E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkíró pályázat keretében született.
Szerző: Gerzsenyi Bianka
Az alábbiakban tárgyalt kérdéskör kevésbé tartozik a jog azon területei közé, ahol a fantázia, s a regényes fordulatok érdekesebbé tehetik a témában való elmélyülést. Kétségtelen előnye viszont, hogy a mindennapi, gyakorlati jogászi munka szükségképpeni része, melynek aktualitása az utóbbi hónapokban reflektorfénybe emelte eme kissé szürkének tartott jogterületet. Miről is van tulajdonképpen szó?
2014. március 15-én hatályba lépett az új Ptk., s ezzel a jogásztársadalom némi keserédes melankóliával vette tudomásul, hogy az elkövetkező néhány évben nemcsak az újdonság varázsa visz színt mindennapjainkba, de meg kell tanulnunk együtt alkalmazni a korábban hatályos Polgári Törvénykönyvet a ma hatályban lévővel, s saját bőrünkön kell megtapasztalnunk, hogyan is alakul ki egy új kódex bírói gyakorlata. Sürgetőbb feladatot állított viszont különösen az ügyvédvilág elé, hogy az újonnan a Polgári Törvénykönyvbe került gazdasági társaságok joga felől naprakész tájékoztatást adjanak türelmetlen ügyfeleiknek. Ez az a terület ugyanis, mely talán legkorábban a viták kereszttüzébe került, lévén rengeteg újdonságot tartalmaz: a korábbi kógens szabályozást felváltó diszpozitivitás, a kft. törzstőkéjének ismételt felemelése csak a kezdete volt annak a lavinának, melyet a forgalom biztonsága, ill. a fokozottabb hitelezővédelem jegyében bevezetett szigorított vezető tisztségviselői felelősségről szóló szabályozás váltott ki.
Ellentmondásos tudományos értekezések, a bírói gyakorlat hiánya, ill. eltérő jogértelmezések viszont olyan bizonytalanságot eredményeztek, melynek feloldása óriási kihívás elé állítja jogtudósainkat. A szóban forgó probléma gyökere a Ptk. következő rendelkezéseiben leledzik: a vezető tisztségviselői felelősséget taglaló 3:24. § , ill. az ezzel szorosan összefüggő, más személy által okozott kártért való felelősséget szabályozó 6: 541. §. Mindenekelőtt szükséges tisztázni, hogy a vezető tisztségviselő Ptk-beli felelőssége két ágra bomlik: társasága felé irányuló kontraktuális felelősség, ill. harmadik személyekkel szembeni, mely eset a Ptk. Hatodik Könyvében – tehát a társasági jogi rendelkezésektől elkülönülve -, deliktuális felelősségként került szabályozásra. Ami a szerződésszegésért okozott károkért való felelősség szabályozását illeti, a Ptk. hangsúlyozza, hogy a vezető tisztségviselő az ügyvezetési tevékenysége során a jogi személynek okozott károkért a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint felel.
A rendelkezés értelmezéséhez első lépésként vizsgáljuk meg, milyen kapcsolat áll fenn tulajdonképpen a társaság, annak tagjai, ill. a vezető tisztségviselő között. Az új kódex nem változtat azon a megoldáson, mely szerint a vezető tisztségviselő a társaság törvényes képviselője, ill. ügyvezetője. Ellátja azokat a társaság irányításával összefüggő feladatokat, melyek nem tartoznak az alapítók, ill. a tagok kizárólagos döntési jogkörébe. A vezető tisztségviselő a társaság munkavállalójaként, avagy megbízási jogviszonyban fejt ki tevékenységét a jogi személy érdekeinek elsődlegessége mellett. A társaság, annak tagjai, ill. a vezető tisztségviselő jogi megítélése tehát mindezek alapján elkülönül, önállóan jelenik meg a társasági jog színterén. Felvetődik a kérdés, hogy az egyébként is önálló jogi entitás, a jogi személy, ill. az attól elkülönülő vezető tisztségviselő felelőssége hogyan kapcsolódik össze. A társaság és ügyvezetője közötti jogviszony mindenképpen szerződéses jellegű, mely a megbízatás elfogadásával jön létre. Ezen kapcsolat a szerződésszegésért való kártérítési felelősség kimentési lehetőségei között kap hangsúlyt. A törvény ugyanis kimondja: a károkozó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.
