Nem mindig tilos tüzet kiáltani egy zsúfolt színházteremben

A szólás- és véleményszabadság korlátozhatóságának, Magyarországon is jólismert „jogi közmondása” szerint az Egyesült Államok joga nem biztosít védelmet annak, aki egy zsúfolt színházteremben hamisan kiáltja el magát, hogy tűz ütött ki.  Ezen álláspont Oliver Wendell Holmes, egykori amerikai legfelsőbb bíró 1919-ben, a Schenck vs. United States ügy során elhangzott kijelentésén alapszik. Kétségtelen, hogy Holmes bíró szavai a színházban történő tüzet kiáltásról szerepelnek a Schenk-ügy ítéletének szövegében. Ennek ellenére teljes félreértés azt állítani, hogy a jog semmilyen körülmények között nem biztosít védelmet a színházteremben tüzet kiáltók számára. Mindez nemcsak az Egyesült Államokban igaz, hanem Magyarországon is.

A gyakran emlegetett amerikai színházterem

Az alapvető jogok volt biztosa, Székely László, egyik munkája szerint „az USA Legfelsőbb Bírósága (…) egy 1919-ben hozott ítéletében Oliver Wendell Holmes bíró kifejtette, hogy ha valaki egy zsúfolásig telt színház nézőtéren kiált „Tűz!”-et minden reális ok nélkül, akkor az így előidézett pánik olyan jelentős hátrányt fog okozni a környezetében, hogy egy ilyen közléstől meg kell tagadni a szólásszabadság általi védelmet, a szót jogszerűen belé kell fojtani.”[1]

Székelyhez hasonlóan értelmezi Holmes szavait Koltay András is, aki ismerteti, hogy az Egyesült Államokban „a szólásszabadság nem védi azt, aki tüzet kiált egy zsúfolt színházteremben – feltéve, hogy nem ég az épület.”[2] Szintén ezen az állásponton van Halmai Gábor, aki szerint „az, aki egy nézőkkel zsúfolásig megtöltött színházteremben ok nélkül „Tűz!”-et kiabál, és ezzel pánikot idéz elő, nem élvezi az 1. kiegészítés által garantált szólásszabadság védelmét.[3]

A Társáság a Szabadságjogokért (TASZ) is arról tájékoztat, hogy aki egy zsúfolásig megtöltött teremben tüzet kiált, nem élvezi a szólásszabadság védelmét az amerikai jog szerint.[4] A koronavírus járvánnyal és az azzal kapcsolatos álhírek terjesztésével összefüggésben pedig Sárosi Péter emberi jogi aktivista fejti ki, hogy ha valaki „egy emberekkel zsúfolásig telt színházteremben, (…) lekapcsolt világítás mellett” kiáltja el magát, hogy tűz van és „emiatt egy tucat embert agyontaposnak a menekülő tömegek, akkor bizony igenis van ésszerű és jogszerű indok arra, hogy korlátozzuk a szabad szólásban.”[5]

Természetesen hazájában, az Egyesült Államokban is gyakori téma Holmes példázata. Van aki szerint, az amerikai alkotmányjogi párbeszédek egyik legkitartóbban hivatkozott analógiájáról beszélhetünk.[6] Joe Biden amerikai elnök 2021 áprilisában, a Kongresszushoz intézett beszédében állította, hogy az amerikai alkotmány szerinti egyetlen alapjog sem abszolút érvényű, hiszen egy zsúfolt színházban nem lehet tüzet kiáltani.[7] Amikor pedig Donald Trump a 2020-as választásokkal kapcsolatos beszédében úgy fogalmazott, hogy „ha nem harcoltok kőkeményen, a haza elveszik,”[8] a Capitolium ezt követően bekövetkezett ostromát látva többen úgy gondolták, hogy Trump szavainak nem jár jogszabályi védelem, hiszen Trump felelőtlenül „kiáltott tüzet.”[9]

Az argumentum ad nauseam elve szerint egy érv kitartó ismétlése növeli annak meggyőző erejét, megalapozottságtól függetlenül. Mindez magyarázatot jelenthet arra miért kezelik olyan sokan tényként, hogy Holmes szóképe valódi jogforrásnak minősül, anélkül, hogy erről maguk is meggyőződének. Azonban amint megvizsgáljuk pontosan mit mondott Holmes, milyen körülmények között hangzottak el a szavai és milyen szerepet töltenek be az amerikai jogrendszerben, világossá válik, hogy a színházban tüzet kiáltás abszolút tilalma csak puszta kitaláción alapuló „jogi legenda.” A vizsgálat előtt azonban szükséges néhány, angolszász jogrendszerekkel kapcsolatos alapfogalom rövid bemutatása.

