Pedagógusok vs. közalkalmazottak: diszkriminatív-e a jogalkotás a pedagókusokkal szemben?

A közélet által az utóbbi egy év egyik legfelkapottabb témája a Pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. tv (a továbbiakban: Státusz Törvény), illetve annak tervezete a jelenlegi magyar közéletben a legtöbb embert megmozgatni képes ügyévé vált. A társadalmi ellenállás szimbólumává vált „bosszútörvény” körülötti tüntetések fő mozgatórugója a címben felvetett kérdés:
Vajon a jelenlegi reform ténylegesen a köznevelés előremozdítására alkotott újítás, vagy a pedagógusok tömeges polgári engedetlenségére adott állami szankció? A válaszhoz az aktuálpolitikai kontextuson túl a törvény olyan jogösszehasonlító értelmezést kell kapjon, amely objektív támpontot ad a tényleges diszkrimináció vizsgálatában.

A diszkrimináció fogalma feltételezi a tárgyát érintő átpolitizáltságot, de legalábbis egy ideológiai előítéletet, ezen kívül egy relatív szerkezetet feltételez. Mindebből következik, hogy szükséges olyan mércéket felállítani, melyekhez képest értelmezhető. A Státusz Törvény esetén ez sokszor problémás, mivel vannak olyan rendelkezései, melyek a pedagógusok magatartási szabályai között új jogintézményeket teremtenek. A tényleges diszkrimináció vizsgálatához az új köznevelési törvénynek a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), illetve a 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról (a továbbiakban: Kjt.) szabályozásaival összehasonlítva a cikk rövidsége miatt csupán a leginkább politikai töltetű, személyiségi jogokat érintő rendelkezéseit vontam vizsgálat alá.

Az összehasonlítás alapja 3 különböző foglalkoztatotti jogviszony; a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony – mely körbe a jövő évtől átfogóan minden korábban pedagógus és oktató-nevelő munkát végző munkavállaló átkerül (kivéve az egyházi szolgálati és óraadói tevékenységet végző munkavállalók) -, valamint a Kjt. alapján közalkalmazotti jogviszonyban állók, illetve az Mt. hatálya alá tartozó munkaszerződés alapján munkaviszonyban álló munkavállalók. Az összehasonlítás tovább bontható a versenyszféra (munkajogi jogviszony) és a közszféra (közalkalmazotti és köznevelési jogviszony) csoportjaira, mely két szektor közötti legnagyobb különbség a munkáltató személyében áll. A munkáltatónak a közszférában kettős szerepe van, mivel ezekben a jogviszonyokban a közhatalom gyakorlójaként is megjelenik. Ez a véleménynyilvánítás szabadsága tekintetében olyan többletértékelést nyer, miszerint egy közalkalmazott magatartása, illetve kritikája egyrészt minősíti az állami feladatellátást, másrészt hozzájárul az állami működés átláthatóságához.

A márciusban nyilvánosságra hozott törvénytervezetben szigorú korlátok szerepeltek a pedagógusok véleménynyilvánítási szabadságával kapcsolatban. A tervezet [1] alapján a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban állók véleménynyilvánítási jogukat még munkaidejükön kívül sem gyakorolhatták oly módon, hogy az alkalmas legyen az alapelvek veszélyeztetésére. Ez a szabályozás a hatályos joganyagba nem került át, mivel A jelenlegi szabályozás csupán visszautal az alapelvekre, miszerint [2]„A köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló személyiségi joga akkor korlátozható, ha a korlátozás a 2. § szerinti alapelvek érvényesülésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül szükséges és a cél elérésével arányos (…)” Az utalt alapelvek az Alaptörvényben is nevesített művelődéshez való jogot, a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát, valamint a tanszabadsághoz való jogot biztosítják. A Munka Törvénykönyve is hasonló korlátokat alkalmaz, miszerint [3] alapján a munkavállaló még munkaidején kívül se tanúsíthat olyan magatartást, amely munkáltatója jogos gazdasági érdekét veszélyeztetné (amely közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója jó hírnevének, jogos gazdasági és szervezeti érdekeinek veszélyeztetésére). A Kjt. nem tartalmaz hatályos szabályozást a szólásszabadság korlátozásáról – ezeket a jogalkotó 2012-ben hatályon kívül helyezte [4] – azonban a bírósági gyakorlatban gyakran előforduló probléma a hasonló jellegű jogvita, mint például az újonnan megválasztott váci polgármester 1/2019. (XII. 12.) számú polgármesteri utasításának ügye, melyben korlátozta az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok ügyvezető igazgatóinak véleménynyilvánítási szabadságát az önkormányzattal kapcsolatos közlések tekintetében.

E jog tekintetében tehát a munkajogi és a közszféra normatív szabályozása nagyon hasonló, szinte egymást fedi, viszont az alapelvek tekintetében jelentős az eltérés. Míg az Mt. által megnevezett védendő érték – vagyis a munkáltató autoritásának – megsértése mérhető anyagi hátrányt jelent, addig a Státusz Törvény nem nyújt ilyen megfogható határvonalat a kötelezettjeinek. A jogalkotó által alapelvekben nevesített jogok megsértése, illetve a mércének állított szükséges és arányos szankció követelménye nagyon nehezen megfogható fogalmak. Ez könnyen vezethet ahhoz a jelenséghez, hogy a pedagógusok önként szűkítsék le mozgásterüket szólásszabadságuk tekintetében, hogy elkerülhessék a felelősségre vonást.

