A gyakorló jogászok hatékony eszközei lehetnek: az alapjogok és az Alapjogi Charta

Az állam elismeri, tiszteletben tartja és védi az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait. Bár úgy tűnhet, hogy ez a tétel nem befolyásolja és nem segíti a konkrét jogviták eldöntését célul tűző jogászi munkát, valójában számos olyan polgári, közigazgatási, büntető, stb. jogvita létezik, amelyek érdemi kapcsolatban állnak az egyének alapvető jogaival.

Az ilyen jogviták eldöntésében az ennyire absztrakt alapjogi deklarációk is szerepet játszhatnak; a helyes döntés megszületéséhez bizonyos esetekben ezek alkalmazása is szükségessé válhat, a jogászok számára pedig ezek lehetőséget teremtenek arra, hogy egyik vagy másik alapjog érintettsége okán az alapjogi érvelés eszközével segítsék elő a jogviták helyes eldöntését, esetleg egy korábban töretlen, de helytelen gyakorlattól való elmozdulást. Azonban ezek hatékony alkalmazása nem mindig egyértelmű és egyszerű feladat. Azt gondolom, hogy a gyakorló jogászok elsősorban sikeres alapjogi érvelések és alapjogi ügyek megismerésekor inspirálódhatnak, így láthatnak fantáziát abban, hogy az alapvető jogi érvelés igenis érdemi hatással lehet egy-egy ügy kimenetelére, ezért érdemes lehet ennek figyelmet szentelni.

A jogászi alapjogi érvelés alapjogi jogforrásokra támaszkodik, de hogy a rendelkezésre állóak közül melyekre, azt számos tényező befolyásolja, mint például a jogforrás hatálya, kikényszerítési mechanizmusai és a jogvita fóruma. De ilyen tényező az is, hogy egy-egy alapjogi jogforrás és annak alkalmazási gyakorlata mennyire ismert a jogászok számára. Az egyik legkorszerűbb és legbővebb alapjogi katalógust tartalmazó jogforrás, az Európai Unió 2000-ben kihirdetett Alapjogi Chartája Magyarországon ma még ritkán alkalmazott és ritkán hivatkozott jogforrás; a Charta alkalmazási köre és az egyéni jogérvényesítés lehetősége más, Magyarország szempontjából releváns alapjogi jogforrásokkal és alkalmazási gyakorlatukkal összehasonlítva sokkal korlátozottabb.

Az Alapjogi Charta elsősorban az Európai Unió intézményeire és szerveire vonatkozik, és a tagállamokra csak annyiban kötelező, amennyiben azok az uniós jogot hajtják végre.

A közvetlen egyéni jogérvényesítés az Európai Unió Bíróságán csak az uniós intézményekkel és szervekkel szemben lehetséges, míg a tagállamokkal szemben az érintett személyek az uniós jogot – így az Alapjogi Chartát és más uniós alapjogi normákat is – a tagállami bíróságokon keresztül tudják érvényesíteni, amelyek kötelesek az uniós jogot alkalmazni, illetve nem alkalmazhatják az olyan tagállami jogszabályt, amely ellentétes az uniós joggal. Ha pedig a tagállami bíróságoknak kérdéseik merülnek fel az uniós jog értelmezése és érvényessége tekintetében, iránymutatást kérhetnek az Európai Unió Bíróságától. Ily módon lehet az Alapjogi Charta a magyar bíróságok által tárgyalt egyedi, alapjogokat is érintő ügyek eldöntéséhez használt jogforrás. A magyar jogásztársadalom megítélésem szerint nemcsak az alapjogi érvelés, de az Alapjogi Chartának a jogászi munkában való használata terén is inspirációra szorul.

