Szólam vagy valóság? – Az Alaptörvény kereszténydemokráciája

Az európai parlamenti választások kapcsán a valódi hangsúly ismét nem a különféle politikai pártok által felsorakoztatott szempontokon van, hanem sokkal inkább az azok mögött rejlő politikai filozófiákon és államszervezési modelleken. „Illiberális államot építünk” – hangzott el Orbán Viktortól a 2014-es tusnádfürdői szabadegyetemen. „Nekünk a demokráciának azt a fajtáját érdemes építeni, amit kereszténydemokráciának nevezünk” – mondta később a miniszterelnök a 2018-as országgyűlési választásokat és a kormány megalakulását követően. De mégis mit jelentenek ezek a kifejezések?  És mégis milyen viszonyban áll egymással a liberális-illiberális-kereszténydemokrácia mai értelemben vett demokráciafelfogása?

1. A magyar demokrácia hármas útja

A rendszerváltoztatást követően az új környezethez történő alkalmazkodás nem ment zökkenőmentesen a politikai elit és a társadalom számára. A korlátozott sikeresség mögött számos probléma állt, többek között hiányzott az a fajta nyugati értelemben vett politikai kultúra, ami a kívánt irányba mozdította volna a rendszer fejlődését. A társadalom egy jelentős részének idegenek voltak a megváltozott körülmények, amit mi sem igazol jobban, mint például a társadalombiztosítási önkormányzatok bukása, vagy éppen az olajszőkítési láz kitörése a ’90-es években. Mindezek ellenére a rendszerváltást követő két évtized fontos előrelépést hozott a jogállam és demokrácia szempontjából Magyarországon. Jelentős ideológiai eltolódással járt a magyar államvezetés és -szervezés tekintetében az Alaptörvény hatályba lépése, amikor olyan új fogalomköröket vezettek be, mint a történeti alkotmány vívmányai vagy éppen a kereszténység nemzetmegtartó ereje – mindezt a Preambulumban, aminek normativitása is új irányt vett a magyar alkotmányfejlődésben.[1] Nagy kérdés azonban, hogy pontosan miféle politikai filozófia húzódik meg az Alaptörvény szövege mögött? Mennyire van helye egy szekuláris államban a vallási-kulturális tartalmaknak az állami szerepvállalások körében? Valamint mennyire jelennek meg a keresztényinek hitt demokráciában a Biblia tanításai és a vallás egyes jelképei? A továbbiakban ezekre a kérdésekre keresem a választ.

2. Illiberális vagy kereszténydemokrácia?

A kereszténydemokrácia a közbeszéd egyik meghatározó tárgyává a 2018-as miniszterelnöki kijelentés után vált, amikor is az illiberális állam kifejezést felváltotta e többségében jobboldalinak vélt eszmerendszer.  De mégis mit jelent ez a két államszervezési elv? Az illiberális demokrácia kifejezése Fareed Zakaria nevéhez fűződik, aki téziseit az Illiberális demokrácia virágzása című művében fejtette ki. Ennek lényege, hogy a demokratikus államban kiüresedett alkotmányos jogintézmények, a szabadságjogok korlátozása és a manipulált országgyűlési választások a jellemzőek.[2] Ezzel szemben a kereszténydemokrácia egy politikai mozgalom, ami a XIX. században jelent meg először holland reformátusok, elsősorban Abraham Kuyper vezetésével. Létrejötte a választójog kiterjesztésével, a katolikusok, keresztények tömegeinek ipari forradalom utáni választópolgárokként való megjelenésével függ össze.[3] Fontos kiemelni, hogy nem kizárólag a katolikus eszméket követő irányzatról van szó, hanem egy vallási, politikai pártok feletti eszméről, és mint olyan, kortársa az összes többi szekularizált politikai ideológiának. Keresztény természete elsősorban abban jut kifejezésre, hogy állameszméjét és annak pozitív törvényeit a természetjogból meríti. Szervezett politikai formája főleg a XX. századra tehető, amikor is a kereszténydemokrata pártok politikai súlya 1945 után vált igazán jelentőssé. A siker titka egyrészt, hogy ezek a pártok nagyrészt érintetlenek maradtak a politikai harcok viharaiban a két világháború közötti időben, másrészt centrumpártként tudtak az integrációs törekvések élére állni, új elképzeléseket megfogalmazni.[4] Közülük az egyik legjelentősebb a német CDU – Christlich Demokratische Union Deutschlands –, amelynek képviselői mai napig az ország egyik legerősebb politikai erejét alkotják és egyben az Európai Parlament legnagyobb pártcsaládjának, az Európai Néppártnak is a tagjai. Mellette a bajor CSU, azaz a Bajor Keresztényszociális Unió és az Osztrák Néppárt, az ÖVP dominál.[5]

