Osztrakiszmosz mint jogintézmény

Avagy hogyan veszítsünk el egy pasit két hónap alatt

Az ókori Hellász sok, mai szemmel nézve furcsa szokásnak adott otthont. Vessünk egy pillantást a látszólag meghökkentőnek tűnő jogintézményre, az osztrakiszmoszra!

Az athéni Akropolisz

A cserépszavazás (ὀστρακισμός, osztrakiszmosz) célja névleg ugyan a zsarnokságra törők visszaszorítása volt az ókori Athénban, gyakorlatilag azonban csakhamar a vetélytárs politikusok versengésének egyik kedvelt eszközévé vált. Maga a név ugyanis onnan származik, hogy a népgyűlés (έκκλησία) tagjai az általuk száműzni kívánt személy nevét összetört agyagedények cserepeibe vésték bele (ὄστρακον az agyagcserép görögül).

Az eljárás a következőképpen zajlott. A népgyűlésben minden évben dönteni lehetett arról, hogy szükség van-e cserépszavazásra abban az évben. Ha hatezer ember megszavazta ezt, akkor két hónappal később az Agorán megtartották az eseményt, a helyiek belevésték az általuk választott nevet a cserepükbe, amennyiben írástudatlanok voltak, az ekklészia által kijelölt írástudók segítségét is igénybe vehették. Ezután az erre a célra kihelyezett urnákba tették a cserépdarabokat, amelyeket a szavazóbiztosok szétválogattak és összeszámoltak.

Annak a „szerencsésnek”, aki a legtöbb szavazatot kapta, feltéve, hogy összejött számára a minimum hatezer szavazat, tíz napja volt elhagyni a városállamot; vagyonát megtarthatta, csak az euboiai Geraistos és az argolisi Skyllaion-fok közé (vagyis Attikába és a Saróni-öbölbe) nem térhetett vissza halálbüntetés terhe mellett tíz évig.[1]

Az osztrakiszmosz egyik jellegzetessége tehát, hogy nem jelennek meg benne az athéni demokrácia és az athéni jog alapvető vívmányai, mint a vádelv, illetve a védelemhez való jog. Ráadásul az is szembeötlő, hogy olyan kétlépcsős eljárást alkalmaznak, amely alapjaiban különbözik a mai modern jogrendszerek felfogásától; elvégre az eljárás leegyszerűsítve két kérdésfeltevésből áll, amely valahogy így fest: el akartok ítélni valakit? majd ezt követően: rendben, ki legyen az? Látható, hogy a mai modern jogrendszerekben a kérdésfeltevések sorrendje épp a fordított lenne: kit vádolunk, mivel? és utána következne csak az, hogy elítéljük, vagy ne?

Még ha eleinte valóban az egyeduralomra törekvők visszaszorítása volt is a célja, az osztrakiszmosz hamar a politikai versengés egyik legfontosabb eszközévé vált, amelyre jó példa Nikiasz és Alkibiadész esete. Nikiasz athéni politikus volt a peloponnészoszi háború idején, aki a Spártávall való kiegyezést támogatta, politikai ellenlábasa, Alkibiadész azonban ellenezte a békekötést. Egymás ellen hangolták híveiket, Athén lakossága két pártra szakadt, és az osztrakiszmosz intézményéhez fordultak.

Nikiasz el akarta űzni a cserépszavazással Alkibiádészt, Alkibiádész meg őt, azonban vélhetően rájöttek arra, hogy túlságosan szorossá vált a hatalomért folytatott verseny, és mindkettőjüknek alapvetően 50%-os esélyük van a győzelemre. Plutarkhosz szerint mivel a két fél erőviszonyai túlságosan kiegyenlítettek voltak,[2] s egyikük sem lehetett biztos a győzelemben, ezért a felek abban maradtak, hogy a szavazás előestéjén találkoznak. Hogy ott mi történt, azt nem tudja senki, de mindenesetre másnap cserépszavazással elűzték Hüperboloszt.

Na de mégis ki az a Hüperbolosz? Nos, az athéniak is minden bizonnyal ugyanezt kérdezték.

De nem ez volt az egyetlen olyan alkalom, amikor Athén politikusai visszaéltek az osztrakiszmosz intézményével. Az American School of Classical Athens kutatói 1937-ben egy régészeti ásatáson az Akropolisztól északra egy kútban 191 osztrakont találtak,[3] amelyből egy kivételével mind Themisztoklész, a görög-perzsa háborúk idején élt neves politikus nevét viseli.

Mindezzel az a gond, hogy a cserepeken található, egymással nagy hasonlóságot mutató kézírások alapján joggal feltételezhető, hogy szavazatmanipuláció esete áll fent. Az egymáshoz kísértetiesen hasonló cserepek vélhetően ugyanabból a fazekasműhelyből származnak, a kutatók szerint tizennégy szorgos ember keze munkájának köszönhető a rajta szereplő írás.

Themisztoklész nevét tartalmazó osztrakonok – kísérteties a hasonlóság

Mindez a százkilencven cserép a mindeddig fellelt, nagyságrendileg tizenkétezer osztrakon közé tartozik, ennyire szisztematikus, szavazatmanipulációt célzó ókori régészeti lelet egészen páratlan felfedezésnek számít.

