Amikor a vádlottak padján gyermek ül…

Az igazságszolgáltatásról leggyakrabban egy kemény, szigorú rendszer jut eszünkbe mind szellemi, mind lelki szempontból, és ez különösen így van, ha büntetőeljárásról van szó. Ez teljesen ellentétben áll azzal, amit a gyermekkorhoz kötünk: könnyedség, játékosság, vidámság. Sajnos azonban nagyon sok gyermek élete nem írható le így, mert olyan dolgok történnek velük, olyan nehézségekkel kell megküzdeniük, amelyek sokszor jogi útra, a bíróságra terelik őket, legyen szó akár a szülők válásáról, akár olyan bűncselekményről, amelyben ők is érintettek.

Ezek a gyermekek hirtelen az igazságszolgáltatással találják szemben magukat. Fontos, hogy az ő jogaik is megfelelően érvényesülhessenek, figyelembe véve azt, hogy ők még nem képesek arra, hogy teljes mértékben felelősséget vállaljanak és kiálljanak magukért. Nehezebben értik meg, mi történik velük és annak mi a jelentősége. Ezért a jog feladata annak biztosítása, hogy a gyermekek érettségüknek és igényeiknek megfelelő igazságszolgáltatásban részesüljenek.

Gyermekjogok a nemzetközi jogban

Globális viszonylatban kiemelt téma a gyermekek jogainak védelme, ez alapozza meg a gyermekbarát igazságszolgáltatás alapjait is. Maga a kiskorúság megköveteli különleges garanciák létezését, érvényesítését, és megalapozza az állam védelmi kötelezettségét. A garanciáknak minden gyermekkel szemben, minden esetben érvényesülnie kell, függetlenül a gyermek eljárásbeli pozíciójától. A gyermekbarát igazságszolgáltatás kulcsa a fair eljárás, melyben a gyermeket megilleti az érettségének megfelelő tájékoztatás, a szakmai segítség és támogatás.[1] A cél minden esetben a gyermekközpontúság, a gyermek legfőbb érdekének szem előtt tartása és az eljárás lehető leggyorsabb lefolytatása. Ennek érdekében az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága a következő követelményeket állította fel az államok számára.

A ,,Pekingi Szabályok” alapvetése az, hogy a fiatalkorúak szabadságelvonással való büntetését kerülni kell, csak szűkesetkörben szabható ki, ilyen például a súlyos személy elleni erőszak, illetve ennek ismétlődő jellege. Ezekben a helyzetekben is csak akkor jöhet szóba a szabadságelvonás, ha más büntetés nem lenne célravezető, hiszen a legfontosabb érdek a gyermek jövőjének és jólétének a biztosítása, nem maga a büntetés. Fontos, hogy a hangsúlyt a prevencióra kell helyezni, illetve arra, hogy ha a gyermek mégis bűnt követ el, lehetősége legyen fiatalon visszailleszkedni a társadalomba. Az 1990-es ,,havannai szabályok” lényegében ugyanezeket erősítik meg.

A szintén 1990-ben az elfogadott ,,Rijadi Iránymutatások” bemutatják, hogy bizonyos érettség elérése után a fiatalok viselkedése javulni kezd, még ha előtte korábban hajlamosak is a bűnözésre, be tudnak illeszkedni a társadalmi szabályok közé további gondok nélkül. Éppen ezért több hátránnyal, mint előnnyel jár a börtönbüntetés, hiszen a fiatalok egyrészt stigmával lépnek be a felnőttkorba, másrészt hasonlóan problémás magatartású kortársaik közé kerülnek, akik egymást nem a jóra és a fejlődésre motiválnák, hanem egyenesen a további bűnözéshez.

A ,,tokiói szabályok” azt hangsúlyozzák, hogy a minimális beavatkozás elvét kell alkalmazni, azaz mindenkor úgy kell tanácsot adni, segítséget nyújtani, intézkedéseket hozni, hogy az csak a lehető legkisebb mértékben rendelkezzen a gyermekek és az őket támogatók helyett, illetve ellenében, biztosítani kell számukra a maximális véleményalkotási, döntési lehetőséget.

