A tévedés tétje: akár egy emberélet?

Minden tiszteletem az orvosoké. Életük során betegek tízezreit gyógyítják meg, éjt nappallá téve ügyelnek, műtenek, rendelnek. Azonban tévedni emberi dolog, és velük is megesik, hogy tévesen állítanak fel egy diagnózist, rosszul ítélik meg egy beteg állapotát, vagy megcsúszik a kezük egy műtét alkalmával. A probléma az, hogy míg majdnem minden hiba korrigálható, az ő tévedésük akár emberi életeket is követelhet.

  1. Az orvosi jogviszony és az orvos-beteg kapcsolat

Több évtizedes próbálkozást követően a mai napig nem sikerült konszenzusra jutniuk a jogtudósoknak azzal kapcsolatban, hogy az orvosi kezelési szerződés hol helyezkedik el a jogtudomány területén belül.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) polgári jogviszonyként tartja számon, azonban a mai napig nem került be a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény  (a továbbiakban: Ptk.) nevesített szerződései közé.[i]

Az egészségügyi szolgáltatások nagy része a megbízási szerződések körébe lenne beilleszthető. Ez azt jelenti, hogy az orvos nem tartozik eredményfelelősséggel, és az általa végzett beavatkozáshoz a beteg hozzájárulására van szükség.

A beavatkozás kockázatának viselése azért nem az orvost terheli, mert számos rajta kívülálló ok felléphet, amelyek következtében az eredmény létrehozása meghiúsul (például a beteg életkora, egészségi állapota).[ii]

Természetesen léteznek olyan egészségügyi szolgáltatások, amelyek a vállalkozási szerződésekhez állnak közel, hiszen nem gondossági, hanem eredménykötelmekről beszélünk. Ezek – a teljesség igénye nélkül – az esztétikai fogászati beavatkozások, a sterilizáció, a plasztikai beavatkozások, a terhesség megszakítás és a művi megtermékenyítés.

A munka(jog) jövője és a "Facebook állam" - XIII. Lawtech Meetup

Az orvosi jogviszony az orvos és a beteg szerződéseként definiálható. Ez létrejöhet szóban, írásban, illetve ráutaló magatartással. Mindhárom esetben azonban lényeges, hogy a beteg megfelelő tájékoztatásban részesüljön és a számára ajánlott kezelésbe beleegyezzen.

A polgári jog területén általánosságban a szerződő felek a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint felelnek, az orvos-beteg között létrejött szerződésben azonban a szerződésen kívüli károkozás szabályai az irányadóak.

Az orvos tevékenysége során „elvárható gondossággal” köteles eljárni, és kötik a szakmai és etikai szabályok. Bár erről ritkán esik szó, rendkívül fontos a bizalmi elem a felek kapcsolatában, hiszen a beteg az életét, egészségét adja más kezébe. Ezt segíti elő a szabad orvosválasztás joga, amelyet az Eütv. – amennyiben a beteg érdeke másként nem diktálja – biztosít.[iii] Sajnos a statisztikák azt mutatják, hogy a betegek nagy száma és az orvosok túlterheltsége következtében átlagosan egy vizsgálat három perces időtartamot vesz igénybe. Ennyi idő alatt nehéz a feleknek a kívánatos bizalmi kapcsolatot kiépíteni.

2. A büntetőjogi és polgári jogi felelősség elhatárolása

Tekintettel arra, hogy az orvos tevékenységével kapcsolatos védendő értékek tárgya az emberi élet, a testi épség és az egészség, könnyen megállapítható, hogy egy igen kockázatokkal teli területről beszélünk. Éppen ezért fontos, hogy a szakmai szabályszegések, a nem kielégítő odafigyelés a betegre, a hanyag magatartás előfordulása az orvosok körében minimális legyen. Ez a megfelelő szintű felelősségre vonás garantálásával érhető el, amely az állam és a jogalkotók feladata.

A két felelősségi szint között több különbség is található. Elsősorban, a büntetőjogi felelősségre vonás esetében a foglalkozási szabály megszegésével gyanúsított orvosokat vonják felelősségre, míg a polgári eljárás során az intézmény ellen folyik a per és ez utóbbi köteles helytállni a felmerülő károk tekintetében. Továbbá a büntetőeljárásban érintett orvos adott esetben szabadságvesztéssel büntethető, míg a polgári perben az alperesnek csupán vagyoni és nem vagyoni kártérítéssel kell számolnia.

