Vissza a jelenbe? – A Nemzeti Hitvallás és a magyar alkotmánytörténet preambulumai

”A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.”

/József Attila/

Ha a preambulumokról beszélünk, elkerülhetetlen, hogy megemlítsük Platón és Seneca nevét. Platón a Törvények c. művében a preambulum puszta meglétének és a tartalmának egyaránt óriási jelentőséget tulajdonított[1], míg Seneca, a sztoikus filozófus a törvényekhez tartozó előbeszéd szükségtelensége mellett foglalt állást.[2] E két nagyhatású gondolkodó „vitája” napjainkig sem jutott nyugvópontra. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy ötven jelentősebb demokratikus ország alkotmánya közül harminchét rendelkezik, tizenhárom pedig nem rendelkezik preambulummal[3]. Az Európai Unió jelenlegi huszonhat, klasszikus értelemben vett chartális alkotmánnyal rendelkező tagállama közül tizenhat alkotmánya tartalmaz előbeszédet, tízé pedig nem[4].

Hazánkban ez a kérdés viszonylagos állandóságot mutat, hiszen országunk 1946 óta rendelkezik írott alkotmánnyal, az elmúlt hetvenkét évben pedig minden hazai alkotmányban szerepelt preambulum.

Az Alaptörvény Nemzeti Hitvallása egy a hazai és ez európai alkotmánytörténetben egyaránt sajátos előbeszédként jelent meg. Jelen írásomban arra vállalkozom, hogy hazánk korábbi chartális alkotmányainak előbeszédeit elemezve rámutassak, hogy azok milyen mértékben hatottak a hatályos Alaptörvény Nemzeti Hitvallására, illetve hogy közöttük milyen hasonlóságok fedezhetők fel.

A Nagy Arsboni Piackvíz összdíjazása idén több, mint 100 000 forint.

Mi is az a preambulum?

A fogalom meghatározására számtalan szerző tett kísérletet. A kifejezés etimológiáját tekintve a latin ‘preambulare’ szóból származik, melynek jelentése: elöl járni. Egyesek szerint a preambulum nem más, mint captatio benevolentiae, vagyis egyszerű retorikai eszköz, mellyel a jogalkotó a hallgatóság megnyerésére tesz kísérletet[5], illetve az érintettek számára kíván egyfajta útmutatást nyújtani, a jogalkotás fontosságát, időszerűségét, vagy akár a jogalkotói akaratot hangsúlyozva. Mindazonáltal a szakirodalmi álláspontokat lényegre törően összegezve a következő definíciót alkothatjuk. A preambulum  a normaszöveg elején elhelyezkedő, annak – legalábbis formai értelemben biztosan – részét képező, általában emelkedett hangvételű előbeszéd, melynek célja, hogy a norma önmeghatározását erősítse, és történeti-legitimációs kontextusát[6], az alkotmányozás alapjául szolgáló történelmi, politikai és társadalmi körülményekre hivatkozva, tömören bemutassa.

A legtöbb preambulum három alapvető szerkezeti elemből áll[7]. Szó esik arról, hogy mely intézmény az alkotmányozó hatalom birtokosa és ezt a hatalmát honnan származtatja, illetve hogy a konstituáló hatalom mely értékeket tartja a további alkotmányozás szempontjából meghatározónak. Emellett az előbeszéd fontos részét képezi a benne megjelenő történelmi narratíva, amely az alkotmányozó történelemfelfogásán keresztül mutatja be az adott ország legfontosabb történelmi eseményeit, és az alkotmányozás okait.

A következőkben a magyar alkotmányokat erre a három legfontosabb ismérvre tekintettel kísérelem meg értékelni és összehasonlítani.

Az 1946. évi I. törvény preambuluma

A Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvény több szempontból is jelentős dokumentum a magyar alkotmánytörténetben. Ez a törvény honosította meg hazánkban a köztársasági elnök intézményét, és annak ellenére, hogy csupán négy évig volt hatályban, hazánk első valódi és a gyakorlatban is működő chartális alkotmányának[8] nevezhető, hiszen törvényi minőségének ellenére egyértelműen olyan alkotmányjogi kérdésekről rendelkezett, mint a köztársasági államforma[9].

