Pénzt és éveket? – avagy mire figyeljünk a versenytilalmi megállapodásoknál

Sok leendő munkavállaló rökönyödik meg a munkaszerződése megkötésekor, mikor szembesítik a ténnyel – alá kell írnia egy versenytilalmi megállapodást[1]. A legtöbben nincsenek is tisztában ezzel a jogintézménnyel és joggal teszik fel a kérdést: Megéri ez nekem?

alt="Versenytilalmi megállapodás aláírása"

A versenytilalmi megállapodások megjelenési formája igen sokrétű lehet. Előfordulhatnak a munkaszerződés részeként és külön megállapodásként is. Egy fontos kitétel azonban van: mindenképpen a munkaviszony fennállása alatt kell, hogy kössék a felek. Ebben a kitételben van azonban még egy fontos feltétel. A felek köthetik meg, azaz a munkavállaló és munkáltató közös megegyezésével állapíthatják meg a későbbiekben tárgyalt korlátozásokat.

Ebből következik az, hogy – bár a mindennapokban gyakran így tűnik – nem csak a munkáltató döntésétől függ, hogy terhel-e minket versenykorlátozás.

A versenytilalmi megállapodás a hazai – és a nemzetközi – munkajog egyik legjobb eszköze arra, hogy a munkáltató az általa értékesnek ítélt tudásbázist vagy képességet jogi védelemmel lássa el. Ez abban nyilvánul meg, hogy a munkavállaló ellenérték fejében vállalja, hogy meghatározott ideig nem vállal munkát hasonló profilú munkáltatónál a munkaviszonya megszűnése után. Ez a korlátozás azonban nem lehet teljeskörű, ami az egyik legtipikusabb hibát eredményezi.

Mik a legfontosabb elemek a megállapodásban?

Ezt egy konkrét példán át érdemes megvizsgálni. Vegyünk egy tehetséges cukrászt, akinek munkáltatója a megállapodásban rögzíti, hogy két évig nem vállalhat cukrász munkát Magyarország területén munkaviszonya megszűnése után. A munkaviszony később sajnálatos módon véget ér és a kilépő papírok átadásával a munkáltató emlékezteti a tehetséges cukrászt a versenykorlátozó megállapodásra. Ő jogosan felháborodik. Túlzónak érzi azt, hogy egy kis városi cukrászda jogos gazdasági érdekét miért veszélyeztetné, ha ő az ország túlsó felén vállalna munkát. Ebben az esetben a jogérzéke nem csalt. Az ilyen jellegű túlzott mértékű korlátozás – legyen az túl általános tilalom vagy területileg elnagyolt tilalom – nem lehet jogszerű.

A korlátozás megállapításánál minden esetben azt kell vizsgálni, hogy a tilalom a jogos gazdasági érdek védelmével arányos legyen.

Hasonló a helyzet az időtartam vonatkozásában. A törvény erre egy kétéves maximumot állapít meg, de alsó korlátot nem határoz meg. Elméletileg ez alapján tehát elképzelhető lenne akár egy hónapig tartó versenykorlátozás is, azonban itt már nehéz eldönteni, hogy csak a (volt) munkáltató akar-e kiszúrni velünk vagy sem. Természetesen a két évnél hosszabb időre megállapított korlátozás nem lehet jogszerű.

A legfontosabb szempont – az ellenérték

Az utolsó – ám a munkavállaló szempontjából legfontosabb – szempont pedig az ellenérték. Problémás kérdéskör lehet, ugyanis itt nemcsak a mérték szempontjából fordulhatnak elő jogszerűtlen helyzetek, hanem a folyósítás módjának tekintetében is. Főszabályként a jogalkotó a megfelelő ellenértéket az alapbér egyharmadában jelölte meg, azonban a bírói gyakorlat az alapbér felét tekintette megfelelőnek.[2](Ez az álláspont az új Mt. hatálybalépésével már nem tekinthető irányadónak, de az indokolásban foglalt gondolatmenet még mindig helytálló.)

alt="Versenytilalmi megállapodás elfogadása"

Esetről esetre kell vizsgálni, hogy mennyiben megfelelő az adott ellenérték, tekintettel a folyósított összeg kompenzációs jellegére, illetve, hogy mennyire arányos a tilalom tartalmára tekintettel. Ki kell azonban emelni azt, hogy az ellenérték mértékének meghatározása nem a munkáltató saját döntésétől függ, hanem közös megállapodás alapján kell azt meghatározni. A folyósítás tekintetében a munkáltató szabad kezet kap. Megteheti ezt egy összegben, akár havi részletekben, akár előre is, a munkaviszony fennállása alatt. Egy fontos feltétel azonban köti a munkáltatót: az ellenértéknek minden esetben el kell különülnie a munkabértől.

A felelősség a miénk is

Nem mindegy tehát, hogy mit és hogyan írunk alá. Tekintettel arra, hogy ezen szerződés – dacára a polgári jogi elemeinek – továbbra is egy munkajogi megállapodás. A megtámadási határidők ebből kifolyólag jóval rövidebbek is. Előfordulhat tehát olyan helyzet is, hogy a munkavállaló mire odajut, hogy érdekében álljon vitatni a megállapodásban foglaltakat, már nem teheti meg. Furcsa jelenség ez, ugyanis megtámadhatná a munkaviszony fennállása alatt a megállapodást, de félve a munkáltató reakciójától, nem teszi meg vagy pusztán nem gondol arra, hogy egyszer véget érhet a munkaviszonya. Mindenképpen szükséges azonban felelősen döntenünk, legyen szó az életünkről vagy „csak” a munkaviszonyunkról. Egy felelőtlenül aláírt versenytilalmi megállapodás évekre nyomhatja rá az életünkre a bélyegét, így mindig legyünk körültekintőek.

Az írás az Arsboni Gyakornoki Programjának keretében készült,
melyet a Baker McKenzie és a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda támogatott.
A cikk megírásához az Arsboni a Jogtár adatbázisát használta.

Irodalomjegyzék

Jegyzetek

A képek itt és itt érhetőek el.

[1] A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 228. §

[2] BH2006.334

 

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.