Az Alkotmánybíróság 2/2016. (II. 8.) számú határozatában (továbbiakban „Abh.”) megsemmisítette a 3/2013. KMJE számú közigazgatási-munkaügyi jogegységi határozatot (továbbiakban „KMJE”). Az Abh. valóban „nagy horderejű” döntés, amely elvi jelentősége folytán is megérdemli, hogy a szakmai (ezen belül jogtudományi) diskurzus fősodrába kerüljön. Az MTA TK Jogtudományi Intézet blogjának írása.
A büntetőjogászok számára az Abh. azért képez érdekes olvasmányt, mert abban (elsősorban pedig a kapcsolódó párhuzamos indokolásokban és különvéleményekben) fontos szerepet játszik az a kérdés, hogy a büntetőjogi tényállások kereteit kitöltő normákkal[1] kapcsolatos jogegységi határozatok mennyiben alkalmazhatók a büntetőbíróságok által.
Az Alkotmánybíróság számára úgy tűnik magától értetődő volt, hogy amennyiben egy adójogi tárgyú jogegységi határozat a büntetőtörvény kereteit kitöltő normát értelmezi, akkor az alkalmazható büntető ügyekben is. A testület a jogegységi határozatot ugyan alapvetően az összes jogára vonatkozó alaptörvényi rendelkezések [C) cikk (1) bek., illetve B) cikk (1) bek.] alapján semmisítette meg,[2] de a megsemmisítés hatálya kapcsán (kiegészítésképpen) hivatkozik a nullum crimen sine lege elv sérelmére.[3] Ez viszont impliciten annak megállapítását jeleneti, hogy a KMJE a büntetőjogban is alkalmazható, ellenkező esetben egy büntetőjogi vonatkozású garancia sérelme nem merülhetne fel.
Ezzel szemben Lenkovics Barnabás alkotmánybíró különvéleménye szerint „a közigazgatási (speciálisan adójogi) tárgykörben meghozott KJE a büntetőeljárásokban – szemben a határozat indokolásában foglaltakkal – eleve nem alkalmazható és nem is alkalmazandó”.[4]
Ezen utóbbi álláspont nem fogadható el. Egy másik ügyben éppen az Alkotmánybíróság egyik tanácsa mondta ki, hogy kerettényállás esetén „szükségszerű, hogy a bíróság nemcsak a büntetőjogi szabályt, hanem a törvényi tényállást kitöltő más jogszabályt is értelmezi a konkrét tényállás tükrében”.[5] Márpedig törvényi tényállást kitöltő más jogszabály (esetünkben az adótörvény) értelmezése tekintetében KMJE „a bíróságokra kötelező”.[6] Ezen semmit sem változtat az, hogy az adójogi jogszabály nem önmagában, hanem egy büntetőtörvény kereteit kitöltő normaként érvényesül. A jogegységi határozat és az abban értelmezett jogszabály közötti „köldökzsinór” ugyanis akkor is fennmarad, ha az utóbbi közvetetten büntetőjogi felelősséget alapoz meg.
Czine Ágnes szerint KMJE „alkalmazása elsődlegesen közigazgatási ügyszakban merül fel”.[7]Adóigazgatási eljárásból valóban sokkal több van, mint adóval kapcsolatos büntető ügyből,[8] így e megállapítás empirikusan nem cáfolható. Így viszont nem kizárt, hanem csak kivételes eset lesz a büntetőjogon kívüli normát értelmező jogegységi határozatok büntető ügyszakban való alkalmazása. Ezt igazolják különvélemény azon megállapításai is, amelyek alapján, ha a KMJE nem lenne az elkövetőre súlyosabb normaként visszaható hatályú, akkor lenne lehetőség annak büntető ügyekben való alkalmazására.[9]
Czine Ágnes különvéleményében is megjelentek azonban olyan évek, amelyek alapján a jogegységi határozatok hatóköre eleve egyes jogágakra korlátozódik. Így szerinte „a Kúria jogegységi tanácsa alappal indulhatott ki abból, hogy a jogegységi határozatban értelmezett norma büntetőjogi relevanciával nem bír”.[10] Hivatkozik arra is, hogy „a jogegységi tanács összetételét nem a Bszi. 34. § (2) bekezdése alapján kellett megállapítani, hanem elegendő volt, hogy csak közigazgatási ügyszakba beosztott bírák vettek abban részt”.[11]
Az azonban, hogy a jogegységi határozat meghozatalában ténylegesen milyen tanács működött közre (vagy a Bszi. helyes értelmezése alapján milyen tanácsnak kellett volna eljárnia), egyáltalán nem releváns a jogegységi határozat kötelező erejének hatókörét illetően. Az Alaptörvény alapján ugyanis „a Kúria […] a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz”.[12] Ezzel ellentétes érvelésre csak az adna alapot, ha az Alaptörvény úgy rendelkezne, hogy a Kúria olyan szakágú jogegységi tanácsa által hozott jogegységi határozata kötelező az eljáró tanácsra, amely ítélkezési tevékenységének megfelel.
