Embertelen fogvatartási körülmények a magyar börtönökben

2015. március 10. napján a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB, a Bíróság) döntést hozott a Varga és mások kontra Magyarország ügyben. Az ügy súlyát jelzi, hogy a döntést a Bíróság pilot-eljárás keretében hozta meg, ami azt jelenti, hogy kiemelkedően magas a Bíróság előtt a börtönök túlzsúfoltságával kapcsolatos esetek száma, így a további elmarasztalások már csak a magyar jogszabályok mielőbbi Emberi Jogok Európai Egyezményhez (EJEE, az Egyezmény) való igazításán múlik.

Mi is az a pilot-eljárás?

Az EJEB megalakulása óta fokozatosan egyre nagyobb ügyhátralékkal szembesült, amelynek jelentős hányadát a „repetitive cases” vagyis az ismétlődő ügyek tették ki. Erre válaszul a Bíróság 2011 februárjában új eljárásrendet dolgozott ki, amely a nemzeti jogoknak az Egyezménnyel ellentétes működését, azaz rendszerproblémáit képes orvosolni, azáltal, hogy nem minden esetet vizsgál meg külön-külön, hanem az adott problémás ügycsoportok közül kiválaszt néhány esetet, és az eljárás lefolytatása alatt felfüggeszti vagy elhalasztja a többi hasonló ügy elbírálását. A Bíróság határozatában felhívja az érintett kormányt az Egyezmény rendelkezéseit sértő gyakorlatának beszüntetésére, és meghatározza a nemzeti törvények Egyezményhez való igazgatásához szükséges lépéseket. A Bíróság így először az adott tagállamot hívja fel a tömeges jogsértés megszüntetésére, és csak ennek hiányában kezdi meg a többi ügy vizsgálatát.

Az eljárásnak több gyenge pontja van, ahogy azt Szemesi Sándor is kifejti. Tanulmányában az eljárás hátrányai közé sorolja a tömeges jogsértések közül az esetek kiválasztásának véletlenszerűségét, illetőleg azt, hogy az Egyezmény-ellenes szabályozás megállapítását követően az adott kormány általában nem mutat együttműködési hajlandóságot a nemzeti szabályozás megváltoztatására. Az együttműködés hiányára a Fratanolo kontra Magyarország ügyet hozza példának, ahol Magyarország ugyan tudomásul vette az önkényuralmi jelképekkel kapcsolatos ítéletet, azonban a Büntető Törvénykönyv (Btk.) vonatkozó szakaszának módosítását már nem teljesítette. Ebben az esetben a pilot-eljárás először valóban nem érte el a kívánt hatást, mivel a Btk. vonatkozó részének megváltoztatása nem történt meg a határozat meghozatalát követő rövid időn belül. Véleményem szerint azonban a lassú víz partot mos megközelítés alapján a Bíróság ki tudja „kényszeríteni” a jogszabályváltozást a folyamatos elmarasztások eszközével, ahogy ezt az önkényuralmi jelképek esetén is elérte: a jelenleg hatályos Btk. ugyanis már nem tartalmazza a Fratanolo ügyben vitatott rendelkezést.

Varga és mások kontra Magyarország

Jelen pilot-eljárás keretében hat különböző büntetés-végrehajtási intézetben (Baracska, Szolnok, Budapest, Sopronkőhida, Pálhalma és Szeged) börtönbüntetését töltő rab fordult az EJEB-hez a börtönök túlzsúfoltsága és a nem megfelelő higiéniai körülmények miatt. A börtönök túlzsúfoltságával kapcsolatos indítványt az EJEB korábbi ítéleteire alapozták, melyben a Kínzás és Embertelen vagy Megalázó Bánásmód vagy Büntetés Megelőzésére Létrejött Európai Bizottság (CPT) álláspontját vette alapul. Ez az álláspont a több személyes zárkák esetén legalább egy főre 4 nm2 mozgásteret tart megfelelőnek, ellenkező esetben az Egyezmény 3. cikkének sérelmét állapították meg.

A kérelmezők esetében a börtönök nem érték el a minimális 4 m2-t, mivel Varga Lajos Baracskán egy 30 m2 cellában töltötte büntetését 16 másik társával együtt, így csupán 1,76 m2 mozgástér jutott egy főre. A második kérelmező a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet körülményeit sérelmezte. Elmondása szerint a 9 m2-es, szellőzés nélküli, a nappalitól függönnyel elválasztott wc-s cellán négyen osztoztak, amely alapján 2,25 m2 jutott egy-egy rabra. A harmadik kérelmező, Tóth Gábor három büntetés-végrehajtási intézettel szemben nyújtotta be kérelemét: elsőként a Hajdú-Bihar megyei börtönben előzetes letartóztatása idején négyen osztoztak egy 10 nm2 cellán, így csak 2,5 m2 jutott minden egyes rabnak. A másik két büntetés-végrehajtási intézetben hasonló körülmények mellett éltek a rabok, azonban ott még a wc és a cella megfelelő elszeparálása sem történt meg. Pesti Lászlóra Márianosztrán 2,86 m2, Fakó Attilára a Pálhalmai börtönben 1,5 m2 és 2,2 m2 közötti tér, míg Kapczár Gáborra a szegedi börtönben 2,67 m2 jutott.