A törvény preambulumát a korszaklezárás és az újrakezdés szelleme hatja át. A monarchikus államformával történő szakítás és a köztársaság kihirdetése mellett a nemzet önrendelkezési jogának visszanyerése egyértelmű elkülönülést jelentett a Horthy-korszaktól. Mindezt még jobban megerősítik az előbeszédben megjelenő – és a történelmi narratíva integráns részét képező – köztársasági kísérletek[10], vagyis „az ónodi gyűlés, az 1849-es debreceni határozat” és az 1848-as, illetve az őszirózsás forradalom emlékének felelevenítése. Az előbeszéd az alkotmányozó hatalom birtokosaként a demokratikus legitimációval rendelkező, „Az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog alapján”  1945. november 4-én megválasztott Nemzetgyűlés-t jelöli meg, „mely a magyar nép nevében és megbízásából megalkotja[…] a magyar köztársaságot”.

Emellett a preambulumban központi szerepet kapnak a köztársaság által legfontosabbnak tartott értékek, vagyis az „állampolgárok természetes és elidegeníthetetlen jogai”, mint például az olyan kiemelkedően fontos alap- és politikai jogok, mint a személyes szabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága, a gyülekezési jog vagy a vallásszabadság. Fontos hangsúlyozni, hogy a törvény országunk történetében elsőként emelte írott alkotmány szövegébe ezeket a jogosultságokat, amelyeket már a preambulum is garanciákkal támasztott alá. Az előbeszéd utolsó bekezdésében található ún. habeas corpus acta[11] pedig kimondta, hogy: „Ezektől a jogoktól egyetlen állampolgár sem fosztható meg törvényes eljárás nélkül”, és hogy ezeket a jogegyenlőség elvét követve „a magyar állam valamennyi polgárának minden irányú megkülönböztetés nélkül, a demokratikus államrend keretein belül, egyformán és egyenlő mértékben biztosítja.” [12]

A hatályos Alaptörvényhez hasonlóan e törvény előbeszédében is kiemelt célként került említésre a „más népekkel való békés együttműködés”. Azonban az 1946. évi I. törvény esetében, az Alaptörvénnyel szemben, ez a kijelentés nem puszta szimbolikus jelentéssel bírt. Hazánkban a második világháborút követően a győztes hatalmak nyomása mellett érzékelhető volt az a politikai törekvés, hogy országunk helyzetét bel- és külpolitikailag egyaránt konszolidálják, aminek az egyik fontos eszköze volt, hogy az ország szakítson a németek befolyásával fémjelzett háborús múltjával, és ezáltal is könnyebben lépjen a nyugati demokratikus fejlődés útjára. A fent említett rendelkezés ezt a célkitűzést volt hivatott alkotmányos szinten is megjeleníteni.

A Magyar Népköztársaság Alkotmányának preambuluma

Az 1949. évi XX. törvény, a többi szocialista ország alkotmányához hasonlóan, gyakorlatilag az 1936-os sztálini alkotmány tükörfordítása volt, ezért kevés eredeti rendelkezést tartalmazott. Mindazonáltal a kevés autentikus rendelkezés egyike az alkotmány sajátos értelemben vett preambuluma volt. A sztálini alkotmány egyáltalán nem rendelkezett önálló, formális értelemben vett előbeszéddel. Ehelyett az olyan, általában az előbeszéd részét képező szimbolikus passzusokat, mint hogy a proletariátus a földesurak és a kapitalista kizsákmányolás megdöntésével tett szert a hatalomra, röviden, de az alkotmányszöveg részeként jelenítette meg.