Czine Ágnes utal arra is, hogy „számos olyan, kifejezetten a büntető szakág területét érintő jogegységi határozat létezik, amely a jogági különbségekre tekintettel, tartalmánál fogva, nem alkalmazható a közigazgatási vagy a polgári eljárásokban, így például az élet és testi épség büntetőjogi védelméről szóló 3/2013. Büntető jogegységi határozat”.[13] Ez a megállapítás az utóbbi büntető jogegységi határozat vonatkozásában helytálló, de ennek magyarázata pusztán az, hogy az abban értelmezett rendelkezések (pl. emberölés) alkalmazására kizárólag büntető ügyekben kerül sor. Más büntető jogszabályt értelmező jogegységi határozat alkalmazására azonban kivételesen (jogági különbségektől függetlenül, de éppen az iránymutatás „tartalmánál fogva”) polgári eljárásban is sor kerülhet. Így pl. a kártérítési igények elévülési idejét a Ptk. bizonyos esetekben a büntethetőség elévülésére hivatkozással határozza meg,[14] ilyenkor viszont ezt az utóbbi időtartamot a polgári bíróságnak is az 1/2005 BJE határozat alapján kell megállapítania.[15]
A jogegységi határozat ügyszakok (vagy jogágak) szerinti besorolása nem érinti az abban szereplő értelmezés alkalmazási körét. A jogegységi határozat mindkét vonatkozásban az abban értelmezett jogi norma sorsát osztja. Így a KMJE az abban értelmezett norma alapján a) a közigazgatási-munkaügyi ügyszakba (jogágilag az adójogba) tartozik, de ettől függetlenül (az adótörvényhez hasonlóan) alkalmazható a büntetőbíróság által is. Abszurd lenne ugyanis az adótörvény tekintetében elfogadni a büntetőjogi alkalmazás lehetőségét, de ezzel ellentétes következtetésre jutni az azt értelmező jogegységi határozat tekintetében.
Ettől függetlenül természetesen az elképzelhető, hogy az adójogi norma bizonyos értelmezése (akár az azt előíró jogegységi határozat) a büntetőjog alkalmazása esetén nem irányadó. Ez azonban nem a jogegységi határozat ügyszakától (jogági besorolásából), hanem a büntetőtörvény speciális rendelkezéséből, illetve az arra vonatkozó alkotmányos garanciákból eredhet.[16]
A jogegységi határozatok ügyszakok vagy jogágak szerinti besorolása nem érinti tehát azt, hogy az ilyen instrumentumok – természetesen az abban értelmezett jogszabály alkalmazása esetén – minden bíróságot köteleznek. A büntetőbíróságokat nem kizárólag a büntetőjogi normához kapcsolódó jogegységi határozatok kötelezik, hanem azok is, amelyek a büntetőtörvény kereteit kitöltő normát értelmeznek. Így viszont (illetve éppen ezért) a büntetőjogon kívüli normát értelmező jogegységi határozatok vonatkozásában is felmerülhet a kizárólag a büntetőjogra vonatkozó alaptörvényi garanciák sérelme.
Jegyzetek [1] A kerettényállásokról összefoglalóan Hollán Miklós: „A büntetőjogi kerettényállások” In: Tendenciák és alapvetések a bűnügyi tudományok köréből (szerk. Ruzsonyi Péter). NKE-RTK, Budapest, 2014. 185-197. o. [2] 2/2016. (II. 8.) AB határozat, Indokolás [18]. [3] Czine Ágnes különvéleménye a 2/2016. (II. 8.) AB határozathoz, Indokolás [51]. [4] Lenkovics Barnabás különvéleménye a 2/2016 (II. 8.) AB határozathoz, Indokolás [104]. [5] 3037/2014. (III. 13.) AB határozat, Indokolás [23]. [6] Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdés. [7] Czine Ágnes különvéleménye a 2/2016. (II. 8.) AB határozathoz, Indokolás [101]. [8] Így pl. a NAV 2014-ben 34 811 adóellenőrzést végzett, míg 10048 bűncselekmény miatt 5917 nyomozást indítottak. NAV évkönyv 2014. NAV, Budapest, 2014. 32. 34.52., 53. o. [9] Vö. „A KJE – mint keretdiszpozíciót kitöltő norma – büntető ügyszakban történő alkalmazására az 1/1999. BJE-ben foglaltak szerint lenne lehetőség, amely azonban a KJE visszaható hatályát kizárja. Emellett, a büntetőjogi felelősségre kiható és súlyosabb büntetést eredményező új norma visszamenőleges alkalmazhatóságát a büntetőjogi legalitás fentiekben bemutatott alkotmányos elvei (nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege) is kizárják” {Czine Ágnes különvéleménye a 2/2016. (II. 8.) AB határozathoz, Indokolás [101]}. [10] Czine Ágnes különvéleménye a 2/2016. (II. 8.) AB határozathoz, Indokolás [99]. [11] Czine Ágnes különvéleménye a 2/2016. (II. 8.) AB határozathoz, Indokolás [100]. [12] Alaptörvény 25. cikk (3) bek. [13] Czine Ágnes különvéleménye a 2/2016. (II. 8.) AB határozathoz, Indokolás [100]. [14] Így „bűncselekménnyel okozott kár esetén […] a követelés öt éven túl sem évül el mindaddig, amíg a bűncselekmény büntethetősége el nem évül”. 1959. évi Ptk. 360. § (4) bekezdés második mondat, illetve Ptk. 6:533. § (1) bek. [15] A 1/2005. számú büntető jogegységi határozat iránymutatásának egyes elemeit a Btk. 28. § (1) bekezdése kodifikálta. Ez azonban a fenti érvelésen nem változtat, hiszen a 2013. július 1. előtt elkövetett cselekmények esetén az elévülés félbeszakadására – a 2013. július 1. előtti elbírálás esetén mindig, az ezt követő elbírálás esetén pedig főszabály szerint – az 1978. évi Btk. 35. § (1) bekezdését kell alkalmazni, amit viszont a 1/2005. számú büntető jogegységi határozat alapján kell értelmezni. [16] Czine Ágnes különvéleménye a 2/2016. (II. 8.) AB határozathoz, Indokolás [101]. Vö. 10. lj. (Készült a szerző 2014-2017 közötti időszakra elnyert Bolyai Ösztöndíja keretében.)
 |
| A cikk a Jogtudományi Intézet blogoldalán jelent meg. |
| Az írás a szerzők véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként. |
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.
