Az Alaptörvény mint „gránitszilárdságú” alkotmány

Avagy tekinthetünk-e biztos pontként az Alaptörvényre?

Jogi egyetemeken előszeretettel hangoztatják az oktatók, hogy kezdjük el időben bemagolni az Alaptörvényt, hiszen nem csupán államvizsgán lesz fontos, hanem – tekintve, hogy ez a legmagasabb szintű jogi norma – alapvetően is erre épülnek törvényeink. Azt az Alaptörvényt, amelyet az elmúlt hat évben már hetedszerre módosítottak. Igen ám, de vajon mit tegyen az átlag halandó, ha az elvileg „gránitszilárdságú” alkotmányt nagyjából évente átírják?

2012-es hatályba lépése óta már hetedik módosításánál tart az Alkotmány nevet Alaptörvényre cserélő dokumentumunk, és egyelőre nem úgy néz ki, hogy a módosító kedv lohadna a közeljövőben. Ebből kiindulva el kell gondolkoznunk azon, hogy vajon az elvileg „kvázi kőbe vésett” alapjogi szabályozás mennyiben nevezhető napjainkban gránitszilárdságúnak (amelyre egyébként maga Orbán Viktor utalt így még 2012-ben)?

Aggályok a gyakori alkotmánymódosítás kapcsán

Alkotmánymódosításhoz az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatára van szükség. Alapesetben ez jelenthetne egyfajta féket, ám jelenleg a Kormány kétharmados többséget élvez.

A gyakori alkotmánymódosítások felvethetnek bizonyos aggályokat. nem véletlen, hogy számos országban az alkotmánymódosítást népszavazáshoz kötik – éppen azért, hogy az esetleges kétharmados többség esetén is védve legyen az alkotmányosság.

Magyarországon azonban alkotmánymódosítási kérdésről tilos népszavazást tartani.

Az Alaptörvény – mint legmagasabb szintű jogi norma – funkciója az lenne, hogy lefektesse az alapokat, amelyekre aztán a jogszabályok építkezni tudnak. Ha ezt az alapot indokolatlanul gyakran „mozgatjuk meg”, az egyrészt felveti azt a kérdést, hogy a korábbi „alap” vajon mennyire állt biztos lábakon, illetve ebből kiindulva, vajon az újabb módosítás mennyire lesz biztos pont?

Az Alaptörvény kezdeti módosításai

  • Az első módosításra mindössze egy évet kellett várni az Alaptörvény elfogadását követően. Ez többek között az átmeneti rendelkezések 30. cikkét helyezte hatályon kívül, ezáltal lehetővé téve – az MNB és a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletéért felelős szerv összevonásával – egy új szervezet felállításának lehetőségét.
  • A második módosítás már heves vitákat generált. A választói regisztráció intézményét emelte volna Alaptörvénybe, ezt végül azonban – mivel nem bírt alkotmányos alappal – az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
  • A harmadik módosítás a sarkalatos törvények körét bővítette azáltal, hogy beemelte a földtörvényt.
  • Az Alaptörvény negyedik módosításával igazi mérföldkőhöz érkeztünk. Ez egy valóban gigászi, 22 cikkes módosítást jelentett, és – ugyan ki gondolta volna? – számtalan vitát robbantott ki. Érthető a felháborodás, hiszen a módosítással az Alkotmánybíróság által az átmeneti rendelkezésekből törölt részeket is beemeltek, számtalan hazai és nemzetközi szervezet tiltakozása ellenére.
  • Az ötödik módosítás alapvetően a bírálatokra adott egyfajta válaszként értelmezhető: néhány olyan pontot módosított, amelyet nemzetközi szervezetek kifogásoltak.
  • A hatodik módosításra alig több, mint két éve került sor.

Ez már érezhetően az aktuális kormánypropagandára, a menekülthelyzetre reagált a különleges jogrendre vonatkozó szabályozás „terrorveszélyhelyzet” kategóriával történő bővítésével.

A hetedik alkotmánymódosítás heves vitákat váltott ki

Végezetül elérkeztünk a hetedik módosítás benyújtásához, amelyre idén került sor, és amely a 2016-os módosításokhoz képest is szigorít. A módosítás enyhén szólva is aggodalomra – de legalábbis kétségekre – adhat okot a demokratikus jogállamiságot és Magyarország jövőjét tekintve, hiszen néhány igazán aggasztó intézményt emelt Alaptörvénybe, többek között az utóbbi időkben meglehetősen sokat bírált közigazgatási különbíróságok felállításával, vagy éppen a gyülekezési jog megnyirbálásával. Az is kritikaként fogalmazódott meg ezen módosítás kapcsán, hogy a Kormány ismét igyekszik felülírni bizonyos uniós kötelezettségeket.

A legutóbbi alkotmánymódosítás kapcsán jelenleg a hajléktalanság kriminalizálása korbácsolja fel leginkább a kedélyeket.

A módosítással ugyanis az Alaptörvény megtiltja az „életvitelszerű közterületen tartózkodást”. Az ehhez kapcsolódó törvény október 15-én lépett hatályba. A dolog további pikantériája, hogy a hatályba lépést megelőző napokban az Állami Számvevőszék nagyszabású ellenőrzést tartott több hajléktalansággal foglalkozó civil szervezetnél – , amelyre utoljára 2006-ban került sor.

Érdemes tehát elgondolkodnunk azon, hogy vajon lehet-e még biztos pontként tekintenünk az Alaptörvényre, hiszen az eddigi tendenciákat figyelembe véve könnyen elképzelhetőnek tűnik, hogy a szorgos joghallgató hiába magolja be ma az ex-Alkotmány rendelkezéseit, mire államvizsgára kerül a sor, az lehet, hogy már teljes egészében hatályát vesztette. A módosításokat és a kormányzati irányt vizsgálva jogosan merülhet fel a kérdés, hogy vajon manapság mennyiben az állampolgári jogok biztosítója az Alaptörvény, és mennyiben a hatalom éppen aktuális propagandacéljainak megvalósítási eszköze?

Irodalomjegyzék

Gyakornoki Programunk támogatói:

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.