Első kimentési feltételünk, az ellenőrzési kör az ellátandó ügyvezetési, irányítási feladatokat jelenti. Itt érdemes kitérni arra a kérdésre, milyen tág ezen tevékenységi kör meghatározása. A törvény egyértelműen utal arra, hogy a vezető tisztségviselő feladatai azok a tevékenységek, melyek nem tartoznak a tagok, ill. az alapítók kizárólagos döntési jogosultságának körébe. Nem elvárható tehát a vezető tisztségviselőtől, hogy felelősséggel tartozzon a működés folyamatosságát biztosító kisebb jelentőségű operatív tevékenységekért is. Itt különösen szerephez jut tehát az az egyediesítés, mely a társasági jog rendszerében egyébként is kiemelt, azaz: a nagyobb horderejű vezetői döntések meghatározásánál döntő jelentőségű az adott társaság mérete, pénzügyi helyzete, tevékenységi köreinek természete. Ezen első kimentési lehetőségnél tehát az ügyvezető felelősségéről élesen le kell választani azt a helyzetet, melyre ésszerű körülmények között az ügyvezető irányítása, rálátása nem terjedhet ki, ezért őt felelősségre vonni nem szabad.
A következő két kimentési feltétel egymással szorosan összefüggő kategóriák. Ami a vezető tisztségviselői jogviszonyt illeti, az a megbízatás elfogadásával jön létre, s jellemzően hosszabb időre keletkező, tartós jogviszony. A szerződéskötés időpontja tehát a jogviszony kezdetének, a megbízatás elfogadásának időpontja. Ez a szigorúan a törvény szövegéhez igazodó értelmezés viszont a felelősség túlzottan tág megállapítására, gyakorta méltánytalanságokra vezethet. A vezetői megbízatás elfogadása, s a károkozás időpontja között eltelt idő ugyanis gyakran több éves távlatokban jelenik meg. Adott tehát egyrészt a szerződéses jogviszonynál szükségképpen jelen lévő együttműködési és tájékoztatási kötelezettség, melynek keretében a szerződő felek tudomást szereznek az adott ügyletben rejlő kockázatokról, felmérik saját gazdasági helyzetüket, s ennek fényében döntenek a felelősségükkel terhelt szerződéses jogviszony létrejöttéről.
Másrészt a társaságok a folyamatosan változó, pezsgő gazdasági színtér aktív szereplői, így adott időpontban a jóhiszemű és tisztességes eljárás maradéktalan betartása mellett is lehetetlen előre látni azokat a jövőbeni gazdasági buktatókat, melyekre a vezető tisztségviselő döntéshozatali tevékenysége kihathat. Éppen ezért ésszerűbb megoldás lehet, ha a szerződéskötés időpontjának nem a vezető tisztségviselői jogviszony tényleges létrejöttét, hanem a károkozás elkövetésének időpontját tekintjük. A fentiekben tárgyalt belső kártérítési felelősséget követően a teljesség érdekében meg kell, hogy vizsgáljuk a kifelé irányuló, harmadik személyekkel szemben fennálló, ún. deliktuális felelősséget is.
Már a rendszertani elhelyezésben is feltűnik az újító szándék, hiszen az – a társasági jogtól elkülönülten – , a Ptk. Hatodik Könyvében helyezkedik el. Az új törvény megtartja azt az alapelvi jelentőségű tételt, mely a társaságok elkülönült, önálló jogalanyiságából ered: a vezető tisztségviselő által harmadik személynek okozott károkért főszabály szerint a társaság felel. Az ügyvezető az a személy, kinek tevékenységén keresztül a társaság a külvilágban megjelenik. A forgalom biztonsága ugyanis megköveteli, hogy az elkülönült jogalany, ámde személytelen entitás tevékenysége valamely természetes személy tevékenységén keresztül ténylegesen realizálható, a külvilágban „tapintható” legyen. A gazdasági életben viszont nap mint nap felmerülnek olyan szituációk, melyek a hitelezők érdekeinek védelmében szükségessé teszik, hogy ezen elkülönült felelősségi alakzatok bástyáit áttörve, a társaság és a vezető tisztségviselő elkülönült jogalanyisága kissé összemosódjon. Az ilyen jellegű gyakorlati igény kielégítésére tett kísérletet a bírói gyakorlat, amikor a külföldi jogrendszerekben is ismert felelősségáttörés elvét követve korábban is lehetőséget adott arra, hogy a vezető tisztségviselő is felelősségre tehetővé váljon az általa, tisztségével összefüggésben harmadik személyeknek okozott károkért.