A népköztársasági alkotmány preambulumának legfontosabb részét az ideológiával átitatott történelmi narratíva képezi, és az előbeszéd további elemei leginkább ebből kiindulva érthetők meg. Az osztályharcos marxista-leninista ideológia, valamint a kapitalizmus- és fasizmusellenesség tagadhatatlan bizonyítéka a preambulum következő részlete, mely szerint: „A nagy Szovjetunió fegyveres ereje felszabadította országunkat a német fasiszták igája alól, szétzúzta a földesurak és nagytőkések népellenes államhatalmát, megnyitotta dolgozó népünk előtt a demokratikus fejlődés útját.”[13]Itt érdemes megemlíteni, hogy a Szovjetunióra mint felszabadító hatalomra való utalás már önmagában következtetni enged a preambulumot követő alkotmányszöveg tartalmi minőségére és arra, hogy az alkotmányozó hatalom az országot a szovjet elvárásoknak eleget téve kívánja kormányozni.

A röviden ismertetett ideológiai túlsúly tükrében pedig már érthetővé válik, hogy az előbeszédben az alkotmányozó hatalom szimbolikus birtokosaként az 1946. évi I. törvénnyel szemben nem az Országgyűlés, hanem a „magyar munkásosztály” és a „dolgozó parasztság” jelenik meg. Az alkotmány előbeszédében konkrét, alkotmányosnak nevezhető értékek nem találhatók, hanem a szöveg kizárólag a szocializmusra és a szocialista alapokra utal. Ennek tartalmát pedig, az alkotmányszöveg fejti ki részletesebben, amely alapján az említett fogalmak magvát a munkásosztály uralma mellett a tervgazdálkodás, a vállaltok államosítása és a hatalom egységének elve képezi.

Továbbá fontos megemlíteni, hogy az 1949. évi népköztársasági alkotmány preambuluma nagyban hasonlít a 1919-es tanácsköztársasági alkotmány[14] előbeszédéhez. Mindkét dokumentum előbeszédében sajátos elképzelés jelenik meg az alkotmány funkcióját illetően, hiszen ezek a dokumentumok az alkotmányra egyfajta, a szocialista fejlődést szolgáló eszközként tekintenek. A tanácsköztársaság alkotmánya már az előbeszédben kijelenti, hogy az alkotmány a „proletariátus diktatúráját” rögzíti, amely majd egy osztályuralom és államhatalom, tehát jogrend nélküli társadalmi állapothoz vezet. Ez jól mutatja, hogy a jogalkotó az alkotmányt csupán egy ideiglenes eszköznek tekintette. Az 1949. évi XX. törvény – visszafogottabban – az alkotmány feladatának a munkásosztály által előidézett társadalmi változások rögzítését és a további fejlődés útjának kijelölését tekinti, vagyis az állami működés rendjét egy, a politikai ideológia által meghatározott, jövőbeli célnak rendeli alá.

A Magyar Köztársaság Alkotmányának preambuluma

Az 1949. évi XX. törvényt az 1972-es alkotmányreform után, az 1988-tól fokozatosan kialakuló politikai pluralizmus[15] és a rendszerváltás következtében 1989-ben újból átfogóan módosították, és így látott napvilágot a Magyar Köztársaság Alkotmánya, mely 1989. október 23-án lépett hatályba.

A rendszerváltozás szellemének megfelelően egy értéksemleges „játékszabály alkotmány”[16] született, amelynek preambuluma is ezt a szellemiséget tükrözte. A preambulum terjedelmét tekintve nagyon rövid, csupán egy összetett mondatból áll, de az előbeszédekre jellemző legalapvetőbb elemek ha csak dióhéjban is, de megtalálhatók benne. A szöveg – az 1946. évi I. törvényhez hasonlóan – az Országgyűlést jelöli meg szuverénként. Ennek jelentőségét feltétlenül ki kell emelni, hiszen annak ellenére, hogy hazánkban egy rendkívüli jelentőségű történelmi és politikai folyamat, a rendszerváltozás zajlott ezidőtájt, az alkotmányt nem az újonnan választott Országgyűlés vagy a Nemzeti Kerekasztal fogadta el, hanem a jogfolytonosságot biztosítva a formális legitimációval rendelkező parlament élt alkotmánymódosító hatalmával.

