Kiből lesz célpont?

A célpontválasztás a nemzetközi humanitárius jog egyik különösen kérdéses területe. Az alábbiakban az alkalmazandó jogot mutatjuk be, valamint az aktuális kérdésekbe adunk egy rövid betekintést.

A szerződési jogban a szabályok kidolgozottsága eltérő a fegyveres konfliktusok két fajtáját tekintve (nemzetközi és nem nemzetközi fegyveres konfliktusok). Ugyanez a különbség a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) által összeállított szokásjogi gyűjteményben is megfigyelhető. A célpontválasztás terén a szokásjog nagyon fontos szerepet tölt be, mivel a genfi egyezményekkel szemben a kiegészítő jegyzőkönyvek elfogadottsága közel sem mondható teljes körűnek. Többek között az Egyesült Államok sem ratifikálta a kiegészítő jegyzőkönyveket, így esetében a genfi egyezmények mellett elsősorban a szokásjog rendelkezik kötőerővel.

Míg a genfi egyezmények első kiegészítő jegyzőkönyve megfelelően kidolgozza a szükséges fogalmakat a nemzetközi fegyveres konfliktusok számára, a nem nemzetközi fegyveres konfliktusokra vonatkozó második kiegészítő jegyzőkönyvről ugyanez már nem mondható el.

Az első kiegészítő jegyzőkönyv megköveteli a különbségtételt a polgári lakosság és harcosok között, és előírja, hogy támadás csak a harcosok ellen intézhető, kivéve a harcképtelen (hors de combat) személyeket. A polgári személyek megtámadását tiltja, és védelmet biztosít számukra egészen addig, amíg nem vesznek közvetlenül részt az ellenségeskedésekben. Az ellenségeskedésekben közvetlenül részt vevő polgári személyek elvesztik védettségüket, és támadás tárgyává válhatnak, ha és ameddig közvetlenül részt vesznek az ellenségeskedésekben. Az első kiegészítő jegyzőkönyv a szükséges fogalmakat is definiálja: megadja a fegyveres erők és ezen keresztül a harcos fogalmának jelentését (amelynek nem része az egészségügyi és egyházi személyzet), valamint meghatározza, hogy kik tartoznak a polgári személyek körébe.

Látható, hogy a célponttá válás harcosok esetén státusz alapú, míg polgári személyek esetében magatartás jellegű, hiszen a polgári személy státusza nem változik meg attól, hogy az ellenségeskedésekben közvetlenül részt vesz, csak a polgári személyek részére biztosított védelmet veszíti el átmenetileg. A harcosok esetében pusztán a státuszuk lehetővé teszi, hogy bármely időben és helyen támadás célpontjává váljanak, a polgári személyek pedig státuszuk alapján részesülnek védelemben.

A második kiegészítő jegyzőkönyv megtiltja a polgári személyek elleni támadásokat, és védelemben részesíti őket szintén addig, amíg nem vesznek közvetlenül részt az ellenségeskedésekben. A második jegyzőkönyv nem határozza meg sem a polgári személy fogalmát, sem a szervezett fegyveres csoportok jelentését, bár mindkét fogalmat használja.

Az ICRC által összeállított szokásjogi gyűjteményben található szabályok sem igazítanak el bennünket jobban. Eszerint a szokásjog része, és mind a nemzetközi, mind a nem nemzetközi fegyveres konfliktusok esetén alkalmazni kell a különbségtétel elvét, és támadást csak harcosok ellen lehet végrehajtani. A polgári személyeket státuszuk alapján a szokásjog is védelemben részesíti, kivéve, ha és ameddig az ellenségeskedésekben közvetlenül részt vesznek. Az ICRC azonban nem tudta kimutatni, hogy a szokásjogban meghatározható lenne a harcos és a fegyveres erő fogalmainak jelentése a nem nemzetközi fegyveres konfliktusok esetén, valamint a polgári személyek körét is úgy határozza meg, hogy azok, akik nem tagjai a fegyveres erőknek.