A nem megfelelő higiéniai körülmények a lakótér és a wc nem megfelelő elszeparálását, kellő számú mosdó hiányát, illetőleg a szabad levegőn törvény által meghatározott ideig való tartózkodás akadályozását jelentette az elítéltek számára. A legkirívóbb eset Varga Lajos magánelzárása alatt történt, ugyanis elmondása alapján nem volt elengedő víznyomás a zárkában, így sem a wc öblítésére sem pedig kézmosásra nem volt lehetősége, amely következtében az elzárás ideje alatt orvosi ellátásra, később pszichiátriai kezelésre szorult.

A Bíróság elsőként a magyar szabályozást tekintette át, nevezetesen a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendeletnek a fogvatartás körülményei tekintetében rendelkezésre álló panasztételi lehetőséget, illetve magát a fogvatartás körülményeit szabályozó rendelkezéseit. Ezt az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvénynek a joghátrányok végrehajtása törvényességének felügyeletéről szóló szakasza és a régi Ptk. kártérítésre és személyiségi jogokra vonatkozó rendelkezései követtek. A vizsgálat alapján a Bíróság megállapította, hogy a magyar szabályozás nincs összhangban az Emberi Jogok Európai Egyezményével, mivel férfi fogvatartott esetén 3 m2, míg nő és fiatalkorú esetében legalább 3,5 m2 személyes teret ír elő a törvény a gyakorlatban kidolgozott 4 m2 helyett.

A magyar szabályozás érdekessége – melyet a Bíróság is áttekintett -, hogy az Alkotmánybíróság 32/2014 (XI.3) számú határozatában már vizsgálta a börtönök túlzsúfoltságát, ugyanis három esetben kártérítés iránti pert indítottak a Fővárosi Törvényszéken, ahol az eljáró bíró a bírósági eljárások felfüggesztése mellett az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezte. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 137. § (1) bekezdése nemzetközi szerződésbe és az Alaptörvénybe ütközik, mivel nem biztosítja a minimális 4 m2 mozgásteret, ezért 2015. március 31-i hatállyal megsemmisítette a szóban forgó rendeletet. A jogalkotó azonban nem várta meg a határidőt és a rendeletet 2015. január 1-jével hatályon kívül helyezte, azonban a sérelmezett 3 m2 rendelkezést nem változtatta meg, így az Egyezmény-ellenes állapot továbbra is fennáll.

A Bíróság a magyar szabályozás áttekintését követően a nemzetközi dokumentumok közül az ENSZ konferencián 1955-ben elfogadott, a bebörtönzöttekkel való bánásmódhoz kiadott általános minimális alapelveket, a CPT általános jelentésének kivonatait, illetőleg a 2013 áprilisában Magyarországról készített CPT jelentést tanulmányozta át. Ez utóbbi jelentésében a CPT kihangsúlyozta a magyar börtönökben uralkodó túlzsúfoltság elleni cselekvés azonnali szükségességét.

A fentiek alapján az EJEB elemzésében rámutatott, hogy az államnak feltétlen biztosítania kell azt, hogy a személy őrizetbe vétele, illetve fogvatartása során a körülmények, intézkedések és az igénybe vett eszközök összhangban legyenek az emberi méltósággal. Azonban a börtönökben megvalósuló túlzsúfoltság kimeríti a 3. cikkbe, azaz a megalázó és embertelen bánásmód tilalmába való ütközés tényét, így a Bíróság határozatában megállapította az Egyezmény sérelmét. Döntését a fogvatartottak vallomására, továbbá a CPT korábbi jelentésére alapozva, tekintettel arra, hogy jelen esetben a bizonyítás terhe megfordult, és a magyar kormányt terhelte a börtönök állapotával kapcsolatos állítások cáfolata, amely lehetőséggel nem élt. Ennek következtében a Bíróság egyhangúlag hozta meg döntését, melyben a hat fogvatartottnak összesen 73 900 eurót ítélt meg, nem vagyoni kártérítés címén.

Az eljárásban a Bíróság nem határozott meg konkrét időpontot a magyar börtönökben fennálló problémák megoldására, azonban kifejtette, hogy a feltárt szabálytalanságokat a lehető leghamarabb orvosolni kell. Amennyiben Magyarország továbbra sem küszöböli ki az Egyezmény-ellenes fogvatartással kapcsolatos jogsértéseket, úgy egyrészt az EJEB előtti eljárásokban további elmarasztalásokra számíthat, másrészt további büntetés kiszabására és monitoring eljárásra az Európa Tanács részéről. Amennyiben a helyzetet Magyarország gyorsan és hatékonyan kezeli, azzal mindkét fél nyer: Magyarországnak nem kell tartania a további elmarasztalásoktól, míg a Bíróság több jövőbeni pertől eltekinthet, így ebben az esetben nem lesz ügyhátraléka, és a pilot-eljárás hatékonysága is bizonyított lenne.

Jegyzetek