Összegyűjtöttünk ezért néhány, szélesebb körben ismert jogesetet, amelyekben közös, hogy az Alapjogi Charta valamely rendelkezése miatt született meg az a döntés, amelyet a különböző bíróságok végül meghoztak, a Chartát alkalmazták. Ha az ítélethozatalkor nem létezett volna a Charta vagy annak adott rendelkezése, akkor valószínűleg más irányt vett volna az ügy kimenetele, másképp döntött volna a bíróság. Ezek az ügyek annak a bemutatására is kiválóak, hogy európai és tagállami, magas és helyi szintű bíróságokon is felmerülhet a Charta alkalmazásának és az alapjogi érvelésnek az igénye, és hogy nagyon különböző célú eljárásokban is használható az Alapjogi Charta. Az Európai Unió és a tagállamok jogszabályainak értelmezését is befolyásolhatják a rendelkezései, de uniós és tagállami jogszabályoknak a jogrendszerből való kiiktatásának is alapjául szolgálhatnak a Charta egyes cikkei. Mindegyik üggyel kapcsolatban érdemes végiggondolni, hogy a jogrendszerre az ügyben született ítéleten keresztül milyen módon hatottak a Charta rendelkezései, hogy hogyan befolyásolta az alapjogi érvelés az ügy kimenetelét, milyen bíróságon, milyen eljárásban született a döntés, és miért volt egyáltalán releváns az ügyben az Alapjogi Charta.

A) Tagállami jogszabályok chartával való összeegyeztethetetlenségének megállapítása konkrét ügyben
B) Európai Unió jogszabályok chartával konform értelmezése
C) Tagállami jogszabályok chartával konform értelmezése
E) Uniós jogszabály érvénytelenségének megállapítása a chartába ütközés miatt

A) TAGÁLLAMI JOGSZABÁLY CHARTÁVAL ÖSSZE NEM EGYEZTETHETŐ VOLTÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA KONKRÉT ÜGYBEN

2019. július 29-i Alekszij Torubarov kontra Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal ítélet, C‑556/17., ECLI:EU:C:2019:626

Mi történt?

Alekszij Torubarov, politikai nézetei miatt üldözött orosz üzletember, ellenzéki aktivista menedékkérelmét a menekültügyi hatóság harmadszor is elutasította, annak ellenére, hogy az elutasító határozatot a bíróság korábban két alkalommal is megsemmisítette és a hatóságot új eljárásra utasította. A bíróság ugyan minden esetben világos iránymutatást adott arra nézve, hogy a hatóságnak hogyan kell lefolytatnia a megismételt eljárást, ám mivel csak kasszációs jog illette meg, a határozatot nem változtathatta meg. Az eset nem volt egyedi; a magyar jogban nem volt olyan tételes jogi szabály, ami elejét vette volna annak, hogy a megismételt menekültügyi eljárásokban a végtelenségig a kérelmet elutasító hatósági határozat szülessen, amit a bíróság rendre megsemmisít. Torubarov kérelmének harmadik elutasításának bírósági felülvizsgálata során a bíróság az eljárás felfüggesztése mellett az Európai Unió Bíróságához fordult azzal az előzetes kérdéssel, hogy megfelel-e az uniós jognak az a magyar szabályozás, amely szerint a bíróságok nem hozhatnak érdemi döntést a menedékjog odaítélésében.

Hogyan befolyásolta az alapjogi érvelés az ügy kimenetelét?

A bíróság szerint a kérelmek elbírálására vonatkozó szabályok meghatározása terén a tagállamok meglévő mozgástere ellenére a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk a Charta bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jogot garantáló 47. cikkét. A jogorvoslatnak tehát olyannak kell lennie, hogy az megfeleljen a Charta 47. cikkének. A hatékony jogorvoslathoz való jogot pedig csak látszólag biztosítaná valamely tagállam jogrendje, ha megengedné, hogy a jogerős és végrehajtható bírósági határozat valamely fél számára hatástalan maradjon. Ezért ha a menekültügyi hatóság figyelmen kívül hagyva a bíróság döntését – új ténybeli alap nélkül – ugyanolyan határozatot hoz, mint előzőleg, akkor a bíróságnak másodjára magának kell megadnia a menedékjogot, akkor is ha ezt a tagállami jog kizárja. Ilyen esetben mellőznie kell a tagállami jogszabály EU jogával össze nem egyeztethető rendelkezésének alkalmazását.

Milyen eljárásban született a döntés?

Az ítélet a Torubarov kérelmét elutasító hatósági határozatot felülvizsgáló Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés (EUMSZ) 267. cikke alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelme nyomán indult eljárásban született.