Az így megtalált, kezdetben a piramisjáték elleni küzdelem részeként alkalmazott megoldás méltányosnak, a hitelezővédelmi céloknak megfelelőnek bizonyult, így a jogalkotó beemelte azt az új Pkt-ba. Létezik azonban egy kérdés, mely elhatárolási nehézségeket okozhat: mi az a magatartás, mely még a vezető tisztségviselő tevékenységének körében tisztán a társaságnak tudható be; mi az a szituáció, amikor az ügyvezető a társaság érdekeitől függetlenedve, mintegy magánemberként okoz kárt, végezetül mikor fordulhatnak elő olyan köztes esetek, melyeknél az egyetemlegesség állapítható meg. A kódex szövege utal arra, hogy a vezető tisztségviselő harmadik személyeknek e tisztségével összefüggésben okoz kárt, mely fordulat szándékosságra utal, egyben magában foglalja azt is, hogy ez a magatartás minden esetben a tisztségével való visszaélésként értelmezhető. Ez persze nem is lehetne másként, lévén, hogy a törvény szövege explicite kimondja: a vezető tisztségviselőnek feladatai ellátása körében a társaság érdekeinek figyelembevételével kell eljárnia. Gyakori viszont, hogy az ügyvezető nem tagja a társaságnak, csupán foglalkoztatottja annak. Ez szükségképpen magával hozza, hogy amint a vezető tisztségviselő és a tagok személye elválik, az ügyvezető nem érdekelt abban, hogy a tevékenysége teljes mértékben a társaság érdekeit szolgálja, azon magánhasznát ne próbálja megjeleníteni.
Mint arról korábban szó esett, a tag, az ügyvezető, ill. a jogi személy különálló, önálló vagyonnal és jogalanyisággal rendelkező szereplői a társasági jognak. Az, hogy a tag károkozásáért kizárólag a jogi személy felel, a vezető tisztségviselő károkozása pedig egyetemleges felelősséget von maga után, a kétféle pozíció különbözőségében gyökerezik. Ha a kérdés gyakorlati oldaláról közelítünk, egyértelműen megállapítható, hogy a társaság alapítója gazdálkodó tevékenységét leginkább azért kívánja gazdasági társaság formájában folytatni, mert ezzel saját felelősségét minimalizálhatja. A gazdasági társaságok mibenléte ugyanis abban rejlik, hogy az erőforrás-koncentráció társaságok útján kedvezőbben alakul, mint tisztán piaci eszközökkel. A piac költségei, mint az információ beszerzése, jogi keretek működtetése, vagy az elvárt, de be nem teljesült ígéretek mind-mind megtakaríthatók, ha azok a külső piac helyett a gazdálkodó szervezeten belül állnak rendelkezésre. Előállnak ugyan költségei a gazdasági társaság működtetésének is, mégis, ezek jóval a piaci költségek alatt maradnak, mivel szervezett formában állnak elő. Az alapító tag tehát a külső piac költségeit megtakarítva hozza létre azt az elkülönült vagyonnal, ill. szervezettel működő jogi személyt, melynek jogalanyisága immár független tőle. Ez a mindennapi életben leginkább akkor kerül előtérbe, ha a gazdasági tevékenység hanyatlóban van, esetleg a piaci viszonyok alakulnak kedvezőtlenül, így a társaság csődhelyzetbe kerül. Ilyen esetben a tag, kinek akaratából, tulajdonképpen saját gyarapodása érdekében létrejött a gazdálkodó szervezet, a hitelezők kielégítésénél saját magánvagyonával nem felel.A vállalkozási tevékenységben ugyanis az nem vett részt, ill. mintegy jogi metamorfózison átesve, a társaság saját vagyonának részévé vált. Ami a felelősség kiküszöbölésének elvi indokát jelenti, tulajdonképpen a gyakorlathoz igen közel álló érvrendszert kell, hogy találjunk: a gazdasági társaságok nem a jog kényszerű entitásai.