Ezen kívül a büntetőjogi felelősségre vonáshoz elég a veszélyhelyzet kialakulása, míg a polgári jogi felelősségre vonás esetében követelmény a kár keletkezése.

Szintén fontos különbség, hogy a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelméből indul ki a bíróság és az ügyészi oldal feladata a bizonyítás, míg a polgári eljárásnál a felperes feladata a kár bekövetkezésének és annak mértékének bizonyítása, míg az alperes bizonyítja azt, hogy a magatartása során se felróhatóságot, se jogellenességet nem tanúsított.[iv]

3. A büntetőjogi felelősség

A büntetőjogi felelősségre vonás indokoltságának esetében az orvos tevékenysége leggyakrabban a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés tényállását meríti ki. A  Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény  (a továbbiakban: Btk.) szerint: „Aki foglalkozási szabály megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Büntetőjogi felelősségre vonásra sokkal ritkább esetben kerül sor, mint polgárira.[v]

Az orvosi tevékenység büntetőjogi szabályozásával kapcsolatos tényállások két kategóriába oszthatók.

Egyfelől azon „hagyományos” bűncselekmények köre, amelyeket akár orvos is elkövethet, de nem feltétlenül kell ahhoz egészségügyi dolgozónak lenni, hogy valakit ezek elkövetése miatt felelősségre vonjon a bíróság. Ebbe a kategóriába sorolható „az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények” közül a fentebb említett foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, a magzatelhajtás, az öngyilkosságban közreműködés.

Másfelől a Btk.-ban helyet kaptak „az egészségügyi beavatkozás és kutatás rendje elleni bűncselekmények” is, ezek körébe tartozik a beavatkozás az emberi génállományba, az emberi ivarsejt tiltott felhasználása, a születendő gyermek nemének megválasztása, az emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése, az embrióval vagy ivarsejttel végezhető kutatás szabályainak megszegése, a genetikailag megegyező emberi egyedek létrehozása és az emberi test tiltott felhasználása.[vi]

A büntetőjogi felelősség esetét példázza a BH.2015.10.271. sz. eseti döntés. Eszerint „A foglalkozási szabályokkal ok-okozati összefüggésben következik be a közlekedési balesetet szenvedett sértett halála, ha a kórház ügyeletes orvosa csupán a sérült fejéről és mellkasáról röntgenfelvételeket készít, azonban rajta egyéb fizikális testi vizsgálatot nem végez, emiatt nem észleli a közvetlen életveszélyt jelentő külső, belső sérüléseit, ezért elmarad a sértett lehetséges szakszerű orvosi ellátása, amely a halál bekövetkeztét elhárítaná.”

A tényállás alapján a sértettet 2008. november 23-án éjjel egy vonat sodorta el. A mentő a F. Megyei Sz. Gy. Kórház traumatológiájára szállította a sértettet, ahol az ügyeletes 1. rendű terheltet (traumatológia szakképzés alatt álló szakorvosjelölt) tájékoztatták a baleset körülményeiről és a szemmel látható sérülésekről.

A sértett, aki feltehetően hajléktalan volt, ellátást elutasító nyilatkozatot tett, azonban zavart beszédéből és a baleset körülményeiből kiindulva feltehetően nem volt cselekvőképes állapotban. Az 1. rendű terhelt a sértettel a röntgenszobába ment, ott azonban csupán 4 perc alatt fej- és mellkasröntgent készítettek. Ez az időintervallum nem elegendő ahhoz, hogy a szakmai szabályok alapján elvárt fizikai vizsgálat elvégzésre kerüljön.

Ezt követően a szakorvos jelölt a pihenőszobába távozott. A sértett elindult a bejárati ajtó irányába, ahol azonban nagy fájdalmai miatt leülni kényszerült. A 2. rendű terhelt, aki adminisztrátori munkakört látott el, beszélt vele néhány szót, azonban miután látta, hogy képes továbbhaladni, magára hagyta. Kint fagypont alatti hőmérséklet volt. A sértett a kórház udvarának területén leült és a biztonsági őr tájékoztatta a 2. rendű terheltet arról, hogy a sértett feltehetőleg ellátásra szorul. Második figyelmeztetését követően visszavitte a személyzet a traumatológiára. Fél órás késéssel a pihenőszobában tartózkodó 1. rendű terhelt is megjelent, ekkora azonban már a sértett halott volt.

