December 7-én rendeztük meg – a magyar jogi világban egyedülálló kezdeményezésként – az első Lawtech meetupunkat Budapest egyik legmenőbb közösségi terében, a Prezi székházában. Az eseményen 70 érdeklődővel közösen igyekeztünk jobban megismerni szakmánk jövőjét és az előttünk álló kihívásokat.
A programot Gönczi Gergely, az Arsboni innovatív megoldásaiért felelős munkatársa nyitotta meg, aki az Arsboni közösség történetét és a meetup műfaját mutatta be röviden. Gergő bevezetője után Szabó Orsolya, InvestCEE alapítója beszélt a jogi innovációval kapcsolatos tanácsadásról és a lawtech meetupok európai és világszintű ernyőszervezeteit.
Az este első keynote speech-ét Görgényi Orsolya, a Szecskay ügyvédi irdoa partnere, az AIJA elnökasszonya tartotta, aki a jogi piac átalakulásáról és a megváltozó jogászi feladatokról is beszélt. Érdekesség, hogy Orsi legközelebb ezerfős finn ügyvédi közönség előtt ad elő hasonló témában, angolul.
A meetup második főelőadását Tóth Gábor, a Wolters Kluwer vezérigazgatója tartotta. Gábor bemutatta cégének legújabb innovatív fejlesztését, a Praxys online ügyvitelirendszert, és bepillantást engedett a WK stratégiájába is, megerősítve, hogy továbbra is komoly szerepet kívánnak is játszani a hazai jogi innovációban.
Az este utolsó részében a nézőké volt a főszerep. A népes közönség egy szivacskockába épített, dobálható mikrofon passzolgatásával kérdezhetett az előadóktól. A témák megmozgatták a hallgatóságot, a kérdések csak úgy záporoztak.
Ugyan a Preziben kilenckor lejárt az időnk, az este még nem fejeződött be. A közeli Mozsár caféba invitáltuk a vállalkozó szellemű résztvevőket, ahol pogácsa és sör mellett folytatódott a beszélgetés.
Bízunk bene, hogy ez a meetup a hazai lawtech közösség kialakulásának első állomása volt!
A nagy érdeklődést köszönjük, januárban pedig megrendezzük Nektek a következő eseményt!
A többi képért görgess lejjebb!
***
A Jog és Innováció rovat támogatója a Wolters Kluwer
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.