Gyermekbarát igazságszolgáltatás az Európai Unióban

Az Európai Unió a nemzetközi jogi elvárásokra alapozva megalkotta saját jogszabályait, melyek a tagállamokra nézve kötelezőek, ha a büntető igazágszolgáltatásban gyermek is részt vesz. Az eljárásjogi törvények, ha úgy tetszik, alapvetően felnőttekre ,,lettek írva”, és sok esetben nem felelnek meg a fiatalkorúak, gyermekek értelmi és érzelmi érettségének. Ha ezeket a jogszabályokat nem alakítják úgy, hogy azok alkalmazkodjanak hozzájuk, az alkalmazásukkal okozott sebek, traumák és bizalmatlanság csak tetézi a problémákat, amelyekkel meg kell küzdeniük az gyerekeknek azon túl, hogy bűncselekményben lettek érintettek, bármilyen pozícióban is vannak.

A gyermekközpontúság a bírósági eljárások során speciálisabb elvárások formájában is megjelenik. Így fontos garancia, hogy az egyes kiskorúakat érintő eljárásokat mindig bíróság előtt kell lebonyolítani, eképpen érvényesülhet a tisztességes eljáráshoz, a meghallgatáshoz és a véleménynyilvánításhoz való jog is a legjobban. Garanciális jelentőségű továbbá az is, hogy az eljárást soron kívül, olyan gyorsan folytassák le, ahogyan csak lehet, ezzel elkerülve, hogy a résztvevőket kitegyék egy elhúzódó eljárás procedúrájának, amely mentálisan és lelkileg is megterheli őket, további traumákat okozva. A sajtó kizárása szintén indokolt azokban az esetekben, amikor fiatalkorúak, gyermekkorúak vesznek részt a bírósági eseményeken, hiszen a nyilvánosság és a média jelenléte nagyfokú nyomást helyez még a felnőttekre is, a kisebbeket ezért különösen megviseli.[3]

Mindezeket a 2016/800 számú EU-irányelv, másnéven a Children irányelv kifejezetten a gyermekkorú elkövetőkre és vádlottakra nézve foglalja össze, így az alapvető iránymutatásokon túl ez az irányelv a legjelentősebb jogforrás a gyermekbarát büntetőeljárásra vonatkozóan.

De akkor hogyan is büntethető egy gyerek?

Természetesen nem szabad megfeledkeznünk arról mindezek mellett, hogy amikor egy gyermek terheltként áll a bíróság előtt, annak mindig oka van és a háttérben bűncselekmény gyanúja áll. Ha bebizonyosodik, hogy a gyermek bűnös, akkor azonban mi a teendő, milyen módszerek állnak a bíróság rendelkezésére, hogy megbüntessék a terheltet, ha a szabadságelvonás az utolsó, kivételes lehetőségként jöhet csak szóba? A gyermekeket érintő szankciókat több típus szerint sorolhatjuk be, így lehetnek oktatási jellegű, tiltó jellegű és felügyeleti szankciók, valamint elképzelhető jóvátételi munka, de akár felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása is. A büntetésekre minden esetben jellemző, hogy tanító-nevelő célzatuk az elsődleges, hiszen ez nem csak a fiatal, hanem a társadalom érdeke is, hogy a bűnismétlés megelőzésre kerüljön.

A oktatási jellegű szankciók célja nem más, mint egyszerűen az, hogy az iskolából kimaradt fiatalkorúakat ismét integrálni tudják és felzárkóztassák az oktatási rendszerbe, ezáltal lehetőséget kapjanak egy biztos jövőképre, célokat tűzzenek ki maguk elé és azokért aktívan tegyenek is.

A bíróság meghatározhatja bizonyos tiltott tevékenységek körét is, amelyeket a terhelt nem végezhet, így megelőzhető a bűnismétlés, ha nem látogathat olyan helyeket vagy nem találkozhat olyan személyekkel, amelyeknek és akiknek hatására ismét megkísértené őket a bűnözés gondolata. Ez a szankció kimondottan jól alkalmazható azokban az esetekben, amikor nyilvánvaló, hogy a gyermek külső befolyás hatására követte el a bűncselekményt, benne volt az az érzés, hogy tartozni szeretne valahová, és ezért bármit megtett.