A precedens működéséről röviden

Az Egyesült Államok joga a common law avagy angolszász jogrendszerekre jellemző elvek szerint működik, mely jogrendszerekben a bíró kiemelt szerepet tölt be a jog alakításában. Ugyan a bíró nem alkotja a jogot, de ő ismeri fel az adott ügy kapcsán a jog alapján követendő szabályt.[10] A bíró által már felismert szabályt a stare decisis elve szerint precedensként kell kezelni és tiszteletben kell tartani: a korábbi ügyben hozott bírói döntés köti a későbbi ügyben döntést hozó bírót, amennyiben az ügyek tényállásai kellően hasonlók.[11]

Az amerikai bíróság egy konkrét ügyben hozott ítélete tehát egyrészt köti a feleket, akik között a jogvita felmerült. Ezen felül azonban az ítélet meghozatala során a bíró által felismert és az ítéletbe foglalt generális szabály, a ratio decidendi is rendelkezik jogi kőtörővel, mely nem csupán a peres felekre terjed ki, hanem általános érvénnyel is bír.[12]

Hangsúlyozandó, hogy az ítéletnek nem minden eleme válik a ratio decidendi részévé, hiszen rögzítésre kerülhetnek olyan gondolatok is, amelyek ugyan a bírótól származnak, viszont egyáltalán nem szükségesek az adott ügy eldöntéséhez, ezáltal nem is rendelkeznek jogi kötőerővel. Az ilyen, csupán a bíró elmélkedését, megjegyzéseit tükröző részek neve obiter dictum, vagy röviden dictum (többes szamban dicta).[13]

Fontos szabály továbbá, hogy bár ritkán fordul elő, de az amerikai Legfelsőbb Bíróságnak lehetősége van megváltoztatni az általa korábban alkotott precedenseket.[14] Amikor tehát Holmes bíró több mint egy évszázaddal ezelőtt rögzített szavait vizsgáljuk, nem csak azt kell tudnunk megállapítani, hogy azok a ratio decidendi részét képezik-e. Arról is meg kell győződnünk, hogy időközben nem született-e olyan döntés, amely új precedenst teremtett.

Mint azt látni fogjuk, Holmes bíró morfondírozása a hamis színházi kiabálásokról nem minősülhet precedensnek. Nem csak amiatt, mert egy olyan ügyhöz kapcsolódik, amelyet az amerikai Legfelsőbb Bíróság a későbbiekben felülbírált, hanem amiatt is, mert Holmes gyakorta idézett szavai nem részei az ügyben alkotott ratio decidendinek, ezáltal azokra csupán dictumként lehet hivatkozni.[15]

A színházban kiáltott tűz jogi közmondásának születése

A Holmes bíró tűz kiáltásáról szóló megállapításához vezető ügy háttere az I. világháború idejére nyúlik vissza, melyben az Egyesült Államok egészen 1917 áprilisáig nem vett részt. Azért, hogy ezen változtasson, Wilson elnök számos intézkedést hozott a szükséges haderő megteremtése érdekében, melyek azonban jelentős ellenállást váltottak ki. Mivel a kritikus hangok rendkívül kényelmetlenné kezdtek válni a kormány számára, több esetben is jogi eljárás indult az intézkedéseket bírálókkal szemben.[16] Az egyik ilyen eset vádlottja Charles Schenck, az Amerikai Szocialista Párt főtitkára volt. A Schenck vs. United States ügyben az amerikai Legfelsőbb Bíróság többek között az Egyesült Államok alkotmányának szólásszabadságra vonatkozó 1. módosítását (First Amendment) is értelmezte.[17]