3. A kereszténydemokrácia építőkövei

A kereszténydemokrácia alapjai a magyar politikai rendszertől sem idegenek. Megjelenése és nyugati értelemben vett formájának kialakulása a két világháború közti időszakra tehető. Forrásai a Szentírás, XII. Leó pápa Rerum Novarum című enciklikája – leginkább a munkáskérdésről –, XI. Pius pápa Quadragesimo Anno kezdetű apostoli levele, valamint a keresztény humanizmus kiegészülve a protestáns szociáletikával és filozófiával.[6]

E művek és a főbb szervezőelvek elsődlegesen a Bibliából táplálkoznak, gondolva itt a tízparancsolat tanításaira, a felebaráti szeretetre, az aranyszabályra[7] vagy éppen a nyolc boldogságra[8]. A humanizmus az ember méltóságának kíván az élet minden területén érvényt szerezni, hogy a világot, a benne való létezést eredendően jónak láttassa az emberek irányába.[9] Jelentős különbség a humanizmus többi irányzata és a keresztény humanizmus között, hogy ez utóbbi nem az ember Istentől való elszakadását és saját természetének öncélú megvalósítását, hanem két elkülönült, de nem egymással szemben álló természet kiegyensúlyozott kapcsolatát jelenti.[10] A protestáns szociáletika és filozófia pedig, mint gondolkodásmód az élet egész területét áthatja, így a házasság, a család, a halálozás, vagy éppen a gazdaság etikáját egyaránt.[11] Választ kíván adni arra, hogy a hit és az élet, a szabadság megítélésének és a felelősség felvállalásának összhangja hogyan érvényesülhet a modern társadalmon belül – korunk erkölcsi döntéseket igénylő kihívásainak összefüggésében.[12]

A Rerum novarum volt az első olyan összefoglalása a kereszténydemokrácia által képviselt elveknek, ami egységesen és mindenki számára hozzáférhetően összefoglalta az eszmerendszer legfontosabb pilléreit. Központi témája a munkásság XIX. század végi helyzete, amennyiben szembe állítja a vallásos hitet a munkaadók embertelenségével és korlátlan nyereségvágyával, ami a kapitalista világgazdasághoz, a hit- és erkölcsbéli normák demoralizált és züllött világához tartozik. Kiemeli a magántulajdon és a házasságkötés jogának természet rendjével való összhangját, leginkább annak isteni gyökereit. Felhívja a figyelmet a család egységének fontosságára, mint a polgári társadalom alkotórészeire, amivel kapcsolatban elveti az állami gondviselés aktív jelenlétét a családi életközösségben. A beavatkozást egy szükségességi-arányossági teszthez hasonló megközelítéssel tartja csak elfogadhatónak, példának okán, amikor egy család nyomorban él és az állam támogatása nélkül képtelen kilábalni fennálló helyzetéből. Kontextusát tekintve, az államnak egy alárendeltebb szerepet szán, ahol az egyházi szerepvállalás és erkölcsi tanítás, útmutatás áll a középpontban – mintegy az állam is az egyház gyámkodásában jelenik meg. Nem tartható csupán az elégségesnek, ha az egyház rámutat a helyes útra, hanem saját kezűleg kell orvosolnia a helyzetet, így a Rerum novarum egyik végkicsengése az, hogy az emberi társadalom megújulása, kizárólag a kereszténység által ragadható meg.

XI. Pius pápa Quadragesimo anno kezdetű apostoli levele a Rerum novarum 40. évfordulója alkalmából született meg, ahol a szent atya XIII. Leóhoz hasonlóan az emberi társadalom alapjairól, a családról és a házasság szentségéről, a világi hatalom eredetéről és egyházzal való viszonyáról, a keresztények legfontosabb kötelességeiről, a szocialisták nézeteiről,  valamint az emberi szabadság téves értelmezéséről értekezett. Célja az volt, hogy egy új katolikus szociális és politikai szabályrendszert alakítson ki, ami alternatívát jelenthet a liberális szabadversenyes kapitalizmussal, valamint a fasiszta és bolsevik rezsimek ideológiáival szemben.[13] A legnagyobb különbség a Rerum novarum és a Quadragesimo között, hogy míg előbbi csupán szociális reformokat sürgetett, utóbbi már egy komplexebb megújulást, társadalomszervezést tűzött ki célul.[14] Ebből jól látszódik, hogy a kereszténydemokrácia már a kezdetektől egyfajta alternatívaként jelentkezett a kor kihívásai sorában, mintsem magát is egy ptolemaioszi középpontként definiálta volna.