Annak ellenére, hogy az Alkotmány alapvetően értéksemlegesnek mondható, a preambulumban a parlamenti demokrácia és a hozzá szorosan kapcsolódóan politikai pluralizmus mellett a szociális piacgazdaság fogalma is helyt kap, ami egyértelműen jelzi, hogy az Alkotmány egy modern és a nyugat-európai országok közösségéhez csatlakozni kívánó, piacgazdasággal rendelkező, kapitalista jogállam jogrendszerének alapjait kívánja lefektetni.

Az Alkotmány egyik központi és napjainkban is számtalan vita tárgyát képező eleme volt az ideiglenesség, ami tulajdonképpen a szövegben explicite meg nem jelenő történelmi narratívát is képezte. Az a mondatrész, hogy „a békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés – hazánk új Alkotmányának elfogadásáig – Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg”, egyértelműen mutatja, hogy mi az a politikai szituáció, ami az alkotmányozás alapjául szolgált, ugyanakkor azt is megmagyarázza, hogy ebben a helyzetben miért szükségtelen az eddig említett alkotmányokban megjelenő részletes történelmi narratíva megfogalmazása. Ennek egyrészt az lehet az indoka, hogy az alkotmányozók úgy gondolták, hogy ezt a feladatot a következő, már nem ideiglenes alkotmányt elfogadó hatalomra bízzák. Másrészről a nyugati liberális demokráciákhoz történő csatlakozás jegyében a jogalkotó úgy gondolta, hogy egy ilyen rendkívüli helyzetben elfogadott alkotmányos dokumentum legitimációját csak erősítheti, ha, tekintettel a történelmünk és a múltunk megosztó értékelésére, az alkotmány preambuluma egyáltalán nem jelenít meg semmilyen történelmi narratívát. Ezek alapján pedig elmondható, hogy az Alkotmány preambulumában valójában ez a sajátosság, vagyis a történeti narratíva hiánya jelenti a valóságos értelemben vett történelmi narratívát.

 A Nemzeti Hitvallás és a magyar alkotmánytörténet preambulumai

A 2012. január 1-én hatályba lépett Alaptörvény Nemzeti Hitvallására pillantva szembetűnő, hogy az az eddigi magyar alkotmányok, de a hatályos európai alkotmányok előbeszédeihez képest is egy rendkívül hosszú, harmincöt mondatból álló preambulum. A Nemzeti Hitvallás, saját szavaival élve: „gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez”[17],hiszen amellett, hogy számtalan egyedülálló sajátosságot tartalmaz, a magyar alkotmánytörténet korábbi alkotmányaiból is jelentős mértékben merít.

A Nemzeti Hitvallás, ahogyan azt a neve is mutatja, eltér az eddig megszokott szövegektől. Stílusa és tartalma leginkább az ünnepi deklarációkra és a függetlenségi nyilatkozatokra hasonlít[18], illetve imádságos, fohászszerű jellegének köszönhetően az alkotmányos költészet nyilvánul meg benne[19]. Ezt a függetlenségi nyilatkozatokhoz hasonló jellegét támasztja alá az előbeszédben megjelenő történelmi narratíva, amely rendkívül hosszan és mondhatni összefüggéstelenül, egyéb utalásokkal megszakítva tesz említést az hazai történelem mérföldköveiről. Ezekben az alkotmányozó által kiemelt történeti eseményekben az a közös, hogy azok az államalapítástól a törökök ellen vívott harcon át az 1956-os forradalomig a nemzet függetlenségéhez kapcsolódnak, vagyis az ország autonómiáját és az előző, szocialista rendszertől való elhatárolódást hangsúlyozzák. Ahogyan az 1946. évi I. törvény szakít a Horthy-korszakkal és a királysággal, ugyanúgy teszi ezt a Nemzeti Hitvallás az 1948-től 1989-ig tartó szocialista érával. Ehhez a szakításhoz szorosan kapcsolódik az újrakezdés és a tabula rasa lehetősége, amely az 1946: I. törvényhez hasonlóan a Nemzeti Hitvallásban is érzékelhető, hiszen az utóbbi egészen addig elmegy, hogy még az általa „1949. évi kommunista alkotmánynak” nevezett 1949: XX. tv. érvénytelenségét[20] is kinyilvánítja, és kijelenti: „Hazánk […] állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.[21]