A boncolás alapján a halál oka a szeméremcsonti ízesülés szétválása és a keresztcsont-csípőcsont ízesülés oldódása következtében történő lágyrészek bevérzése okozta. Ez ugyanis olyan mértékben rontotta a sértett keringését, hogy heveny szívgyengeség állt be. A halál kiküszöbölhető lett volna, ha a beteg vizsgálata a szakma szabályai szerint történt volna, vagyis fizikális vizsgálatra, részletesebb röntgen vizsgálatra és ezek alapján célirányos orvosi beavatkozásra került volna sor.

Az 1. rendű terhelt megszegte az Eütv.-ben szabályozott, az ügyeleti egészségügyi ellátást végző orvos alapvető kötelességeit. Nem járt el körültekintően, magatartása ellentétben állt az orvostudomány szabályaival, okozati összefüggés volt az elkövetési magatartás (foglalkozási szabálysértés) és az eredmény (közvetlen veszély) között. Lehetősége lett volna elhárítani a halál bekövetkeztét, mégsem végezte el az Eütv.-ben és a kórház osztályvezetői utasításában szereplő jelentéstételi és vizsgálati kötelezettségét. A beteggel meg sem próbált szót érteni és még a legalapvetőbb állapot felmérést sem próbálta meg elvégezni. Szabályszegése folytán nem észlelte, hogy a beteg életveszélyes, súlyos állapotban van.

A szakellátási lapon elmulasztotta feltüntetni a számtalan külsérelmi nyomot, ezen kívül kötelessége lett volna szakorvost a helyszínre hívni, hiszen jelöltként önálló döntéshozatalra, önálló kezelési cselekményre nem lett volna jogosult. E tekintetben a kórház is felelős, ugyanis az indokolt számú szakorvos biztosítása a vezetőség feladatkörébe tartozott volna.

Amennyiben a beteg az ellátás visszautasítását kéri (mint ez esetben a sértett), azt dokumentálni kell, továbbá abban az esetben, ha cselekvőképtelen, a kezelés visszautasításához gyám, gondnok vagy hatósági tanú jelenlétére van szükség. Ebben az esetben még dokumentáció sem készült. A beteg ellátáshoz való beleegyezését vélelmezni kell, ha beleegyező nyilatkozat megtételére képtelen, továbbá a beleegyezésére nincs szükség, ha életveszélyes állapotban van.

Az 1. rendű terhelt ezeket nem vette figyelembe. Az 1. fokú bíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 200 napi tétel, napi tételenként 1000 forint pénzbüntetésre ítélték. A fellebbezést elbíráló törvényszék a cselekmény megnevezését és a jogi minősítést pontosította, illetve az orvos büntetését egyévi felfüggesztett fogházra súlyosbította.[vii]

4. A polgári jogi felelősség

A BH. 1954.2.191.szerint „Orvosi műhiba minden olyan komoly hiba, amelyet az orvos a betegség felismerésében vagy kezelésében követ el, feltéve, hogy ez kárt okoz és az orvosnak joggal felróható.”

A BH. a továbbiakban meghatározza az orvosi műhiba eseteit, melyek a következőek:

  • A diagnózisban való tévedés: Ennek egyik esete a betegség fel nem ismerése annak ellenére, hogy a beteg tünetei olyan jellegzetesek, hogy azok láttán egy átlagos ismeretek birtokában levő orvosnak is következtetnie kellene az adott betegségre. Másik esete, amennyiben a fentebb említett tünetek hiányában indokolatlanul megállapít egy adott betegséget és annak megfelelően félrekezeli a beteget.
  • A kezelési gondatlanság: Az orvos nem tanúsít olyan mértékű, tőle elvárható, körültekintő gondosságot, amely az orvostudomány aktuális állása szerint indokolt. [viii]

Egyes becslések alapján évente 8000-10000 között mozog az orvosi műhibák száma, azonban rengeteg műhibára sosem derül fény és emiatt pontos számszerinti statisztikák sem készülnek ebben a témában.[ix]

Szakterület szerint a legtöbb műhibaper a szülész-nőgyógyászok ellen indul. Magyarországon az orvosok mintegy 2 százaléka űzi ezt a szakmát, mégis a műhibaperek 20 százalékában ők az érintettek. Ez az egész világon így van, amerikai statisztikai adatok szerint az amerikai szülész-nőgyógyászok 11 százalékát már legalább egyszer beperelték pályafutásuk során. A leggyakoribb ok a szülés levezetési módjának helytelen megválasztása.[x]

Rajtuk kívül a sebészek és a pszichiáterek ellen indul még viszonylag nagy százalékban műhibaper.