Hol született a döntés?

Az ítéletet az Európai Unió Bíróságának Nagytanácsa hozta.

Miért releváns az ügyben az Alapjogi Charta?

A tagállamok, amennyiben az Unió jogát hajtják végre, kötelesek tiszteletben tartani a Chartában foglalt jogokat és betartani az abban foglalt elveket, valamint előmozdítani azok alkalmazását. Az előzetes döntéshozatali eljárásban előterjesztett kérdés pedig olyan irányelv (a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv) egy rendelkezésének értelmezésére irányult, amelyet a magyar jogba átültető jogszabályt a magyar bíróságnak az általa elbírálandó ügyben alkalmaznia kellett.

B) EURÓPAI UNIÓS JOGSZABÁLY CHARTÁVAL KONFORM ÉRTELMEZÉSE

Az OLAF-jelentésének nyilvánossága; 2021. szeptember 1‑i Homoki kontra Európai Bizottság ítélet, T-517/19., ECLI:EU:T:2021:529

Mi történt?

Egy magyar cég, az Elios Zrt. európai uniós források felhasználásával úgy korszerűsítette sok magyarországi település, így többek között Gyál közvilágítását, hogy a települések közterületei gyakorlatilag sötétségbe borultak. Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) az uniós források felhasználásának szabályszerűsége tárgyában vizsgálatot folytatott, de az elkészült jelentést nem hozta nyilvánosságra. Az Eleven Gyál nevű civil csoport nem akarta annyiban hagyni, hogy semmi nem derült ki a városukat is érintő korrupciógyanús ügy részleteiről, ezért jogi úton kényszerítette ki a jelentés nyilvánosságát. Először az OLAF-ot felügyelő Európai Bizottságtól kérte a jelentés kiadását, ez azonban nem járt eredménnyel, ezért beperelte az Európai Bizottságot az Európai Unió Törvényszékén, és elérte, hogy a Törvényszék megsemmisítse azt a határozatot, ami megtagadta a hozzáférést a vizsgálati jelentéshez.

Hogyan befolyásolta az alapjogi érvelés az ügy kimenetelét?

A luxemburgi székhelyű bíróság korábban szinte minden esetben elfogadta az OLAF-jelentések kiadására vonatkozó kérelmek elutasításául szolgáló azon indokot, hogy a nyilvánosságra hozatal veszélyeztetné az OLAF jövőbeli vizsgálatait. Jelen perben azonban a felperes arra hivatkozott, hogy a jelentések megismerhetőségének korlátozása az Alapjogi Chartában is biztosított információszabadság korlátozását valósítja meg, az alapjogokat korlátozó döntéseket pedig megfelelő módon igazolni szükséges; a hozzáférés korlátozása tehát ilyen igazolás nélkül jogsértő. Az EU Törvényszéke az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló 1049/2001/EK rendelete 4. cikkében foglalt, a nyilvános hozzáférés kivételes megtagadásának korlátait értelmezte úgy, hogy az a Chartával konform legyen. Megállapította, hogy az OLAF elvben hivatkozhat arra az általános vélelemre, hogy az általa kezelt dokumentumokhoz való hozzáférés aláásná a vizsgálatai céljának védelmét, ám ennek az általános vélelemnek határokat kell szabni, mivel ellenkező esetben a nyilvánosság hozzáférése a különböző hatóságok gyorsaságától és szorgalmától függően bizonytalan, jövőbeli és esetleg távoli eseménytől függne. Az OLAF nem hivatkozhatna a vizsgálati tevékenység védelmére, ha ezeket a vizsgálatokat már befejezték. Márpedig itt ez volt a helyzet, nemcsak az OLAF eljárása, de az azt követő magyar vizsgálatok is befejeződtek (a nyomozásokat megszüntették), így a vizsgálatok védelmének célja nem igazolhatta többé a kért dokumentumhoz való hozzáférés megtagadását. A Törvényszék ezért megsemmisítette a nyilvános hozzáférést megtagadó döntést.

Milyen eljárásban született a döntés?