A felügyeleti szankciókat akkor alkalmazza a bíróság, ha a cél az, hogy a fiatal családja körében, otthonában maradhasson, mindennapi tevékenységeit elvégezhesse, tanulhasson vagy dolgozhasson, de egy felügyelővel részt kell vennie speciális programokban, például függőség leküzdését célzó kezeléseken, elvonókon. Éppen ezért ezt gyakran alkalmazzák kábítószer problémákkal küzdő fiataloknál.

A börtönbüntetés alternatívája lehet még a gyermek kiemelése ideiglenesen a családjából és nevelőszülőknél való elhelyezése, ha az otthoni, családi környezete nem megfelelő számára, nem támogatják a szülei, nehézségek vannak kapcsolatukban és a gyermeknevelésben, illetve a szülőnek magának is alkohol- vagy drogproblémáik vannak. Ez nyilvánvalóan nem segítené elő a gyermek távolmaradását a bűnözéstől, a rossz és társadalmilag elfogadhatatlan magatartástól, egy befogadó családnál viszont megtanulhatná a követendő társadalmi mintákat. Véleményem szerint ez az egyik leghatékonyabb szankció, mert a problémák konkrét gyökere szűnik meg – legalábbis ideiglenesen. Más kérdés azonban, hogy milyen hatással van a gyermekre az, amikor adott esetben visszakerül biológiai családjához, és ezáltal újra a romboló környezetben kell élnie.

A jóvátételi munka is megtalálható a repertoárban, ez meghatározott óraszámú, fizetés nélküli, általában a közösség érdekében végzett munkát jelent. A próbára bocsátást szintén lehetséges büntetésként kiszabni, ez egy meghatározott személynél való, rendszeres jelentkezést is magával vonó büntetés elhalasztás tulajdonképpen, amelynek szabályait ha megszegi a fiatal, akkor ügyét ismét a bíróság elé viszik és súlyosabb büntetésben részesül. Utóbbi kettő intézmény már erős hasonlóságokat mutat a felnőttekkel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekkel.

A bíróság ezeken túl, a legvégső esetben felfüggesztett szabadságvesztést is kiszabhat. Ez már sokkal súlyosabb, mint az előző szankciók, hiszen ez kilátásba helyezi a szabadságvesztést, azonban visszatartó ereje és tanító-nevelő célzata miatt azt gondolom, igen hatékony lehet bűnmegelőzés és bűnismétlés megelőzésének szempontjából. Ez a büntetés már csak egy lépésre van a tényleges szabadságvesztéstől, láthatjuk, hogy a rendszer széles súlyossági skálát lefed a legenyhébb szankcióktól addig, amíg eljutunk ide. Speciális esetekben, amikor a bűncselekmény jellege indokolja, a börtönbüntetés sem kizárt, ahogyan az már korábban szóba került.

A magyar büntetőeljárás és a gyermekközpontúság

Magyarországon a fiatalkorú elleni büntetőeljárás az, ahol törvényi szinten megjelennek a gyermekközpontúság elvei és elemei a büntetőeljárásban. A hazai büntető eljárásjog úgy rendelkezik, hogy a gyermekekre és fiatalkorúakra az általános, nagykorúakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, kivéve, ha a törvény mást állapít meg erre a speciális esetkörre. Tehát az eljárás szakmai szereplőinek az egyes cselekmények előtt ellenőriznie kell, hogy az adott szituációra van-e külön előírás, ami a fiatal gyanúsítottakra, vádlottakra vonatkozik, és amennyiben igen, annak megfelelően kell eljárni.