Érdekesség, hogy évente egyre többen fordulnak bírósághoz az őket vagy hozzátartozóikat ért műhibák miatt, ez leginkább annak tudható be, hogy a betegek egyre tájékozottabbak az őket megillető jogok tekintetében. 

A Ptk. szerint az egészségügyi ellátás során okozott kárért és személyiségi jogsértésért az egészségügyi szolgáltató tartozik felelősséggel és helytállással.

Abban az esetben, amennyiben az egészségügyi dolgozó a saját nevében és felelősségére nyújtotta a szolgáltatást, az azokkal összefüggésben okozott kárért és személyiségi jogsértésért az egészségügyi dolgozó tartozik felelősséggel és helytállással.

Az egészségügyi szolgáltatásokkal összefüggésben keletkezett kárigényekre és személyiségi jogi jogsértések esetén követelhető igényekre a Ptk.-ban található szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre, illetve a személyiségi jogok megsértésének szankcióira vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

Az új. Ptk. hatálybalépését megelőzően a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályait kellett alkalmazni az orvos polgári jogi felelősségének megállapításához, azonban 2014. márciusa óta a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai az irányadóak az orvosi tevékenységet végző személyekre nézve.

A Ptk. a kártérítési jogon belül különválasztotta a szerződésszegésért és a szerződésen kívüli kártérítésért való felelősséget. Ezt azzal indokolták, hogy a szerződéses viszonyokban az elvárhatóság mércéje magasabb. Ebből az következik, hogy szigorúbbak a kimentési szabályok a szerződésszegő fél számára. A Ptk. úgy fogalmaz, hogy aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Csak abban az esetben mentesülhet a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívüli, a szerződés megkötésének időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa. A kimentés könnyítése céljából bevezetett előreláthatósági korlát ellenére az orvosi perekben az egészségügyi szolgáltatók rendkívül nehéz helyzetbe kerülnének a kimentés körében. Sok esetben lehetetlen lenne az alperes pozícióban levő egészségügyi szolgáltatónak bizonyítani, hogy a beteg egészségkárosodását vagy halálát az ellenőrzési körükön kívül eső és előre nem látható körülmény okozta. További akadály lenne az egészségügyi szolgáltató számára, hogy az előreláthatósági korlátot objektíven kell értelmezni, így nem kizárólag a szóban forgó szolgáltató által ténylegesen előre látható károkat kell figyelembe venni, hanem mindazokat, amelyeket a hozzá hasonló helyzetben lévő egészségügyi szolgáltató előre láthatott.[xi]

Éppen ezért célszerű a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség alkalmazása az orvos felelősségének megállapításánál. Ilyenkor ugyanis mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható, nem volt jogellenes és nem állapítható meg okozati összefüggés azzal a kárral kapcsolatban, amit a károkozó nem látott előre és nem is kellett előre látnia.[xii]

A polgári jogi felelősségre vonást szemlélteti az ÍH 2004.98. sz. eseti döntés, melyben a bíróság az alábbi megállapításra jutott:

„Az orvosnak a születési rendellenesség miatti kártérítési felelősség alóli mentesülése érdekében bizonyítania kell azt is, hogy elvégzett minden olyan vizsgálatot, amelynek eredményei alapján alappal dönthetett a relatív indikációk tekintetében a császármetszés elrendelésének szükségességéről, illetőleg annak elvetéséről. Felelős azokért a mulasztásokért, amelyek a megalapozott döntéshozatal (választás) feltételeit nem teremtették meg.”

A hivatkozott esetben a 2. rendű felperes az 1. rendű felperes egyetlen gyermeke. Az 1. rendű felperes 31 évesen esett teherbe, terhességét a 11. héten állapították meg. Ekkor súlya 82 kg volt, amely a 38. hétre 98 kg-ra gyarapodott. Terhessége során két alkalommal vették fel az alperesi intézménybe, egyszer vetélés gyanúja, egyszer pedig magas vérnyomás miatt. Ezek során NST és CTG vizsgálatokra is sor került, amelyek kóros elváltozást nem mutattak.