4. A magyar kereszténydemokrácia kezdetei

Az 1848 és az 1949 közötti időszakban nem lehet egy klasszikus, nyugati értelemben vett kereszténydemokrácia kialakulásáról beszélni Magyarországon, ami több okra vezethető vissza.  Az 1890-es évek szekularizáció irányába mutató jogalkotása ellenére[15] egészen a II. világháború végéig nem került sor az állam és egyház következetes szétválasztására, ami kedvezőtlenül hatott a kereszténydemokrácia fejlődésére, mivel az egyház megtartotta rendszerszervező- és megtartó szerepét, így a hatalom védelmét, az állam politikai, társadalmi és gazdasági támogatását élvezte. Az így kialakult légkörben egy autonóm keresztény politikai irányzat csupán zavarta volna a működését – főleg egy olyan, aminek eleve rendelt célja a szociális igazságosság és a demokrácia megteremtése. Ennek egyik fő oka, hogy az egyház csupán a tagjainak azon körét legitimálta, akik képesek voltak alávetni magukat az egyházi hierarchiának, a püspökök közvetlen irányításának és gyámkodásának. Tovább nehezítette a kereszténydemokrácia fejlődését, hogy ekkoriban főleg a katolikus hitközösség politikai szerepvállalása érvényesült, a többi felekezet aktivitása háttérbe szorult. Mindezek ellenére a keresztény értékrend és társadalomelmélet államéletben való megnyilvánulásának első nyomai a liberális katolicizmus képviselőihez: Deák Ferenchez, Eötvös Józsefhez és Trefort Ágostonhoz köthetők. Munkásságuk eredményeképpen az áprilisi törvényekbe átemelték az 1831-ben kodifikált belga alkotmány több elemét is. Elválasztásra került a három klasszikus hatalmi ág – a bírói, törvényhozói és végrehajtói hatalom –, érvényre jutott a népszuverenitás elve, aminek esetében a liberális katolikusok és a kereszténydemokraták is, a hatalom Istentől való származtatását, de annak is a nép által történő megvalósulását hangsúlyozták. Valamint úgy vélték, hogy a demokrácia mind monarchikus, mind pedig köztársasági államformában is megvalósulhat.[16]

A tulajdonképpen vett korai kereszténydemokrácia első jeles képviselője Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök volt, aki korai írásaiban a liberális és konzervatív hagyományt meghaladó harmadik erőként tekintett a kereszténydemokráciára. Részt vett a Katolikus Néppárt 1895-ös megalakulásában és oroszlánrészt vállalt a magyarországi politikai katolicizmus magyarországi megerősödésében. Olyan politikai pártot képzelt el, ami kiáll az egyház, a katolicizmus védelmében és ugyan ilyen határozottsággal képviseli a szociális igazságosság Rerum novarumban megjelenő eszméjét, valamint az elnyomott rétegek politikai egyenlősítését – azon belül is az általános és titkos választójog bevezetését, ami a kor demokráciafelfogásának egyik legfontosabb elvárása volt. Programjának középpontjában az egyházat a nemzet alapjára helyezve kívánta a polgárosodó magyar társadalomhoz igazítani, hogy ezáltal csatlakozzon a történeti szerves fejlődés folyamatához. Mindezt a demokrácia intézményrendszere köré szervezve, ahol a nép –beleértve a munkás, paraszt és kisember – érdekeinek az elfogadása és érvényesítése valósulhat meg. A keresztény politizálás programját az egyház politikai-társadalmi szerepvállalásának fenntartásában és a liberalizmus ellensúlyozásában jelölte meg. Az egyház felső vezetése azonban ekkoriban elzárkózott a Prohászka-féle irányzattól és helyette a konzervativizmust tette a magáévá, mivel ezáltal volt képes biztosítani az országon belüli hatalmát és vagyonát.[17]  Az elveszített I. világháború és a trianoni békeszerződés azonban átformálta a magyar politikai elit gondolkodását. Úgy vélték, hogy a bekövetkezett tragédiák közvetlen okai a magyar nép lelkét megzavaró nyugati, idegen eszmék voltak, ezért a hagyományos vallásosságot és annak intézményeit kell támogatni a közélet valamennyi területén.[18] Ezt az 1920-1921 közötti időszakot – amit az 1918-1919-es összeomlás, a liberális államrend csődje előzött meg – Prohászka Ottokár „álkeresztény” politikának nevezte, mivel álláspontja szerint elvekben, teóriában az ekkori politikusok elfogadták a kereszténységet, de tetteikben nem ez látszott beigazolódni.

