A divat változik, a stílus örök?

Egy olyan korban, ahol a művészet nem ismer határokat, a stílus és a szellemi tulajdon bonyolult kölcsönhatása egyre fontosabb kérdéssé válhat. Mennyire csökkentheti az eredeti mű értékét a néhány kattintással előállított, művészre jellemző tartalom? Vajon a mesterséges intelligencia korában elegendő az alkotás védelme? Jelen cikkemben a stílus oltalmazhatóságának kérdéseit vizsgálom.

Az emberiségnek mindig is igénye volt arra, hogy kifejezze önmagát. A művészet lehetőséget adott arra, hogy akár egyénileg akár kollektíven kifejezzük kreativitásunkat, a művészeten keresztül közvetítsük érzelmeinket és legmélyebb gondolatainkat. Nem meglepő, hogy hamar megjelent az igény az alkotások oltalmazására, amelynek jogi háttere egészen az 1886. évi Berni Egyezményre vezethető vissza.

A stílus bár absztrakt és megfoghatatlan, sokan úgy gondolják, hogy a kreativitás kifejeződése, amely a művész műveiből kirajzolódó jellegzetes vonások összessége. A stílus meghatározó egy művész életében, egyediségének elismertségében, mégis hiányoznak a megfelelő jogi eszközök a stílus, mint absztrakt fogalom védelméhez. Ezeknek a hiánya akár az adott stílust követő művész vagyoni érdekeit is veszélyeztetheti.

Mi az a szellemi alkotás?

A szellemi alkotások joga a polgári jog olyan önálló és egyben kiemelkedő jelentőségű területe, amely védi a személyes alkotómunkát. Ezen terület két nagy része a szerzői jog és az iparjogvédelem. A stílus fent már említett absztrakt fogalma pedig a szerzői jog világához tartozik. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. (továbbiakban Szjt.) törvény alapján műalkotás a szerző szellemi tevékenységéből eredő, egyéni és eredeti jellegű alkotás. Az eredetiségnek témánkban jelentősége van, hiszen annak követelménye az alkotás önállóságát, más művektől való különbözőségét és elhatárolhatóságát, valamint annak megismételhetetlenségét fejezi ki. Vajon eredeti jelleget kaphat-e az a stílus, amelyet a művész elsőként megteremtett?

Az oltalom a szellemi tulajdonjog központi fogalma, célja az alkotó és alkotás védelme. Megóvja a nemzeti, európai és egyetemes kultúrát, megteremti az egyensúlyt a szerzők és más jogosultak között. További célja az alkotásra való ösztönzés, a kreativitás lehetőségének kibontakoztatása és nem utolsó sorban vagyonjogi aspektusokkal is rendelkezik, ilyenek például a felhasználási és engedélyezési vagy a díjazáshoz való jog is.

Mire terjed ki az oltalom?

Az Szjt. a teljesség igénye nélkül sorolja fel a jellemzően oltalomban részesített szerzői alkotások fajtáit, így például az irodalmi művek, zeneművek vagy akár egy szoftver is, azonban a stílus kérdésköréről hallgat. A szerzői jogi oltalom előnye, hogy formalitásmentes, azaz megalkotásuk pillanatától a művek védelemben részesülnek. Ez a védelmi idő a szerző életében és halála után még 70 évig fennáll.

Nem részesülnek oltalomban a hivatalos közlemények, a sajtótermékek közleményeinek alapjául szolgáló tények, az elvek eljárások, illetve az ötletek és a folklór. A stílusról az Szjt. nem tesz külön említést, de vajon a jövőben sem fog?

Stílusjegyek

A stílusjegyek olyan, a művészre jellemző ismertetőjegyek, amelyek az alkotó saját művészetének jellegzetes vonásait tartalmazzák. A művész aláírása nélkül is azonosítható például a “Napraforgók” c. festményben az élénk színek és a spiráltechnika miatt Vincent van Gogh, hiszen rendszeresen alkalmazott stílusjegyeit ismerhetjük fel. Egy másik példát említve Salvador Dalí műveiben visszatérő elem a folyamatosan múló idő, amely egy olvadó óra képében jelenik meg. Bizonyos szakirodalmak és az amerikai bíróságok is úgy vélekednek, hogy ezen stílusjegyek csupán technikák sorozatai¹, amely által a jog a stílus kifejeződését védi a műben, nem pedig magát a stílust. Fontos megjegyezni, hogy jelenleg, sem az angolszász sem pedig a kontinentális jogrendszernek nincs kiforrott joggyakorlata, a stílus, mint absztrakt fogalom oltalmazhatósága kapcsán.

Az SZJSZT-15/2003 számú ügyében a Szerzői Jogi Szakértő Testület azt is kifejtette, – s ezzel együtt alá is támasztotta a stílus oltalmazhatatlanságát – hogy egy reklámfilm forgatásánál James Bond karakter stílusának kölcsönzése még csak átdolgozásnak (Szjt. 29. §), sem tekinthető, így az, az ötlethez hasonlóan nem részesülhet oltalomban.