Az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés (EUMSZ) 263. cikke alapján egy magánszemély vitatta egy európai uniós jogi aktus (konkrétan egy dokumentumhoz való hozzáférést megtagadó döntés) jogszerűségét, és kérte ennek megsemmisítését.

Hol született a döntés?

Az Európai Unió luxembourgi székhelyű Bíróságának az EUMSZ 263. cikkében említett keresetek tárgyában első fokon hatáskörrel rendelkező Törvényszékén.

Miért releváns az ügyben az Alapjogi Charta?

Az Európai Bizottság, illetve az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), mint az Unió intézményei, szervei és hivatalai, bármely hatáskörük gyakorlása során kötelesek tiszteletben tartani a Chartában foglalt jogokat és betartani az abban foglalt elveket, valamint előmozdítani azok alkalmazását.

C) TAGÁLLAMI JOGSZABÁLY CHARTÁVAL KONFORM ÉRTELMEZÉSE

Bírói álláshelyre kiírt pályázat érvénytelenítése elleni jogorvoslat; a Győri Ítélőtábla Mf.30.054/2020/13. számú ítélete

Mi történt?

Egy bíró a Fővárosi Ítélőtáblán kiírt bírói álláshelyre pályázott, a pályázatát első helyre rangsorolták. Ám az Országos Bírósági Hivatal elnöke nem helyezte át a megpályáztatott álláshelyre, inkább – bármiféle érdemi indoklás nélkül – érvénytelenítette a pályázatot, majd nem sokkal azután újra meghirdette ugyanazt az álláshelyet. A bíró új pályázatot nyújtott be, amit megint csak első helyre rangsoroltak, de az eljárást megint érvénytelenítették, így kezdődhetett a folyamat elölről. A bíró pert indított a releváns bírósági igazgatási szervek ellen. Az ügyben született jogerős ítélet nemcsak az OBH eljárásának jogellenességét állapította meg, de fontos garanciákat is lefektetett a hasonló igazgatási önkénnyel szemben a bírói állások pályáztatása során. (A jogerős ítéletet a OBH elnöke és a Fővárosi Törvényszék felülvizsgálati indítványa nyomán a Kúria megváltoztatta, a bírónak az összes kereseti kérelmét elutasított; a Kúria ítéletét a felperes bíró alkotmányjogi panasszal megtámadta. Az Alkotmánybíróság eljárása folyamatban van, így az ügy érdemben még nem zárult le. Az alábbiakban a Charta alkalmazására épülő alapjogi érvelés módszerének szempontjából leginkább tanulsággal szolgáló jogerős ítéletet mutatjuk be.)

Hogyan befolyásolta az alapjogi érvelés az ügy kimenetelét?

Az ügy egyik alapkérdése az volt, hogy lehet-e bírósághoz fordulni az OBH elnökének bírói álláspályázatot érvénytelenítő döntése ellen annak ellenére, hogy az ilyen döntéssel szembeni jogorvoslat kezdeményezésének jogát az erre vonatkozó törvényi szabályok egyértelműen nem állapítják meg.

Az ítélet szerint a pályázatok érvénytelenítése nem pusztán általános igazgatási kérdés, hanem a pályázók jogos érdekeit érintő egyedi munkáltatói intézkedés, amivel szemben a pályázók számára biztosítani kell a bírósági jogorvoslatot.

Az ítélet az uniós jogra alapozta a bírói állásokra pályázó személyek jogát a pályázat érvénytelenítésével szembeni jogorvoslathoz. Az uniós jog a jogállamiság és a hatékony jogvédelem elveinek érvényre jutását követeli meg minden tagállamban, ennek során pedig az EU Alapjogi Chartájában biztosított jogok, köztük a jogorvoslathoz való jog érvényre juttatására kötelezi a tagállamokat. Az uniós jog elsőbbségénél fogva a magyar bíróságoknak a jelenlegihez hasonló eljárásokban még akkor is biztosítaniuk kellene a jogorvoslathoz való jogot, ha ennek a hazai jogszabályok kifejezetten ellentmondanának. Az érvénytelenítő döntést pedig – erre vonatkozó explicit előírás hiányában is – megfelelően indokolni kell, a pályázók ugyanis csak így tudnak élni a jogorvoslathoz való jogukkal. A bíróság tehát olyan helyzetben, ahol a magyar jog a jogorvoslathoz való jog és érvényesülésének feltételei tekintetében szabályozási hiányosságot tapasztalt, az Alapjogi Charta rendelkezéseiből levezetve állapított meg jogosultságot illetve kötelezettséget, és döntötte el a jogvitát. {Lásd különösen az ítélet [21] bekezdését.}

Milyen eljárásban született a döntés?