Prohászka a kereszténydemokrácia elveinek az elfogadtatását az egyházon belül kívánta megvalósítani, majd abból kiindulóan kiteljesíteni a politikumra. Ezzel szemben Giesswein Sándor lelkész, a modern kereszténydemokráciának közép-európai előhírnöke – aki a demokratikus keresztény politika egyik legmeghatározóbb személyisége is volt – közvetlenül a közélet területein képviselte ezeket az eszméket. Politikai filozófiája elsődlegesen a francia liberális katolicizmushoz állt közel – Deák Ferenchez és társaihoz hasonlóan. Munkásságában következetesen a demokratikus szabadságjogok védelmét, a választójog reformját, a munkásság szervezkedési szabadságát támogatta. Felfogásában a politikai rendszer demokratizálása a szociális igazságosság érvényesülésének előfeltételeként jelent meg. A keresztényszocializmus Giesswein nyomdokain járó irányzata először a keresztény értékek és a demokratikus elvek összekapcsolásához jutott el, később azonban már egyházi befolyástól független autonóm katolikus politikát hirdetett.[19] Az 1930-as évek elejére a kereszténydemokrácia immár letisztulva, markáns ideológiai és politikai irányzatként állt a közéleti harcok sűrűjében.

A magyar katolikus reform tömegmozgalom IX. Pius Quadragesimo anno, 1931-ben kiadott enciklikája után kezdte meg virágkorát. Az enciklika a liberális társadalmi berendezkedés és a szabad piacgazdaságon alapuló nemzetgazdaságok helyébe a hivatásrendi, korporációs rendszert ajánlotta. Egyik legsikeresebb magyarországi vezetője Barankovics István – aki egyben a modern, nyugati értelemben vett kereszténydemokrácia magyarországi képviselője volt –, az általa vezetett Demokrata Néppárt sikeresen újította meg és adaptálta a kor viszonyaira a kereszténydemokrata eszmerendszert. Barankovics pártja egy közösséget vallott a kor akkor sikeres politikai közösségeivel, amelyek élen jártak a kereszténydemokrácia építésében, így többek között a Konrad Adenauer vezette CDU-val, valamint a Robert Schumann nevével fémjelzett MRP-vel. Közös jellemzőik, hogy azonos elméleti platformon álltak, a polgári demokrácia és a szociális piacgazdaság mellett elkötelezett keresztény, de nem egyházias, nem klerikális politikai közösséget alkottak.

Mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy jelentős eltérés mutatkozott politikai filozófiájukban az országot irányító államférfiak és a mai értelemben vett kereszténydemokrácia jeles képviselői között. Utóbbiak esetében elmondható, hogy egytől-egyik demokráciát és jogállami kereteken belül szervezett polgári társadalmat képzeltek el Magyarország számára, míg például Horthy Miklós és Bethlen István esetében nemzeti és keresztény meggyőződésük ellenére ez a megállapítás már nem volna helytálló. Mindenesetre a kereszténység és a demokrácia összekapcsolása is beszivárgott a politikai vezetés felsőbb szintjeire: például a Prohászka-féle kereszténydemokrácia felfogást is a Bethlen-kormányok munkaügyi és népjóléti minisztere, Vass József igyekezett megvalósítani a törvényi szabályozás szintjén.[20] Ezek mellett fontos megemlíteni, hogy az így kialakult magyar kereszténydemokrácia nem azonosítható a nyugaton, főleg Németországban kialakult mintájával. Ez a fajta fejlődésbéli eltérés nem csupán a politikai ideológiák terén, de az alkotmányos keretekben és a meghatározó jogintézményekben is kimutatható.

5. Az Alaptörvény kereszténydemokráciája

Magyarországon, ahogyan arra utaltam, nem alakulhatott ki a klasszikus értelemben vett kereszténydemokrácia, mivel – a korábban már említett okok mellett – a kommunizmus ideje alatt a politikai pluralitás megszűnt létezni, valamint az államhatalom antiklerikális politikája tovább redukálta az egyház mozgásterét hazánkban. Nagyobb változást a rendszerváltoztatás hozott magával, amikor is 1989-ben megalakult a Kereszténydemokrata Néppárt és újult erőre kaphatott a keresztény politizálás. A kérdés csupán az, hogy a jelenleg is kormányon lévő pártkoalíció politikai törekvéseiben mennyiben nyilvánul meg a manapság közéleti viták témájává lett kereszténydemokrácia? Ennek egyik legalkalmasabb tárgya nem is lehetne más, mint a 2011-ben hatályba lépő Alaptörvény és annak módosításai, amiknek a szemrevételezésével kívánom  szintetizálni a kereszténydemokrácia hatásait a magyar alkotmányozásra, így tágabb értelemben a jogalkotásra egyaránt. Mindazonáltal először fontos meghatározni, hogy a kereszténységre vonatkozó utalások milyen formában jelennek meg az Alaptörvényben, valamint miféle hatást gyakorolnak az állam semlegessége elvének és a világnézeti pluralizmus alkotmányos követelményeinek az érvényesülésére?