Egy további, Plutarkhosztól származó neves anekdota Ariszteidész nevéhez kötődik. Ariszteidész athéni államférfi volt, aki a perzsák elleni marathóni csatában sztratégoszként (katonai vezetőként) vett részt, később arkhón, azaz vezető állami tisztségviselő lett. Leginkább azonban királyi melléknevéről vált ismertté, a nép megbecsülése jeléül ugyanis a hízelgő „Igazságos” nevet adta neki.[4]

„Nagyban írták már az osztrakonokra a polgárok a neveket, mint beszélik, amikor egy írástudatlan és bárdolatlan falusi ember odaadta osztrakonját Ariszteidésznek, akit csak úgy találomra szólított meg, és megkérte, írja fel rá Ariszteidész nevét.

Ő elcsodálkozva kérdezte meg tőle, mit vétett neki Ariszteidész.

– Semmit – felelte -, de unom már, hogy mindenfelé Igazságosnak nevezik.

Ezt hallva, Ariszteidész nem szólt semmit, felírta nevét a cserépdarabra, és visszaadta a falusinak.”[5]

Ezen túlmenően más meghökkentő esetek is történtek. Ugyan a főszabály szerint tíz évre száműzték az embereket, de arra is volt példa, hogy a cserépszavazással elűzöttet idő előtt visszahívták, így történt ez Kimónnal, Miltiádész fiával is. Kimón történetében ugyanis az az érdekes, hogy Athén népe a cserépszavazást követően rövid idő elteltével megbánta a döntését, és ezt észlelve maga Kimón politikai ellenfele, az őt elűző Periklész kezdeményezte a visszahívását. Plutarkhosz szerint annak a lehetősége is fennáll, hogy Periklész mindezt nem a közhangulatnak engedve tette, hanem Kimón nővérének, Elpinikének a közbenjárására.

Plutarkhosz szerint Elpiniké már korábban is igyekezett bajbajutott fivérén segíteni; ugyanis történt, hogy Kimónt hazaárulással vádolták, és Periklész volt az ügyében az egyik kijelölt bíró. Elpiniké tehát felkereste fivére ellenlábasát, és igyekezett meggyőzni, hogy legyen jószívvel Kimón iránt. Periklész az anekdota szerint mosolyogva utasította el Elpiniké kérését: “Idős vagy már, Elpiniké, idős, hogy ilyen ügyben közbenjárhass.”[6]

De később, a tárgyalás során Periklész által előadott beszéd nem volt különösebben támadó, elvileg ő ártott a legkevesebbet, és talán ennek is köszönhető, hogy Kimónt felmentették a hazaárulás vádja alól.

Kimón nevével ellátott osztrakon

Az eddigiek azt az elméletet támasztják alá, hogy

az osztrakiszmosz valóban nem punitív vagy prevenciós célt szolgált,

ugyanis ki hallott olyanról, hogy valaki, aki erőszakos hatalomátvételt fontolgat, azt mindössze tízévnyi vakációra küldik, és mindemellett még a vagyonát is megtarthatja? Abszurdnak hangzik, hogy zsarnokság előkészülete miatt száműzött emberek visszatérhetnek, azonban mégis az esetek nagy részében ez történt, ez alól eddigi ismereteink szerint csak a hazaárulásért is elítélt Themisztoklész és a Szamosz szigetén meggyilkolt Hüperbolosz[7] volt kivétel.

Összevetve a mai magyar szabályozással, hazánkban a tirannoszi ambíciókat akár életfogytiglannal is jutalmazhatja a törvény, ennek tényállását a Btk. 254§ rögzíti az állam elleni bűncselekmények közt:

Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása

„254. § (1) Aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntett miatt öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.”

Tehát leginkább az valószínűsíthető, hogy cserépszavazással nem a zsarnokságra törőket küldték el, hanem egyszerűen egy nagyon civilizált eszközt használtak politikai leszámolásokra. Összevetve ugyanis Hipparkhosznak, Peiszisztratosz fiának, Athén zsarnokának egy fesztiválon való megkéselésével, és más véres politikai leszámolásokkal, az osztrakiszmosz egy igen civilizált eszköznek számít, amely a politikai küzdelem egy sokkal kulturáltabb szintjét jelenti.

És ez az állítás akár a későbbi, Rómában ismert proscriptióval szemben is megállja a helyét: Rómában ugyanis akinek a neve rákerült erre a halállistára, az teljes mértékben jogfosztottá vált, őt bárki büntetlenül megölhette vagy feladhatta, sőt, a befolyásosabb személyek fölkutatására s kivégzésére üldözőket küldtek ki, mint Cicero meggyilkolása esetében is. Ezzel szemben, tízévnyi távollét nem számít olyan nagy veszteségnek, talán még mai szemmel is kíméletesnek mondható.

Irodalomjegyzék

[1] Németh György – Hegyi, W. György 2011. Görög- római történelem. Budapest: Osiris.

[2] Plutarkhosz. Nikiasz. 11. (Máthé Elek ford.).

[3] Broneer, Oscar. “Excavations on the North Slope of the Acropolis, 1937.” Hesperia: The Journal of the American School of Classical Studies at Athens, vol. 7, no. 2, 1938, pp. 161–263.

[4] Plutarkhosz. Ariszteidész. 6. (Máthé Elek ford.).

[5] Plutarkhosz. Ariszteidész. 7. (Máthé Elek ford.).

[6] Plutarkhosz. Periklész. 10. (Máthé Elek ford.).

[7] Thuküdidész. Peloponnészoszi háború. VIII. 73. (Muraközy Gyula ford.).

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.