A munka törvénykönyve (továbbiakban: Mt.) 82. § (1) bekezdése előírja, hogy a munkáltató köteles megtéríteni a munkaviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben okozott kárt. A (2) bekezdés értelmében a munkaviszony körében elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítés nem haladhatja meg a munkavállaló tizenkét havi távolléti díjának összegét. A (4) bekezdés szerint a munkavállaló az (1)-(2) bekezdésben foglaltak helyett követelheti a munkáltatói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjának megfelelő összeget.
A munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetésének leggyakrabban igényelt jogkövetkezménye az elmaradt jövedelem, amelynek érvényesíthető összegét az Mt. 82. § (2) bekezdése a munkavállaló tizenkét havi távolléti díjában korlátozza. A munkaügyi jogvitában az elmaradt jövedelem egyes tételeire vonatkozó bizonyítást megelőzően a törvényi limit összegét indokolt lehet meghatározni, az erre vonatkozó szabályok szerint bruttó összegben. Amennyiben ugyanis a tényleges elmaradt jövedelem láthatóan meghaladja a tizenkét havi távolléti díj összegét, úgy ez utóbbi lesz az elmaradt jövedelem címén megítélhető összeg, és szükségtelenné válik a bizonyítás lefolytatása a tényleges elmaradt jövedelem egyes kártételeiről.
Az Mt. 169. §-a megkülönbözteti az elmaradt jövedelem iránti igény érvényesítésénél a munkaviszony körébe tartozó elmaradt jövedelmeket és a munkaviszonyon kívüli elmaradt jövedelmet.
A munkáltató a teljes körű reparációból következően köteles megtéríteni az Mt. XIII. fejezetében szabályozottak szerint a munkaviszony körében elmaradt jövedelemként az elmaradt munkabért és annak a rendszeres juttatásnak a pénzbeli ellenértékét, amelyre a munkavállaló a munkaviszony alapján a munkabérén felül jogosult, feltéve, ha azt a károkozás bekövetkezését megelőzően rendszeresen igénybe vette (ide tartoznak tipikusan a cafeteria juttatások), a munkaviszonyon kívüli elmaradt jövedelemként a sérelem folytán elmaradt egyéb rendszeres, jogszerűen megszerzett jövedelmet kell megtéríteni.
Az elmaradt jövedelemként érvényesíthető kár ezen kárelemeit a keresetben jogcímenként elkülönítve kell összegszerűen meghatározni.
A jogellenes megszüntetés miatt fennálló munkáltatói kártérítési felelősség körében a jogellenesség jogkövetkezményeként az elmaradt jövedelem tételeit a bíróság előtt kereset szerinti jogcímenként kell előterjeszteni és vizsgálni, mivel ily módon biztosítható az elmaradt jövedelem egyes jogcímei szerinti összegekből az Mt. 172. §-ában előírtak levonása, így különösen a megkeresett jövedelem, vagy az a jövedelem, amit a munkavállaló elvárhatóan megkereshetett volna. (Így például az elmaradt munkabérrel szemben a megkeresett illetve elérhető munkabér, míg a cafeteria juttatással szemben a megkeresett cafeteria juttatás állítható.)
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja tv.) 1. § (3) bekezdése alapján főszabály, hogy a magánszemély minden jövedelme adóköteles, ettől eltérő szabályt, az adóból kedvezményt kivételes célok érdekében e törvény alapelveinek figyelembevételével csak törvény állapíthat meg. Az elmaradt jövedelem egyes tételei eszerint az adózás szempontjából megőrzik eredeti jellegüket. Azt a kérdést, hogy egy adott jövedelmet, díjazást adójogi szempontból miként kell kezelni, nem az Mt., hanem az Szja tv. határozza meg.
Az előbbiekből következően az elmaradt jövedelem és a megszerzett jövedelem egyes különböző jogcímű tételeinek összegét jellegüktől függően „bruttó” vagy „nettó” összegben kell számításba venni, attól függően, hogy az adott jogcímű követelés személyi jövedelemadó köteles vagy sem.
Az a körülmény, hogy a megítélt kártérítési követelés tekintetében a károsult munkavállalónak áll-e fenn személyi jövedelemadó kötelezettsége, a kifizető volt munkáltató és a volt munkavállaló tekintetében érvényesül, és a munkaügyi jogvita keretein kívül esik, ennélfogva az elmaradt jövedelem egyes tételei megállapításakor a bíróság nem vonhat le személyi jövedelemadót, azaz nem „nettósíthat”, és a perben a munkavállaló nem kötelezhető az elmaradt jövedelem egyes tételei, így különösen az elmaradt munkabér nettó összegű megjelölésére. Ez ugyanis ahhoz vezethet, hogy a kárigényt érvényesítő volt munkavállalónak az így kiszámított elmaradt jövedelemből kell majd adóznia.
A társadalombiztosítás ellátásairól és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 21. § c) pontja szerint nem képezi a nyugdíjjárulék és az egészségbiztosítási – és a munkaerő-piaci járulék alapját a jövedelmet pótló kártérítés (keresetpótló járadék). Ebből, valamint a káron szerzés tilalmának általános elvéből következik – azaz a volt munkavállalónak arra nyilvánvalóan nem lehet igénye, amire kár bekövetkezése nélkül sem lenne – hogy a jövedelmet pótló kártérítés egyes bruttó összegű tételeit a társadalombiztosítási járulékokkal csökkentve kell figyelembe venni. Erre vonatkozik az Mt. 172. § (2) bekezdése is, mely szerint a kártérítés alapjául szolgáló jövedelem meghatározásánál a jövedelmet – a jogosultat a társadalombiztosítási szabályok szerint terhelő – járulékkal csökkentett összegben kell figyelembe venni.
Vagyis, hogy világos legyen: kárigény esetén az elmaradt jövedelmet „bruttó” összegben kell meghatározni, de azt a társadalombiztosítási járulékokkal – mégis – csökkenteni kell!
Az Mt. 82. § (1) bekezdésében előírt kártérítési felelősség és az elmaradt jövedelem tekintetében limitált munkáltatói helytállásból következően a 82. § (2) bekezdésében megszabott tizenkét havi távolléti díj a jogellenesség jogkövetkezményei körében nem önálló jogcím, hanem a munkáltatói teljes kártérítési felelősségnek az elmaradt jövedelem tekintetében felállított törvényi korlátja, azaz az elmaradt jövedelem egyes elemei együttesen, ezen limiten belül érvényesíthetők.
Ha a volt munkavállalónak a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt kára még nem keletkezett, illetve azt nem tudja, vagy nem kívánja bizonyítani, a tételes kártérítési igények helyett az Mt. 82. § (4) bekezdésében meghatározott kompenzációs átalányt is követelheti.
Ez az igény független attól, hogy van-e kára, így ilyen igény érvényesítése esetén a tényleges kár megléte a perben nem vizsgálható. A kompenzációs átalányra jogosultságot önmagában a munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetése megalapozza. A kompenzációs összeg a munkáltatói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeg [Mt. 69. § (1)-(3) bekezdés].
Az Üzlet & Jog rovat az Ecovis Hungary Legal és az Arsboni szakmai együttműködésében megjelenő állandó melléklet***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.