Az Alaptörvény értékmegjelenítő szövegezése a Nemzeti Hitvallásban, azaz a Preambulumban teljesedik ki leginkább, ahol a „keresztény Európa”[21] és a „kereszténység nemzetmegtartó ereje”[22] fordulatok szerepelnek. Ezt foglalja keretbe a Záró Rendelkezések posztambulumban olvasható része: „az Országgyűlés képviselői Isten és ember előtti felelősségük tudatában állapítják meg az Alaptörvényt.”[23] Ez a gyakorlat ellentétben áll a korábbi alkotmány szövegezésével, de vajon milyen a viszonya a jelenlegi európai trendekkel? Európában számos állam alkotmánya tartalmaz hol erősebb, hol puhább vallási meggyőződés által átitatott szövegezést. Az egyik legismertebb példája a preambulumok erős vallási elkötelezettségének a görög és az ír alkotmányok: – előbbit – „[a] „Szent, Egylényegű és Oszthatatlan Szentháromság Isten nevében az Ötödik Görög Felülvizsgáló Parlament elhatározása alapján” fogadták el […]” – míg utóbbit – „a legszentebb Szentháromság Isten nevében alkották meg „akié minden hatalom, és akitől mint végzetünktől, mind az emberek, mind az államok tevékenysége ered””. De ezek mellett érdemes megemlíteni a lengyel és szlovák alkotmányokat is, amelyek az ősi múltra való visszatekintés mellett, hivatkoznak a kereszténységre. Valamint kiemelendő az Európai Unióról szóló Szerződés preambuluma, ami a kereszténységet, mint vallási, kulturális és humanista örökségként jeleníti meg.[24] Ez az az uralkodó szellemiség Európában, ami a vallási szimbólumokra való utalásokat az ország kulturális, történelmi hagyományaiba burkolva vagy éppen az alkotmány megalkotóinak felelőssége körében jelenik meg – amely utóbbi számottevő vitákat szült Európa szerte, elsődlegesen „Isten” nevének említése kapcsán.[25] A diskurzusban több esetben is állást foglalt az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB), amelyek közül az egyik legjelentősebb a Lautsi és Mások kontra Olaszország ügy, ahol a bíróság kimondta, hogy a feszület „az olasz állam világi értékeinek részévé vált, és a polgári élet értékeit jeleníti meg.”[26] Ebben az értelemben a kereszt a mai demokráciák kulturális alapjait is képezi, ami országonként eltérő mértékben jelenik meg, mivel az adott állam hagyományai határozzák meg használatának terjedelmét, tehát tradicionális okokból lehet előnyben részesíteni. Emellett humanista üzenetet hordoz, amely alapvetően az adott politikai közösség identitásképző, kultúraformáló elemévé is vált.[27] Ahhoz azonban, hogy ez a közösségi identitás tudatát képező vallási, kulturális vagy más értékre való utalás a legszélesebb egyetértést képes legyen megvalósítani, törekedni kell az egyre inkább absztraktabb és elvontabb megfogalmazásokra, amelyek nagyobb eséllyel valósítanak meg szélesebb konszenzust az adott társadalmon belül.[28]

Az alkotmányok keresztény utalásai azonban nem minden esetben képezik szerves részét a kereszténydemokrácia alkotmányos szinten történő megjelenítésének, megvalósításának, mindazonáltal meghatározó szerepkörrel rendelkeznek. Jellemzően a  kereszténydemokrácia nem egységes irányzat, több formája ismeretes – mivel országonként eltérő gyakorlat érvényesül – , viszont megállapítható 7 általános alapelv –, mint közös ideológiai minimum –, amelyek objektíve igazak az egész politikai eszmerendszerre.

Ezek közül az első az egyetemesség és szubszidiaritás elvének az érvényesülése, hiszen a nemzethez kötődés mellett, mindig jelen volt a gondolkodás nemzetközisége, a globális problémák iránti érzékenység, ami az ENSZ és EU szervezeteinek feladatellátása során is megmutatkozik. A szubszidiaritás nem csupán az Európai Unió és a tagállamok hatáskör-megosztásának egyik szervezőelve, de a kereszténység történetében is nagy hagyományokkal bír, mivel a katolikus társadalomelmélet egyik fő szervező elve, ami a Quadragesimo anno pápai enciklikában a következőképpen olvasható: „A társadalomelmélet szilárd és örök érvényű elve az a rendkívülien fontos alapelv, amelyet sem megcáfolni, sem megváltoztatni nem lehetséges; ez így szól: amit az egyes egyének saját erejükből és képességeik révén meg tudnak valósítani, azt a hatáskörükből kivenni és a közösségre bízni tilos; éppen így mindazt, amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének felforgatása, mivel minden társadalmi tevékenység lényegénél és benne rejlő erejénél fogva segíteni – szubszidiálni – köteles a társadalmi egész egyes részeit, ellenben soha nem szabad bomlasztania vagy bekebeleznie azokat.”[29] Az Alaptörvény ezt az alapelvet az E) cikkben juttatja kifejezésre, ahol kimondja, hogy Magyarország az Alaptörvényből eredő egyes hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja, de amelyeket a Szerződések nem ruháztak át az Unióra, azok a tagállamoknál maradnak. Az e bekezdés szerinti hatáskör-gyakorlásnak azonban összhangban kell állnia az Alaptörvényben foglalt alapvető jogokkal és szabadságokkal, továbbá nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát. Ennek tükrében hazánk az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében.

