Férfiak a reflektorfényben, avagy egy férfi is lehet áldozat

„A férfi erős, mindent kibír, nem sír, acélból van”, gyakran hallhatunk ilyen és hasonló mondatokat. Nem fér bele a férfiszerepbe az, hogy gyengeséget vagy sebezhetőséget mutasson. Áldozat azonban bárkiből lehet, ez nemtől, kortól, akár bőrszíntől vagy egyéb dolgoktól független. Míg a nők a szóval, addig a férfiak ököllel nyerik a párbajokat. Ez azonban nem is olyan biztos, hiszen egy nő is lehet agresszív és a férfi is tud úgy fogalmazni, hogy az fájdalmas legyen. Azonban mi történik, ha egy nő emel kezet az „erősebbik nem” képviselőjére?

A családon belüli erőszak a bűncselekmény elkövetésének olyan speciális esete, ahol az áldozatok az elkövetővel közeli vagy bensőséges kapcsolatban álló vagy korábban ilyen viszonyban állt személyek, tehát nem szűkül le a hagyományos értelemben vett családra, ahogyan a családjog is tárgyalja. Sokszor a nőket és a gyerekeket emelik ki áldozatként, az elkövetőket pedig automatikusan férfiként képzelik el, akik komoly sérüléseket okoztak.

Magyarországon a családon belüli erőszak kutatása nem nyúlik vissza régre, a 70-es évek közepén kezdtek el foglalkozni ezzel a szakemberek. 2020-as információk szerint Magyarországon évente mintegy 80 ember, ebből 50 nő és 30 férfi válik házastársa, élettársa által elkövetett, vagy megkísérelt emberölés áldozatává.

Sokszor előfordul, hogy az áldozatok úgy kezelik ezt, mint magánügyet, nem kérnek segítséget senkitől, és igyekeznek titokban tartani. Azonban a családon belüli erőszak nem magánügy! Az állam feladatai közé tartozik ennek a megszüntetése és megelőzése is, melyet több nemzetközi egyezmény és javaslat is rögzít. Az Európa Tanács Egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról (Isztambuli Egyezmény) is erre szolgál, amely 2014. augusztus 1.-jén lépett életbe, azonban az Országgyűlés 2020 májusában elutasította a ratifikációt, melynek fő akadálya az volt, hogy Magyarország még több pontban nem teljesítette az egyezményben foglaltakat. Nemzetközi egyezmény, amelynek célja az erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és „az elkövetők büntetlenségének megszüntetése”.

Az Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatban férfijogi szempontból fogalmazódnak meg kritikák, mert olyan feminista alapokra építkezik, amely általánosságban a nőket elnyomott áldozatokként jeleníti meg, a férfiak pedig elnyomókként és erőszakos bűnelkövetőkként szerepelnek benne.

Egyenlőség vagy inkább egyenlőtlenség?

Az áldozatok érthető okok miatt, nehezen beszélnek az őket ért atrocitásokról, hiszen ki is szeretne egy ehhez hasonló emléket felidézni? Más szemszögből nézve egy férfi hogyan tudna erről beszélni, akinek már kiskorában azt tanították, hogy erősnek kell mutatnia magát?

A köztudatban a bántalmazást elsősorban a fizikai erőszakkal azonosítjuk, amit az ember automatikusan a férfiakhoz kapcsol. Ebből eredően, hogyan lehet elvárni egy férfitól, aki az áldozat szerepébe került, hogy segítséget kérjen? Fél attól, hogy mint férfi kudarcot vallott, attól, hogy köznevetség tárgyává válhat, és inkább választja azt, hogy együtt él a szégyennel és a titkolózással. Támogatásra sajnos nem igen tud számítani, hiszen akár a rendőrséget, vagy akár a társadalmat nézzük valószínűleg megvetéssel és lenézéssel találkozna, de legfőképp hitetlenkedéssel.

A nők legnagyobb fegyvere a szó. A fizikai erőszak mellett a lelki erőszak is gyakori, ami a másik kigúnyolását, megalázását, megfélemlítését, vagy akár az illető önbizalmának módszeres leépítését is jelentheti, mely a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 212/A. § szerinti kapcsolati erőszak tényállásának egyik elkövetési magatartása. Azonban a verbális bántalmazás, hamar átmehet fizikai bántalmazásba is. Hol egy tányér, hol egy pohár repül, ami képes sérülést okozni, ami ugyan „csak” könnyű testi sértés, azonban nem ritka, hogy a kés is előkerülhet, ami már képes nagyobb sebeket ejteni, mellyel már legalább súlyos testi sértés okozható, így a kapcsolati erőszak minősített esetét valósíthatja meg az elkövető. Gondolhatná az ember, hogy ez már elég nyomos ok arra, hogy a férfi bevallhassa a vele történteket, és nyilvánosság elé állhasson, azonban ez nem ilyen egyszerű. Ennek főleg lelki okai vannak, mert racionális félelem az, hogy a férfi attól tart, hogy a rendőrség jogos védelemnek gondolná a nő tettét, vagy a nő adott esetben így állítaná be a helyzetet.

Ebből kifolyólag a férfiak inkább az őket ért sérelmeket magukba folytják, együtt élnek a fizikai bántalmazással, nem tesznek feljelentést, mert sem a rendőrség, sem a kisegítőszolgálat nem tulajdonít olyan figyelmet a helyzetüknek, mint amit a nők vagy a gyerekek kapnak. Sok áldozat épp ezért marad benne a kapcsolatban. Természetesen ennek lehetnek más okai is, mint a vallás vagy akár az anyagi problémák, illetve egy közös gyerek is, akiért felelősséget érez a férfi.

Érdekesség, hogy léteznek olyan szervezetek, amelyek kifejezetten a nőknek és a gyerekeknek külön, vagy akár együttesen nyújtanak segítséget, ha családon belüli erőszak áldozatává vállnak. Ezzel ellentétben a férfiakat leginkább a család, vagy felnőttek címszó alatt besorolják valahová, de külön segélyszervezet nem igazán van számukra.

Úgy gondolom, hogy sokkal több és komolyabb figyelmet kellene fordítani arra, hogy mind a két fél áldozattá tud válni és ezen a téren is egyenlően kellene kezelni őket. Fontos, hogy a férfiakat is egyenlő bánásmódban részesítsék, különben soha nem lesz annyi bátorságuk, hogy képesek legyenek a társadalom előtt megnyílni és elmondhassák a velük történteket anélkül, hogy attól féljenek valaki nevetségessé tenné, esetleg kigúnyolná őket. A rendőröknek és azoknak a személyeknek, mint az orvosok, pszichológusok, akik nap, mint nap találkoznak különböző konfliktusokkal, problémákkal, valamint ügyvédeknek, bíróknak, ügyészeknek, akik ezeknek a jogi vetületeivel találkoznak, további képzéseket lehetne tartani, hogy az ilyen esetekre fel tudjanak készülni és tudják, ha ilyen szituációban találják magukat azt hogyan kezeljék, legyen szó akár nőről, akár férfiról.

Ez a cikk az Arsboni 2022 tavaszi Gyakornoki Programjának keretében készült.