A bíróknak a kinevezéshez nem kell rendelkezniük speciális szakmai képzettséggel. Bár ezekben az ügyekben nem csupán a nagy lexikális tudás fontos, hanem a joggyakorlat ismerete is, a bírók, valamint az ügyészek és védők munkájának minőségét is emeli, ha rendelkeznek bizonyos alapfokú, de jól kamatoztatható pedagógia és pszichológiai ismeretekkel, melyek által jobban megértik a vádlottak padján ülő gyermek magatartását és lelki világát, valamint jobban szót tudnak érteni vele. Emellett az ilyen jellegű esetekben eljáró jogászoknak olyan habitussal, személyiséggel kell bírniuk optimálisan, amely már megalapozza azt, hogy jól tudnak együttműködni a fiatalokkal. Ismerniük kell az intézményhálózatot, a gyermekvédelmi rendszert. Mindezek szerepelnek az Országos Bírói Hivatal célkitűzései között is, hangsúlyos szerepet kap a bírók gyermekekkel kapcsolatos speciális készségeinek fejlesztése.

Ezen törekvéseken túl azonban mást nem találunk a büntető eljárásjogi törvényben (továbbiakban: Be.), ami a bíróságokra vonatkozhatna, hiszen külön illetékességgel rendelkező, csak fiatalkorúakkal foglalkozó bíróság nincsen. Létrehozásuk mellett és ellen is könnyen lehet érveket felsorakoztatni. Véleményem szerint mellette leginkább az szól, hogy egy külön, ezzel a céllal működő bíróságon nagymértékű speciális tudás és tapasztalat összpontosulna, amely növelné a gyermekközpontú elvárások érvényesülését. Ellene szól azonban, hogy nem lenne gazdaságos, mert a kisebb egységenként, például megyénként létrejövő bíróságok kapacitása nem lenne kihasznált, egyébként pedig a helyszínre történő utaztatás, adott esetben szállás lenne költséges és a részvétel nehezen szervezhető.

A fiatalkorú elleni büntetőeljárás fontos eleme az ülnöki rendszer. A résztevő ülnökök pedagógusok, pszichológusok, szociális segítségnyújtás körében tevékenykedő nagykorú személyek lehetnek. Ez a garancia nagymértékben elősegíti, hogy a gyermek érdekeit, körülményeit, pszichés fejlettségét figyelembe vegyék, mert az ülnökök tanult, felsőfokú végzettségű, hozzáértő emberek. Valószínűleg akiket kineveznek, már tapasztalattal bírnak az érzelmileg és fizikailag is elhanyagolt, nehéz sorsú, magatartási problémákkal küzdő fiatalokkal, ezért a bíró munkáját hatékonyan segítik.

A tisztességes eljáráshoz való jog biztosítása jelenik meg abban, hogy a gyermekek nem kerülhetnek életkoruk miatt hátrányos helyzetbe sem megítélés, sem pedig eljárásjogi szempontból. Minden esetben elengedhetetlen, hogy a koruknak és érettségüknek megfelelő tájékoztatást kapjanak, sajátos szükségleteiket egyéni értékelés alapján vegyék figyelembe. Lényeges intézkedés még az eljárás soron kívüli és lehető leggyorsabb lefolytatása, valamint, hogy a letartóztatás csak kivételes esetekben jöhet szóba, ha a bűncselekmény tárgyi súlya indokolja. Ezek alapján láthatjuk, hogy a Be. igyekszik eleget tenni az EU-s irányelveknek, azok kitűnően érvényesülnek törvényi szinten.

Érdekesnek tartom továbbá megjegyezni, hogy bár a különleges bánásmód intézményéről sokaknak a sértettek és a tanúk jutnak eszébe, ez a vádlottakat, terhelteket is megilleti, amennyiben indokolja az eset, például, ha megértésük akadályozott. A különleges bánásmód keretein belül az eljáró szervek alkalmazhatnak kíméletesebb eszközöket, azaz egyes eljárási cselekmények külön erre szolgáló helyiségben is elvégezhetők, vagy a terhelt elkerülheti a találkozást bizonyos személyekkel. A védelemben részesítés szintén lehetséges ennek keretein belül, ilyen például a személyazonosság leplezése vagy a szembesítés mellőzése.

Jelentés a magyar gyermekbarát büntetőeljárásról

De hogy is néz ki pontosan a gyakorlatban a fent felvázolt rendszer? Érdemben védi a magyar igazságszolgáltatás a fiatalkorúakat, vagy a gyakorlati megvalósulás hagy kívánnivalót maga után?