Ezt követi a keresztény perszonalizmus eszméje, ami a liberalizmus individualizmusával szemben a személy-központúságot helyezi a fókuszba. Ez a perszonalizmus keresztény gyökerű – aminek alapja, hogy az ember az Isten képmására teremtetett –, ellentétben áll az individualizmussal, mivel ez figyelembe veszi az egyént körülvevő közösségeket, és a közösség és a személyek közötti közös felelősséget hangsúlyozza. A kereszténydemokrata gondolkodásban a társadalom azért van, hogy az egyén fejlődését lehetővé tegye. Ezzel összefüggésben vallja az állam korlátozott szerepét is, továbbá, a „természetes” közösségek – mint amilyen a család, illetve az egyesülések világa – meghatározó szerepét, mivel a kisebb közösségek, mindenekelőtt a család, de a szerződéses kapcsolatok, a szakszervezetek és egyéb civil szervezetek is előbbre valók, mint a politikai közösség, vagy az azt megtestesítő kormányzat.[30] Ezt látszik visszatükrözni az Alaptörvény hetedik módosításával bevezetett szabályozás is, ami többek között külön figyelmet fordított az otthon és így a család nyugalmának jogi védelemben részesítésére, amikor is a VI. cikk (1) bekezdésében kimondja, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának a sérelmével. Az otthon oltalmazásán belül kiemeli annak nyugalmának a védelmét, amivel a család jogi oltalmát szolgálja a jogalkotó, ami pedig a család fontosságát és ezzel a keresztény perszonalizmus eszmélyét, mint értéket juttatja érvényre.

Harmadrészt alapvető eleme a kereszténydemokrata gondolkodásnak a szolidaritás, tehát a testvéri és felebaráti szeretet elsődlegessége. A szolidaritás eszmélye a korábban hangsúlyozott perszonalizmusból táplálkozik, hiszen emberképében különbséget mutat az individualizmushoz képest, ahogyan az egyén méltóságához, jogaihoz, kötelezettségeihez és lelki szükségleteihez fűződő kapcsolatban egyaránt. Ennek lényege a másik javára végzett cselekvés, amely politikai értelemben – azaz tágabb kontextusban – a közjó előmozdítását szolgálja. Fontos kritérium, hogy ennek a szolidaritásnak mindig a közjóra kell irányulnia, különben célvesztetté, kiüresítetté válik, ami a hatalomgyakorlás természetére is kihatással van.[31]

Negyedrészt a vallásszabadság az, ami biztosítja többek között a hívő emberek számára is megnyilatkozásaiknak a lehetőségét az élet bármely vonatkozásában, beleértve a közélet, a politika világát is. A keresztény embernek ugyanis közéleti felelőssége van, hogy a szólásszabadság és véleménynyilvánítás szabadságának jogával élve saját hitének, illetve meggyőződésének megfelelően véleményt alkosson, részt vegyen akár a közélet kérdéseinek a megvitatásában.[32] Ebben a témában hasonló az álláspontok közötti törésvonal, mint az állam világnézeti semlegességének kérdéskörében, hiszen vannak olyan (főleg liberális) demokráciák, mint például Belgium és Franciaország, ahol a vallási utalások kirekesztő mivoltára hivatkozva[33], többek között széles körben korlátozták a nyilvánosan történő vallásgyakorlást[34], ellentétben az Alaptörvénnyel, ami kimondja, hogy vallását vagy más meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen, nyilvánosan vagy a magánéletben kinyilvánítsa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolja vagy tanítsa.

Ötödrészt az egyenlőség elvének érvényesülése, aminek értelmében minden ember születésénél fogva egyenlő, nem érheti hátrányos megkülönböztetés hovatartozása, neme, születése, vagyoni helyzete, vallási vagy épp szexuális identitása miatt. Barankovics István szavaival élve: „A kereszténység sohasem képviselt olyan hivatalos tanítást, amely az egyenlőség ezen eszményével összeférhetetlen volna. Magán az egyházon belül sohasem állított fel sem születési, sem vagyoni feltételeket. Hierarchiájának legfőbb méltóságára gyakorta legkisebb gyermekeit szólította. Alapítója egy ács volt. Első pápája paraszthalász a Tibériás tavánál és a legteljesebb hűbéri arisztokrata uralom korszakában legkitűnőbb és leghatalmasabb főpapja VII. Gergely volt, egy toscanai ácsnak a fia.”[35] Felfogásában lényegi eltérés nem mutatkozik a liberális demokrácia eszmerendszerétől, ami szerint egyaránt igaz, hogy az egyenlőség az az emberi méltóságból fakadó követelmény, hogy mindenkit másokhoz hasonlóan ugyan olyan értékes emberként kezeljenek.[36]

