Rémhírek, nem csak világjárvány idején

A véleménynyilvánítás szabadsága az egyik legszéleskörűbb védelmet élvező alapjogok egyike, mégis vannak olyan esetek, amikor jobb hallgatni. A rémhírek terjedésének megállítására már több módszert is javasoltak, de egyik sem bizonyult elég hatékonynak. Szigorúbb, állami beavatkozásra lenne szükség a köznyugalom megőrzése érdekében?

A tavalyi adatokhoz képest másfélszer több bejelentés érkezik a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) álhírterjesztéssel kapcsolatban. Azokban az esetekben, amikor felmerül a rémhírterjesztés gyanúja, a rendőrségnek továbbítják az adatokat. Milyen hatást gyakorol a Büntető Törvénykönyv (Btk.) módosítása a véleménynyilvánítás szabadságára és miért csak a járvány idején jogellenes a rémhírterjesztés?

Mi az a rémhír?

A kérdés komplexitása miatt fontos a fogalmak pontos ismerete.  a hír önmagában rendkívül összetett jelenség. Legegyszerűbben olyan információk összességeként lehetne jellemezni, amelyek hiteles forrásból származnak, a külvilág eseményeire reflektálnak és a társadalom jelenős részére hatást gyakorolnak. Lényegében a társadalom alakítja ki, hogy mi rendelkezik hírértékkel, tehát csak a társadalommal összefüggésben értelmezhető. Megjelenési formája  rendkívül sokszínű: lehet írott szöveg, kép, reklám vagy akár dal is.

Ez alapján kell meghatározni a rémhír fogalmát is. Ami rendelkezik hírértékkel (akár valós, akár valótlan), de nem gyakorol hatást a befogadóra, az elveszti célját, nem minősül hírnek és rémhírnek sem. A magyar nyelv értelmező szótára így definiálja: valótlan, kitalált, illetve kisebb jelentőségű tényt ijesztővé nagyító és rendszerellenes céllal terjesztett, a köz nyugalmát zavaró, megtévesztő hír, híresztelés.

„A fő különbség a hír és rémhír között a hitelességben és ijesztő, túlzó, nyugtalanító mivoltában keresendő. Ha egy információ valós, ugyanakkor ijesztő, túlzó vagy nyugtalanító, az már objektív tájékoztatásnak, végső soron hírnek minősül.” [18/2000. (VI. 6.) AB határozat].

Ebből kifolyólag a hitelesség minősíti az információt. Ennek megállapítása komoly gondot  okoz  a társadalom jelentős hányadának.

A rémhírterjesztés Btk-ban szereplő meghatározása: valótlan tény vagy elferdített valós tény állítása vagy híresztelése, amely alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére. A törvényi megfogalmazás összhangban áll az ismertetett fogalmakkal, mindkét meghatározásban a valótlanság, a zavarkeltés és a köznyugalom zavarása dominál.

A véleménynyilvánítás megengedett korlátozása

Alaptörvényben biztosított joga mindenkinek, hogy bármilyen témáról kifejtse véleményét attól függetlenül, hogy az milyen tartalmat közvetít.  Ezen megnyilvánulások csak a szükséges mértékben, a lehető legenyhébben korlátozhatók.

A szabad véleménynyilvánításnak kitüntetett szerepe van az alapjogok között. Egyrészt az önkifejezés, önmegvalósítás eszköze, garantálja az egyén jogát arra, hogy kifejezze véleményét.  Másrészt a demokratikus társadalom működésének feltételeként szolgál. Biztosítja a polgárok számára, hogy részt vehessenek a közügyek szabad megvitatásában, lehetővé teszi a gondolatok szabad áramlását, kritikák megfogalmazását. Az Alaptörvény így fogalmaz a IX. cikk (1) bekezdésében: „Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.” Ez a megfogalmazás az alapjog egyéni aspektusát jeleníti meg. A demokratikus társadalom és a közügyek szabad megvitatásának szabályozása  a sajtószabadásággal összefüggésben történik meg  a IX. cikk (2) bekezdésében: „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.”  E két jog szorosan kapcsolódik egymáshoz, egyik sem gyakorolható a másik nélkül, hiányukban nem beszélhetünk valódi demokráciáról.