Schenck szórólapok terjesztésével hirdette, hogy a kormány katonai besorozásról szóló intézkedése alkotmányellenes és arra buzdította a fiatalokat, hogy ne tegyenek eleget sorozással kapcsolatos kötelezettségeiknek. Emiatt Schencket a kémkedésről szóló törvény (Espionage Act) megsértésének vádjával bíróság elé állították. A hatóságok előtt Schenck sikertelenül érvelt azzal, hogy beszéde a First Amendment védelme alá esik és ügyében végül az amerikai Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy olyan körülmények forogtak fenn, melyek miatt Schenck véleménye jogsértő. Egyúttal a bíróság megalkotta a „clear and present danger” jogelvét, mely szerint, ha egy üzenet olyan körülmények között hangzik el, és olyan jellegű, hogy jelentős károk nyilvánvaló és közvetlen veszélyét idézi elő, akkor e közlés kívül esik a szólásszabadság körén.[18]

Azonban a „clear and present danger” doktrínája nem volt igazán hosszú életű. Még maga Holmes bíró is nagyon hamar felülvizsgálta álláspontját és az Abrams vs. United States (1919) ügyben már különvéleményt fogalmazott meg a „Schenck-teszt” alkalmazásával kapcsolatban.[19] Miután pedig a Legfelsőbb Bíróság tagjai felismerték, hogy a „clear and present danger” mércéje a véleményszabadság indokolatlan korlátozásához vezethet – tekintettel arra, hogy túl sokfele közlés kerülhet a hatálya alá – új mércét alkottak, mely a mai napig is érvényes.[20] Erre a Brandenburg vs. Ohio ügyben került sor 1969-ben, ahol kimondták, hogy a beszédet csak akkor nem illeti meg jogi védelem, ha a beszéd azonnali, közvetlenül bekövetkező erőszak (pl. lázadás) vagy más jogsértés kiváltására irányul, illetve arra alkalmas. Ma már tehát a „clear and present danger” helyett az „imminent lawless action” vizsgálata szükséges.[21]

De mi köze ehhez a színházban történő tüzet kiáltásnak? Annak ellenére, hogy e cselekedet értékelése egyáltalán nem tartozott a tárgyhoz, Holmes bíró a Schenck vs. United States ügyben így fogalmazott: „A szólásszabadság legszigorúbb védelme sem terjed ki arra, aki egy színházban tévesen tüzet kiált és pánikot okoz.”[22] Holmes így próbálta illusztrálni az elé került jogkérdéssel kapcsolatos eszmefuttatását, metaforájának pedig a 19. század végén gyakran előforduló, sokszor halálos kimenetelű, rettegett színházi tüzek adtak nyomatékot.[23]

Gondolata azonban nem szolgálhat jogi viszonyítási alapként. Nem csak azért, mert a Schenck-ítéletet „felülírta” a Brandenburg vs. Ohio ügyben hozott döntés. Ennél alapvetőbb ok, hogy Holmes idézett mondata nem képezi a ratio decidendi részét, ezáltal nem minősülhet precedensnek és így sosem rendelkezett jogi kötőerővel.[24] Holmes analógiája pusztán egy mód annak érzékeltetésére, hogy a First Amendment által a szólásszabadság tekintetében biztosított védelem sem abszolút érvényű. Ugyanakkor nem több mint egy, a korabeli közösség egyik legalapvetőbb félelmére alapított retorikai eszköz, mellyel még ma is sokan azonosulnak. Hiába telt el több mint száz év a Schenck döntés óta, hiába lettek tűzvédelmi szempontból biztonságosabbak az épületek a 19. század végére jellemző állapotokhoz képest, a hamisan „tűz” kiáltásának jogi tilalmának hiedelme máig velünk él.

Miért nem szerencsés Holmes analógiájára hivatkozni?