Hatodrészt a kritikai attitűd megléte elengedhetetlen, ami egyrészt összefügg a keresztény ember közéleti felelősségvállalásával, másrészt pedig az önkényuralommal szembeni immunitás egyik jelképe egyben. Ezt a kritikai mentalitást fejezi ki az Alaptörvény hetedik módosításával bevezetett jogszabályi rendelkezés is, ami az Európai Unió és Magyarország hatáskör-átruházási vitáiban megerősítő állást foglal, amikor azt mondja, hogy a hatáskör-gyakorlásnak összhangban kell állnia az Alaptörvényben foglalt alapvető jogokkal és szabadságokkal, továbbá nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát.

Hetedrészt pedig a pluralista társadalom, mint érték jelenik meg a kereszténydemokrata mozgalmat támogató irányzatok alapelvei között. Ennek a felfogásnak a mélyén pedig két alapelv húzódik meg. Egyrészt a már korábban említett szubszidiaritás, másrészt a „természetes” társadalmi csoportok létének a tiszteletben tartása. Az Alaptörvény ezt testesíti meg a hatáskör-átruházások kérdésében, az otthon, családok jogi védelmének magasabb fokú védelmével, vagy éppen a szabad vallásgyakorlás tágabb kereteivel. Dr. Birkás Antal szavaival élve: „A család, a vállalatok, a szakszervezetek, a különböző egyesületek, a gyülekezetek, a helyi közösségek mind-mind olyan értékei egy társadalomnak, amelyek védelemre szorulnak, és amelyek bizonyos fokú autonómiája a kereszténydemokrácia gondolatvilágában megkérdőjelezhetetlen.”[37]

6. Összegzés

Kétséget kizáróan kijelenthető, hogy az Alaptörvény filozófiáját áthatja a kereszténydemokrácia és ennek mentén építi az állam intézményrendszerét, valamint a társadalom alkotmányos rendjét. Az viszont továbbra is kérdéses, hogy mindez mennyire volt tudatos a jogalkotó részéről, valamint hogy a korábban idézett országok példája milyen formában von maga után kereszténydemokrata hatást a gyakorlatban? Érdemes kiemelni, hogy a korábbi alkotmányt inkább jellemezte egyfajta individualizmus, ahol az egyén helyzete nagyobb védelmet és hangsúlyt kapott a közösséggel szemben, ellentétben az Alaptörvénnyel, ahol a perszonalizmus szellemisége érvényesül és aminek a társadalmi szolidaritás elve járja át eszmerendszerét.[38]  Annak megállapítása, hogy a kereszténydemokrata gondolkodás a teljesség igényével hatja-e át az Alaptörvényt, illetve az, hogy milyen valós eltérések mutatkoznak hazánkban a nyugati értelemben vett kereszténydemokráciához képest, hosszabb kutatómunkát igényelnek. Mindenesetre van, aki úgy véli, hogy a liberalizmus helyett lehet egy másik társadalomszervező erő is, lehet más viszonyrendszer alapján államot szervezni. Az illiberalizmus és a kereszténydemokrácia pedig egy bizonyos értelemben nem több, mint a Fukuyama-féle történelem végének egy változata.[39]

A cikk megírásához az Arsboni a Jogtár adatbázisát használta.

Irodalomjegyzék

[1] Szabó Patrik: Fekete bárány? Fehér holló? – A Nemzeti Hitvallás az európai viszonylatban [online]. Link: https://arsboni.hu/fekete-barany-feher-hollo-a-nemzeti-hitvallas-az-europai-viszonylatban/?fbclid=IwAR2PiqIWMS1gH9aqEaH7R2Oc_sKS6a9ADXNduqWcfHIsaHUM3mif-EO2STk [2019.04.28.]

[2] Fareed Zakaria: Illiberális demokrácia virágzása. [online] Link: https://www.foreignaffairs.com/articles/1997-11-01/rise-illiberal-democracy, 1997.

[3] Mathias Corvinus Collegium – Tihanyi Alapítvány: Magyar Politikai Enciklopédia. Budapest, 2019., 275. old.

[4] Dr. Birkás Antal: A kereszténydemokrácia dogmatikája dióhéjban.

[5] Mathias Corvinus Collegium – Tihanyi Alapítvány: Magyar Politikai Enciklopédia. Budapest, 2019., 275. old.

[6] Dr. Birkás Antal: A kereszténydemokrácia dogmatikája dióhéjban. 1-3. old.

[7] Mt 7,12: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták.”

[8] Mt 5,1-10: „1. Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. 2. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. 3. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. 4. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. 5. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. 6. Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent. 7. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. 8. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.”