Munkáltatói intézkedés jogszabályba ütközése miatt indított munkaügyi per.

Hol született a döntés?

A Győri Ítélőtáblán.

Miért releváns az ügyben az Alapjogi Charta?

Az uniós jog elsőbbségének elve, valamint a nemzeti jogszabályok lehető legteljesebb mértékben az uniós jog követelményeinek megfelelő értelmezésének kötelezettsége, és amennyiben ez nem lehetséges, az uniós jog teljes érvényesülésének biztosítása érdekében a nemzeti jogszabályok uniós joggal ellentétes rendelkezései alkalmazása mellőzésének kötelezettsége, végső soron a jogalanyok uniós jogból eredő jogai hatékony bírói jogvédelmének elve minden tagállam számára előírja, hogy meg kell teremtenie azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken, különösen a Charta 47. cikkének értelmében, hatékony bírói jogvédelem biztosításához szükségesek. (Lásd bővebben az Európai Unió Bíróságának C-585/18., C-624/18. és C-625/18. számú egyesített ügyekben hozott ítélete indokolását, különösen a 168. bekezdését.)

D) TAGÁLLAMI JOGSZABÁLY CHARTÁBA ÜTKÖZŐ VOLTÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA ABSZTRAKT SZINTEN

A civiltörvény miatti kötelezettségszegési eljárás; 2020. június 18-i Európai Bizottság kontra Magyarország ítélet, C‑78/18, ECLI:EU:C:2020:476

Mi történt?

A magyar Országgyűlés a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról címmel törvényt fogadott el, amelyben bizonyos összeghatárt meghaladó mértékű külföldi támogatásban közvetlenül vagy közvetve részesülő civil szervezetek egyes kategóriái tekintetében nyilvántartásba vételi, bejelentési és közzétételi kötelezettségeket írt elő, és az e kötelezettségeknek eleget nem tévő szervezetekkel szemben szankciókat helyezett kilátásba. Az Európai Bizottság úgy ítélte meg, hogy ezzel Magyarország megszegte az EUMSZ 63. cikkéből, valamint a Charta 7., 8. és 12. cikkéből eredő kötelezettségeit, ezért kötelezettségszegési eljárást indított ellene. A Bizottság felszólító levele és indokolással ellátott véleménye eredménytelen volt, ezért az Európai Bíróságtól kérte annak megállapítását, hogy Magyarország megszegte a szerződésekből és az Alapjogi Chartából eredő kötelezettségeit.

Hogyan befolyásolta az alapjogi érvelés az ügy kimenetelét?

A per – többek között – a Chartában biztosított alapvető jogok, így közelebbről az egyesülési szabadság, a magán‑ és családi élet, otthon és kapcsolattartás tiszteletben tartásához való jog, a személyes adatok védelméhez való jog absztrakt érvényesítéséről szólt. Az érintett jogok tartalmát illetően a Bíróság – korábbi döntéseire hivatkozva – megállapította, hogy azok az Európai Emberi Jogi Egyezményben biztosított jogoknak felelnek meg, következésképpen azonos tartalmat és terjedelmet kell nekik tulajdonítani. Mindhárom esetben megállapította, hogy a magyar törvény e jogokat korlátozta. A Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlására vonatkozó bármely korlátozás pedig akkor megengedhető, ha megfelelően igazolt a korlátozás, a korlátozásnak konkrétan – a Charta 52. cikkének (1) bekezdésének megfelelően – törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával kell történnie, az arányosság elvére figyelemmel, csak akkor és annyiban, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja. A bíróság pedig megállapította, hogy a jogkorlátozások Magyarország által felhozott, az Unió által elismert általános érdekű célkitűzések egyikével sem igazolhatók. Ebből következően a törvény elfogadásával Magyarország megsértette a Charta 7., 8. és 12. cikkéből eredő kötelezettségeit.

