Tényleg elveszi a jogászok kenyerét a technológia?

A jogászok, ha el is tűnnek valaha, nem úgy fognak eltűnni a technológiai fejlődés miatt, mint a gyertyaöntők. 

A jogi technológiák kapcsán csaknem mindig előkerül az a klasszikus kérdés, hogy vajon a technológia kiválthatja-e egyszer teljesen a jogászok munkáját? Persze mint minden, a jövőre vonatkozó kérdésen ezen is el lehet a végtelenségig vitatkozni, de itt csak két érvre, helyesebben azok téves voltára szeretném felhívni a figyelmet. 

A jogászok úgy tűnhetnek el, ahogy a gyertyaöntők, vagy a kerékgyártók eltűntek – veti fel szellemesen a problémát a témakör egyik legnépszerűbb szerzője Richard Susskind brit jogi futurológus „Az ügyvédség vége” című könyvében. Susskind a válaszhoz abból indul ki, hogy világítani és közlekedni ma is kell, csak épp nem gyertyával világítunk már és nem lovaskocsival közlekedünk: a világítás esetében a villanyvilágítás, a közlekedés esetében pedig a robbanómotor feltalálása jelentette azt a technológiai fordulatot, amely a két szakmát eltüntette a föld színéről.  

Susskind jóslata a joggal kapcsolatban elég radikális – különösen a Szakmák jövője című könyvében. Abból indul ki, hogy a jogászok, akárcsak a többi szakma speciális tudás birtokosai, amelyet csak hosszabb idő alatt lehet megszerezni, és egyfajta társadalmi szerződés, alku keretében a társadalom megfizeti ezeket a szakmákat azért, hogy a tudásukat a társadalom többi tagja számára rendelkezésre bocsássák. A számítógép és az internet, illetve a különböző technológiai megoldások (pl. jogi tájékoztató oldalak, automatikus dokumentum-generáló alkalmazások és az online vitarendezés platformjai) a jogi tudást demokratizálják és mindenki számára hozzáférhetővé teszik. A jogászok, elveszítve a tudásközvetítő szerepüket tehát el fognak tűnni a mai formájukban. 

Az érvelés azonban sántít. Induljunk ki abból, hogy valójában Susskind két érvet használ. Az egyik, hogy a szakmák szükségletekhez kötődnek, és a szükséglet fennmarad, de a szakma eltűnhet. A másik, hogy ez az eltűnés köthető egy „sorsfordító” találmányhoz, technikai megoldáshoz. Ahhoz, tehát hogy megmondhassuk, hogy a jogászi szakma eltűnik-e a föld színéről előbb azt a távolabbi funkciót kellene definiálni, amelyet a jogászok a társadalmi munkamegosztásban betöltenek, azt a szükségletet, amelyet kielégítenek. Második lépésben pedig el kéne találnunk azt a „sorsfordító” technológiát, amely majd e funkció betöltését annyira megváltoztatja, hogy az végül a hagyományos értelemben vett jogászi szakma eltűnéséhez vezethet. 

Ami az elsőt illeti Susskind soha nem definiálja a könyvében, hogy mi is lenne a jognak az a végső funkciója, az a végső szükséglet, amely például a gyertyaöntők esetén a világítás, és amelynek a kielégítését a jogászok elősegítik. A több könyvében is emlegetett „romboló technológiákből” lehet mintegy visszafelé következtetni erre. A jogi tájékoztatást az interaktív, és egyre „okosabb” jogi tájékoztató oldalak tudják majd a jogászok helyett elvégezni, az okiratszerkesztést az automatikus dokumentum-összeállítók, (document assembly systems), míg a vitarendezést az online vitarendező rendszerek. Eszerint tehát a jogászok három funkciója a jogi tájékoztatás, az okiratszerkesztés és a vitarendezés. 

Az igazi probléma a gondolatmenettel ott van, hogy mindez lehet a jogászok funkciója, de semmiképpen sem a jogé, pedig a fentebbi példákat alapul véve (gyertyaöntő és kerékgyártó) nem a szakmák, hanem a szakmák által előállított termékek funkciója, és a velük kielégített emberi szükséglet a kérdés (világítás és helyváltoztatás). A „jogi tájékoztatás”, amely az egyik legfontosabb érvének kiindulópontja azonban nem mond semmit magának a jognak a funkciójáról. Ugyanez a probléma az okiratszerkesztéssel is: jogi okiratokat nem önmagukért írogatunk, hanem mert valamilyen célt akarunk velük elérni – és a kérdés éppen az, hogy akkor mi ez a cél. Egyedül az ODR rendszerek utalnak egy távolabbi funkcióra, a vita-, a konfliktusrendezésre, amelyet jelenleg a bíróságok végeznek, – jóllehet több könyvében is visszatérő motívum, hogy nagyon rosszul, lassan és drágán, és ebben van is sok igazság. 

Hogy Susskind miért nem ad világosabb választ erre a kérdésre annak nagyon egyszerű oka van: a jog funkciójának kérdése a jogelmélet egyik legfogósabb problémája, éppen azért, mert a jog egy többfunkciós gépezet. Ha csak a büntetőjogra, az öröklési jogra, vagy mondjuk a pénzügyi fogyasztóvédelemre gondolunk, mindjárt világos mennyire eltérő „szükségletek” köré szerveződnek ezek a jogterületek. Mindez azt eredményezi, hogy a jogász szakma is többfunkciós szakma: egyszerűen nem működik vele kapcsolatban kerékgyártó hasonlat. 

Még ennél is komolyabb azonban az a probléma, amelybe akkor ütközünk, amikor a „sorsfordító” „mindent átalakító” technológiát keressük, amely majd eltünteti a jogász-szakmát a föld színéről.  Ha a jelenlegi legkorszerűbb Legaltech megoldásokat számba vesszük az okosszerződésektől, az intelligens, tömeges dokumentum-átvizsgáló szoftvereken, a blockchain technológián, vagy a mesterséges intelligencián át az online vitarendező rendszerekig, akkor azt látjuk, hogy ezek rész-megoldások rész-területeken, és nagyon messze vannak attól, hogy a jog minden területén földrengést okozzanak. Az intelligens dokumentumszerkesztő sokat segíthet a szerződések szerkesztésekor, de vajmi keveset ér egy tárgyaláson. Az ODR rendszerek a nagy tömegű, kis értékű sablonvitákban sokat segítenek, de egy millárdos jogvitában nem használhatók. A blockchain sokmindenre jó, de a legtöbb hétköznapi tranzakcióhoz túl bonyolult és felesleges. És így tovább. Lehet, hogy valamikor megszületik majd a „mindent leromboló” jogi technológia, de az a valószínűbb, hogy csak egyes területeken lesznek kisebb, vagy nagyobb technológiai áttörések. Magának „A” jognak és a jogászoknak olyan pillanata, mint a gyertyaöntőknek a villanyvilágítás feltalálása aligha fog eljönni. Ez persze nem jelenti azt, hogy bizonyos területekről (pl. ingatlan-adásvételi, vagy társasági szerződések szerkesztése és hitelesítése) nem fognak teljesen kiszorulni. 

A szerző az NKE ITKI Digitális Jogalkalmazás kutatócsoportjának vezetője

A cikk a Digitális jogalkalmazás rovat keretében jelent meg. Az eddigi írásokat itt találod.