A véleménynyilvánítás és a sajtószabadság kitüntetett szerepéből az következik, hogy csak igen kevés joggal szemben korlátozható, a korlátozó törvényeket minden esetben megszorítóan kell értelmezni.

A magyar alkotmánybírósági gyakorlat az  alapjog jelentőségét erősítve megfogalmazta a tartalomsemleges védelem elvét, mely alapján: „A szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi. A véleménynyilvánítás szabadságának külső korlátai vannak csak; amíg egy ilyen alkotmányosan meghúzott külső korlátba nem ütközik, maga a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, annak tartalmára tekintet nélkül” [30/1992. (V. 26.) AB határozat]. 

Az Alaptörvény a IX. cikk (4) és (5) bekezdésében az emberi méltóság és a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának megsértését sorolja fel korlátként. Tehát az alaptörvényi szabályozás nem deklarált megszorítást a közrendet és köznyugalmat veszélyeztető, megtévesztő kijelentések tekintetében.

A tartalomsemlegesség elve nem azt jelenti, hogy minden megnyilvánulás alkotmányos védelmet élvez, csupán azt biztosítja, hogy a jogkorlátozásra az Alaptörvényben nevesített korlátok, valamint az alkotmányos értékek védelme alapján kerüljön sor. Konkrét szabályozás az Alaptörvényben a köznyugalom vonatkozásban nem található, az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján azonban alkotmányos értéknek tekinthető. Mindazonáltal, egy alkotmányos érték védelme kevés esetben vezethet egy alapjog korlátozásához. „A mérlegelendő korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha ilyen jogokat csakis mögöttesen véd, s legkisebb, ha csupán valamely elvont érték önmagában a tárgya (pl. köznyugalom).” [30/1992. (V. 26.) AB határozat]. A rémhírterjesztés tekintetében a köznyugalomra hivatkozva a véleménynyilvánítás szabadásága korlátozása igazolható.

A rémhírterjesztés problémája

Ugyanakkor a Btk. jelenlegi szabályozása tekintetében a korlátozás módja és mértéke is vitatható. A rémhírterjesztés csak két esetben – közveszély helyszínén, nagy nyilvánosság előtt, valamint különleges jogrend idején, szintén nagy nyilvánosság előtt – büntetendő [Btk. 337. § (1)-(2) bekezdés].  Egyéb esetekben az állam figyelmen kívül hagyja a rémhírterjesztőket, pedig ezek a tartalmak minden körülmények között képesek riadalmat kelteni az emberekben. Ez fokozottan igaz  olyan helyzetekre, mint a közveszély vagy a különleges jogrend, azonban egyéb esetekben sem szabad megfeledkezni  az álhírek és rémhírek terjedésének sebességéről és az általuk gyakorolt hatásról. Közveszély esetén három évig terjedő börtönbüntetés, míg különleges jogrend idején egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés jár a rémhírterjesztésért.

Az eddig bemutatottak alapján, a véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepére tekintettel, valamint az Alkotmánybíróság tartalomsemleges gyakorlatát figyelembe véve megállapítható, hogy az alapjog igen szűk körben és kismértékben korlátozható.

A rémhírterjesztés tekintetében az állami beavatkozás igazolható azzal, hogy a köznyugalom – mint alkotmányos érték – olyan célt testesít meg, melynek megőrzése az egész társadalom érdekét szolgálja.

A szabadságelvonással fenyegető büntetés elrettentő hatást gyakorolhat, így alkalmas az elérendő cél (a közbiztonság) védelmére, azonban semmiképpen sem  ez  az egyetlen vagy  a legmegfelelőbb eszköz, aminek segítségével szembe lehet szállni a rémhírterjesztéssel, ugyanis az alapjogok és alkotmányos értékek konkurálása esetén mindig a legkevésbé korlátozó, legkisebb sérelmet okozó eszközt kell választani.