További azonosságok fedezhetők fel a pedagógusokat és a versenyszféra munkavállalóit érintő adatvédelmi szabályokban olyannyira, hogy ezek tekintetében a Státusz Törvény csupán utalást tesz [5] az Mt. rendelkezéseire azzal a kitétellel, hogy [6] „ (…) ahol az Mt. munkavállalót említ, azon köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban állót – hasonlóképp a munkáltató esetében –  (…) kell említeni”. Ez alapján a munkáltató akár technikai eszközzel is ellenőrizheti a munkavállalót a munkaviszonnyal összefüggő magatartása körében azzal a korláttal, hogy a munkáltató e joga csupán a munkaviszonnyal összefüggő adatokra terjed ki, illetve hogy erről a munkavállalót előzetesen írásban tájékoztatnia kell. Ez leggyakrabban az internethasználat, az elektronikus levelezőrendszer, az egyéb infokommunikációs eszközök, illetve az ittasság ellenőrzését jelenti. Itt is az arányosság követelményére hivatkozik a jogalkotó a szabadságjogok korlátozásának mértékeként.

A felelősségre vonás azonban a magán és a közszférában nem mutat ilyen hasonlóságokat. Lényeges eltérés a versenyszféra és a közszféra között, hogy ez utóbbi esetében a jogszabály részletesen szabályozza a fegyelmi felelősséget. (A Kjt. releváns rendelkezései 2012-ben szintén hatályon kívül helyezésre kerültek, ezért a közszféra működésének bemutatásához a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) az alkalmas alternatíva.) Mind a Kttv., mind a Státusz Törvény meghatározza a fegyelmi vétség fogalmát, illetve az Mt. rendelkezéseivel ellentétben mindkét törvény taxatíve felsorolja a fegyelmi vétséget elkövetővel szemben kiszabható büntetéseket, melyek a köznevelési foglalkoztatottak esetén a következők a törvény 72.§-a alapján: „ (…) megrovás – ezt a munkáltató fegyelmi eljárás nélkül is kiszabhatja –, (…) a munkáltató által megállapított havi illetmény legfeljebb hat hónapra szóló, legfeljebb húsz százalékos csökkentése, (…), vezetői megbízás visszavonása, elbocsátás.” Valamint részletesen megállapítja a fegyelmi tanács és a fegyelmi jogkör gyakorlójának személyi körét. A fegyelmi eljárás lefolytatásának alapszabályait meghatározza (mint, hogy azt 3 hónapon belül határozattal kell lezárni, mely jogvesztő határidő), viszont az eljárás részletszabályait a Kormány majd rendeletében állapítja meg.

Ezzel szemben a versenyszféra nem tartalmazza a közjogihoz hasonló klasszikus fegyelmi eljáráshoz, illetve fegyelmi szankciókhoz hasonló intézményt. A munkálatónak széles skála áll rendelkezésére a munkavállalói fegyelmezésére. A munkahelyi fegyelmezés legenyhébb eszköze a szóbeli vagy írásbeli figyelmeztetés, melyről az Mt. egyáltalán nem is szól. A klasszikus fegyelmi büntetésekre leginkább hasonlító intézmény a munkajogban: a „hátrányos jogkövetkezmények” alkalmazása, melyeket kollektív szerződésben vagy munkaszerződésben kell meghatározni. Ennek meghatározását a jogalkotó a munkáltatóra bízza bizonyos korlátokkal, melyek a következők: a vagyoni hátrányt megállapító szankció nem haladhatja meg a munkavállaló egyhavi alapbérét, nem sértheti a munkavállaló emberi méltóságát, illetve előzetes értesítéshez, határidőhöz és indokoláshoz kötött. [7] A felelősségre vonás tekintetében tehát nagy eltérés van a versenyszféra és a közszféra között. Míg a Kttv. és a Státusz Törvény szigorú kereteket ad, addig az Mt. csupán alapvonalakat, melyben sokkal nagyobb mozgástere van a munkáltatónak. Ezzel szemben a közfoglalkoztatottakat érintő szabályok nagy hasonlóságot mutatnak.

Alapjaiban elmondható mindhárom vizsgált területről, hogy nincs kirívó különbség kifejezetten a Státusz Törvény szabadságjogi rendelkezéseit tekintve. Mind a véleménynyilvánítási szabadság, mind a munkavállaló ellenőrzése, mind a felelősségre vonás tekintetében nagy hasonlóságot mutatott, vagy a versenyszféra vagy a közszféra normáival, nem érzékelhető kifejezetten a pedagógusokat érintő jogi diszkrimináció. Bírósági gyakorlat hiányában azonban az idő lesz majd az, ami tartalommal töltheti fel a közhangulatot felkorbácsoló jogszabályt és hozhat megnyugvást sok ezer pedagógus számára.

Ez a cikk az Arsboni 2023. őszi gyakornoki programjának keretében készült.

Források