November 4-én éjjel az 1. rendű felperes bekerült a szülőszobába, ahol megállapításra került, hogy a magzat szívműködése rendkívül szapora, illetve az anya testhőmérséklete is felment. Az ügyeletes orvos megállapította, hogy az anyánál H gesztózis, míg a magzatnál magzati tachycardia és szubefebrilitás állt fenn, a magzati koponya a bemenetelbe illeszkedett és a méhszáj két ujjra tágult. Ezek ellenére megvárták a reggelt és az anya 9 órakor életet adott gyermekének. Az újszülött mekóniumos magzatvíz kíséretében, súlyos általános állapotban született, légzését intubálással és gépi lélegeztetéssel tudták csak beindítani.

A Neonatológiai Osztályon megállapították, hogy oxigénhiányos állapotban született, a mekóniumos magzatvíz miatt oxigénellátása a születés előtt órákig elégtelen volt. Állapotában jelentős javulás nem volt várható. Az 1. rendű felperes bírósághoz fordult. Kártérítési igényét azzal indokolta, hogy a szülés során a magzat állapotáról, oxigénellátottságáról vizsgálatok nem készültek, nem volt igazolható, hogy magzatmozgást számolták, illetve a magzatvíz mennyiségét és a magzati keringést nem vizsgáltak ultrahangos módszerrel.

Amennyiben a magzat oxigénellátottságának megállapítását elősegítő vizsgálatokat az alperes alkalmazottai elvégezték volna, fény derült volna az oxigén ellátottsági zavarra és időben elvégzett császármetszéssel a magzat egészségkárosodása nem következett volna be. A felperesek vagyoni kártérítést, nem vagyoni kártérítést és havi járadékot követeltek keresetükben arra hivatkozva, hogy az alperes nem a legnagyobb gondosság követelménye szerint járt el, illetve nem végezte el az állapotfelmérő vizsgálatokat. Az alperes a kereset elutasítását kérte.

A bíróság a keresetnek helyt adott, megállapította, hogy az alperes nem járt el az Eütv. 77. § (3) bekezdése szerinti legnagyobb gondossággal, valamint nem tartotta be a szakmai és etikai szabályokat, irányelveket. A felpereseknek az eljárás során azt kellett bizonyítani, hogy az egészségkárosodás az alperes által végzett kezelés alatt következett be. Az alperesnek azt kellett volna igazolnia, hogy az Eütv. 77. § (3) szerint járt el. Csak abban az esetben tudta volna kimenteni magát a felelősség alól, ha azt bizonyítja, hogy a hiányolt vizsgálatok elvégzése esetén sem lett volna esély a károsodás elkerülésére. Ezt a szakértő véleménye nem támasztotta alá, az ugyanis megállapította, hogy az el nem végzett vizsgálatok adatai birtokában felismerhető lett volna a magzat oxigénellátási elégtelensége és a szülés korábbi időpontban, császármetszés útján való elvégzése megelőzhető lett volna a magzati károsodás.[xiii]

5. Interjú

A cikk lezárásaként mindenképpen szerettem volna egy orvos szemszögéből is átlátni, mit is jelent számukra az a felelősség, amellyel minden nap munkájuk során találkoznak. Ebben segítségemre volt egy budapesti kórház szülész-nőgyógyász szakorvosjelöltje.

1) Az Ön számára mit jelent az orvosi felelősség?

Azt, hogy felelős vagyok a betegeim életéért és életminőségéért. Az életminőség fontosabb is bizonyos szempontból, ugyanis nagyrészt az orvoslásban nem élet-halál közötti szituációk vannak, hanem életminőség javítás folyik. Fel kell nőni ahhoz, hogy az ember menedzseli, kezeli legjobb tudása szerint a beteget. Ez azért nehéz, mert nagy elméleti és gyakorlati tudást igényel, és ha az orvos nem figyel a betegre, senki sem fog. A magyar egészségügyben  általánosságban nem figyelnek a betegre, csak ha van egy kezelőorvosuk és az foglalkozik velük.

2) Volt már olyan betege, aki az Ön által javasolt ellátást visszautasította? Hogyan kezelte ezt a szituációt?