Milyen eljárásban született a döntés?

Az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés (EUMSZ) 258. cikke alapján az Európai Bizottság kérte az Európai Unió Bíróságától annak megállapítását, hogy Magyarország nem teljesítette a Szerződésekből eredő valamely kötelezettségét.

Hol született a döntés?

Az ítéletet az Európai Unió Bíróságának Nagytanácsa hozta.

Miért releváns az ügyben az Alapjogi Charta?

Jelen ügyben Magyarország arra hivatkozott, hogy a kérdéses törvény által bevezetett kötelezettségeket közérdeken alapuló nyomós indok, valamint az EUMSZ 65. cikkben említett okok is igazolják. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következően pedig, amennyiben egy tagállam arra hivatkozik, hogy az EUMSZ által biztosított alapvető szabadságot korlátozó, általa kibocsátott intézkedést e szerződés vagy az uniós jog által elismert, közérdeken alapuló nyomós indok igazolja, az ilyen intézkedést úgy kell tekinteni, mint amely uniós jogot hajt végre, és így összhangban kell állnia a Chartában biztosított alapjogokkal.

E) UNIÓS JOGSZABÁLY ÉRVÉNYTELENSÉGÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSA A CHARTÁBA ÜTKÖZÉS MIATT

Az adatmegőrzési irányelv érvénytelensége; 2014. április 8-i Digital Rights Ireland Ltd kontra Minister for Communications, Marine and Natural Resources és társai és Kärntner Landesregierung és társai ügyében született ítélet, C‑293/12. és C‑594/12., ECLI:EU:C:2014:238

Mi történt?

2006-ban az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa elfogadta a távközlési metaadatok súlyos bűncselekmények elleni fellépés érdekében való tárolását kötelezővé tevő, illetve a tagállamok eltérő szabályait harmonizáló 2006/24/EK irányelvet. Ez az irányelv egységesen előírta, hogy a távközlési (telefon- és internet-) szolgáltatók az úgynevezett telekommunikációs forgalmi (vagy más néven meta-) adatok közül (amelyek nem a kommunikáció tartalmát, hanem az idejét, időtartamát, a hívó feleket, a megtekintett oldalakat, a földrajzi helyzetet, a személyek közötti kommunikáció gyakoriságát, és ehhez hasonló adatokat jelent) melyeket mennyi ideig kötelesek megőrizni.

Az irányelv szabályait a nemzeti jogrendszerekbe átültető jogszabályok jogellenességének megállapítása érdekében írországban és Ausztriában is eljárások indultak.

Ezekben mobiltelefon- és internetfelhasználók vonták kétségbe az adatmegőrzést kötelezővé tevő nemzeti jogszabályok érvényességét és kérték ezek megsemmisítését. Azzal érveltek, hogy az irányelv alapján megalkotott nemzeti jogszabályok az alapvető emberi jogokat sértő tömeges megfigyelést tesznek kötelezővé. Mind az ír legfelsőbb bíróság, mind pedig az osztrák alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az irányelvet átültető nemzeti jogszabályok érvényességét mindaddig nem értékelhetik, amíg magának az irányelvnek az érvényességéről nem születik előzetes döntés. Ezért mindkét bíróság továbbította kérdéseit az Európai Bírósághoz, ahol az ügyeket egyesítették. Az Európai Bíróság pedig megállapította, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának 7. és 8. cikke alapján érvénytelen az az európai uniós irányelv, amely előírja az internetszolgáltatók számára, hogy a bűncselekmények megelőzésének és üldözésének megkönnyítése érdekében tárolják a forgalmi adatokat.

Hogyan befolyásolta az alapjogi érvelés az ügy kimenetelét?

