Hét szám, amellyel sokat megtudsz egy fontos jogi hivatásról

Tudod, melyik jogi hivatásrend képviselői járhatnak el több mint húsz különféle jogügyletben? Kik azok, akik évente másfélmillió jogi eljárásban vesznek részt? A közjegyzők idén harminc éve működnek újra független, pártatlan hatóságként. Hét érdekes és jellemző adatból sokat megtudhatsz munkájukról.

  1. A közjegyzők legfontosabb feladata a perek megelőzése. Évente mintegy másfél millió esetben tehermentesítik a bíróságokat, egyúttal segítenek a vállalkozások működésének fenntartásában, továbbá a személyes viták elsimításában.

 

  1. A közjegyzők évente több tízezerszer működnek közre, hogy egy lakásbérlet biztonságos és kiszámítható legyen a bérbeadónak és a bérlőnek is.

 

  1. Több mint ezer házassági és élettársi vagyonjogi szerződés készítésében vesznek részt, illetve jegyeznek be ilyen szerződést a nyilvántartásba a közjegyzők évente. Így a párok saját akaratuk és elképzelésük szerint tudják formálni egymás közti vagyoni viszonyaikat, a bevételeik és kiadásaik (akár hiteleik) megoszlását.

 

  1. A közjegyzők az öröklési ügyek szakértői, akik évente sokezer végrendeletet, tartási, életjáradéki és öröklési szerződést készítenek a hagyatéki eljárások lefolytatása mellett.

 

  1. A közjegyző előtt kötött szerződés vagy közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozat különleges bizonyító erővel bír. Ha valaki nem tartja be a közjegyzői okiratba foglalt kötelezettségvállalásait, akkor vele szemben pereskedés nélkül végrehajtást is lehet kezdeményezni. A közjegyzők évente több mint százezer megállapodásban működnek közre, és teszik biztonságosabbá a jogviszonyokat.

 

  1. A tényekkel nem elég tisztában lenni, azokat szükség esetén be is kell bizonyítani. Ebben nem csak a bíróságokra lehet támaszkodni, hanem a közjegyzőkre is, akik évente több tízezer tanúsítást végeznek.

 

  1. A közjegyzők élen járnak a digitalizációban, és minden ügyben lehetőség van elektronikus eljárásra és kapcsolattartásra, ahol a jogszabályok ezt lehetővé teszik. A közjegyzőknél évente több mint egymillió eljárás zajlik elektronikusan.

+1 A közjegyzői irodák az ország szinte minden pontjáról könnye elérhetők: több mint háromszáz közjegyző, több mint ezer közjegyzőhelyettes és közjegyzőjelölt dolgozik országszerte, immár 21 féle különböző jogi eljárással lehet hozzájuk fordulni.

Idén harminc éve, a rendszerváltás után állították vissza a polgári közjegyzőséget. A közjegyzők azóta szolgálják országszerte az állampolgárokat és a vállalkozásokat, független hatóságként, egyre több jogügyletben.

*** MOKK logo A Jog vita nélkül rovat támogatója a Magyar Országos Közjegyzői Kamara

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.

MEGOSZTÁS