Egy hatékony hosszú távú megoldás

Nem vitatható, hogy a rémhírterjesztéssel kapcsolatban fellépésre van szükség, méghozzá nem csak a Btk-ban jelenleg szabályozott esetekben, hanem a jövőre nézve is, az élet minden területén. A kommunikációs tér bővülése  átalakította az emberek informálódási szokásait, így jelentősen emelkedett az ezekhez kapcsolódó visszaélések száma is. Az álhírek, a gyűlöletbeszéd és a rémhírterjesztés nem új jelenségek, azonban az online média olyan felületet biztosít számukra, ami jelentősen megkönnyíti terjedésüket és növeli mennyiségüket.  Emiatt szabályozásuk rendkívül nehézkes. Korlátozásuk évek óta heves viták tárgya, hiszen olyan megoldás lenne ideális, ami  biztosítja az alapjogok gyakorlását, ugyanakkor védelmet nyújt az polgárok számára.

Megfékezése érdekében az Európai Bizottság 2018-ban átfogó konzultációt hirdetett, melynek célja a már kialakított védelmi mechanizmusok hatékonyságának megvizsgálása és döntés további intézkedések bevezetésének szükségességéről. Eredményeként egyrészt egy négy pontból álló hosszútávú akciótervet fogadtak el, mely az emberek tudatosságának növelésére, az úgynevezett médiaműveltségre épül. Emellett a platformok felelősségét emeli ki és buzdítja őket saját önszabályozó mechanizmusuk megalkotására, amely mentén moderálhatják a felkerülő tartalmakat. Az állami beavatkozást az ajánlás igyekszik elkerülni, számukra csupán kiegészítő, segítő szerepet javasol.

A médiaműveltség olyan ismeretek, képességek összessége, amelyek biztosítják az információs környezet értő, tudatos használatát. Ezek elsajátításával lehetővé válik az egyén számára a rémhírek kiszűrésére anélkül, hogy az alapjogok csorbát szenvednének. Ez a megoldás korábban jellemzően a gyermekvédelem és a közoktatás kontextusában jelent meg, de már a 2000-es évek elejétől tetten érhető nemzetközi kezdeményezésekben, ajánlásokban is.  Az állam szempontjából támogató, segítő részvételt feltételez, azon eszközök meghatározását és biztosítását, melyek elősegítik a médiaműveltség fejlesztését.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy nem kellene-e aktívabb szerepet vállalnia az államnak, reagálva a megváltozott médiakörnyezetre, valamint hogy elegendő-e a platformok önszabályozása, egyáltalán érdemes-e szabad kezet adni nekik ilyen kérdésekben. Amíg egy állam hosszú évszázadok során kialakult szabályok szerint működik, amely tiszteletben tartja az emberek alapvető jogait, addig az online média csupán néhány évtizedes múlttal rendelkezik, szabályait jellemzően gazdasági érdekeihez igazítja és a moderálást is ennek fényében végzi.

Ebből kifolyólag  előállhat olyan helyzet, amikor a véleménynyilvánítást jogtalanul korlátozzák a tartalmak törlésével.

Mindazonáltal a szabadságvesztéssel fenyegetés sem  megfelelő megoldás, a szólásszabadság túlzott korlátozása miatt. A nagymértékű, egységes állami beavatkozás veszélye a túlzott korlátozás és az absztrakt szabályozás, ami a különféle platformok egységes  kezelésére törekszik és sok esetben félreértéshez vezethet.

Összefoglalva a rémhírek megfékezése érdekében első lépésként a fogalmak pontos tisztázására lenne szükség. A hír meghatározása is vitatott és a rémhírnek sincs egységes, törvény által deklarált meghatározása, ami segítené az embereket a tájékozódásban. Éppen ezért nehéz megmondani,  mi történik , ha  valaki téves elgondolásból ír, mond vagy mutat olyan riadalmat keltő információt, amit ő igaznak hisz. Hogyan védekezhet egy esetleges eljárás során? Következésképpen a  fogalmak pontos körülhatárolása elengedhetetlen a szabályozás hatékonysága érdekében.

A médiatudatosság növelése hosszú távú megoldás, aminek segítségével az embereknek minden helyzetben sikerül kiszűrnie a rémhíreket, nem csak közveszély vagy különleges jogrend idején. Azonban amíg ezt a képességet nem sajátítja el mindenki, olyan szabályozás kidolgozására van szükség, ami teret enged az alapjogok érvényesülésének és minden esetben óvja a közrendet is, nem csupán az említett körülmények között.