Az ítéletben az Európai Bíróság kimondta, hogy az uniós jogalkotók az alapvető jogokba való beavatkozás mértékének meghatározását csak korlátok között tehetik meg, és ilyenkor a bírói testület megvizsgálhatja a jogalkotók alapvető jogokat érintő döntéseit, értékelheti, hogy azok összeegyeztethetőek-e az alapvető jogok védelmével. Az Európai Bíróság az irányelvet a Charta 7. és 8. cikkével vetette össze, majd ennek eredményeképpen az irányelvet érvénytelennek nyilvánította. Az Európai Bíróság szerint az irányelv szabályai megsértették a 7. cikk szerinti magánélet tiszteletben tartásához való jogot és a 8. cikk szerinti személyes adatok védelméhez való jogot. A Charta 52. cikkének (1) bekezdése szerint az ilyen jogok korlátozása csak akkor igazolható, ha azt törvény írja elő, és ha a korlátozás tiszteletben tartja a Charta által védett jogok lényeges tartalmát, és arányos az elérni kívánt legitim céllal. Bár az Európai Bíróság úgy ítélte meg, hogy a súlyos bűncselekmények elleni küzdelem, mint az irányelv célja legitim jogkorlátozási cél, az nem felelt meg az arányossági követelménynek. Konkrétabban, az Európai Bíróság megállapította, hogy az irányelv végrehajtása potenciálisan nagymértékű beavatkozást jelent az EU teljes lakosságának alapvető jogaiba, hat és huszonnégy hónap közé eső, de ennél pontosabban előre meg nem határozott ideig. Az irányelvnek pontosabb garanciális előírásokat kellett volna tartalmaznia az adatmegőrzés feltételei, valamint az szolgáltatók és az adatokhoz hozzáférő hatóságok kötelezettségei tekintetében. A (távközlési adatok tárolását, kezelését és az azokhoz való hozzáférést részletező) megfelelő garanciák hiánya miatt az Európai Bíróság úgy ítélte meg, hogy az irányelv összeegyeztethetetlen a Chartával.

Milyen eljárásban született a döntés?

Az ír High Court és az osztrák Verfassungsgerichtshof az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés (EUMSZ) EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmeikben azt kérték az Európai Unió Bíróságától, hogy irányelv összeegyeztethető-e az Európai Unió Alapjogi Chartájával.

Hol született a döntés?

Az ítéletet az Európai Unió Bíróságának Nagytanácsa hozta.

Miért releváns az ügyben az Alapjogi Charta?

Az Európai Unió Bíróságának az ügyben született döntése nagyban hasonlít az alkotmánybíróságok azon döntéseire, amelyekben (egy egyedi ügy apropóján) valamely alapvető joggal össze nem egyeztethető jogszabály érvénytelenségéről (megsemmisítéséről) döntenek, csak ebben az esetben az EU Bírósága egy európai uniós jogszabály alapjogokat sértő voltát állapította meg.

A döntésben az fejeződik ki, hogy az alapvető jogokat garantáló jogszabály, az Alapjogi Charta a normahierarchiában megelőzi az uniós jogalkotók által alkotott jogot, azzal szemben feltétlen érvényesülésre tarthat igényt.

Hasonlóan ahhoz, hogy a nemzeti jogalkotók sem hozhatnak az alapvető jogokkal össze nem egyeztethető törvényeket, úgy az Európai Parlament és a Tanács (valamint értelemszerűen a Bizottság) sem; ha mégis így tesznek, akkor, ahogy a nemzeti alkotmánybíróságok (illetve ezek megfelelői), úgy az Európai Unió Bírósága is kiiktatja az alapjogsértő jogszabályt a jogrendszerből. A Bíróság az ügyben tartalmilag is az alapjogvédő alkotmánybíróságok módszertanának megfelelően járt el: először megállapította, hogy az irányelv rendelkezéseinek alkalmazása beavatkozást jelent a Charta által biztosított jogok érvényesülésébe, majd megállapította azt is, hogy bár ez legitimként elfogadható célból történt, az alapjogok érvényesülésébe való beavatkozás (korlátozás) jogszerűségének tesztjén (az úgynevezett arányossági teszten) elbukott, mert a korlátozás céljával annak mértéke (megfelelő garanciák hiánya következtében) nem állt arányban.

A cikk az Európai Unió támogatásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

A cikket Szabó Mátél Dániel, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakmai igazgatója írta.