A figyelmeztetés, hogy „senki sem kiálthat hamisan tüzet egy zsúfolt színházteremben” manapság leginkább akkor hangzik el, amikor egy vélemény, figyelembe véve a körülményeket melyek között elhangzik, olyannyira szélsőséges, hogy többen veszélyforrásként tekintenek rá. Erre szemléletes példa a már említett, COVID-19 járvánnyal kapcsolatos álhírek terjesztése. Érthető okokból felkorbácsolja az indulatokat, ha egy olyan kiélezett, halálos áldozatokkal járó helyzetben, mint amelyet a koronavírus terjedése okoz, egyesek a problémát lekicsinylik vagy teljesen észszerűtlennek tűnő kijelentéseket tesznek. Ilyen esetekben kéznél van Holmes analógiája, mely hatékony retorikai eszköz annak elhitetésére, hogy bizonyos vélemények terjedésének megakadályozása nem csak erkölcsi, hanem jogi alapon is közérdeknek minősíthető.

Azonban, ha valaki Holmes szóképével él, valójában semmilyen módon nem ad valódi, használható jogi támpontot arra vonatkozóan, hogy a szólásszabadság határait pontosan hol kellene megvonni. Akár az Egyesült Államok jogát akár a magyar jogot vizsgáljuk, nem részesülhet védelemben az olyan beszéd, mely egy helyesen elvégzett jogi analízis eredménye szerint büntetőjogi magatartás részét képezi. Az analízis elvégzésében azonban semmilyen segítséget nem nyújt Holmes mondata. Természetesen elképzelhető, hogy valaki úgy kiált tüzet egy színházteremben, hogy az például kimeríti a magyar Büntető Törvénykönyv közveszéllyel fenyegetés tényállását. De ebben az esetben már nem a szólásszabadság alapjogának vizsgálatára kell sort keríteni, hiszen puszta véleménynyilvánítással a bűncselekmény még nem jön létre, kellenek hozzá a beszédhez kapcsolódó további feltételek (pl. szándékosság). Ezek értékelésében pedig Holmes példájára nem lehet támaszkodni.

Minden kornak megvannak a maga félelmei, legyenek azok a színházi tüzek, a háború, vagy éppen napjainkban a koronavírus járvány. Mivel a félelem nagyon könnyen vezethet cenzúrához, különösen a válságos helyzetekben életbevágó, hogy mindenki szabadon kifejezhesse azt, amit szükségesnek érez kifejezni. Emiatt van jelentősége annak, hogy a szólásszabadság alkotmányos védelme kiterjedjen valamennyi véleményre, azok minőségétől függetlenül. Hogy miért nem szolgálná ezt a célt a hamisan tüzet kiáltás abszolút tilalma, elegendő pusztán azt felidézni, hogy nem olyan régen még sokan megmosolyogták azokat, akik szerint a koronavírus járvány egy laborból „szökött meg.” Habár ma ez az elmélet már nem minősül teljes képtelenségnek,[25] ha létezne a hamisan tüzet kiáltás tilalma, még most is célszerűbb lenne inkább teljesen elkerülni a témát a jogsértés kockázata miatt.

Holmes „jogi közmondása” szerencsére csak egy kitalált jogszabály. Számtalan olyan példát lehet mondani, amikor tökéletesen jogszerű az, ha valaki egy színházteremben hamisan tüzet kiált. Mindenekelőtt ilyen eset az, ha valaki azt hiszi, tűz ütött ki, miközben valójában nincs is tűz. Vagy ha egy tűztől eltérő veszélyhelyzet azt indokolja, hogy a bent levők minél előbb hagyják el a színháztermet és ezt a legegyszerűbb módon tüzet kiáltással lehet elérni. De nyugodtan kiálthat tüzet a színész a színpadon, ha az előadott színdarab ezt megkívánja, valamint a nézőtéren és bátran lehet hamisan tűzről kiáltozni úgy, hogy legfeljebb csak a színház házirendje sérüljön, viszont egyéb jogsértés ne következzen be. Fontos, hogy mindez így legyen, hiszen másképp lehet akkor sem venné senki a bátorságot ahhoz, hogy tüzet kiáltson a színházteremben, ha ott egyébként tényleg kiüt a tűz.

Neked is van egy érdekes témád, amit megosztanál az olvasóinkkal? Küldd el nekünk elemzésedet az arsboni@arsboni.hu címre, és nyilvánosságot biztosítunk az írásodnak!