Háziorvosi ügyeletben találkoztam egy ministroke-os beteggel, aki emellett demens volt és azt hajtogatta, hogy nem akar kórházba menni.  Nem tudtam vele mit csinálni, mert nem lehetett kommunikálni vele. Ha a kórházban szeretne valaki valamit visszautasítani, rá kell világítani annak hátrányaira. Orvosként nyilván többet tud az ember, mint a beteg, így ha úgy irányítjuk a beteget, úgy magyarázunk neki, hogy megértse a saját szintjén a kockázatokat, bele fog egyezni. Például mondhatom azt, hogy az amniocentézis a vetélés rizikóját duplázza, vagy úgy, hogy a vetélés rizikója a terhesség 12. hetében 1% és amniocentézissel 2%. Nem mindegy hogyan fogalmaz az ember. Egyes embereknél észérvek, másoknál érzelmi érvek segítségével kell kommunikálni.  Összességében nem nehéz betegeket meggyőzni, ha az ember ismeri a szakmáját és az adott beavatkozás előnyeit, hátrányait.

3) Mennyire készíti fel a jövő orvosait az egyetem a felelősségvállalásra, konfliktuskezelésre és a betegekkel való kommunikációra?

Semennyire. Van egy féléves tárgy, az orvosi kommunikáció, ami sajnos eltörpül a többi tárgy mellett.  Az a baj, hogy az egyetemen 10-20 fős hallgatói csoportok mennek be megvizsgálni betegeket. A hallgatónak kell szabadidejében kórházakba járni szakmai gyakorlatokra, ügyelni. A konfliktuskezelés nagyon nehéz. Ha a betegnek a panasza az ellátásból adódik, azt könnyű kijavítani, hiszen oda kell menni hozzá és kezelést nyújtani neki. Viszont ha a saját szorongásait vetíti ki az orvosra, azt szinte lehetetlen kezelni. A legjobb kezelése a konfliktusoknak az, ha – bármennyire is nehéz – nyugodt marad az orvos.

4) Fel tudna idézni egy meghatározó eseményt a saját pályája során az orvosi felelősség kérdésében?

Volt egy betegem a hetekben, akinek a rákszűrésen kijött egy magas rizikójú eredmény. Egy ilyen állapot gyógyítása nem könnyű, ki kell metszeni egy kúp alakot a méhnyakból, ez egy közepes nagyságú műtét. Ezt az elváltozást egy adott szegéllyel, biztonsági zónával kell eltávolítani. Miután vége volt a műtétnek, két hétig, amíg vártam a szövettan eredményét, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy mi lesz ha nem vágtam ki mindent, ugyanis nem látszott makroszkóposan az elváltozás. Szerencsére a szövettan alapján nem volt semmi a méhnyakban, még rákmegelőző állapot sem, csak egy gyulladás, amely bezavarta a citológiát. Ez egy nagy megkönnyebbülés volt mindkettőnk számára.

Irodalomjegyzék

[i] 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről (Eütv.)

[ii] Dr. Jobbágyi Gábor: Az orvosi kezelési szerződés a magyar jogban – s az állam felelőssége. (MJ 2013/8., 486-492. o.)

[iii] Dr. Jobbágyi Gábor: Az orvos beteg jogviszony az új Ptk.-ban. (PJK, 2005/3. 15-20. o.)

[iv] Zákány Judit: A felelősségbiztosítás, mint a beteg és az intézmény védelmének garanciája? (JK, 2013/3., 154-161. o.)

[v] 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyv (Btk.)

[vi] Tóth Emese Boglárka, Rózsavölgyi Bálint: A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekményének hatályos szabályozása, különös tekintettel az orvosi műhibákra. (DJM, 2012/1., 59-65. o.)

[vii] BH 2015.10.271.

[viii] BH 1954.2.191.

[ix] Kempf Zita: Fejjel a hasfalnak – Orvosi műhibaperek. (https://magyarnarancs.hu/belpol/fejjel_a_hasfalnak_-_orvosi_muhibaperek-64566)

[x] Swati Jha, Sarah Rowland: Litigation in Gynaecology. (https://obgyn.onlinelibrary.wiley.com/doi/pdf/10.1111/tog.12065)

[xi] Kaszás Eszter: Az orvos kártérítési felelősségének egyes kérdései az új Ptk. összefüggésében (GJ, 2015/2., 17-20.o.)

[xii] 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.)

[xiii] ÍH 2004.98.

A cikk megírásához az Arsboni a Jogtár adatbázisát használta.

[table id=99 /]

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

MEGOSZTÁS