok kialakulásának elkerülése céljából a jogalkotó (kényszer)választás elé állítja az örökösöket: osztályos egyezséget kötnek -azaz, hagyatéki eljárás során megállapodnak-, vagy átruházzák az örökölt földet valakire úgy, hogy ne jöhessen létre közös tulajdon, felajánlják az államnak ingyenesen, vagy közösen értékesítik a földet. Nyilván érezzük, hogy melyik opcióval kívánja a feleket érdekeltté tenni az állam a mihamarabbi egyezségben, ami közérdek is, mivel a mezőgazdasági vagyonokat nem lehet „parlagon hagyni” amíg hosszú évek alatt ki nem egyezünk valamiben. Addig is vannak napi teendők, ráfordítások nemcsak az állattartás esetében hanem a növénytermesztés vonatkozásában is.

Végezetül megjegyezném, hogy egyetértve a miniszteri indokolással, lassacskán tényleg rendezni kell az „agrárutódlás” témakörét, mert olyan korba fognak lépni a rendszerváltáskor gazdálkodni kezdők, hogy már nem lesznek képesek ellátni ezt a tevékenységet. Illetve helyzetbe kell hozni a következő generáció magasan képzett fiataljait, mert komoly versenyképességi hátrányt jelent, hogy ha minden generációnak nulláról kell indulnia. Véleményem szerint a Földforgalmi törvény, bár kissé nehézkes (tulajdoni feltételek -különösen jogi személyek esetén-, tulajdon nagyságának maximálása, birtokolható terület mérete, művelési kötelezettség…stb.) és szigorú, az Alaptörvényből fakadó kiemelt célokat ellátni képes. A családi gazdaságok helyzetével kapcsolatban kiemelendő, hogy elindult valami a jó irányba, de a már meglévő mezőgazdasági termelő szervezetek vonatkozásában Olajos István szavaival élve, hogy át kell-e alakítani ezt jogintézményt: „nem kell, de érdemes”… A termőföldek öröklésével kapcsolatban megemlítendő Hornyák Zsófia koncepciója, miszerint érdemes lenne külön szabályozni a termőföld öröklést, mert speciális dolog a termőföld (természetileg és alkotmányos védelem tekintetében is) és priorizálni kellene azt a földművelést aki komolyan függ a hagyatékhoz való hozzáféréstől (megfelelő alkotmányos garanciákkal). Illetve akitől alappal várható az életvitelszerű és szakszerű földművelés és gazdálkodás.

Válaszolva a címben feltett álnaiv kérdésre, a hazai jog- és gazdaságtörténetben is jelentős szerepet játszó hitbizomány (fideicommissum familiae) -tudniillik ez volt az egyik módja annak, hogy a nemesi birtokok, mint egész öröklődjenek, akkor is ha több örökös is volt és ezzel elejét vette a birtokaprózódásnak- a modern jogszerekben nem létezhet. Különösen egy Európai Uniós tagállamban nem, ahol a 4 alapszabadságot (a tőke, az árú, a munkaerő és a szolgáltatások szabad áramlása) semmi sem korlátozhatja.

Ez a cikk az Arsboni 2023. tavaszi gyakornoki programjának keretében készült.

Források