Azokat a piaci szükséglet, maga a gazdasági élet fellendülése hozta létre, s idővel annak motorjává is vált. Az elkülönült jogalanyiság így elkülönült felelősséget is kellett, hogy jelentsen, hiszen ezen jogi tulajdonság nélkül megfoghatatlan lenne maga a jogi személy jogalanyisága is.
A fenti sorokban fejtegetett okok alapot teremtenek arra, hogy a tag tevékenysége felelősségét, s ezzel együtt magánvagyonát ne veszélyeztesse akkor, amikor a társaság léte kerül veszélybe. Az a megoldás, hogy a vezető tisztségviselő felelősségét taglaló szabályozás ezt az elvi alapot ne ilyen szigorúan kövesse, a következők indokolhatják: az ilyen tisztséget betöltő személyektől egyrészt nagyobb gondosság, kiemelt szakértelem várható el, másrészt az ő személyük – mint ahogyan azt korábban is jeleztem – gyakran nem azonos a társaság tagjainak személyével. Ezen a ponton merülhet fel a kérdés, hogyan is néz ki a mindennapokban a felelősségre vonás folyamata? Az új kódex bár anyagi jogi természetű szabályokban fogja meg a társaságok mibenlétét, a felelősség ezen formájának érvényesítésénél az mégsem választható el az anyagi joghoz egyébként is szorosan hozzátapadó eljárási jogtól. A két terület szimbiózisát hangsúlyozza a kódex miniszteri indokolása is, mely egyértelműen kimondja az ügyvezető helyét a felelősségre vonásban részt vevők sorrendjében. Ahogyan az a társasági jog hagyományaiból is ered, a vezető tisztségviselő legutolsó sorban, tehát a társaság, ill. a mögöttes helytállásra késztetett tag után tartozhat kártérítési felelősséggel a hitelezők irányába. Az ügyvezető ugyanis a hitelezővel szerződéses kapcsolatban nem áll, így – mint ahogyan azt maga a felelősség „szerződésen kívülisége” is – jelzi, azok irányába akkor felel, ha feladatait felróható módon nem látta el a kellő gondossággal. Ennek megállapítására csupán a társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet beállta után kerülhet sor, korábban kizárt.
A vezető tisztségviselői felelősség két ágának rövid áttekintését követően talán tisztább képet kapunk ezen terület bonyolult, rendkívül cizellált szabályozásáról. Az egyfajta tömör útmutatónak szánt írás végén persze felmerülhet az olvasóban a kérdés: mi is volt a jogalkotó szándéka az új Ptk. tárgyalt szeletének megalkotásánál? Az ügyvezetők elrettentése? A hitelezők minél nagyobb fokú védelme, vagy csupán a törvény szigorával próbálta elérni, hogy a vezető tisztségviselők egyfajta „bonus et diligens pater familias”- szerepben végezzék el faladatukat? Véleményem szerint ezen szempontok mindegyike szerepet játszott abban, hogy a felelősség megszigorításával a gazdasági társaság vezetője ne egyszerű munkavállaló, megbízott, esetleg alapító tag legyen, hanem felelős vezető váljék belőle. Még akkor is, ha az újítások következtében az „új” társasági jog gyakorlata – Vékás professzor szavaival élve – pár évig még döcögni fog…
*
Források, felhasznált irodalom:
A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal (Szerkesztő: Vékás Lajos; Complex Kiadó; Budapest, 2013)
BDT 2009. 2169. sz. határozat
BDT 2012. 2782. sz. határozat
Dr. Gál Judit-Pálinkásné Dr. Mika Ágnes: Társasági jogi perek (hvgOrac Kiadó; Budapest, 2007)
Kisfaludi András: Társasági jog (Complex Kiadó; Budapest, 2007)
Ptk. Fordítókulcs Oda-Vissza (Szerkesztő: Gadó Gábor, Németh Anita, Sáriné Simkó Ágnes; HvgOrac Kiadó; Budapest, 2014)
2013. évi V. törvény – Harmadik Könyv
2013. évi V. törvény – Hatodik Könyv
Ptké. 54. § http://www.parlament.hu/
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.