Az Alaptörvény előbeszédében az alkotmányozó hatalommal rendelkező szuverén megjelölése nem egyértelmű. A preambulum első mondata szerint „MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI”, tehát maga a nép jelenik meg alkotmányozó hatalomként, míg az Alaptörvény végén elhelyezkedő, de tartalmilag az előbeszédhez kapcsolódó postambulum szerint az Országgyűlés élt alkotmányozó hatalmával. Ezek alapján tehát elmondható, hogy e téren a Nemzeti Hitvallás a korábbi alkotmányokkal hasonlóságot mutat, hiszen az 1946: I. törvényhez és az Alkotmányhoz hasonlóan az Országgyűlést jelöli meg szuverénként. Másrészt, a népköztársasági alkotmány mintájára, szimbolikusan a népet is próbálja a szűkebb értelemben vett alkotmányozás körébe vonni.

A Nemzeti Hitvallás rendkívül sok, a jogalkotó számára fontos értéket rögzít, ezért kizárólag azokat ismertetem, melyek a korábbi alkotmányokhoz kapcsolhatók. Az 1946. évi I. törvényhez hasonlóan itt is megjelenik az emberi méltóság tisztelete, amelyet már az alkotmányszöveg is komoly garanciákkal övez. Emellett az Alaptörvény előbeszédében is említésre kerül az 1946: I. tv. által megfogalmazott „más népekkel való békés együttműködés” célja, amit a Nemzeti Hitvallás, teljesen szimbolikusan, már az egész világra kiterjeszt. Érdekes lehet, hogy az Alaptörvény preambuluma, az Alkotmány előbeszédétől eltérően, nem nevesíti a jogállamiságot mint az alkotmányozás egyik vezérelvét, hanem azt kizárólag a B) cikk (1) bekezdésében deklarálja.

Továbbá a magyar chartális alkotmányok történetének egyik újdonságát jelenti a preambulumban szereplő, invocatio Dei-nek nevezett[22] többletelem, ahol a jogalkotó, az előbeszéd imádságos jellegét erősítve, Istenhez fordul. A postambulum a német Grundesetz szinte tükörfordításaként pedig a következőket deklarálja: „Mi, […], Isten és ember előtti felelősségünk tudatában,[23] élve alkotmányozó hatalmunkkal, Magyarország első egységes Alaptörvényét a fentiek szerint állapítjuk meg.

Összegzés

Összességében tehát elmondható, hogy a Nemzeti Hitvallás történelmünk írott alkotmányai közül leginkább az 1946. évi I. törvénnyel mutat hasonlóságokat, és alapvetően az Alkotmány preambulumával mutatja a legkevesebb egyezést. Az Alaptörvény preambuluma a történeti narratívát, az évszázados harcokra történő utalást, a benne megjelenő értékek egy részét, a szöveg stílusát és részben az alkotmányozó hatalom letéteményesét tekintve emlékeztet hazánk első chartális alkotmányára. Fontos megemlíteni, hogy a Nemzeti Hitvallás szinte kizárólag az alkotmányozó számára kedves keresztény, konzervatív és nacionalista értékeket tartalmaz, ami a szöveget a benne megjelenő világkép szempontjából rendkívül egysíkúvá és monotonná teszi, amiben kétségtelenül hasonlít a Népköztársaság alkotmányául szolgáló 1949. évi XX. törvényre. Annak ellenére pedig, hogy az Alaptörvény és az Alkotmány előbeszéde aligha mutat valamifajta hasonlóságot, az Alaptörvény az Alkotmány preambulumában megjelölt fundamentális jogállami értékeket az alkotmányszövegben fejti ki, ezért a Nemzeti Hitvallás önnön szavaival élve nem túlzás azt állítani, hogy: „Alaptörvényünk jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövő […] között.” [25]

Jegyzetek

[1] KÖNCZÖL Miklós: Platón a jogi retorikáról. Budapest, 2015, Gondolat Kiadó. 77. o.