Gyakorlati probléma – Bennszülött szellemi tulajdon

Az Ontario melletti őslakost, Norval Morrisseau-t tartják a „Woodland Style” megalkotójának. Ez a stílus az őslakosok kultúráját feldolgozó, erős színeket és az ember-állat kapcsolatát stilizált struktúrában ábrázoló művészet. Morrisseau műveinek eladási árát jelentősen befolyásolták a piacot elárasztó tömeggyártott, szándékosan rá jellemző stílust használó olcsóbb művek. A kanadai jog⁷, hasonlóan a magyarhoz, az eredeti alkotásokat védi és nem részesíti oltalomban a stílust. Ez a védelmi dichotómia a bennszülöttek műveinek védelmét különösen megnehezíti. Összefoglalva tehát, a jog a műalkotást védi, de a tudást, hagyományokat, amelyek az alkotás jellemzői, nem. Ennek egyenesági problémája, hogy a nem közösségbe tartozók gyakran kereskedelmi haszonszerzésre használják fel a bennszülött stílust utánzó műveket, ezzel közvetetten megélhetési akadályokat teremtve a hagyományos bennszülött közösségben élő művészek számára. Morriseau helyzete nem egyedi eset. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének az őslakosok jogairól szóló egyezménye jelentős lépéseket tett a bennszülött szellemi tulajdon, művészet és kultúra védelme terén. Megfogalmazza a hatékony állami jogorvoslat szükségességét, amelynek jogkövetkezménye lehet például a kártérítés, az őslakosok kulturális, szellemi, vallási és spirituális tulajdonának védelme érdekében. Ez egyben arra ösztönözhetné Kanadát, hogy rugalmasabb rendszert alakítson ki, ezzel lehetőséget adva a szerzői jogi törvények esetleges frissítésének, amellyel megtilthatja az őslakos kultúra eltulajdonítását.

Az ENSZ egyezményével szemben a kontinentális jogi kultúra továbbra is fenntartja az oltalmi tárgyak szigorú keretrendszerét.

Összefoglaló

Összességében elmondható, hogy rengeteg aktuális kérdés feszegeti a szellemi tulajdonjog kereteit, amelyekre az Szjt. merev alkalmazhatóságú szabályrendszere nem ad kielégítő választ. Problémát jelent a stílus teremtőjének gyakori anonimitása, illetve a feltehetően stílusirányzatot teremtő művész visszakereshetőségének korlátozottsága. Hasonlóan problémaként merül fel, hogy a stílus fogalmilag több mű alkotása során alakul ki, ezért nehezen összeegyeztethető a szerzői jogi oltalom szigorúan értelmezett azon kritériumával, amely előírja az egyéni és eredeti jelleget. Gyakorlati példából is látszik a védelem vagyoni jelentősége.

Amellett, hogy veszélyeztetheti a művész vagyoni érdekét, fennáll egy sokkal személyesebb indok is, amely az oltalmazhatóság mellett szól. A szerzői jog fő célkitűzése a művészek motiválása a további alkotásra, azonban a jellemző vagy jól behatárolható stílusjegyek korlátlan alkalmazhatósága leértékelheti az alkotó munkáját. Az alkotók időt és erőfeszítéseket fordítanak stílusaik finomítására, kifejlesztésére. Így egy mesterséges intelligencia segítségével, akár két kulcsszóval előállított művészre jellemző kép leértékelheti az alkotó saját művészetébe fektetett erőfeszítéseit, mindezt az eredeti mű előállítási idejének töredéke alatt, ahogy ezt már megtették a Stable Diffusion segítségével Rutkowski, lengyel művész epikus „fantasy jeleneteivel”.

Természetesen emellett nem felejthetjük el, hogy ezen oltalom hiánya ad lehetőséget a szabad önkifejezésre, az információk szabad áramlására és gátolja a művészeti stíluságazatok teljes kisajátítását. Ezzel pedig veszélyeztetnék a művészek azon lehetőségét, hogy inspirálódjanak más, az általuk kedvelt stílusirányzatokból, így gátolva kreativitásuk kiteljesedését. Ennek köszönhető például, hogy egy zenei műfajban több alkotótól is mesterműveket hallgathatunk meg vagy hogy nem csak egy japán, hanem akár amerikai szerző is készíthet a japán történetmesélési stílusban animét.

Vajon feloldható lesz valaha a stílus problémájának kérdése egy olyan korban, ahol a mesterséges intelligencia algoritmusa is már képes olyan képek létrehozására, ahol a meglévő művész stílusjegyeinek és képeinek felhasználásával új tartalmat „alkot”?
Az ilyen típusú algoritmus sérti az alkotó jogos érdekeit? Ezek azok a kérdések, amelyek megválaszolására a jövő jogalkotóinak különös figyelemmel kell lenniük a szellemi alkotások körében.

Ez a cikk az Arsboni 2023. őszi gyakornoki programjának keretében készült.

Források