A hiányokat a jogirodalom és az ICRC ajánlásai igyekszenek kitölteni, azonban teljes konszenzus nem alakult ki. Elfogadott nézetnek mondható, hogy nem nemzetközi fegyveres konfliktusok esetén a nem állami fél fegyveres erejét a szervezett fegyveres csoportok alkotják (a fogalmat a második kiegészítő jegyzőkönyv is használja), a csoportban való tagság alapja azonban már nem egyértelmű.

Az ICRC szerint csak azok a személyek tagjai egy szervezett fegyveres csoportnak a humanitárius jog szempontjából, akik folyamatos harci funkcióval (continuous combat function) rendelkeznek, amely az ellenségeskedésekben való közvetlen részvétellel (direct participation in hostilities) jár. Akik ilyen funkcióval nem rendelkeznek, a humanitárius jog szempontjából nem tagjai a csoportnak, ezért polgári személyekként kezelendők, és csak az ellenségeskedésekben való közvetlen részvételük idejére, minden egyes cselekmény esetén külön-külön válhatnak célponttá. Az ICRC egy tanulmányában (Interpretive Guidance on the Notion of Direct Participation in Hostilities) kidolgozta az ellenségeskedésekben való közvetlen részvétel fogalmát is, meghatározva a szükséges három konstitutív elemet, amely egy bizonyos mértéket (akár feltételesen) elérő kárból, közvetlen okozati összefüggésből és a másik féllel szembeni ellenséges kapcsolatból áll. Fontos, hogy míg civilek esetében a közvetlen részvétel a magatartással összekötötten eredményezi a humanitárius jogi védelem átmeneti elvesztését, addig az elmélet szerint a szervezett fegyveres csoportok esetén a tagok folyamatos harci funkcióját jelenti, és státusz alapon biztosítja az állandó célponttá válás lehetőségét, amíg a személy a folyamatos harci funkciót betölti. A tanulmány meghatároz bizonyos magatartásokat is, amelyek az ICRC szerint az ellenségeskedésekben való közvetlen részvételt jelentik, vagy éppen nem jelentik. A fenti elvek alapján az ICRC nem tekinti közvetlen részvételnek a pénzügyi, politikai támogatás nyújtását, fegyverek szállítását (kivéve, ha ez a tevékenység egy adott műveletnek alkotja a lényeges részét, amelynek célja a meghatározott kár közvetlen módon való okozása). Szintén nem valósít meg közvetlen részvételt az ICRC véleménye szerint az IED-k (általában tüzérségi lövedékek felhasználásával készített robbanóeszközök) összeszerelése és tárolása, csak az ilyen eszközök elhelyezése és működésbe hozatala.

Több nemzetközi jogász nem ért ezzel egyet, és nem fogadja el a folyamatos harci funkciót, mint a humanitárius jogi értelemben vett tagságot megalapozó többletet. Michael N. Schmitt, a Naval War College oktatójának véleménye szerint, amelyet egy 2012-es előadásában az Egyesült Államok kormányának véleményével lényegében megegyezőnek nevez, a szervezett fegyveres csoportok bármely tagja, csupán státusza alapján bármely időben és helyen támadható (tehát az állami fél fegyveres erejének tagjaival azonos módon kezelendők), és nem fogadja el az ICRC véleményét, hogy a csoportokban a humanitárius jogi értelemben vett tagság keletkezéséhez a folyamatos harci funkció lenne szükséges.

A folyamatos harci funkció fogalma nem jelenik meg a szerződési jogban, és a szokásjogban sem mutatható ki a létezése. A fogalmat az ICRC azért látta szükségesnek, mert napjaink nem nemzetközi fegyveres konfliktusaiban egyre inkább elmosódik a határ a polgári személyek és a szervezett fegyveres csoportok tagjai között, a megkülönböztetés egyre nehezebb. Egy fegyveres csoport gyakran például törzsi alapon tartja befolyása alatt egy terület lakosságát, és a lakosság és a csoport között kulturális alapon meghatározott viszonyok alakulnak ki, aminek következtében elmosódhat a határ a csoport tagjai és a polgári lakosság között, valamint a csoport és a polgári lakosság által betöltött funkciók között.

A kép forrása:
http://graphics8.nytimes.com/images/2012/06/13/world/13syria-cnd/13syria-cnd-articleLarge-v2.jpg