[9] Saád Béla: A dialógus embere. Vigilia XXXIV. évfolyam 1969/3, Budapest, 1969, 153-156. old.

[10] Molnár Tamás: Keresztény humanizmus. Kairosz Kiadó, Győr, 2007., 90-93. old.

[11] Dr. Békefy Lajos – Dr. Birkás Antal: Napjaink dilemmái – Protestáns válaszok – Szociáletikai kézikönyv mindenkinek

[12] Fazakas Sándor: A protestáns etika kézikönyve. Kálvin Kiadó, Debrecen, 2017., 7-10.old.

[13] Gianone András: Az Actio Catholica és a politika. Vigilia. 2000/4. sz. 275–279.

[14] Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon 1924-1944. Typovent, Bp.,

  1. 84.

[15] Például: 1894. évi XXXI. törvénycikk

[16] Gergely Jenő: A kereszténydemokrácia Magyarországon. Múltunk 2007/3. 113-115. old.

[17] Gergely Jenő: A kereszténydemokrácia Magyarországon. Múltunk 2007/3. 116-123. old.

[18] Kereszténydemokrácia [online]. Link: https://barankovics.hu/keresztenydemokracia-adatbazis/mi-micsoda/keresztenydemokracia [2019.04.25.]

[19] Gergely Jenő: A kereszténydemokrácia Magyarországon. Múltunk 2007. 3. 113-132. old.

[20] Gergely Jenő: A kereszténydemokrácia Magyarországon. Múltunk 2007/3. 127. old.

[21] Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.): „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.”

[22] Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.): „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.”

[23] Csink Lóránt – Fröhlich Johanna: Egy alkotmány margójára. Alkotmányelméleti és értelmezési kérdések az Alaptörvényről. Gondolat Kiadó, Budapest, 2012., 111. old.

[24] Uo. 112. old.

[25] Uo. 113. old.

[26] Lautsi and Others v. Italy (Application No. 30814/06) Grand Chamber Judgement of 18 March 2011 Link: https://hudoc.echr.coe.int/eng#{%22itemid%22:[%22001-104040%22]} [2019. 03.18.]

[27] Szajbély Katalin: Vallási jelképek viselése a munkahelyeken az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európai Unió Bírósága gyakorlatában. Közjogi Szemle, 2018/2., 1-8. o.

[28] Csink Lóránt – Fröhlich Johanna: Egy alkotmány margójára. Alkotmányelméleti és értelmezési kérdések az Alaptörvényről. Gondolat Kiadó, Budapest, 2012., 114-115. old.

[29] Dezső Márta – Vincze Attila: Magyar Alkotmányosság az Európai Integrációban. Második, átdolgozott, bővített kiadás. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2012., 330-331. old.

[30] Szalai Ákos: II. János Pál és a perszonalizmus társadalmi tanítása. [online] Link: https://konzervatorium.blog.hu/2011/04/30/ii_janos_pal_es_a_perszonalizmus_tarsadalmi_tanitasa [2019.04.21.]

[31] Dr. Birkás Antal: A kereszténydemokrácia dogmatikája dióhéjban. 3-5. old.

[32] Horányi Özséb: A (keresztény) értelmiségi feladatairól, i. m.

[33] Csink Lóránt – Fröhlich Johanna: Egy alkotmány margójára. Alkotmányelméleti és értelmezési kérdések az Alaptörvényről. Gondolat Kiadó, Budapest, 2012., 113-114. old.

[34] Európa így szabályozza az egyházakat. Link: https://archiv.evangelikus.hu/lapszemle_2009-2011/europa-igy-szabalyozza-az-egyhazakat [2019.03.28.]

[35] Barankovics István: A kereszténydemokráciáról. [online] Katolikus Szemle – 1989. 3.sz. 1-20.l. Link: https://barankovics.hu/az-alapitvanyrol/nevadonk/beszedek-irasok/barankovics-istvan-a-keresztenydemokraciarol [2019.04.18.]

[36] Alaptörvény I. cikk (1) bekezdés: „AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.”

[37] Dr. Birkás Antal: A kereszténydemokrácia dogmatikája dióhéjban. 4-6. old.

[38] Csink Lóránt – Fröhlich Johanna: Egy alkotmány margójára. Alkotmányelméleti és értelmezési kérdések az Alaptörvényről. Gondolat Kiadó, Budapest, 2012., 107-108. old.

[39] Rajcsányi Gellért: „Orbán Viktor valósítja meg a rendszerváltást” – Tellér Gyula és Lánczi András az orbáni útról [online]. Link: https://mandiner.hu/cikk/20150702_orban_viktor_valositja_meg_a_rendszervaltast_interju_lanczi_andras_teller_gyula [2019.04.28.]

Gyakornoki Programunk támogatói:

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.