Az alapvető jogok biztosa megvizsgálta a kérdést, és ebből a vizsgálatból készült el az AJB 3070/2012. számú jelentés.[4] Ez alapján a helyzet sok esetben nem ideális.

A törvényben szépen megfogalmazott elvek, intézkedések, a valóságban és a gyakorlatban nem működnek megfelelően vagy nem is jutnak érvényre.

A visszajelzések alapján a bírósági eljárás során kapott tájékoztatások legtöbb esetben nem a gyermek- és fiatalkorúak életkorának figyelembevételével történnek. A tájékoztatás formális, a szakemberek nem győződnek meg arról, hogy a gyermekek valóban értik-e a nekik szóló tájékoztatást, nincsenek felkészülve szakmailag arra, hogyan kell gyermekekkel beszélni.

A gyermekek magánélethez és személyes adatok védelméhez való jogait sem óvják az eljárás során, nem egyszeri eset, hogy a média nyilatkoztatja, elemzi a kiskorú terhelteket és a tetteiket, bemutatja őket, feltárja egyes adataikat, holott a sajtónak semmit nem szabadna nyilvánosságra hozni, amiből a gyermek azonosítható.

A gyermekpszichológiai és gyermekpszichiátriai ellátás is hiányosságokat mutatott, ugyanis hiányoznak a szakértők egységes szakmai protokolljai, képzései, valamint nincs olyan módszertani útmutató vagy képzési rendszer, ami az igazságszolgáltatási szakembereknek megfelelő tájékoztatást adna arról, hogyan kell egy gyermeket legfőbb érdekének és szükségleteinek szem előtt tartásával, a lehető legkevesebb ártalom előidézésével jól és sikeresen meghallgatni.

Az EU-s iránymutatások hangsúlyozzák az indokolatlan késedelem elkerülésének fontosságát minden gyermeket érintő eljárás során. A hatályos eljárási jogszabályok mindegyike vagy konkrétan előírja a soronkívüliséget, vagy rögzít olyan elveket, amelyekből következik a sürgősség elvének alkalmazása a gyermeket érintő eljárás során. Ennek ellenére a jogászok kifogásolják, hogy az eljárások mégis gyakran elhúzódnak, valamint a fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézeteitől és a javítóintézetektől kapott válaszok is megemlítik, hogy az általuk figyelemmel kísért fiatalok esetében jellemzően nem valósul meg a soronkívüliség. Ez egyértelműen sérti a gyermek legfőbb érdekeit, és életükből fontos időt, akár éveket vesznek el az igazságszolgáltatás szervei. Az ombudsman szerint fontos lenne egy monitoring rendszer kidolgozása, mely az eljárások lefolytatását nyomon követné és elősegítené a soronkívüliség és gyors eljárás lefolytatását.

A jelentés nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a gyermekközpontúság intézményeit és azok megvalósulását rendszeresen szükséges lenne ellenőrizni és felülvizsgálni, mert valódi javulás akkor várható, ha a gyakorlati hibákat időben felismerik és akár törvényi, elméleti szinten beavatkoznak minél előbb, a gyakorlatba is beépítve a javításokat.

Összegzés

Az igazságszolgáltatás fontos felismerése, hogy a gyerekeket, fiatalokat máshogy kell kezelni, mint a felnőtt elkövetőket. Látnunk kell, hogy a gyermek továbbra is egy gyermek marad, függetlenül attól, hogy mit – vagy éppen mit nem – követett el, és mindenki felelősséggel tartozik érte és a jogaiért, aki részt vesz az eljárásban. Fontos, hogy az ő segítségükkel az a kiskorú, aki bűnt követett el, tetteit megbánhatja, és a megfelelő eszközökkel, intézkedésekkel, iránymutatásokkal egy olyan jövőt alakíthat ki, amelyben a bűnözés már nincs jelen. Ezután már ,,csak” hinnünk kell benne, hogy ő nem csupán képes a változásra, hanem tenni is akar érte – talán ez a beléjük vetett hit ugyanolyan fontos, mint az, hogy jogi szinten biztosítsuk megfelelő részvételüket.

Ez a cikk az Arsboni 2022 tavaszi Gyakornoki Programjának keretében készült.