[2] Seneca: Letters from a Stoic. pp.332., translated by Richard Mott Gummere (magyarul e cikk szerzőjének fordításában)

[3] ORGAD, Liav: The preamble in constitutional interpretation. https://academic.oup.com/icon/article/8/4/714/667109 (utolsó letöltés ideje: 2018.03.11.)

[4] FEKETE Balázs: Történeti elemek az EU-tagállamok alkotmánypreambulumaiban. In: LAMM Vanda – MAJTÉNYI Balázs – PAP András László (szerk.): Preambulum az alkotmányokban. Budapest, 2011, CompLex Kiadó. 36. o.

[5] ANTAL Attila: A preambulum ornamentikája és közjogi ereje. In: ANTAL Attila – NOVÁK Zoltán – NAGY Richárd (szerk.): Az alkotmány arca. Budapest, 2011, L’Harmattan Kiadó. 21. o.

[6] MOLNÁR Benedek – NÉMETH Márton – TÓTH Péter (szerk.): Mérlegen az Alaptörvény. Budapest, 2013, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. 220. o.

[7] SULYOK Márton – TRÓCSÁNYI LÁSZLÓ: Preambulum. In: Az Alkotmány kommentárja. Budapest, 2009, Századvég Kiadó. 83-109. o.

[8] KUKORELLI István: Alkotmánytan. Budapest, 2007, Osiris Kiadó. 57. o.

[9] MEZEY Barna (szerk.): Magyar alkotmánytörténet. Budapest, 2003, Osiris Kiadó. 302. o.

[10] KUKORELLI István: Tradíció és modernizáció a magyar alkotmányjogban. Budapest, 2006, Századvég. 35. o.

[11] KUKORELLI 2007, i.m. 36. o.

[12] MEZEY Barna (szerk.): A magyar jogtörténet forrásai. Budapest, 2006, Osiris Kiadó. 532-533. o.

[13] MEZEY 2006, i.m. 761. o.

[14] A Magyarországi Szocialista Szövetséges Köztársaság Alkotmányát a normativitás hiányából kifolyólag, az 1946.évi I. törvénnyel szemben, nem lehet valódi chartális alkotmánynak nevezni, azonban az egyszerűség kedvéért ezt is alkotmánynak nevezem.

[15] KUKORELLI 2007, i.m. 59. o.

[16] MOLNÁR-NÉMETH-TÓTH 2013, i.m. 96. o.

[17] Az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásának 21. mondata

[18] KUKORELLI István: Magyarországot saját alkotmánya nélkül kormányozni nem lehet. Budapest, 2014, Méryratio Kiadó. 165.o.

[19] KUKORELLI 2014, i.m. 165.o.

[20] vö.: Alaptörvény Záró és vegyes rendelkezéseinek 2. pontja

[21] Az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásának 21. mondata

[22] JARASS Hans D. und  – PIEROTH Bodo: Kommentar zum Grundgesetz für die Bundesrepublik Deutschland (14. Aufgabe). Berlin, 2016, C.H. Beck. 9. o.

[23] A német Grundgesetz preambuluma a következőt tartalmazza: „Im Bewusstsein seiner Verantwortung vor Gott und den Menschen, […] hat sich das Deutsche Volk kraft seiner verfassungsgebenden Gewalt dieses Grundgesetz gegeben.”

[24] Az Alaptörvény postambuluma

[25] Az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásának 24. mondata

 

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.